Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Eljárás indult a buszugró fiatal ellen

A BRFK rongálás miatt indított eljárást a Budaörsi úti felüljáróról néhány hete egy autóbuszra ugró fiatalember ellen, értesült az Index.

Életveszélyes megoldással szabadult ki a kutyaszorítóból Regi, az a huszonhét éves budapesti fiatalember, aki a Jackess magyar változata szeretne lenni - írta négy napja a lap a Blikk alapján.

Regi akciófilmekbből merített ihletet, és egy hídról a 139-es busz tetejére ugrott. Egy barátja kamerázta, ahogy a fiú kimászik a híd szélére, majd a megfelelő pillanatban elrugaszkodik, és az éppen alatta haladó csuklós busz tetejére érkezik. A "fasza gyerek 3" című videóvallomásából kiderül, a tett hátterében, hogy így akart tisztelegni a Jackass elhunyt sztárja, Ryan Dunn (†32) előtt.

37 Tovább

Elfogták a BKV volt informatikai igazgatóját

Elfogta a rendőrség Fuzik Zsoltot, a BKV eddig szökésben lévő volt informatikai igazgatóját szerdán.

A rendőrség honlapjára szerdán késő este felkerült közlemény szerint a BKV volt informatikai igazgatója Szegeden bujkált, amikor a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói és az RRI "Sólyom" bevetési alosztálya szerdán elfogta.

47 Tovább

BKV: Gyanúsított Tóthfalusi György és Mesterházy Ernő is

Három új gyanúsítottja van a BKV-botránynak. A BRFK nyomozói hűtlen kezelés gyanújával hallgatták ki Tóthfalusi Györgyöt, a BKV igazgatóságának SZDSZ-es elnökét, Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor főtanácsadóját, és M. Lászlót, egy kommunikációs cég vezetőjét. A rendőrség ismét kihallgatta a már korábban meggyanúsított Regőczi Miklóst, a BKV volt kommunikációs igazgatóját, Zelenák Tibor főosztályvezetőt, és Horváth Évát, Hagyó Miklós volt szóvivőjét is. Házkutatások is zajlanak.

A rendőrség közlése szerint Tóthfalusi Györgyöt, a BKV igazgatóságának SZDSZ-es elnökét felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrség szerint Tóthfalusi a társaság veszteséges működése ellenére "a BKV vagyonkezelési kötelezettséggel rendelkező vezetőit szándékosan rábírta arra, hogy megszegjék kötelezettségüket". A nyomozók a férfi városházán lévő irodájában házkutatást tartottak.

40 Tovább

Antal Attila házi őrizetbe kerül

Házi őrizetbe helyezte a bíróság Antal Attilát, a BKV egykori vezérigazgatóját, a Vértes Volán Zrt. jelenlegi vezérigazgatóját. A tárgyalás pénteken reggel kilenc órakor, a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületében kezdődött.

A BKV volt vezérét is a különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt Szalainé Szilágyi Eleonóra - volt humánpolitikai igazgató - és társai ellen folyó bűnügy kapcsán gyanúsították meg hűtlen kezelés miatt. A Fővárosi Főügyészség indítványozta a házi őrizet elrendelését a bíróságon. Antal Attilának a következő heteket Budapesten, egy XI. kerületi címen kell töltenie.

36 Tovább

Őrizetbe vették Antal Attilát, a BKV korábbi vezérigazgatóját

Őrizetbe vette a rendőrség Antal Attilát, a BKV korábbi vezérigazgatóját, akit hűtlen kezeléssel gyanúsítanak - közölte a BRFK. Kedd reggel rendőrök szállták meg a közlekedési vállalat Akácfa utcai székházát. A cég két korábbi vezérigazgatója által kötött szerződéseket kerestek.

Őrizetbe vette a rendőrség Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját, akit hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. Kezdeményezik előzetes letartóztatását is - közölte a BRFK. Antal Attilát kedden hallgatták ki gyanúsítottként a BKV tanácsadói és vállalkozói megbízási szerződései ügyében. A volt vezérigazgató vallomást tett, de a gyanúsítás ellen panasszal élt.

Korábban Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány jelentette be, hogy hűtlen kezeléssel gyanúsítják a volt igazgatót. A rendőrfőkapitán azt mondta, hogy a BRFK korábban kikért szerződéseket a BKV-tól, de hiányzott még néhány. Ezért tartottak házkutatást kedden a BKV székházában az Akácfa utcában, hogy megszerezzenek tanácsadói szerződéseket. Tóth Gábor későbbre ígért bővebb tájékoztatást.

(origo)

68 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek