Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A diák, a busz és két életveszélyes bőrönd

Vajon életveszélyes-e a buszon bőrönddel utazó kollégista? Zsófi leveléből kiderül.

Egy újabb szép történettel szeretném gazdagítani a táratokat. Minap este a Batthyány tér - Békásmegyer HÉV-pótló buszon történt az eset. Szobatársammal utaztunk a buszon, amikor az egyik megállónál le szerettünk volna szállni. A busz közepéről már a megálló előtt elindultunk az ajtóhoz.

Az egyik utas már nemtetszését nyilvánította ki, hogy mi életveszélyesek vagyunk a bőröndjeinkkel. Természetesen nem hagytam szó nélkül, megjegyeztem, erőteljesen, de tisztelettudóan (mivel idősebb egyén volt), hogy "Ne is haragudjon, de hogyan máshogy közlekedjek a buszon, nem tehetek róla, hogy nem működik a HÉV".

Mielőtt még az ajtóhoz értünk volna, a buszsofőr becsukta előttünk az ajtót. Előre mentem szólni, hogy "elnézést, le szeretnék szállni" (Előttünk egy srácnak kinyitotta az ajtót, hogy leszállhasson. Utólag.) Nekem mutogatni kezdett, hogy nem hallja, majd lefékezett. Még egyszer elismételtem a mondatot, amikor kitépte a füléből a headsetet(!!!) és mutogatott, hogy őt nem érdekli, hogy mi leakarunk szállni, és tovább hajtott.

Már ez a két személy is eléggé felhúzott, amikor még egy utas elkezdte mondani a magáét. Nem tetszett neki se, hogy bőröndökkel mászkálunk. Már így is eléggé kihoztak a sodromból, és megmondtam neki, hogy " Ne haragudjon, de ha majd 300 km-ről utazik (mint a szobatársam) akkor majd pofázhat." Lenyomtunk egy szópárbajt, majd a következő megállónál leszálltunk.

18 Tovább

Nem hitt az egyik BKK-s a másiknak

Egyik, akkoriban a BKV-nál dolgozó ismerősöm egyszer azt mondta: a BKV-nak nem utasai vannak, hanem túszai (akkoriban még nem létezett a BKK). Ez jutott eszembe a tegnap közölt levél olvasásakor, de a mai észrevétel is erre reflektál.

Nem az a baj, hogy a BKK jogszerűtlenül járt el az alábbi esetekben, valószínűleg a mai levélben leírtakat is meg tudja magyarázni a BKK szabályzatának valamely passzusa. A gond az, hogy ez a szabályzat életszerűtlen; mintha a társaságnak nem az lenne az érdeke, hogy problémás esetben segítse az utast, hanem kizárólag a büntetés.

A mai történet is azt sugallja: minél többet pofázol, annál többet fizetsz. Miközben évek óta ódákat hallunk arról, hogy versenyképessé kell tenni a közösségi közlekedést, gyakran az a tapasztalat, hogy a BKK nem partnerként, hanem ellenségként kezeli a szorult helyzetbe került utast.

Lányom 2012. augusztus elején lent volt velem a család vidéki telkén és sikerült a sok nyárias öltözés-pakolás során a diákigazoványát beejtenie az ágy mögé. Augusztus 9-én egy ellenőr megállította és a kisebbik pénztárcájában tartott érvényes, kitöltött havi diák bérletszelvény mellé nem tudta felmutatni diákigazolványát, amelyet jegyzőkönyveztek.

A kapott készpénzátutalási megbízásra az ellenőr felvezette, hogy érvényes tanulmányi szelvénnyel rendelkezett, valamint azt, hogy DIÁK IG. NÉLKÜL. Még aznap délután főiskolájában beszerezte az igazolást, hogy valóban fenn áll hallgatói jogviszonya, azonban pénteken vidékre utaztunk, és csak következő hét közepén érkeztünk újra Budapestre.

Közben lejárt az ellenőrzéskor még érvényes bérletszelvénye, amely helyett a szokásoknak megfelelően édesanyja újat vásárolt és a régit kidobta, mivel már szükségtelennek ítélte.

A megjelölt 8 napos határidőn belül (17-én az utolsó napon) az Akácfa utcai irodában lányom megkísérelte befizetni a kapott tájékoztatón szereplő 2000 forintos bírságot a főiskola által kiállított igazolás alapján, amelytől az ott dolgozó ügyintéző elzárkózott, a pénzt nem volt hajlandó átvenni, mivel álláspontja szerint be kellett volna mutatni az ellenőrzéskor érvényes bérletszelvényt is.

Tekintettel arra, hogy az ellenőr felvezette a bírságról szóló lapra, hogy volt érvényes (025/189828/3850,-) TAN. SZELVÉNYE, ezért az ügyintéző eljárását nem tudtuk elfogadni, különösen azért nem, mert kijelentése szerint "NEM HISZ AZ ELLENŐRNEK", hogy akkor volt érvényes szelvény.

Mivel nem akartam lekésni a határidőt, ezért még azon a napon átutalással teljesítettem a bűntetés befizetését és panasszal fordultam az irodához, amelyre szeptember 11-én választ is kaptam, bár kissé furcsa stílusban és modorban.

Az érintett szervezet vezetője nem vizsgálta az irodában történteket, de felvilágosított, hogy a nyilvántartásuk szerint : "Pótdíjazás oka:tanuló értékszelvény diákigazolvány nélkül" !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!, és tájékoztatott, hogy megérkezett a 2000 forint befizetésem, de azt csak részösszegként tudja lekönyvelni, ugyanis jelenleg fennálló tartozásom 30 500 forint, mivel nem fizettem be 2 munkanapon belül a 8000, illetve a 30 napon belüli 16 000 forintos pótdíjat.

Állítása szerint a "BKK Zrt. hatályos Üzletszabályzata szerint" állapította meg a pótdíjat (amit természetesen valahol biztosan meg lehet tekinteni), illetve az "átvett pótdíjazási csekk és a HOZZÁ TARTOZÓ TÁJÉKOZTATÓ" alapján tisztában kellett volna lennünk, hogy be kell mutatni a bírságoláskor érvényes bérletszelvényt.

Nos, a tájékoztató ILYET NEM TARTALMAZ, csak azt, hogy a bírság összege 2000 forint, ha rendelkezett a bírságoláskor érvényes bérlettel... Ezt pedig éppen az ellenőr igazolta akkor, amikor a pótdíjazásról szóló csekket kitöltötte, de ez a BKK Zrt.-t nem érdekli, NEM HISZ SAJÁT ELLENŐRÉNEK, olyan irat (szelvény) becsatolását kéri, amiről maga is elismeri a nyilványtartása szerint is, hogy létezett.

Ismételt levelében már csak arra futotta a vezetőnek, hogy megfenyegessen a végrehajtási eljárással és költségekkel. Nem tudom...

OK, lányom figyelmetlen volt, nem volt nála a diákigazolványa, de az igazolást beszerezte (azóta előkerült a régi diákigazolvány is), nem mondom, hogy a 2000 forintos pótdíj nem jogos (bár azért ez nem a szabálysértési törvény szerinti helyszíni bírság kategóriája, vannak országok, ahol a nem szándékos hibákért nem büntetnek), rendben, befizettem.

Az ügyfélszolgálaton használt minősíthetetlen hangnemet használó, a saját kollégáját "hazugnak tartó", jegyzőkönyvét el nem fogadó ügyintézőt talán ne én minősítsem, de legalább ezt a vezetője sem tette meg, hiszen a panasz ezen részét nem vizsgálta.

Ön, aki többet látott nálam, talán meg tudja ítélni, tényleg ki kell fizetnem a lányom után a további 30 500 forintot? Utolsó levélváltásunkban jeleztem a BKK Zrt. szervezeti elem vezetőjének, hogy ha továbbra is ezen az állásponton maradnak, akkor az általa fenyegetett végrehajtási eljárás miatt találkozunk a bíróságon...

Az azért biztos, olcsóbb lesz egy darabig kocsival elvinnem Pesten jópárszor, mint a bérleten kívül ezt is kifizetni... Minden dokumentumot szívesen bocsátok rendelkezésére...

17 Tovább

Novemberben cserélni kell a szemeszterbérleteket?

Olvasónk, Vilmos szemeszterbérletet vásárolt, így spórolva meg a hó eleji sorbanállást és idegeskedést. A dologgal egy problémája van: még nem kapott új diákot, a régi pedig csak október 31-ig érvényes. Szerintetek mit tegyen? Ráírja a régi diák számát, és cseréltesse ki a szelvényt, ha megjön az új igazolvány? Várjuk a tippeket, ötleteket:

Tisztelt BKK! Tisztelt Cím!

Azért írok Önöknek, mert ma, mint elsőéves egyetemista, megvettem életem első szemeszterbérletét. Így nem kell vele havonta bíbelődnöm, s egyszerűbb ez így nekem is, önöknek is. Aztán eszembe jutott, hogy arra rá kéne írnom a diákigazolvány-számomat.

No, itt merültek fel a gondok. Mivel most kezdtem az egyetemet, így új diákom még nincs. A tavalyit használom, ami érvényes október 31-ig. Az újat nem tudom, mikor kapom meg, még az igénylést sem lehet leadni, nemhogy várni rá.

Szóval, én az alábbi lehetőségekre gondoltam:
 - Ráírom a középiskolai diákigazolványom számát. Ebben az esetben október 31-ig rendben vagyok, de utána? Ha van új diákom, annak más lesz a száma. Ha nincs új diákom, akkor egy A4-es papírlapot kapok, amivel igazolom, hogy én hallgatói jogviszonyban állok. Biztos vagyok benne, hogy ennek is más lesz a száma, mint a jelenlegi diákomnak.
 - Nem írom rá a mostani diákom számát, majd az újét, ha megkapom.

Az első esetben október 31 után vagyok veszélynek, büntetésnek, stb. kitéve, utóbbival addig, míg nincs új diákom.

Mit kell ilyen esetben tenni?

Válaszukat várom!

Üdvözlettel: N. Vilmos

0 Tovább

Mindig a becsületességre törekvő utasokat büntetik meg a BKV-ellenőrök

Az utóbbi évek tapasztalatai szerint mindig azokat büntetik meg a BKV jegyellenőrei, akik bár becsülettel vesznek jegyet vagy bérletet, valahol mégis hibáznak. Elveszítették a diák- vagy a bérletigazolványukat, rosszul lyukasztottak, elfelejtették kicserélni az éves bérletüket, figyelmetlenségből egy nappal később vettek bérletet, stb. Ezek mind olyan hibák, amikbe a legfigyelmesebb emberek is belefuthatnak, és amikre az ellenőrök látszólag utaznak.

Sosem azokat a kigyúrt kopasz embereket büntetik meg, akik életükben nem vesznek jegyet. Mindig azok kapnak csekket, akik becsülettel megvették a bérletet, de valami mégsem stimmel. Gondolom azért vannak ők a célkeresztben, mert  bár hibáztak, mégis becsületesek, és a sárga csekket is becsülettel be fogják fizetni, nem úgy, mint a 28-as villamos vagy a 99-es busz törzsutasai.

Tisztelt BKV Zrt!

Gyermekem (adatai alább) negyedéves bérlettel utazott a metrón. Gyermekem elmúlt 18 éves, de a diákigazolványáról hiányzott az iskola idei igazolása, viszont nála volt az iskola által kiadott 2011/2012 - es tanévre szóló igazolás, melyet az ellenőrnek átadott. Ennek ellenére a az ellenőr közölte vele, hogy megbünteti, mikor leányom elsírta magát (ő úgy hitte a negyedéves bérlet birtokában nem minősül bliccelőnek), az ellenőr erre rendkívül megalázóan közölte a gyerekkel, ne hisztizzen, mert rendőrt hív.

A gyerek diák voltát családi pótlékkal és az Államkincstár által kiadott igazolással is bizonyítani tudom. Azt gondolom, a gyerek a feltételeknek megfelel, így legfeljebb egy figyelmeztetésre szolgált volna rá, hogy még egy adminisztratív teendője van. Családunk nevében még annyit szeretnék megjegyezni, hogy mind a férjemnek, mind nekem éves BKV bérletünk van, legnagyobb gyermekemnek szemeszter, a két kisebbnek negyedéves bérlete. Rendkívül elgondolkoztatónak és őszintén szólva riasztónak tartom, hogy minket ért a büntetés.

Szeretném ezt a kérdést megnyugtatóan rendezni, mert érthetetlen,ha merőben formai okokra hivatkozva azokat büntetik (és látványosan megalázzák), akik előre egyösszegben több hónapos vagy egész éves díjat fizetnek. Ráadásul lányom idegességében miközben visszarakta a papírjait a diákigazolványát el is vesztette, így most annak a pótlását is intéznünk kell. Várom válaszukat és remélem megnyugtatóan sikerül rendeznünk ezt a kérdést.

15 Tovább

Hiába volt érvényes a bérlete, jegyet vetetett a diákkal a BKV-ellenőr

Olvasónk, KZA 17 éves fiát hetek óta a bérlete és a diákigazolványa miatt cseszegetik a BKV ellenőrök. Mint azt mindenki tudja, 18 éves kor alatt nem kell matricát ragasztatni a diákigazolványra, mert az anélkül is érvényes. Mindenki tudja ezt, csak épp a BKV ellenőri nem, ugyanis olvasónk fiát több ellenőr is azért állította meg, mert szerintük így a bérlete érvénytelen. Sőt, az egyik szét is akarta tépetni vele a bérletet, és jegyet vetetett vele, csak így engedte le a metróhoz. Adjatok tanácsot az anyukának. Mit tegyen, ha a fiát az érvényes bérlete és diákigazolványa ellenére nem hagyják utazni?

Tisztelt BKV-figyelő!

Próbálom röviden leírni történetemet, panaszomat: Fiam, 17 éves szakközépiskolai tanuló, érvényes diákbérlettel és diákigazolvánnyal rendelkezik.

Az utóbbi 3 hétben már másodszorra történt meg vele, hogy a BKV ellenőr nem fogadta el az érvényes bérletét, állításuk szerint azért, mert a diákigazolványán nincs érvényes matrica (?!) Az első esetnél a jegyellenőr csak szólt, hogy kell matricát beragasztani, a második esetnél szét akarta tépni a bérletét, és vásároltatott vele vonaljegyet, csak ezzel engedte le a metróhoz. Fiam tanköteles korú, a törvény így szól:

A közoktatásról szóló törvény 6. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti tanköteles kor felső határát be nem töltött tanulók diákigazolványa érvényesítő matrica nélkül is érvényes azon tanévet követő év október 31. napjáig, amelyben a tanuló a tanköteles kor felső határát betölti. A tanköteles kor megállapítására a diákigazolványon szereplő születési dátum szolgál.
Az iskolában nem adnak a diákoknak évente újabb matricát, pont emiatt, mert anélkül is érvényes a diákigazolvány tanköteles korúaknak.

Mit lehet ilyenkor tenni, ha a BKV ellenőr nem ismeri el - az eddig is alkalmazott - jogszabályt?? (Valószínűleg a mostani módosítás alatt álló közoktatási törvény szerint gondolják azt az ellenőrök, hogy 16 éves kor fölött már nem tanköteles a kiskorú, miközben ha tényleg így lesz, az is csak jövő évtől lesz hatályos.)

Leírtam a BKV honlapján is a panaszomat, mert felháborító, hogy érvényes bérlettel és diákigazolvánnyal nem engedik az ellenőrök BKV utazni, illetve megbüntetni akarják!
 
Kérem, ha valakivel hasonló fordult elő jelentkezzen, vagy adjon tanácsot, mit lehet ilyenkor tenni?
 
Üdv: KZA

56 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek