Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jövőre kezdődik az egykori Moszkva tér átépítése

A tervek szerint 2015-re fejeződik be a Széll Kálmán tér átépítése – hangzott el egy keddi sajtótájékoztatón. A felújítást célzó korábbi, leginkább pénzhiány miatt meg nem valósult elképzelésekkel ellentétben a tér alapvetően megőrzi jelenlegi szerkezetét, továbbra is Közép-Buda legfontosabb közlekedési csomópontja marad, ám ezzel együtt városi térré is válik, legalábbis ezt ígéri a városvezetés.

A ma még Budapest egyik legnagyobb szégyenfoltjának számító tér átalakítására vonatkozó terveket kedden mutatták be az Erzsébet téri Desing Terminálban. A szeptemberben kiírt építészeti tervpályázatra 23 pályamű érkezett, közülük – 22 millió forint értékben – hetet vásárolt meg, illetve díjazott a zsűri. Az első díjat az Építész Stúdió Kft. és a Lépték-Terv Kft. munkája nyerte el.

A legtöbb pályamű – nyilván a források szűkössége miatt – nem számolt a Széll Kálmán tér radikális átépítésével, jobbára megmaradnak a villamosok és a buszok mai megállói, ahogyan a metrólejárat fölötti legyező alakú épület is. Az épülethez csatolt kisebb szárnyakat azonban várhatóan elbontják, amint elhangzott: megtisztítják a környezetét.

A rekonstrukció során egységes építészeti arculatot hoznak létre, akadálymentes átszállási kapcsolatokat alakítanak ki, a Várfok utcai buszmegállókhoz mozgólépcsőt építenek, átépítik a megállókat, elbontják a bódékat, megszüntetik a buszparkolókat és kerékpárral is átjárhatóvá teszik a teret.

A jövőben várhatóan a Volánbusz járatai is az egykori Moszkva térről indulnak, és ide érkeznek, kiváltva ezzel a szomszédos Széna téri megállókat. Utóbbiak parkosításával érnék el a környék zöldfelületeinek növelését.

Elegáns, visszafogott, friss, környezettudatos – így jellemezte a tér átalakításának terveit Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, aki ugyanakkor megjegyezte, hogy a pályázatra nem érkezett olyan terv, amely a kiírásban szereplő valamennyi feltételnek megfelelt.

A tér funkcionálisan ma sem rossz, ugyanakkor lelakott, kényelmetlen, átgondolatlan – mondta a sajtótájékoztatón Vitézy Dávid, a projektet menedzselő Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója. Megjegyezte: a felújítással nő a tér használhatósága, a fonódó villamosoknak köszönhetően több villamos áll majd meg a Széll Kálmán téren.

A tér átalakítása mintegy 4 milliárd forintba kerül, ez részben a főváros saját forrásából, állami pénzből, illetve a fonódóvillamos-hálózatra elnyert uniós forrásokból áll össze. A konkrét tervek az év végéig elkészülnek, az építkezés ezt követően, várhatóan 2014 első felében kezdődik meg – legalábbis most ezt ígérik.

A "Kalef" átépítése legutóbb 2006-ban került komolyabban szóba, az akkori elképzelések azonban jóval nagyvonalúbbak voltak. A felszín alá vitték volna a buszok és a villamosok megállóit, fölöttük pedig - egy mesterséges domb építésével - közparkot terveztek kialakítani. Éppen ezek miatt az akkori terv körülbelül 30 milliárd forintos költségekkel számolt. 

(Látványterv: BKK)

8 Tovább

Már gyártják Budapest új Mercedes buszait

Jövő májustól három hónapon keresztül áll forgalomba Budapesten az a 150 új Mercedes Citaro busz, amelyeket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a főváros által kiírt pályázat alapján a VT Transman üzemeltet majd. A BKK nyolcéves szerződést kötött a szolgáltatóval.

A típus második generációjának Budapest az eddigi legnagyobb megrendelője, emiatt és a szűk határidő miatt a gyártó mindkét Németországi üzemében (Mannheimben és Ulmban) gyártják már a buszokat – mondta a keddi sajtótájékoztatón Ingo Fröhlich, az EvoBus Hungária Kft. Ügyvezető igazgatója.

A VT Transmannak 75 szóló és 75 csuklós buszt kell nap mint nap járatnia Budapesten, ezért a szolgáltató további 5 csuklós és 4 szóló buszt rendelt tartalékba, így a megrendelés 159 új buszról szól. Az első buszok márciusban érkeznek a fővárosba, ekkor kezdődik el a járművezetők képzése.

Az új buszok Euro 6-os környezetvédelmi besorolásúak, légkondicionáltak és alacsonypadlósak, a budapesti szabályoknak megfelelően zárt vezetőfülkével rendelkeznek, és térfigyelő kamerákkal is felszerelik őket. A szóló buszokon 66 férőhely (27 ülőhely), a csuklósokon 107 férőhely (35 ülőhely) lesz – sorolta Uray Dóra, a Mercedes Benz értékesítési vezetője.

"A busztenderről voltak viták, de közös pont volt, hogy Budapestnek új buszokra van szüksége" – mondta Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója. Hozzátette: a beszerzéssel nyugdíjba lehet küldeni a 25-26 éves "kohószökevény" Ikarusokat, bár mint megjegyezte: ezek a járművek megszolgálták az idejüket. A VT Transmannal kötött szerződéssel kapcsolatban a vezérigazgató elmondta: a járatkimaradásokat a BKK kötbérezni fogja, biztosítva ezzel a folyamatos üzemet.

Arról még nincs döntés, hogy pontosan mely vonalakon járnak majd az új buszok, de az biztos, hogy elosztják őket, hogy minél több vonalon legyen alacsonypadlós szolgáltatás. A 7-es buszcsaládon mindenképp járnak majd, és az 5-ös busz vonalán is lesznek új Mercedes buszok – tette hozzá Vitézy.

A VT Transman egyébként 17 gyártó (köztük a Solaris, az MAN, egyes hazai és török gyártók) buszai közül választotta ki a Mercedes Citarót; mint azt Dósa Mátyás, a szolgáltató cég ügyvezetője mondta: ezzel a minőséggel tudták vállalni a BKK-val kötött szerződésben foglaltakat.

"Sajnáljuk, hogy látszólag nem versenyben dőlt el a közbeszerzés" – jelentette ki Dósa, utalva arra, hogy a BKK pályázatára jelentkező három cég közül végül csak a VT Transman adott érvényes ajánlatot. A VT Transman beruházásának értéke mintegy 15 milliárd forint – hangzott el a sajtótájékoztatón.

16 Tovább

A főpolgármester döntött a BKK buszok új színéről

Eddig kétszer kérték ki a fővárosiak véleményét a közösségi közlekedésben részt vevő járművek dizánjáról, de üzletpolitikai vagy egyéb szempontok miatt végül egyik esetben sem teljesen a győztes javaslat valósult meg – emlékeztet a Combino és az Alstom-szerelvények színválasztó szavazására Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, aki egyúttal cáfolja, hogy a cég facebookos oldalán erre korábban ígéretet tettek volna, -írja a NOL.hu.

– A miskolci villamosbeszerzés kapcsán írtuk azt, hogy reméljük Budapesten is sor kerülhet hasonlóra. Ám ezt nem a szavazásra, hanem a járműpark bővítésére, új villamosok uniós forrásból való beszerzésére értettük – magyarázza a BKK vezetője, aki ismét hangsúlyozza: a fővárosi buszok sokak által vitatott új „égkék” színét a formatervezők ajánlata alapján – az ipari termelésben használatos színskáláról – választotta ki a városvezetés és a BKK szakértői.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) mindezek ellenére úgy véli: az új szín bevezetésével semmibe veszik Budapest tradícióit, ráadásul a városképbe sem illeszkedik. Dorner Lajos, az egyesület elnöke éles hangú bírálatában leszögezi: a közösségi közlekedésben részt vevő járművek színét csak közmegegyezés alapján lehetne megváltoztatni. Éppen ezért ötletpályázatot hirdetne a témában. A végső döntést pedig a Fővárosi Közgyűlésnek kellene meghoznia, nem egyetlen embernek, a BKK igazgatójának.

Semmilyen feladat-, illetve hatásköri szabály nem utalja ezt és az ehhez hasonló döntéseket közgyűlési hatáskörbe, Dorner úr téved – állítja György István főpolgármester-helyettes. Lapunk kérdésére válaszolva cáfolja a VEKE elnökének azon állítását is, miszerint Vitézy Dávid egymaga választott volna színt. A döntést több – a színvilágot érintő – alternatíva közül, belső konzultációk lefolytatását követően Tarlós István főpolgármester hozta meg. György István ezt nem is tartja furcsának, hiszen az Alstom metrókocsik fehér színéről Demszky Gábor előző főpolgármester határozott, de ez akkor senkit se érdekelt.

Budapest közösségi közlekedésének új intézményrendszerén belüli átszervezésével, a közösségi közlekedés működtetésével és fejlesztésével összefüggésben egyszerre kell sok mindennel foglalkoznunk. Az egyik ilyen kérdés, hogy a múltat idéző komor színvilágot egy megújulást és frissességet jelző modernebb árnyalattal váltsuk fel – teszi hozzá György István, aki szerint a színvilágnak és a hagyományőrzésnek nincs szignifikáns összefüggése. Van, amikor a megőrzés a jó döntés, van, amikor a váltás. A tartalmi megújuláshoz a színvilág megváltoztatása illik.

Az új szín véleménye szerint modern, esztétikus, friss. Toscanában például Volterrában és a környékén közlekedő buszok színe – a vak véletlen folytán – pontosan ilyen világoskék árnyalatú, és az emberek nem vonulnak csapatostul tüntetni. Biztos vagyok benne, hogy a budapestiek meg fogják szeretni – állítja György István. Eljött az idő a fővárosi buszok „közös nevezőre” hozására. S ennek csupán az egyik eleme az egységes szín – jelenti ki Vitézy Dávid.

 – Jelenleg ugyanis az elmúlt évek használtbusz-beszerzési, illetve a BKV arculatváltó kísérletei nyomán tucatnyi eltérő színű és megjelenésű busz közlekedik. Ez városképi és tájékoztatási szempontból is zavaró. De más szempontból is jónak tűnik az időzítés a vezérigazgató szerint. Jelenleg 105 busz vár fényezésre. Néhány Ikarust a nagyjavítást követően, a Mercedes Citarókat a klímabeszerelések okán, míg a holland Volvo és Van Hool buszokat a zavaró színek és feliratok miatt kell újrafesteni. S ha már úgyis el kell végezni a munkát – darabja cirka egymilliós tétel –, miért ne lehetne az egységesítés jegyében. Ezt a gondolatot erősíti a jelenleg folyó busztender, amelynek nyomán a jövő év elején 150 új busz gurul be a fővárosi közösségi közlekedés porondjára. A járműveket a jelenleg futó tender győztese vásárolja és üzemelteti majd, ám a kiírás alapján külső megjelenésükben – így például színükben – illeszkedniük kell a BKK által kialakított arculathoz. A teljes buszflotta egységesítése 4-5 évig is eltarthat, mivel csak az újonnan érkező járművek kapják meg az új színt, a 15-20 éves Ikarusok már nem. Így egyetlen extra forintot sem költenek a színváltásra.

(NOL)

4 Tovább

Minden metróállomáson defibrillátor készüléket helyez el a BKK

A 2011 nyarán, Zugló önkormányzatának felajánlása nyomán kihelyezett defibrillátor készülékek egyike segítségével mentették meg egy utas életét a Puskás Ferenc Stadion metróállomáson 2012. június 3-án, vasárnap délután. A 2-es metró állomásán egy idős férfi infarktust kapott és összeesett az egyik metrókocsiban, újraélesztése a defibrillátor segítségével sikerült utastársának. Az eset nyomán Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a program folytatásáról döntöttek, így 2012 végéig a Főváros és a BKK valamennyi metróállomásra defibrillátor készüléket telepít.

A 2-es metró vonalán, az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion állomáson található egy-egy félautomata defibrillátor, amelyeket tavaly Dr. Papcsák Ferenc, Zugló polgármesterének felajánlása nyomán tudtak telepíteni.

2012. június 3-án, vasárnap délután egy idős férfi infarktus miatt összeesett az egyik metrókocsiban. A Puskás Ferenc Stadion állomásra érkező szerelvényen utazók a mentők riasztásával egyidőben kezdték meg az újraélesztést a kihelyezett defibrillátorral. A férfit sikerült újraéleszteni és a mentők kórházba szállították.

A vasárnapi eset nyomán Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a program folytatásáról döntöttek. Ennek eredményeként 2012 végéig valamennyi metróállomáson lesz defibrillátor készülék, amelynek megvalósítási költsége típustól függően kb. 30 millió forintig terjedhet. Egy életmentő készülék ára ugyanis 500.000 – 1.000.000 forint között van.

A Főváros vezetése, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. számára egyaránt elsődleges az utasok biztonsága és egészsége, ezért lehetőségeikhez képest mindent megtesznek a metróban bekövetkező esetleges rosszullétekre való felkészülése érdekében.

7 Tovább

Kínzó buszhiány a BKV-nál

A szükségesnél kevesebb buszt tud csak közlekedtetni a BKV, mivel április 30-án lejárt 98 jármű alvállalkozói szerződése. Korábban ezekkel a buszokkal együtt is napi 20-25 busszal kevesebbet tudtak forgalomba állítani, az öreg buszok közül pedig rendszeresen 200-300 leáll a forgalomban. A BKV kénytelen bevetni a még át nem alakított buszait. A Budapest Közlekedési Központ (BKK) szerint nem kell izgulni, mert „vannak terveik”, -írja a HVG.

A mintegy 1300 buszt üzemeltető BKV eddig is folyamatos járműhiánnyal küzdött, naponta 20-25 busz hiányzott az utcákról a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) adatai szerint. A forgalomba állított buszok közül pedig naponta 200-300 busz rendszeresen lerobban a forgalomban, ezt a Közlekedési Érdekvédelmi Szövetség (Keksz) alelnöke, Nemes Gábor erősítette meg a hvg.hu kérdésére.

 A bajt tetézi, hogy mivel csak az utolsó pillanatban sikerült a fővárosnak és a kormánynak megállapodnia a BKV hosszú távú finanszírozásáról, nem tudták időben kiírni a közbeszerzéseket a lejáró alvállalkozói szerződések pótlására. Eddig a Volánbusz Zrt. üzemeltetett 4 buszt alvállalkozói szerződéssel. Ez a szerződés nem jár le. Ugyan a Nógrád Volán 12 buszra vonatkozó, április 30-án lejárt szerződése is meghosszabbítható lett volna, ám ezzel a busztársaság nem akart élni. 86 buszt pedig a VT Transman üzemeltetett, az ő szerződésük is lejárt április végén. 

A közbeszerzést ugyan tavaly augusztusban kiírták, viszont nem tudtak addig eredményt hirdetni, amíg a BKV pénzügyi helyzete nem rendeződött. Márpedig ez csak április végén történt meg.

Nem nyugszik bele az Orangeways

A 8 részajánlati csomagból csak a felében történt meg az eredményhirdetés április közepén, az egyik részajánlati csomagban kizárólag az Orangeways City Kft. adott be ajánlatot, másikban csak a VT Transman Kft., kettő esetében a VT Transman és az Orangeways City is. Összesen 100 buszra vonatkozott a négy ajánlat. Az Orangeways City összes ajánlatát azonban eredménytelennek nyilvánították, mert az nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.

Három csomag esetében, ami összesen 75 buszra vonatkozott, a VT Transman ajánlatát fogadták el. Szerződést azonban nem tudnak a céggel kötni, mivel az Orangeways City megtámadta az összes döntést a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, még abban a csomagban is, amelyikben az Orangeways City amúgy nem is adott be ajánlatot.

„A jogorvoslati kérelmet az eljárási szabályokkal ellentétben az Orangeways City számunkra nem juttatta el, így jelenleg kizárólag a Közbeszerzési Döntőbizottság honlapjáról, illetve a kérésünkre adott gyors válaszából tudjuk, hogy van jogorvoslati eljárás. Amint pontosan látjuk a jogorvoslati kérelemben foglaltakat, arról kialakítjuk álláspontunkat, jelenleg nincs ismeretünk arról, mit tartalmaz a dokumentum” – közölte ezzel kapcsolatban a BKK.

Ha a szerződéskötés megtörténik, akkor is 23 busszal kevesebb áll a BKV rendelkezésére a szükségesnél. „Ezekre a forgalomba állított használt buszok bőven elegendő fedezetet nyújtanak, illetve rövidesen további részajánlatok tekintetében is lezárulhatnak az eljárások” – állította a BKK. Az ügyben az Orangeways Cityt nem sikerült elérnünk, a VT Transman pedig egyelőre nem válaszolt írásban feltett kérdéseinkre.

Átmeneti zűrzavar

A Közbeszerzési Döntőbizottság még nem bírálta el a jogorvoslati kérelmet, és eddig nem engedélyezte a szerződéskötést egyik részajánlati csomagnál sem. A hiányzó buszokat azonban addig is pótolni kell. Ezzel kapcsolatban a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke, Dorner Lajos a hvg.hu-nak azt mondta: ennyi buszt a BKV nem tud pótolni, miközben napi kiadási gondjai is vannak a cégnek.

Az egyesület úgy tudja, átcsoportosítottak egyes buszokat más útvonalakra, például hegyvidékre küldtek olyan buszokat, amelyek addig kizárólag síkon közlekedtek. Emiatt „tömeges meghibásodások vannak” – állította Dorner. Forgalomba állították azokat a frissen beszerzett buszokat is, amelyeknek az átalakítása még nem történt meg. Az új Mercedes buszokon például emiatt napokig, pont az április végi-május eleji kánikula idején nem működtek a klímaberendezések.

A BKK ugyanakkor azt közölte: hogy a 44 frissen beszerzett, használt busszal és körülbelül 6 darab régi autóbusz fokozott karbantartásával a kiesett buszok felét pótolni tudták. Azt elismerték, hogy a gyors forgalomba állítás miatt a klímákat csak többnapos késéssel tudták beüzemelni, ez végül múlt hét csütörtökre sikerült valamennyin.

A jövő hét elejéig tudnak pótolni a BKK állítása szerint újabb 50 buszt úgy, hogy ezekre a közbeszerzési értékhatár, 50 milliárd forint alatti alvállakozói szerződést kötött a BKV. Jövő hét elején azonban ez a pénz elfogy, így újabb átmeneti megoldást kell találni a BKV-nak és a BKK-nak a hiányzó buszok pótlására. „Az ezt követő lépéseket a következő napokban a jogorvoslat előrehaladásától függően határozzuk meg, de vannak további intézkedésekre terveink, így nem kell arra számítani, hogy 70 busz kiesne egy hét múlva a forgalomból, ilyen nem fog bekövetkezni” – ígérte a BKK, azonban azt nem részletezték, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság döntéséig hogyan pótolják a hiányzó buszokat. A gond június közepéig áll fenn, utána a nyári szünet kezdetével csökkenni fog a forgalom.

„A pótlások nagyjából rendben vannak, a munkavállalóknak okoz többletterhet a buszok átszervezése” – mondta a hvg.hu-nak Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Szövetség (Keksz) alelnöke. Hozzátette, hogy szerinte ugyanakkor a BKV jobb minőségű szolgáltatást nyújt, mint az alvállalkozók. Arra a kérdésre, mi lesz, ha a szerződéskötés elhúzódása miatt kevesebb busz tud forgalomba állni, Nemes azt mondta: „minden kiesés számít, még egy is, az utasok számára az is érzékelhető kiesést jelent a menetrendben. Ráadásul az ismert műszaki állapotok miatt sok a meghibásodás amúgy is.”

A BKK szerint tovább dolgoznak használt és új buszok beszerzésén, használt buszokra kiírt közbeszerzésre már beérkeztek az ajánlatok, de még nem hirdettek eredményt, az új buszokra vonatkozóan pedig most dolgoznak a tender lezárásán. A BKK szerint sikeres tenderhirdetés esetén akár 150 darab új buszt is forgalomba tudnak majd állítni, időpontot azonban erre vonatkozóan egyelőre nem tudtak mondani.

(HVG)

15 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek