Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

„Halkítsátok le azt a sz@rt!” -mondta a buszvezető

Jó látni, hogy vannak még olyan buszvezetők akik felemelik a hangjukat, ha a buszukon valaki nem az utazási feltételek szerint utazik. Olvasónk a 23E buszon találkozott egy jófej buszossal, aki a zenét bömböltető fiatalokat rendre utasította.

De jobban jártok, ha az olyan panaszokat, történeteket, amiben roma a főszereplő, legközelebb nem írjátok meg nekem. Jobb, ha csendben tűrtök minden megalázást. Ellenkező esetben ugyan olyan antiszemita, rasszista, nácik lesztek, mint én vagyok, a "168 Óra blogkör" egyik bloggere szerint, aki posztjában azt is részletezi, hogy a BKV-figyelő miként lett a szélsőjobb találkahelye.

Kedves BKV-figyelő!

Egy tegnapi (11.24.) pozitív véget érő történetet szeretnék megosztani Veletek. Járatszámot nem írok, lényeg, hogy a délutáni órákban egy 23E buszon utaztam. Már a Borároson felszállt négy cigány tizenéves (nem vagyok rasszista, egy tényt közöltem), és üvöltették telefonjukon a "zenét". Már a felszállás pillanatában kivágta a sofőr az ajtót, és olyan hangerővel, hogy a busz feléig (ott ültem) simán elhallatszott: "Halkítsátok le azt a sz@rt!" A fiatalok persze meghökkentek és le is halkították valamennyire, de azért így is élvezhette még a fél busz az előadást - körítve azzal, hogy ők jó hangosak voltak, azzal a tipikus zajos hanghordozással üvöltötték tele a buszt, amit a legtöbben már messziről megismerünk.

175 Tovább

Egy sofőr, akivel jól indul a reggel

Szinte minden nap utazok a 23, 23E járatokon, ahol szerintem a BKV legrendesebb sofőrjei dolgoznak. Rendszeresen megvárják az utasokat, biztonságosan vezetnek, és udvariasak. Olvasónk is utazik ezen a vonalon, és az ő tapasztalatai is hasonlóak:

Szia Figyelő!

Ezúttal egy kellemes tapasztalatot szeretnék megosztani Veletek. Reggelente a 23E vonalon járok végtől-végig. Most már zsinórban harmadszorra sikerült kifognunk egy nagyon jófej sofőrt. Reggel mindenkinek szép jó reggelt kíván, amikor leszállunk, további szép napot mindenkinek (!) és viszontlátásra. Nagyon örülök neki, mert a reggelek borzasztóak a BKV-n, mindenki zombi-arccal tömörül a járműveken, egy-egy fékezésnél repül kicsit. De ez a sofőr nagyon óvatosan vezet, nagyon odafigyel az utasaira. Ja, és pontos! Tegnap lemértem stopperrel, az egyébként 22 perces menetidőt 22,5 perc alatt tette meg.

Tudom, hogy ezek apróságok, és másoknak talán fel sem tűnnek. De nekem nagyon kellemes, hogy így indul a napom, és nagyon-nagyon értékelem, hogy egy olyan hálátlan munkakörben, mint egy régi ikarus sofőrjének lenni, még mindig tud rendes és empatikus lenni az utasokkal.

Innen köszönöm a 1791-es számú (remélem, jól emlékszem) fiatal sofőrjének, hogy igyekszik elviselhetőbbé tenni a szürke reggeleket!

(Ui.: és jobbulást neki, ma reggel eléggé meg lehetett fázva...)

epres négercsók

11 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek