Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tarlós: Kimerítő egyeztetésen közel került a megoldás

Rendkívül közel került a megoldáshoz Budapest vezetése az Alstommal, jelentette be Tarlós István főpolgármester kedden, miután több órán át tárgyalt a két fél egymással a Budapestre szállítandó új metrószerelvényekről. Mint mondta, nagyon kimerítő, de az utóbbi nyolc hónapot figyelembe véve nagyon konstruktív volt az egyeztetés. Hozzátette: "meg kell fogalmaznunk azt, amiben ma meg tudtunk állapodni", és rendkívül közel a megoldás, -olvasható az Indexen.

Patrick Kron, a francia Alstom csoport elnök-vezérigazgatója azt mondta, Tarlós István meghívására néhány hét múlva visszatér Budapestre, és lezárhatják a megbeszéléseket. Felidézte, hogy a projekt rendkívüli nehézségeken ment keresztül, de a tárgyalásokon kiderült, mindkét fél gyakorlati megoldást szeretne a tapasztalt problémákra. "Sokat haladtunk előre" - mondta.

Tarlós István és Patrick Kron a Budapestre szállítandó metrószerelvények ügyében egyeztetett egymással. A megbeszélésen jelen volt Kocsis István, a BKV és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes és Tüttő Kata, az MSZP frakcióvezető-helyettese is.

25 Tovább

Lámpák figyelmeztetnek a metróajtó csukódására

Az esélyegyenlőség érdekében olyan lámpákat szerelnek a metrókra, amelyek az ajtók záródására figyelmeztetik az utasokat – közölte a BKV.

A "vizuális indításjelző berendezések" tesztelése hétfőn a 3-as metró vonalán kezdődik, és egy hónap után az összes kocsiba beszerelik őket.

Összesen 1944 jelzőkészülékre lesz szükség, ezeket a járművek utastéri ajtói fölött helyezik majd el. A lámpák az ajtózáródásra figyelmeztető hangjelzéssel egyidejűleg kezdenek el villogni, és mindaddig fényjelzést adnak, amíg a szerelvény valamennyi ajtaja be nem záródott.

(MTI, Index)

37 Tovább

A BKV nyert másodfokon Versailles-ban

A főpolgármesteri hivatal közleménye szerint a versailles-i bíróság másodfokon igazat adott a BKV-nak abban, hogy jogszerűen lehívhatja a felmondott metrószerződés miatt a franciáktól a mintegy 30 milliárd forintos bankgaranciát, -olvasható az Indexen.

"A BKV Zrt. részére teljesített bankgaranciák lehívásával kapcsolatban a Polgári törvénykönyv 2321 szakasza szerint a hozott határozat minden rendelkezését hatályon kívül kell helyezni, és az Alstom Transport tiltó kérelmét elutasítani", határozott most a bíróság, megváltoztatva az elsőfokú, a BKV-t elmarasztaló ítéletet.

A versailles-i bíróság másodfokon úgy döntött, hogy a Nanterrei Kereskedelmi Bíróság elnökének 2010. december 3-án hozott határozatának minden rendelkezését a felek között hatályon kívül helyezi és új határozatot hoz. Eszerint a bíróság másodfokon megállapítja, hogy a BKV Zrt. igazolta, hogy 2010. december 3-án szabályosan hívta le az alperes bankok által a társaság javára kibocsátott bankgaranciákat.

34 Tovább

Nem tárgyalta a francia bíróság az Alstom keresetét

A francia bíróság a tervezettel ellentétben szerdán nem tárgyalta az Alstom keresetét, és várhatóan addig nem is kerül napirendre, amíg a metrókocsikat gyártó cég vezetői nem tárgyalnak személyesen a főpolgármesterrel és a kormány képviselőivel, -olvasható az Info Rádió weboldalán.

A rádió úgy értesült, hogy az Alstom vezetői nemcsak Tarlós István főpolgármesterrel tárgyalnak a metrókocsik ügyéről, ugyanis június 17-én Szentpétervárott találkoznak Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel. A megbeszélésen a típusengedély is szóba kerülhet, mivel a Nemzeti Közlekedési Hatóság a tárca alá tartozik. Várhatóan a francia bíróság addig nem veszi napirendre az Alstom ügyét, amíg nem érnek véget az egyeztetések a kormány képviselőivel és a főváros vezetésével.

21 Tovább

Tarlós Budapestre hívta az Alstom vezetőjét

Még egy lehetősége van az Alstomnak, függetlenül attól, hogy a hét közepén francia bíróság dönt a felmondott metrókocsi-szerződés bankgaranciája ügyében: Tarlós István főpolgármester Budapestre hívta a cég vezetőjét, akinek három tárgyalási időpontot ajánlott fel - írta a Magyar Nemzet hétfői számában.

79 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek