Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nyitott ajtókkal indult a busz

Az 5-ös busz utasainak a napokban sajátos élményben volt része. A vonalon sűrűn közlekedő Alfa Localo amúgy sem megbízhatóságáról ismert, de a sajátos élményt olvasónk írása alapján ezúttal a vezetőnek lehet megköszönni. Az extrém utazásról Dénes számolt be.

Szerdán a Ferenciek terén szálltam fel, az amúgy nem a menetrendszerűségéről híres 5-ös buszra, ami ez alkalommal pontosan, 16:49-kor érkezett a megállóba. A buszon a megszokott módon tömeg volt (talán a járatsűrűség is átgondolásra szorulna), így az ajtónak szorulva fértem csak fel a buszra, ami, az Alfa Localók esetében ugye nem mindig szerencsés, tekintve a rendszeres ajtókiszakadásokat.

A Széll Kálmán térig utaztam a busszal, ameddig a tíz perces menetidőn belül ötször fékezett hirtelen, annyira, hogy egyik alkalommal az egyik Attila úti gyalogátkelőnél egy kislány el is esett az első ajtónál, mire szülője kérdőre vonta a sofőrt Korlát utcai megállónál. A buszvezető csak odavetette, hogy "Talán kapaszkodni kéne!"

Ekkor, a Korlát utcai megállóból, miközben ezt mondta, nyitott ajtóval indult el: a középső biztosan, de ha jól láttam a hátsó ajtó is nyitva volt. Én a középső ajtónál eddigre már beljebb jutottam, de mégis csak második kiabálásomat hallotta meg a vezető, és akkor csukta be az ajtókat, miközben arra fogta az eseményt, hogy az utasok beszélnek hozzá, és ezért nem figyelt.

A Széll Kálmán térig még egy erősebb fékezésre került sor. Az utasok beszélgetéséből azt vettem ki, hogy az út folyamán előfordult olyan is, hogy a vezető félkézzel fogta csak a kormányt, a másikkal közben szendvicsét ette. Nem tudom, hogy a BKK szabályzatában hogy áll, de szerintem ez valamelyest felelőtlen, amikor a mögötte ülő-álló majd' száz utasért is felel.

A busz Alfa Localo típusú, az ötös vonalon a Ferenciek terén 16:49-kor volt és a Széll Kálmán tér felé közlekedett, rendszáma pedig KLN-097 volt.

Nem tudom, hogy a vezetők rövid forduló/pihenőideje miatt állt elő a vezető figyelmetlensége és az éhsége (hangsúlyozom, utóbbi következményének nem voltam szemtanúja), vagy a buszvezető hanyagsága volt az egyetlen ok, de valamilyen módon üdvözlendő lenne utánajárni az esetnek, mert komolyabb baj is lehetett volna, ha valaki elveszti egyensúlyát és a nyitott ajtón akadály nélkül esik az úttestre.

12 Tovább

Egy órát várt a fagyban a kerekesszékes utas

László levele bizonyítja, mekkora szükség van még több alacsony padlós járműre Budapesten. Kerekesszékes utastársaink tömegközlekedéssel kapcsolatos problémái ott kezdődnek, fel tudnak-e szállni egyáltalán az érkező járatra; s mint alább olvasható: bizony, van, hogy a buszok jönnek, az utas viszont marad a megállóban. Mindenképp kiszolgáltatott helyzet, de ilyenkor télen különösen nehéz. Olvasónk levelét szerkesztve közöljük.

Egy történetet szeretnék elmondani, ami velem történt meg előző héten (2013. január 19.). Előzményként annyit kell tudni, hogy én egy kerekesszékes, 40 éves férfi vagyok; elég sportos és mindenhová kerekesszékkel közlekedek.

Így esett, hogy január 19-én, reggel 8 óra 5 perckor az 55-ös busszal szerettem volna utazni, aminek elvileg alacsony padlós busznak kellett volna lennie, de egy régi, szóló, magas busz jött helyette. A sofőr rámnézett és széttárta a kezét; azt mondta, ő nem tud mit tenni, aztán tovább hajtott.

Vártam, hogy jöjjön a következő busz, amelynek 8 óra 20 perckor kellett jönnie, de szerencsére 8 óra 15 perckor megérkezett. Több mint valószínű, hogy az előző busz vezetője beszólt a központba, hogy nem tudott felvenni a megállóból, így előbb jött a másik. Elmentem a Boráros térig, majd mentem a dolgomra.

Amikor jöttem haza, adott időre ki volt írva az alacsony padlós busz, de sima jött, és ott ültem több mint egy órát a megállóban. Közben elment három busz, de egyik sem volt alacsony padlós, pedig két busznak is annak kellett volna lennie. Közben szétfagytam és még fáradt is voltam nagyon.

Később azt mondták a sofőrök, hogy reggel nem tudták kiadni az alacsony padlós buszokat, mert valami gond volt velük, így a vonalon mindössze két darab alacsony padlós közlekedett.

Senkinek nem kívánom, hogy egy órát kelljen ülnie a -3 fokban, bár azt megtudnák, milyen kiszolgáltatottnak lenni.

20 Tovább

A BKV James Bondja és raliversenyzője

Karácsony előtt egy héttel és a világvége előtt néhány nappal rendkívül kiegyensúlyozott bejegyzés következik. Kaptunk két rövid levelet a napokban; egy panaszosat és egy dicsérőt, amelyek külön poszthoz ugyan kevesek lennének, de nem akartam őket a fiókban hagyni.

Kezdjük a panasszal, hogy aztán a végkicsengés pozitív legyen! Amikor Róbert felszállt a 105-ös buszra, nem gondolta volna, hogy egy raliverseny résztvevője lesz, de mégis.

Igyekeztem Budapesten belül A pontból B-be eljutni. A 105-ös busz sofőrje délután (olyan 4 óra körül indult a Magyar Tudományos Akadémiától) érdekessé tette az utazást. Raliversenyzőt játszott, hirtelen jobb sáv, bal sáv, fékezés.

Az egyik ilyen manővernél a nénike a belső ülésről kirepült középre pedig kapaszkodott. Az egyenesekben pedig úgy sietett, hogy néztem, megállunk-e a következő megállóban vagy simán tovább hajtunk?

Végül kb. 5-6 méter túlfutással, de sikeresen meg is érkeztünk a Krisztina térre. A visszaút a Bajza utcáig viszonylag eseménytelen volt.

Endre élete is veszélyben volt, őt az éhhalál fenyegette. Egyik leglelkesebb olvasónk életét maga a 007-es mentette meg.

Hogy gazdagítsam a pozitív élmények tárházát, ma dögvész éhesen felültem a 162-es buszra, hogy elindulhassak végre hazafelé. Az időt nem néztem, mivel nem voltam túl koncentrált, arra viszont emlékszem, hogy volt még bő 10 perc indulásig.

Ám egyszer csak felszállt egy buszvezető kolléga és beharsogta a buszt, hogy megállt a buszunk mellé egy másik, és aki szeretne hamarabb elindulni útjára, szálljon át bátran, ugyanazon a vonalon megy majd végig.

Nem vagyok benne biztos, de úgy emlékszem, hogy garázsba igyekezett utána... Szóval a BPO-007-es James Bondjának ezúton köszi! :) Neki hála kicsit hamarabb hazaértem én is, remélem olvassa majd!

Ezekkel kívánunk kellemes hétfőt! (A képen a BPO-007-es rendszámú busz - egy másik vonalon; forrás: Indafoto)

6 Tovább

Kérjük vigyázzanak, az ajtók nem záródnak!

Budapesten megszokhattunk, hogy a buszok gyár szerinti kapacitása nem szabály, csak irányelv; a fizika törvényeit kinevetve lényegében bármennyi ember elfér rajtuk. Henna leveléből azonban kiderül, új szelek fújnak a fővárosban. Ha busz túlterhelt, nem indul. Tud ez bosszúságot okozni, érdemes foglalkozni a témával.

Fantasztikus új buszok is járnak a 25-ös busz vonalán. A probléma velük, hogy érzékelők vannak beépítve az ajtókba. A szokásos reggeli csúcsban van, amikor szó szerint heringekként utaznak az emberek; nos, akkor ezek a jól felszerelt ajtók nem záródnak, csak jelzik a "finom" sípolgató hangon, hogy nem csukódik az ajtó.

Volt, hogy utas kénytelen volt leszállni, mert befelé nem volt hova préselődni, és így nem indult a járat. Ezen sípolgató berendezések miatt a szokásosnál több időt áll a busz a megállókban. Ez 5 megállónál akár 10-15 perces csúszás is lehet, ez pont elég ahhoz, hogy hiába az időben indulás - mivel senki sem számol plusz 15-20 perceket a 15 perces útvonalra -, késést jelent a munkából.

Javaslat: talán ahogy beszerelték ezeket a jelzőket, ki is lehet kötni, vagy ne a reggeli és az esti csúcsban járjanak. Persze, arról nem beszélve, hogy ezeken a szép, új buszokon sokkal kevesebb hely van, mint a megszokott régi, szétesős, beázós buszokon.

15 Tovább

"Önök mások idejével játszadoznak" - avagy miért nem tartható be a menetrend?

- Hogyan érvényesítheti az utas a menetrend szerinti közlekedéshez való jogát? Vagy legalább csak annyit, hogy ne történjen ennyi kimaradás? - ezeket a kérdéseket tette fel névtelenséget kérő olvasónk. A kérdés nem egyedi, a téma nem új.

Olvasónk az alábbi panaszlevelet juttatta el a BKV-hoz, amelyet a cég remélhetően továbbított a BKK-nak, figyelembe véve, hogy a menetrend összeállítása ma már a Budapesti Közlekedési Központ hatásköre.

Tisztelt BKV!

Megértem én, hogy az Önök menetrendje csak ajánlás, de az már nonszensz, hogy reggelente az 5-ös busz rendszeresen pontatlanul közlekedik a rákospalotai szakaszon. Nem tudom, mi van a belvárosban ilyenkor, csak azt tudom, hogy aminek 8:06-kor kéne a Szent Korona úti megállóban lennie, az rendszeresen nincs ott, és vagy azért nincs ott, mert hamarabb elmegy, vagy azért, mert egyáltalán nem is jön, vagy már a következő érkezési időponthoz képest is késik.

Higgyék el, nem jó kedvemből írok, drága a bérlet, és mi mindig megvesszük családilag. Nekem augusztus elejétől van egy munkahelyem, de nem állandó szerződéssel, ingázok minden nap Budapestről Fótra (és vissza - nem városi rész, más közlekedési mód nem megoldott). Céges buszt kell időben elérni, és igyekszem mindig sokkal korábban odaérni, de néha - Önök miatt - előfordul, hogy éppenhogy sikerül.

Egy-két alkalommal viszont már ők vártak rám, és nekem ez azért is kellemetlen, mert néhány ilyen malőr az Önök részéről nekem akár az állásomba kerülhet; és ne mondják, hogy induljak el korábban, mert hiába vagyok ott sokkal hamarabb, ma legalább két busz maradt ki ezen a vonalon. A 25-ös busz is késett, és ami még csatlakozásban jó lett volna, a 296-os/96-os buszok valamelyike, az se jött, amikor a menetrend szerint a Rákos úti SZTK megállóhoz ki volt írva.

Autóval nem tudok menni, mert nincs se autóm, se jogosítványom. Vagy írjanak ki olyan menetrendet, amit a sofőreik be tudnak tartani, vagy tartsák be, ami most van!

Nem érdekel, hogy nehéz a helyzetük és időnként sztrájkolnak, nekem is nehéz, de ha én sztrájkolok, engem kicsapnak, és másnap már nem kell befáradnom a munkába, aztán kezdhetem előlről az évek óta tartó kálváriát... Önök mások idejével játszadoznak, és nem azokéval, akikkel bajuk van, mert azok nem szorulnak rá az Önök szolgáltatására.

20 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek