Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elsodorta a kerékpárost a 23-as busz

Pénteken, azaz november 13-án az esti órákban utaztam a 23-as busszal a Boráros tér és a pesterzsébeti végállomás között. A buszt a Közvágóhíd megállónál két biciklis előzte meg. Egyikük a lámpánál eltűnt, a másik ment tovább a Soroksári úton előttünk. Elhagytuk a Kvassay Jenő utat közelítettünk a biciklis felé. A kerékpáros a busz mellé került, de a buszvezető a busz oldala és a padka között 15-20 centi helyet hagyott, ahol a biciklis nem fért el. Halk, majd egyre hangosabb csikorgó-súrlódó hang jött az ajtó felől, majd ezeket egy erősebb puffanás követte. Amikor megláttuk a biciklist a padkánál világos volt, hogy honnan jött a hang, és az is, hogy a buszvezető ráhúzta a kormányt, leszorította. Elmentünk mellette, hátrafordultam, és akkor láttam, hogy a srác elesett, mutogatott, de rövid idő elteltével felállt és utánunk eredt. A következő megállóban ismét megelőzött minket.

205 Tovább

Megtolta a villamos a szabálytalan kerékpárost

Olvasónk érdekes esetnek volt szemtanúja az Astorián. A villamosmegállóba beállt egy 49-es villamos, ami mögött egy kerékpáros állt, majd beállt a 47-es villamos is úgy, hogy körülbelül 3 centiméter volt a jármű ütközője és a bicikli kereke között. A villamosvezető úgy gondolta megleckézteti a szabálytalanul közlekedő kerékpárost. Elindította a villamost, és az ütközővel megtolta a biciklit:

Kedves BKV-figyelő!

Az alábbi rövid történetet szeretném megosztani.

Tegnap, azaz 2009.10.15-én villamosra vártam az Astorián. 19:08-kor meg is érkezett egy 49-es villamos a Deák felől, mögötte közvetlenül a 47-es villamos, a kettő között pedig egy kerékpáros. A 49-es beállt a megállóba, a kerékpáros a villamos mögé, a 47-es szintúgy, körülbelül 3 centivel a biciklis kereke mögött. Már ezt erősnek éreztem, de ami igazán durva volt, hogy a villamosvezető elvigyorodott, a villamost elindította és szándékosan meglökte vele a kerékpárost.

382 Tovább

Poggyász-e az összehajtott bicikli?

Elméletileg igen, ahogy a kiszedett első kerékkel szállított kerékpár is. Olvasónkat egy túlbuzgó biztonsági őr mégsem akarta leengedni a metróba, mert szerinte így nem lehet biciklit szállítani.

Véleményem szerint Budapesten úgy lehet a leggyorsabban közlekedni, ha a kerékpárt és a BKV-t együtt használjuk. Ugye a BKV járművein nem lehet normálisan kerékpárt szállítani (kivétel a HÉV és a Fogas), legalább az ilyenekbe nem kellene belekötni, hanem hagyni kellene őket utazni, ezt a két közlekedési formát mégjobban össze kellene kapcsolni.
Olvasónk levele hajtás után olvasható:

70 Tovább

Még szerencse, hogy nem szabad biciklizni a Margit hídon

Pár napja lezárták a város egyik legforgalmasabb átkelőjét, a Margit hidat. Lezárták, mégis látni olyan autóst (nem taxist), aki engedély nélkül áthajt a hídon. Náluk már csak azok a biciklisek a bunkóbbak, akik az egyértelmű szöveg ellenére -miszerint a biciklit áttolhatják a járdán- száguldoznak a gyalogosok között, és még csöngetnek is, ha nem ugrassz egyből odébb.

 Megértem, hogy lassú és unalmas tolni a biciklit a hídon, de száguldozni akkor sem kellene, főleg nem pofátlanul csengetni, hisz ő szabálytalankodik és ő van útban, nem én.

Örülök, hogy egyre többen ülnek kerékpárra autó és tömegközlekedés helyett, én is szoktam kerekezni a városban, ha nincs kedvem BKV-zni, de a KRESZ szabályait mindig igyekszem betartani, mert azok egyaránt vonatkoznak buszokra, autókra, kerékpárokra és gyalogosokra is. 4-5 perc alatt ennyi bringással találkoztam a hídon:

Nem látod a képeket? Katt ide!

514 Tovább

Biciklist gázolt egy BKV-busz villamossínen

Elütött egy villamossíneken közlekedő biciklist egy BKV-busz szerda délelőtt, a baleset miatt egy órán át áll a villamosforgalom a 47-49-es villamos vonalán az érintett szakaszon - tájékoztatott a BKV fődiszpécsere. A biciklist kórházban ápolják.

A baleset a Vámház körúton történt. A 15-ös busz egy villamosvágányokon közlekedő biciklist ütött el. A baleset miatt csaknem egy órán át állt a forgalom a 47-49-es villamos vonalán. A Szent Gellért tér és a Deák Ferenc tér között addig pótlóbuszok szállították az utasokat - mondta a fődiszpécser. A mentőszolgálat sajtóügyletese azt mondta: az elgázolt fiatalember a kezén és a lábán sérült meg, a mentők kórházba szállították.

MTI/Index

135 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek