Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szívatják az átszállókat

A videót az indexen nem lehet kommentálni, itt a lehetőség.
39 Tovább

Hogy lesz kevesebb autós, ha kevesebb a busz?

Egyelőre titok, hogyan képzeli a járatok ritkítását jövőre a BKV, amely már nem is a főváros illetékes ügyosztályával, hanem közvetlenül a szocialista főpolgármester-helyettessel, Hagyó Miklóssal egyeztet. Az ellenzék és a civilek szerint kevesebb járattal nehéz elképzelni, hogyan választják többen autó helyett a BKV-t.

Valószínűleg lesz járatritkítás a BKV-nál 2008-ban, de erről és a jövő évi tarifaemelés pontos mértékéről csak november végén dönt a városüzemeltetési bizottság, amely szerdán azt próbálta megtudni a BKV menedzsmentjétől, hogyan képzeli a 2008-as évet. Az ülés előzménye, hogy a BKV vezetése az utóbbi időben egyre többet beszélt arról, járatritkításokat javasol a jövő évre, hogy tarthassák az üzemi szintű nullszaldó-közeli állapotot, vagyis minimalizálják a cég veszteségeit. A járatritkítást Demszky Gábor főpolgármester cáfolta, mondván a főváros vezetése nem tervez ilyet, korábban pedig az Indexnek adott interjújában Antal Attila vezérigazgató is arról beszélt, hogy nem járatritkításokkal tervezi a cég ledolgozni az évente termelődő tízmilliárdos hiányt. Bár több ellenzéki bizottsági tag is rákérdezett arra, hogy lesz-e összteljesítmény-csökkenés jövőre a szolgáltatásban, a BKV jelen lévő vezérigazgatója, Antal Attila és két helyettese, Somodi László és Regőczi Miklós erre nem tudtak válaszolni.

Már nem egyeztetnek


A menedzsment azzal érvelt, hogy a végleges terveket csak három hét múlva (november 6-án) kell leadniuk, addig azonban még változnak a számok. Ezt az ellenzéki képviselők, és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) jelen lévő tagjai némi kétkedéssel fogadták. A BKV a 2008-as és a 2009-es év terveiről csak a már korábban is kommunikált, általános célokról számolt be, amiből részletek nem derültek ki, pedig ahogy többen is megfogalmazták, "az ördög a részletekben rejlik". Az ülésen derült csak ki - az elnök Lakos Imre főpolgármester-helyettes meglepetésére is -, hogy a járatritkításról és a BKV jövő évi tarifáiról a közlekedési céggel már nem az önkormányzat közlekedési ügyosztálya egyeztet, hanem Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes. A közlekedési ügyosztály részéről Benda György elmondta, a BKV már nyár végén bemutatott az ügyosztálynak egy - az összteljesítményt nem csökkentő - jövő évi paraméterkönyv-tervezetet, ám azt hamarosan visszavonta. Azóta pedig nem keresték az ügyosztályt. Vagyis az egyeztetési folyamatból mind a városüzemeltetési bizottság, mind az önkormányzat szakmai csapata is kimarad.

Kevesebb busz, kevesebb autó

Benda szerint egyébként érdemes figyelni a miskolci példára, ahol már megtörtént a járatriktítás, emiatt viszont a város elesett az állami támogatás egy részétől is. "Nehogy a megtakarítással az állami támogatást takarítsuk meg" - hangzott el. "10 százalékkal csökkenteni kell a teljesítményt, ennek az előkészítése zajlik" - jelentette ki az ülés végén Wintermantel Zsolt fideszes képviselő, aki szerint a járatok további ritkításával csak az autósok száma gyarapodik a városban, holott a fővárosnak és a BKV-nak is épp ellenkező céljai vannak. "Ki gondolja komolyan, hogy kisebb teljesítménnyel több utast lehet szállítani?" - tette fel a kérdést Wintermantel, majd javaslatot tett arra, a bizottság hozzon határozatot arról, hogy nem fogad el 2008-ra teljesítménycsökkentést. A javaslatot két ellenzéki támogatta, öten tartózkodtak. Demszky közlekedési tanácsnoka, Dancs Gábor szerint nem kéne megkötni a BKV kezét: ha csökkenteni akar, csökkentsen.

Kormány- és ellenzéki oldalról is erős kritikát kapott az ülésen Regőczi Miklós a cég gazdasági ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese, amiért a jogi következményekre emlékeztette a tervezett járatritkításokról nyilatkozó Vitézy Dávidot, a VEKE szóvivőjét, a BKV felügyelő-bizottságának tagját, illetve azokat az újságokat, amelyek lehozzák a VEKE hazugságait. Vitézy több alkalommal hazugnak nevezte a BKV-vezetést.

Forrás: index
19 Tovább

„Egyelőre még minden Volvo buszon működik a légkondi”

Helló Figyelő!

Az index írta: "A tömegközlekedési cég tájékoztatása szerint egyelőre még minden Volvo buszon működik a légkondi"

Ez ma (július 22 vasárnap) reggeli hír, nem tudom mikorra vonatkozik. Mindesetre tegnap a Ferenciek terénél 17:30kor felszálltam az Albertfalva felé menő 7es buszra és azon nem ment a légkondi (rendszámot felírtam). Pedig örültem, hogy Volvo busz jött, még a fagyiról is lemondtam... hüpp Persze lehet, hogy működött volna ha bekapcsolták volna - csak akkor kopik, ugye ;)

Üdv, HCS
12 Tovább

Kisiklott a 2-es metró a Deák térnél

Kisiklott a 2-es metró a Deák téri megálló kihúzó vágányán, tájékoztatott Bíró Erzsébet, a BKV sajtóügyeletese hétfőn. A metróban ekkor utasok már nem tartózkodtak, így személyi sérülés nem történt, tette hozzá. A baleset miatt a 2-es metró teljes vonalán metrópótló autóbuszok közlekednek, mondta Bíró Erzsébet.(a kép illusztáció)

Friss: Ismét zavartalan a metró közlekedés a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között!

Szombaton kezdődött meg a 2-es metró felújításának második üteme, így augusztus 19-ig a metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között jár. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között hat hétig metrópótló autóbusszal lehet utazni.

A felújítás ideje alatt sűrűbben közlekedik az 1-es, 1A, 4-es, 6-os villamos, a Keresztúr-busz, a 9-es, 85-ös, gyors 85-ös, 98-as és gyors 98-as jelzésű autóbusz, olvasható a BKV közleményében.

[index / MTI / Bf]

 

0 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek