A napokban több bejegyzésben is foglalkoztunk a metrólejárólnál szolgálatot teljesítő ellenőrökkel, biztonsági őrökkel. Erre reagált olvasónk, Menyhért, aki nyolc évig dolgozott biztonsági szakemberként a BKV-nál. Levele egy másik oldalról világítja meg az olyan helyzeteket, amelyeket a napokban mutattunk be.

Régóta figyelemmel kísérem a blogodat, így olvastam azon bejegyzéseidet is, melyek az utasok kontra jegy/biztonsági őrök konfliktusokról szólnak! Az elmúlt időszakban két poszt is megjelent - időben nagyon közel egymáshoz - a témában, ezért döntöttem úgy, hogy írok ezzel kapcsolatban.

2002 és 2010 között dolgoztam a BKV-nál mint biztonságért felelős szakember. Szerencsére azóta már jobb munkahelyem van. A metró biztonság tekintetében mindig is kritikus pontja volt a tömegközlekedésnek, főleg az által, hogy itt a legszigorúbb az ellenőrzés, és a biztonsági előírások miatt is több odafigyelést igényel!

Sajnos a metró területén dolgozó őrök és jegyellenőrök több szempontból is nyomás alatt vannak. Egyrészről napi 10-12 órákat dolgoznak, ezért műszakpótléktól függően havi nettó 80-110 ezret visznek haza. Ugyanakkor a biztonsági szolgálat nem hatóság, így intézkedési joguk nincs, de a felelősség az övék!

Ha konfliktusba keverednek egy utassal és tettlegességig fajul a dolog, akkor sajnos nemcsak az állásukkal, de adott esetben a szabadságukkal is játszanak! Ugyanakkor munkaadójuk - adott esetben a BKK - eredményeket is elvár tőlük. Így nem véletlen, hogy idővel ezek az emberek frusztráltakká válnak.

Sokan eleve alkalmatlanok lennének erre a feladatra, de vannak, akiknek nincs más lehetőségük, mások meg egyszerű pénzszerzési lehetőségnek tartják ezt a fajta munkát. Végül is, ha jobban bele gondolunk, 80-110 ezret meg lehet úgy keresni, hogy egy helyben állunk.

De ez a pénzösszeg és a legtöbb őr személyisége alkalmatlan arra, hogy a legutóbbi posztban említett esetet kezelje. Viszont a munkát el kell végezni. Nem véletlen, hogy gyakran érvényes jeggyel és bérlettel rendelkező utasokkal kerülnek konfliktusba, míg hangoskodó, csapatokba verődött fiatalokat leengednek, még akkor is ha részegek, vagy drogosak.

Az elmúlt jó tíz évben, mióta a metró biztonsági szolgálata létezik, elég sok baleset történt ebből kifolyólag. Bár kamerák mindenhol vannak, de felvételt csak néhány készít, így sokszor egy-egy ilyen esemény, vagy baleset kimenetele nincs is dokumentálva, csak az eredménye.

Arra is volt már példa, hogy az alagútba is lemerészkedtek vagy tujáztak egy szerelvény végén. A 2-es vonal Pillangó és Puskás Ferenc stadion, illetve a 3-as vonal Határ út közeli alagútszakaszai a graffitisek gyakori felvonulási területei voltak egy időben.

Az olyan bejegyzések, mint a legutóbbi kettő, pedig csak azt bizonyítják a munkaadójuk felé, hogy az őrök elvégzik a rájuk bízott munkát! Több hasonló panasz is érkezett már a céghez az utasok részéről, persze az eseteket soha nem tudták alátámasztani, ellenben az őrök kollégáik közreműködésével mindig igazolni tudták saját magukat. A legutóbbi két levél tartalmai is egészen más megvilágítást fog kapni, ha kivizsgálásra kerül.

Nyolcéves munkám alatt rengeteg olyan kivizsgált utaspanasszal találkoztam, ahol a vizsgálat végeredménye az volt, hogy az utas hamis, érvénytelen bérlettel próbálkozott, részeg volt, be volt lőve, neki támadt az őröknek, ellenben olyan esettel szinte alig találkoztam, hogy nagyobb csoport részegen próbált lejutni a metróba, nem volt érvényes jegyük és bérletük és ezért az őrök intézkedésre kényszerültek.

Ugyanakkor rengeteg olyan baleset volt már, hogy a metró alá került utasról kiderült, hogy részeg volt, vagy drogos, de ezek az esetek értelemszerűen nem kerültek a nyilvánosság elé, csak maga a baleset ténye.

Persze ilyen esetekben lehetetlenség volt megállapítani, hogy az említett személy, vagy személyek hogyan juthattak le ilyen állapotban a metróba. Soha senki nem látta őket felszállni, senki nem kérte tőlük a jegyet, bérletet. Ha egy-egy kamera mégis felvételt készített róla, csak annyi volt a válasz, hogy volt érvényes jegye bérlete, nem látszott rajta, hogy részeg vagy be van lőve.

Ennek a rendszernek a működésképtelensége már akkor látszott, mikor létrehozták, hogy ez mennyibe is kerül a cégnek, főleg úgy, hogy egy külsős alvállalkozót bíznak meg, arról már nem is merek beszélni! Az alvállalkozónak csak a megbízás számít mivel jó pénzt kap érte. Nem törekszik arra, hogy egy ilyen munkakör betöltéséhez a legmegfelelőbb embereket válogassa ki, a BKK meg teljesen rábízza a munkát az alvállalkozóra.

Félek tőle, hogy sok hasonló konfliktus és ezekkel kapcsolatos utas panasz lesz még ezzel kapcsolatban. Mindenesetre kívánom a legjobbakat, és bízom benne, hogy ezek a problémák eljutnak a közvéleményhez és hamarosan a BKK vezetősége változtatásokat fog eszközölni.