A héten azt ígértem, hogy több cigizős buszvezetős minőségű post nem lesz. Többen ezt félreértették és azt hitték, hogy az összes olyan posttól megválunk, melynek nincs nagy hordereje. Tévedés! Csupán nem szeretném, ha minden második cikk arról szólna, hogy a buszvezető menet közben cigizett, vagy éppen 1-2 másodperccel később ért a buszhoz. Sajnos nem tudhatjuk, hogy hány kört vezetett már le pihenő nélkül, ezért szerintem teljesen felesleges piszkálni őket, nem ez a tömegközlekedés fő problémája.
Tegnap este utaztam az 56-os villamoson a Bocskai út és a Moszkva tér között. A Móriczon feltűnt egy illuminált állapotban lévő egyén, aki nehézkesen felvonszolta magát a villamosra, majd megpróbált rágyújtani. Ekkor egy fiatal srác rászólt, hogy nem kéne, meg nem lehet, stb. Eltette az öngyújtót, majd néhány megálló múlva ismét megkísérelte, ekkor már rá is gyújtott.



Mivel az utastérben keletkező füst sokkal bosszantóbb, mint amikor a buszvezető a fülkében cigizik, így beszélhetnénk erről is. Mit lehet tenni akkor, amikor az utas megmakacsolja magát, és nekiáll cigizni? Ha ledobom a villamosról és megsérül, még engem vesznek elő, így nem tehettem mást, levideóztam, hogy lássa mindenki.