BKV-figyelő

Ezzel a subjecttel érkezett Ákos levele, aki a 7-es és a 173-as buszok menetrendjét kritizálja. Pontosabban nem is a menetrendet, azzal nincs semmi baj, azzal viszont annál inkább, hogy a buszok közlekedése gyakran köszönőviszonyban sincs a menetrenddel.

A Facebook-oldalra már korábban is posztoltam a 7-es buszcsaláddal kapcsolatban. A valós járatsűrűség nagyjából átlag fele a menetrendben szereplőnek, de sokszor még rosszabb a helyzet.

Nekem csak a 7-es vagy a 173-as busz jó Kelenföld irányába hazafelé. 5-6 óra tájban (ami csúcsforgalom) gyakran várok 12-15 perceket, mire jön egy, de a 10 perc a minimum. Szinte kivétel nélkül együtt jönnek, holott a menetrend szerint váltásban kéne jönniük, és így 2-3 percenként kéne jönnie felváltva 7-esnek, 173-asnak. Ehhez képest a 12-15 perc felháborító.

Természetesen velük egyszerre jön a 173E és a 7E is rendszeresen. Így konvojban járnak, általában kettő busz a négyből szinte teljesen üres. Amikor ennyire nincs pénze a cégnek, ez szerintem megengedhetetlen.

Ma egy kicsit más volt a helyzet. Ma is 15 percet, de lehet, hogy többet vártam a Szent Imre kórháznál (7 óra előtt), mire jött egy 7-es busz végre. (Menetrendszerint három, de inkább négy 7-es és 173-as busznak kellett volna ennyi idő alatt jönnie). Közben öt darab 173E és három darab 7E ment el. 173-asnak nyoma se volt.

Itt vagy a menetrend van nagyon elszúrva, vagy a sofőrök váltása nincs kitalálva, vagy nincs elég busz, és a gyors járatokat nem ritkítják, csak a normál járatokat. Akkor viszont vissza kéne állítani, hogy az egyik gyors járat járjon csak a vasútra, mert így oda 2 percenként jár busz, a másik irányba pedig 15 percenként.

Ezzel a buszparkkal, ezzel a pénzkerettel csak a buszsofőrök fegyelmezett menetrendtartásával megoldható, hogy az utasoknak ne kelljen 15 perceket várakozniuk, mikor a menetrend szerint maximum 3 percet kellene.

Vitán felül áll, hogy a budapesti tömegközlekedés a rendszerváltás vesztese. Évtizedek óta nem költöttek rá annyit, amely legalább a szolgáltatás vagy az infrastruktúra állapotának szinten tartásához kellett volna. Ennek jelentőségét ritkán ismerték fel, s ha mégis, gyakran későn vagy rosszul.

Tagadhatatlan, hogy az elmúlt évtizedekben is voltak nagyobb fejlesztések (2-es metró felújítása, 4-es metró építése, Combino villamosok, Volvo buszok - hogy csak a legfontosabbakat említsem), ma is vannak. Az enyészet azonban egyelőre nagyobb úr, amivel nehéz felvenni a versenyt. Erről szól olvasónk levele is.

Az én problémám nem kicsit bosszantó, és elgondolkodtató… Ugyanazzal a járattal járok 20 éve és mostanra alakult ki az az állapot, ami a BKK számára figyelmeztető kell hogy legyen.

A 14-es villamos vonaláról van szó, amivel 20 évvel ezelőtt hamarabb beértem ugyanarra a munkahelyre, tehát a távolság nem változott, csak az erre költött idő! (20 éve 25 perc alatt beértem a munkahelyemre, most 45 perc szükséges hozzá!)

A mostani járatok (én a Rokolya utca és Lehel tér közötti 8 megállóról beszélek) csigalassúsággal teszik meg ugyanazt a távolságot, amit akár 10-20 évvel ezelőtt megtettek! A sínpályán érezhetően visszafogja a vezető a járművet, tehát valószínűleg utasításba kapták a lassú menetelést…

Szégyen, hogy a XXI. században nemhogy csökkenne a menetidő, hanem minden utazás hosszabb ideig tart…

Azt még nem is említettem, hogy utána metróra ülök, ami szintén lassúbb, mint évekkel előtte (bár ennek okát nap mint nap halljuk rádióból, tévéből) és hogy még jobb kedvvel induljon az ember napja, a mozgólépcsőből is csak egy üzemel; például a Kálvin téri megállóban a legnagyobb reggeli csúcsforgalomban, kígyózó sorban kell várni az egyetlen mozgólépcsőre való feljutást, ahelyett, hogy a másikat is elindítaná a helyzet magaslatán álló szolgáltató!

Sándor levele nem igényel sok kiegészítést... Talán csak annyit, hogy nem történt csoda; mindössze az, hogy néhány ember úgy viselkedett, ahogy mindig, mindannyiunknak kellene. Ha mindig, mindannyian így viselkednénk, no, az már felérne a csodával.

2013. február 11-én, délután fél négy körül szálltam le a metróról az Újpest-Központ végállomáson. Tíz perc múlva a villamoson döbbentem rá arra, hogy a laptopomat a metrókocsiban felejtettem.

Kétségbe esve rohantam vissza a forgalmi irodába! Akkor történt a csoda: a becsületes metróvezető, 16 óra 46 perckor leadta a laptopot, amit egy úgyszintén becsületes utas adott oda neki. A laptopot az utas az üres vagonban találta meg a metró végállomási megfordulása után.

Ezt a csodálatos történetet az állomási diszpécser és a biztonsági őr mondta el nekem, miközben visszaadták az elvesztett számítógépet.

Ezúton mondok hálás köszönetet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy visszakapjam az elvesztett laptopot. Személyesen szerettem volna megköszönni, de azt mondták, ez nem lehetséges. Ezért azt javasolnám, hogy a becsületes BKV-dolgozókat nyilvánosan dicsérjék meg és kapjanak pénzjutalmat is.

A becsületes megtalálónak külön köszönöm és gratulálok, emberségből jelesre vizsgázott. Amíg ilyen emberek vannak közöttünk - minden probléma ellenére - bizakodva tekinthetünk a jövőbe.

Olvasónk akár meg is sérülhetett volna, szerencsére nem történt baj. Gyakran látni, hallani hasonló esetet; túl azon, hogy felelőtlenség és veszélyes ilyet csinálni, teljesen érthetetlen is. Olvasónk az alábbi levelet írta a BKV-nak. 

Tisztelt BKV!

2012. december 18-án, a 18:14-kor a Podmaniczky utcánál megálló 73-as troli söfőrje volt oly' kedves, hogy nemes egyszerűséggel rámzárta a trolibusz ajtaját. (A második ajtónál, tehát biztos, hogy látott.) Persze, ez a legjobbakkal is megeshet, ám az Ő esetében a "legjobb" szó bármilyen formában erős, túlzó kifejezés.

A kollega kedvesen megvárta, míg az ismerősöm felszállt, majd a kezemet csukta oda. Majd gondolom, észrevehette, hogy nem záródik jól az ajtó, ezért még kétszer odazárta, biztos, ami biztos alapon. A harmadik próbálkozása előtt szerencsére volt még annyi időm, hogy ki tudjam rántani a kezemet.

Persze, nyavalyoghatnék, és elmehetnék hamis látleletért az orvoshoz, hogy mennyire megzúzódott a kezem, de nem teszem meg... volt már, ami jobban fájt. Csak mondjuk, a kabátom tiszta kosz lett (mert ugye a takarírás nem megoldott egy járaton sem meglátásom szerint) és a megállóban lévő többi utas előtt elég kellemetlen volt a jelenet.

Nagy szerencséjük, hogy nem vagyok egy kigyúrt állat, mert szerintem más ember biztosan betörte volna az ajtó üvegét dühében. (Teszem hozzá, jogosan.)

Tehát ezúton szeretném megköszönni az illető kollega lelkiismeretes, odaadó munkáját és Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok Neki és kedves Családjának!

(Gondolom, elég pontosan leírtam, hogy hol és mikor történt az eset, hogy be tudják azonosítani és át tudják adni Neki a jókívánságaimat - Persze, ha érdekel egyáltalán ott valakit).

Üdvözlettel: Egy utas, aki mindig lyukasztott... Eddig."

Akadálymentesnek tekinthető-e az az alacsony padlós busz, amire csak az első ajtón lehet felszállni? Babakocsival ez nem megy, erre hívta fel a figyelmet Andrea, akinek ez rendszeres nehézséget jelent. Talán a BKK kitalál valamit a probléma megoldására.

A babakocsis kismamák egyik gondjára szeretném felhívni a figyelmet, hátha a BKK kicsit utánanéz a dolognak, és megpróbál kitalálni valami megoldást.

Nem mondok újdonságot azzal, hogy babakocsival tömegközlekedni Budapesten elég szép kihívás, több okból, de most egy orvosolható problémára fókuszálnék. A 93-as busz egyike azoknak, ahol elvileg gond nélkül tudnék babakocsival is közlekedni, mert kiszámítható, melyik az alacsonypadlós. Elvileg. A gyakorlatban viszont a 93-as egyike azoknak a vonalaknak, ahol csak elől lehet felszállni. Jelzem, hogy a babakocsis ajtó a leghátsó.

Tehát amikor a Kossuth téri piacra jellemző tömött buszmegállóban állok (hozzáteszem, nem csúcsidőben, mert olyankor inkább nem megyek sehova, de az idősek is nyilván csúcsidőn kívül mennek bevásárolni), akkor a következő a helyzet: helyet csinálok magamnak nagy nehezen a busz hátuljánál, hogy időben fel tudjak szállni a babakocsis ajtón. De az nem nyílik, mert ugye elöl kell felszállni.

Oké, akkor Superman üzemmód. Megpróbálok eljutni a busz elejéhez, keresztül a tömegen, hogy szóljak a sofőrnek, megmutassam a bérletem, az emberek persze közben úgy néznek, mint a büdös bogárra, hogy hova tolakszom azzal kocsival, meg hogy milyen bunkó vagyok.

Mire a középső ajtóhoz érek, elkezd villogni, hogy mindjárt zár (szerencsémre ott pont leszállt valaki). Mivel ez az alacsonypadlós óránként jár, nyilván gyorsan felszállok, előrekiabálok a sofőrnek, hogy nyissa már ki a hátsó ajtót, hadd szálljak fel inkább ott, mert innen a kocsi nem fér se jobbra, se balra, az emberek szintén nem férnek el tőlem, se föl, se le.

Nem hallja, vagy nem akarja, ezt nem tudom, az emberek csak bámulnak, de persze senki nem továbbítaná az üzenetet... nem baj, majd ha gyerekük lesz, vagy ha az unokát akarják megbuszoztatni, majd rájönnek, gondolom én. Az egy óra múlva jövő következő buszt tuti nem várom meg, hogy odafagyasszam a gyereket a mínusz kettőben a babakocsihoz, tehát maradunk. Viszont ott állok az út közepére kényszerítve, és "én vagyok a hibás", mert nem lehet tőlem elférni.

Tudom, hogy a sofőröknek is ezer dologra kell figyelniük, és sok a megkötés, de így az akadálymentes busz ugyanúgy nem akadálymentes, mint a magaspadlós, Ha már sok emberből úgyis hiányzik annyi empátia, hogy segítsenek a felszállásnál (kevés az ilyen, inkább mindenki jól végignézi, ahogy felszenvedem magam és a kocsit, ami legjobb esetben is 20 kiló a gyerekkel együtt), legalább magam hadd tudjam megoldani a felszállást az olyan buszokon, amit elvileg akadálymentesnek neveznek... És ez más vonalakra is érvényes lehet.