Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Széles az Alfával kicsit, nélküle nagyot szakíthat

Széles Gábor újságja keményen ostorozta a BKV-t a botrányos busztender miatt, miközben a lap tulajdonosának egyik cége, az Ikarusból megmaradt IK Járműtechnika is keresett volna 80-100 milliót a genfi buszok beszerzésén. Ráadásul a cég az összeg többszörösét keresheti, ha az üzlet meghiúsul, és a BKV régi Ikarusait még jó ideig nem váltják le sem használt, sem új csuklósok.

A BKV genfi használtbuszos üzletét a Heti Válasz (HV) cikke torpedózta meg, de a beszerzés körüli botrányhoz a Magyar Hírlap is igyekezett hozzátenni saját információkat. A Széles Gábor milliárdos vállalkozó tulajdonában lévő újság már a HV-s cikk megjelenése előtt írt az összesen 84 használt csuklós buszra tett ajánlatról, és kétségbe vonta, hogy a svájci Volvók eleget tesznek-e a fővárosi közlekedési vállalat tenderkiírásának. Később pedig a lapból vehette át a teljes hazai sajtó a nevekről szóló találgatásokat, hogy kik fognak belebukni a korrupciós vádakba. A Széles-lap azt azonban egyetlen alkalommal sem tudatta az olvasókkal, hogy a tulajdonosnak is vannak érdekeltségei a beszerzésben. Ha megvalósul, akkor azért, ha nem, akkor akár azért.

Buszban utaznak együtt

Széles cége régi albérlőtárs az Antal Attila, BKV-vezér fia foglalkoztatása miatt a közbeszerzési pályázattól elállni kényszerült Alfa Busszal. Az Ikarus-birodalomból megmaradt IK Járműtechnika Kft. (IKJ) a buszgyár székesfehérvári telephelyén lényegében szimbiózisban él a Volvókat szerelő és forgalmazó céggel, és nemcsak a területen osztoznak, hanem folyamatos üzleti kapcsolatban is állnak egymással.


A cikk folytatása megtalálható az Indexen.

Erre tovább >>>

4 Tovább

Bebukott busztender videopost


Antal Attila maga mellett kampányol:

Ha nem indul el a videó, kattints ide!

Regőczi Miklós a botrányról:

Ha nem indul el a videó, kattints ide!

Mutyibusz-tender 1.

12 Tovább

Localo megapost

Kedves BKV-figyelő!

Napi rendszerességgel utazom a VT-Transman (a BKV Zrt. alvállalkozója) által üzemeltetett vonalakon, ahol új Localo buszok járnak. Számos poszt és levél szólt már arról, hogy ezek a buszok milyen rosszak stb. Én - úgy látszik a többséggel ellentétben - a buszokkal nem vagyok elégedetlen. Viszont a a VT-Transmannal igen! Egyszerűen hihetetlen, hogy amikor sikerül végre a kornak megfelelő buszokat beszerezni, melyeken kamera védi a berendezést, nemes egyszerűséggel nem üzemeltetik a kamerákat. A mellékelt képeken jól látható, hogy mi az eredménye. Miért nem lehet a megvásárolt, és az első hetekben üzembe helyezett monitorokat újra beüzemelni a vezetőfülkében? A másik megjegyzésem a takarításról szól. A VT-Transman dicséretes módon viszonylag gyakran mossa/mosatja a buszokat külsőleg, nem szoktam figyelni, de hetente egy-két alkalommal biztos csilogó-villogó buszokkal járhatok. Sajnos belsőleg már nem takarítanak ilyen gyakran, ezt szintén tökéletesen bizonyítják a mellékelt képek.

A takarítással kapcsolatban fel szokott merülni az a kijelentés, hogy ha az utasok kultúráltan utaznának, akkor nem kellene takarítani. Ez így nem igaz. Engem is zavar a szemét., az otthagyott újság, üditős palack, csokipapír, de a por az por, az nem az utasok miatt kerül oda, és amikor ujjnyi vastagon áll a kapaszkodókon és a különböző felületeken, az nem csak zavaró, hanem egészségtelen is. Néhány képet azért küldtem még a különböző illesztési hibákról. illetve festék-lepattogzódásról. Mellesleg nem nagy kérés szerintem, hogy sikerüljön úgy beállítani a kifelé nyíló ajtókat, hogy normális sebességgel nyíljanak, és ne rakéta-üzemmódban, mert amikor fel szeretne valaki szállni és a kezére csapódik az ajtó, az nem túl kellemes érzés.

Remélem hamarost kijavítják a hibákat amelyeket nyilván észrevesznek. (Naív vagyok?:P)

Tisztelettel, vidimaster

Másik észrevétel:

25 Tovább

Antal: A fiam raktáros volt az Alfa Busznál

Egy hónappal később döntenek arról, megvásárolja-e a drágának tűnő genfi Volvókat az Alfa Busztól. Az ok nem a buszbotrány: még fedezete sincs a kb. 4 milliárdos közbeszerzésnek. Közben a BKV azt is vitatja, mi hangzott el korábban vezérigazgató-helyettesétől a buszok árára vonatkozóan.

Egy hónappal elhalasztották a döntést a BKV használt buszok vásárlására kiírt tenderéről, így legkésőbb március 30-án derülhet ki, az Alfa Busz Kft. hozhatja-e be a Genfben lecserélés alatt álló 84 darab Volvót.

A döntés mögött nem az áll, hogy kiderült, Antal Attila fia a tenderen egyedül versengő Alfa Busznál dolgozik vagy dolgozott, sokkal prózaibb magyarázatot adott Hagyó Miklós szóvivője, Horváth Éva: a használt buszokra szánt kb. 3,5-5 milliárd forint nem áll a BKV rendelkezésre.

Mint azt megírtuk, hogy a főváros vezetése számára is meglepetés volt a BKV decemberi tendere, Demszky Gábor januárban levélben érdeklődött Antal Attilánál, honnan van erre a BKV-nak pénze. Miután a BKV tulajdonosa a fővárosi önkormányzat, ilyen tételek átcsoportosításáról közgyűlési döntés kell. Január 31-én a közgyűlés csupán 906 millió forint átcsoportosításáról döntött (a 2007-es metrószerelvényekre eltett keretből, amit nem használtak fel), a többiről (ami a 2008-as keretet, a BKV-költségvetést érinti) február 28-án fog.

A szavazás várhatóan nem lesz könnyű menet a koalíciónak, hiszen a január 31-ei előterjesztés is kavart vitákat, pedig akkor még botrány sem volt, és csak azért volt többségben az MSZP-SZDSZ koalíció, mert a Fidesz-KDNP frakció nem volt jelent teljes létszámban, Bőhm András (SZDSZ) pedig tiltakozásul a fedezetnélküli tender miatt nemmel szavazott.


2006 és 2007 között dolgozott ott

80 Tovább

Korrupciógyanús autóbusztender a BKV-nál

Az új csuklós Volvo busz 70 millióba kerül, a BKV mégis 48 millióért akar 6-7 éves buszokat venni. A tenderen egyetlen versenyző verseng a Volvóval közösen, az Alfa Busz kft, ahol a Heti Válasz szerint Antal Attila BKV-vezér fia, Zsolt is dolgozik. A BKV cáfol, mi pedig összegyűjtöttük a tender egyéb furcsaságait.

Korrupciógyanús használtbusz-beszerzésről ír a Heti Válasz legfrissebb számában. A lap szerint Antal Attila BKV-vezérigazgató fia annál az Alfa Busz Kft.-nél dolgozik, amely cég - a Volvóval közösen - egyedüliként adott be ajánlatot összesen 84 használt csuklós busz közbeszerzésére a BKV-nak.

A lap állítását, miszerint Antal Zsolt alkalmazásban áll az Alfa Busznál, a BKV Zrt. közleményben cáfolta. "Jelenleg sincs semmiféle jogviszonyban az Alfa Busz Kft.-vel" - fogalmaz a cég közleménye.

Antal Zsolt törölte adatlapját


A BKV a 3,5-5 milliárd forintra becsült közbeszerzéssel a IV., a XIII. és a XVIII. kerületeket akarja autóbusszal ellátni. A pénzt - többek között - a 2-es metró járműbeszerzési keretéből csoportosította át a fővárosi közgyűlés, jelenleg 1,6 milliárd forint van a tervezett 60-84 darab, 17,5-18,5 méter hosszú autóbusz beszerzésére

A pályázatot december 11-én tette közzé a BKV, az ajánlatok leadásának határideje január 31-e volt, eredményt február 20-án hirdetnek legkésőbb. Négyen vásárolták meg az ajánlati felhívást, de csak az Alfa Busz-Volvo konzorcium adott be ajánlatot.

"A tyúk volt előbb vagy a tojás?" - teszi fel a kérdést a Heti Válasz, amely szerint Antal Attilának régóta jó kapcsolata lehet az Alfa Busszal, ugyanis még a Nógrád Volán vezetőjeként (2006 végén jött el a cégtől) az állami cég az Alfa Busszal közösen szerződéses járatokat üzemeltetett a BKV alvállalkozójaként.

54 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek