Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Megjutalmazzák a zsebtolvajt elfogó buszvezetőt

Keddi bejegyzésünk egy bátor és talpraesett buszvezetőről szólt, aki a 909-es éjszakai járaton elfogott egy zsebtolvajt. Az ügyben tájékoztatást kértünk a BKK-tól és a rendőrségtől is. A BKV Zrt. és az ORFK Kommunikációs Szolgálata az alábbi leveleket küldte.

A BKV-figyelőn megjelentek megfelelnek a valóságnak. Tájékoztatjuk, hogy az említett 909-es jelzésű éjszakai járat vezetője 2011. áprilisától dolgozik a BKV-nál, mint állandó éjszakás járművezető. A munkáját kifogástalanul látja el. Az eset napján is az elvárásoknak megfelelően végezte tevékenységét.

A járművezető a munkáltatói dicséret mellett Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató és Bolla Tibor BKV-vezérigazgató közös döntése alapján 100 000 forint jutalmat kap arra tekintettel, hogy kollégánk munkáját bátran, a közszolgáltatótól elvárható felelősséggel, a társadalomban sajnos oly gyakori félrenézés helyett példamutató kiállással és intézkedéssel teljesítette.

A rendőrség az ügyben eljárást indított, ezért minden további információval kapcsolatban a nyomozó hatóság az illetékes.

A rendőrség levele:

Megkeresésre tájékoztatjuk, hogy a X. kerületi Rendőrkapitányság lopás kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást L. Zsolt ellen.

A jelenlegi adatok szerint a gyanúsított 2013. február 21-én a hajnali órákban egy éjszakai járaton a sértettnél lévő mobiltelefont a kezéből kikapva megkísérelte eltulajdonítani, sikertelenül.

Tettét a busz vezetője megakadályozta és visszatartotta a járőrök kiérkezéséig. Az ügyben a további eljárást a X. kerületi Rendőrkapitányság folytatja le.

2 Tovább

Ellenőr vagy álellenőr?

Vajon ellenőrnek minősül-e az az önmagát ellenőrnek nevező ember, akin csak karszalag van, azonosító nincs. Ezt a kérdést vetette fel olvasónk, László.

Pár nappal ezelőtt épp hazafelé tartottam munkából, mikor hőn szeretett ellenőreink is megjelentek a buszon. Hál'istennek én azon szerencsések közé tartozom, akinek a munkahelye kifizeti a bérletet. (Amit - jegyzem meg - saját kasszából nem igazán tudnék finanszírozni.) Szóval előkerestem a bérletemet, és vártam az ellenőr érkezését.

Ilyenkor általában az ember akaratlanul is szem- és fültanúja lesz az ellenőr vs bliccelő utas jelenetnek. Természetesen mindig az "ártatlan" utas van felháborodva, hogy mit képzel az átkozott ellenőr, hogy dolgozni mer?! Most mondjuk ki őszintén! Bemész egy boltba, odaérsz a kasszához, és mikor ez eladó azt mondja, hogy fizess, te leordítod a boltost, hogy miért dolgozik? Na ugye, hogy nem.

De térjünk vissza kedves utastársunkhoz. Miután kiderült, hogy kedves utasunk nem kezelt jegyet, és bérlete sem volt, az ellenőr tájékoztatta, a pótdíjazásról. Erre az utas kikelt magából, hogy ő nem ír alá semmit és nem is fizet, és különben is: igazolja magát az ellenőr. És itt lett érdekes a történet...

Az ellenőrnek, bár karszalagja volt (csini lila), kitűzője nem volt. Természetes itt többen is felhorkantunk, hogy most akkor mi van... Álellenőrők vannak velünk? Aztán végül kiderült, hogy ezektől a jegyellenőröktől elvették a kitűzőket minden indoklás nélkül, és nekik így kell tovább dolgozni. Természtesen ez így jogsértő és ellehetetleníti a munkájukat, mivel így az utas nem köteles együtt működni vele.

Nos, ebből megint levonhatjuk a konzevekvenciát erről a jól működő rendszerről, ahol korrupt ellenőrökről és bliccelő utasokról hallunk. Most már azon se lepődjünk meg, hogy az ellenőr nem tudja azonosítani magát, mert a felettes vezetés ilyen abszurd helyzetbe hozza őket!

8 Tovább

Így rongálják a budapesti metrót - videó

Az alábbi felvétel friss és ropogós, ma töltötték fel a Youtube-ra. A videón jól látható, hogy egy fiatalember megvárja, míg a metró ajtói becsukódnak, majd indulás előtt odaszalad a 3044-es pályaszámú kocsihoz és fehér festékkel ráfúj egy tag-et. Társa mindeközben videóra veszi az akciót.

Még hallani, amint a metró dudál, aztán a hangokból és a képekből az vehető ki, hogy a "támadók" elfutnak, egyikük a végén azt mondja: "bújjunk el". A videót az "erre kiverem" találó nevű felhasználó töltötte fel. Köszönet olvasónknak, aki rábukkant a felvételre.

Aki felismeri a metrókocsit összefirkáló vandált, kérem jelentkezzen a bkkfigyelo@outlook.com e-mailen, vagy írjon a blog Facebook-oldalán!

13 Tovább

"Csak így tehető jobbá ez a világ. Ha figyelünk egymásra"

Az utasok hozzáállását, viselkedését firtatta a napokban a BKK egyik jegypénztárosként dolgozó munkatársa. Levélírónk is elismerte, hogy a modortalanság gyakran a tömegközlekedésben dolgozókat is jellemzi. Erre reflektál Mónika levele, akivel egy villamosvezető volt udvariatlan. (Mai levelünk korábban érkezett, nem a jegypénztáros levelére adott válasz, inkább csak a témája miatt van összefüggés.)

Mint az olvasónk leveléből is kiderül, nem az ellen volt kifogása, amit a járművezető mondott, őt inkább a hangnem, a hozzáállás zavarta. A következtetés levonható, nem bonyolult: ha kölcsönösen megadnánk egymásnak a tiszteletet, számos konfliktushelyzet elkerülhető lenne. Meggyőződésem, hogy ez az általános, ugyanakkor ezek az esetek rossz szájízt adnak.

Ma este (2013. február 18. - a szerk.), egy igen hosszú nap után a Széll Kálmán téren sétáltam a 18-as villamos felé. Nem állt még be a megállóba, ott várakozott nyitott ajtókkal, ahová beérkezni szokott. Gondoltam, hogy felszállok rá, az a pár méter mit sem számít (hiszen nyitva voltak az ajtók, kit zavarnék?).

Miután elfoglaltam a helyem, egyszer csak rám szólt egy mogorva női hang: Vééégállomás (hozzáteszem, a villamos már 5-10 perce bent állhatott). Ránéztem a hang tulajdonosára, és egy meglehetősen ápolatlan, BKV-s egyenruhában lévő "hölgy" állt előttem. Köszöntem: Jó estét. Erre az előbbi nem épp kedves hang újra megismételte, hogy: Vééégállomás. (Talán ezt szánta köszönésnek, vagy azt hitte süket vagyok?!)

Mondtam neki, hogy "nem most érkeztem, hanem a másik irányba tartok". (Egyébként sem úgy néztem ki, mint aki elaludt a járművön, ráadásul mivel elhaladtam mellette, amikor még a vezető fülkében ült, láthatta, hogy felszállok.) Erre közölte az előbbihez hasonló, ha nem durvább stílusban, hogy: "akkor le lehet szállni, és a megállóban felszállni". Mondtam neki, hogy: "ezen a pár méteren már mi múlik?", erre annyi volt a válasz, hogy szálljak le.

Megkérdeztem a "hölgytől", hogy "miért vannak nyitva az ajtók, ha nem lehet felszállni?", amit tudomásom szerint nem tilt semmi (és így utólag tovább gondolva ezt nekem honnan kellene tudnom, hiszen egy leszálló helyen állt a villamos, járda mellett, nem a sínek között?!), majd odavágta, hogy az ajtók azért vannak nyitva, hogy ő át tudjon menni egyik fülkéből a másikba. De ezt már meglehetősen támadóan mondta, úgyhogy tényleg jobbnak láttam leszállni.

Kérdezem én: stílust nem tanítanak a BKV-nál? Hogy talán az ügyfél az első, mivel belőlünk élnek? Félreértés ne essék, nem azzal van bajom, hogy le kellett szállnom. Most először, és utoljára szálltam fel ott. Nekem a stílussal, a hangnemmel van problémám. Nekem alap, ha valakit megszólítok, köszönök neki. A másik dolog, hogy ha én megadom a tiszteletet, joggal várom el ugyanezt.

Ügyfélszolgálaton dolgoztam évekig, tudom azt, hogy az én viselkedésem egyben a szervezetet is minősíti, ahová tartozom. Persze, mondhatjuk, hogy alulfizetettek, fáradtak az emberek, de a jó modor, az udvariasság, a másik emberszámba vétele nem pénz, idő vagy energia kérdése.

Én sem keresek sokat, én is elfáradok a nap végére (átlag 10-12 órát dolgozom), mégis képes vagyok az emberekre mosolyogni, hiszen hiszek abban, hogy csak így tehető jobbá ez a világ. Ha figyelünk egymásra.

21 Tovább

7-es buszcsalás. Akarom mondani buszcsalád‏...

Ezzel a subjecttel érkezett Ákos levele, aki a 7-es és a 173-as buszok menetrendjét kritizálja. Pontosabban nem is a menetrendet, azzal nincs semmi baj, azzal viszont annál inkább, hogy a buszok közlekedése gyakran köszönőviszonyban sincs a menetrenddel.

A Facebook-oldalra már korábban is posztoltam a 7-es buszcsaláddal kapcsolatban. A valós járatsűrűség nagyjából átlag fele a menetrendben szereplőnek, de sokszor még rosszabb a helyzet.

Nekem csak a 7-es vagy a 173-as busz jó Kelenföld irányába hazafelé. 5-6 óra tájban (ami csúcsforgalom) gyakran várok 12-15 perceket, mire jön egy, de a 10 perc a minimum. Szinte kivétel nélkül együtt jönnek, holott a menetrend szerint váltásban kéne jönniük, és így 2-3 percenként kéne jönnie felváltva 7-esnek, 173-asnak. Ehhez képest a 12-15 perc felháborító.

Természetesen velük egyszerre jön a 173E és a 7E is rendszeresen. Így konvojban járnak, általában kettő busz a négyből szinte teljesen üres. Amikor ennyire nincs pénze a cégnek, ez szerintem megengedhetetlen.

Ma egy kicsit más volt a helyzet. Ma is 15 percet, de lehet, hogy többet vártam a Szent Imre kórháznál (7 óra előtt), mire jött egy 7-es busz végre. (Menetrendszerint három, de inkább négy 7-es és 173-as busznak kellett volna ennyi idő alatt jönnie). Közben öt darab 173E és három darab 7E ment el. 173-asnak nyoma se volt.

Itt vagy a menetrend van nagyon elszúrva, vagy a sofőrök váltása nincs kitalálva, vagy nincs elég busz, és a gyors járatokat nem ritkítják, csak a normál járatokat. Akkor viszont vissza kéne állítani, hogy az egyik gyors járat járjon csak a vasútra, mert így oda 2 percenként jár busz, a másik irányba pedig 15 percenként.

Ezzel a buszparkkal, ezzel a pénzkerettel csak a buszsofőrök fegyelmezett menetrendtartásával megoldható, hogy az utasoknak ne kelljen 15 perceket várakozniuk, mikor a menetrend szerint maximum 3 percet kellene.

32 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek