Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nem emelik a BKV-tarifákat

Nem változnak a BKV-tarifák jövőre, a döntött nagy többséggel csütörtöki ülésén a fővárosi önkormányzat. Ilyen 15 éve nem fordult elő. A vízdíj is kisebb mértékben, 4,7 százalék helyett mindössze fél százalékkal emelkedett.

A képviselők döntő többsége csütörtökön megszavazta azt a módosító indítványt, amely szerint 2010-ben is maradnak az idei BKV-tarifák. A tervezett 4 százalékos emelésről több képviselői is elmondta a vitában, hogy nincs értelme, mert a jövő évi menetdíjbevételt csak 0,8 százalékkal, mintegy félmilliárd forinttal növelné meg a lemorzsolódó utasok miatt.

28 Tovább

Bizottsági nem a BKV-tarifaemelésre

A fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottsága szerdai ülésén elfogadva a VEKE érveit, leszavazta az átlagosan 4 százalékos tarifaemelésről szóló javaslatot. Az emelés ellen voksolt több fideszes bizottsági tag mellett egy szocialista és egy szabaddemokrata képviselő is.

Mint arról az Index beszámolt, az előterjesztés szerint a vonaljegy ára 300 forintról 320 forintra, a havi bérlet 9400 forintról 9800 forintra változna jövő év január 1-től.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint a díjemelés káros a BKV számára, nem kellene egyáltalán emelni a tarifákat. Ezt azzal támasztotta alá, hogy idén kétszer is volt áremelés, a BKV éves menetdíjbevétele ennek ellenére nem nőtt.

Az emelésről a fővárosi közgyűlés csütörtökön mondja ki végső szót.

(Index)

24 Tovább

Négy százalékkal nőnek a BKV tarifái

Az Index birtokába került a BKV jövő évi tarifaemelésére vonatkozó előterjesztés, amit november 26-án tárgyal a fővárosi közgyűlés. Eszerint átlagosan 4 százalékos tarifaemelésre lehet számítani 2010 január 1-től.

Az előterjesztés szerint a vonaljegy ára 300 forintról 320 forintra, a havi bérlet 9400 forintról 9800 forintra változna.

A javaslat két változatot is tartalmaz, amelyek csak kis részletekben térnek el egymástól. Az egyik verzió szerint a teljes árú bérleteknél 4,3 %-os, a kedvezményes bérleteknél jóval kisebb (2,7 %-os), 100 Ft-os emelésre kerülne sor, a valamivel nagyobb terhet a vonaljegyes utazások viselik.

A 24 órás jegy (jelenlegi napijegy), 72 órás jegy (jelenlegi turistajegy), hetijegy és családi jegy ára nem változik, ösztönözvén ezzel az alkalmi, vonaljeggyel utazókat a közösségi közlekedés intenzívebb, rendszeresebb használatára. A 24 órás jegy árának változatlanul hagyásával nem csak 6, hanem már 5 darab vonaljegy helyett is ez a gazdaságosabb választás.

158 Tovább

Budapest kicsit másképp

Amikor Budapesten sétálok ismerőseimmel, barátaimmal mindig meglepődnek, hogy ennek a városnak milyen szép részei vannak. Gyönyörű utcák, parkok, terek, épületek, csak meg kell őket keresni, fel kell fedezni a várost. A lenti kisfilm is a város szép részeit mutatja, országunk büszkeségeit mutatja be. Engem megfogott, remélem nektek is tetszik:

49 Tovább

Harmincmilliárdos hitel a BKV-nak

Újabb 30 milliárd forint hitelt kaphat még ősszel a BKV, hogy túlélje az évet, írja a keddi Népszava. A lap tudomása szerint a rekordösszegű segítséget ezúttal nem a központi költségvetés nyújtja, amely tavaly decemberben már adott 10 milliárd forint rendkívüli tőkejuttatást a társaságnak. A kormány a tervek szerint csak garanciát vállal a visszafizetésre, a pénzt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) utalná.

A lap értesülését megerősítette Ikvai-Szabó Imre pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes, aki szerint néhány héten belül, a szeptemberi első kormányülések egyikén dönteni kell a kormánygaranciáról, különben a cég működése ellehetetlenülhet. Ha az MFB mégsem tudná nyújtani az összeget, akkor azt a BKV akár kereskedelmi bankoktól is beszerezné, ám ehhez is szükséges a kormánygarancia.

A jelenleg mintegy 80 milliárd forint adósságállományt maga előtt görgető BKV önmagában már nem hitelképes, és nemigen számíthat a tulajdonosa, a nála kétszer nagyobb összeggel adós fővárosi önkormányzat hitelgaranciájára sem.

(Index, MTI)

65 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek