Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Antal Attila házi őrizetbe kerül

Házi őrizetbe helyezte a bíróság Antal Attilát, a BKV egykori vezérigazgatóját, a Vértes Volán Zrt. jelenlegi vezérigazgatóját. A tárgyalás pénteken reggel kilenc órakor, a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületében kezdődött.

A BKV volt vezérét is a különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt Szalainé Szilágyi Eleonóra - volt humánpolitikai igazgató - és társai ellen folyó bűnügy kapcsán gyanúsították meg hűtlen kezelés miatt. A Fővárosi Főügyészség indítványozta a házi őrizet elrendelését a bíróságon. Antal Attilának a következő heteket Budapesten, egy XI. kerületi címen kell töltenie.

36 Tovább

Másfél milliárdot költöttek végkielégítésekre

Akár másfél milliárd forintot is költhetett a BKV végkielégítésekre 2007-óta Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke szerint.

Másfél milliárd forintot is költhetett a BKV végkielégítésekre 2007-óta, mivel Antal Attila korábbi vezérigazgató csaknem nyolcszáz embert küldött el a cégtől egy átalakítás során - mondta Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke. Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottságának Fidesz által delegált tagja szerint a végkielégítési ügyeket nem lehet csak Balogh Zsolt eltávolításával lezárni.

A távirati iroda annak kapcsán kereste meg Gulyás Attilát és Vitézy Dávidot, hogy a BKV hétfőn közölte: közös megegyezéssel, végkielégítés nélkül július 31-ével távozott a BKV-tól Balogh Zsolt általános és műszaki vezérigazgató-helyettes.

46 Tovább

Felmondott a BKV a Nógrád Volánnak

A BKV felmondta a Nógrád Volánnal kötött szerződését, mely a 20E vonalon közlekedő csuklós autóbuszok alvállalkozói üzemére vonatkozott. A buszok gyakran lerobbantak, mégis magas üzemeltetési díjat kért értük az alvállalkozó.

Az Index információi szerint a Nógrád Volán kilométerenként 578 forintért üzemeltette a csuklós Volvo buszokat, amelyekkel, mint az Index beszámolt róla, már korábban is sok probléma volt a 47-es 49-es villamospótló vonalán (decemberben mentek át a buszok a 20E vonalra). Nemrég a cég 600 forint fölé akarta emelni az üzemeltetési díjat, amit a BKV már nem vállalt. Egy átlagos buszt kilométerenként 450-500 forintért üzemeltetnek a BKV-nál.

57 Tovább

Megvan az új BKV-vezérigazgató

Az Index úgy értesült, hogy a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottsága szerda reggeli ülésén megválasztotta Kocsis Istvánt a BKV vezérigazgatójának.

A zárt ülésen tett személyi javaslatot ezúttal az összes szocialista képviselő támogatta, valamint igent mondott rá az SZDSZ és az MDF is. A Fidesz és a KDNP képviselői tartózkodtak a szavazáskor, mondván, hogy nem ismerik a jelölt szakmai programját. Az ellenzék egyébként a reggeli ülés jogszerűségét is vitatta.

Kocsis István a döntés szerint öt évre kapott megbízást, munkaviszonyának kezdete 2008 szeptember 1. Fizetése megegyezik Antal Attila korábbi vezérigazgató fizetésével, azaz havi bruttó másfél millió forint, plusz évi 150 százalékos prémium.

Az Index úgy tudja, hogy az ülésen Tóthfalusi György, a BKV igazgatóságának elnöke bejelentette, hogy a fővárosi közgyűlés csütörtöki ülésén helyszíni kiosztással adnak ki egy előterjesztést, ami a BKV alapító okiratának módosításáról szól.

A módosítás lényege, hogy az új vezérigazgató munkáltatói jogkörét elvonják, így gyakorlatilag nem nevezhet ki önállóan helyetteseket. Az Index értesülése szerint ez a módosítás annak a politikai alkunak a része, amelynek során végül is az új vezérigazgató személyét elfogadta a szocialista és a szabaddemokrata frakció.

Kocsis István korábban az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese, majd vezérigazgatója, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, később pedig a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója volt. A MÁV Start igazgatósági elnökeként is tevékenykedett. Az MVM éléről márciusban rúgták ki.

Antal Attila, az előző BKV-vezérigazgató 2008. március 9-én mondott le megromlott egészségügyi állapotára hivatkozva. Ekkor azonban már állt a botrány, mert kiderült, hogy a BKV attól az Alfa Busz Kft.-től venne használt buszokat, amelynek egyik alvállalkozója Antal Zsolt, a BKV vezér fia. A másik nagy port kavart ügy, ami a vezérigazgató távozásához vezetett, az AAM tanácsadó céggel kötött többmilliárdos szerződés.

 

/Index/

34 Tovább

Duplájára ugrott a BKV-vezér fizetése

Rendkívül sommásan intézte el a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke azt a kérdést, hogy miért is kétszerezik meg a BKV vezérigazgatójának 667 ezer forintos fizetését. A felvetésre a kormánypárti politikus csak annyit mondott: azért. És ha azért, akkor a bizottság zárt ülésén nyomban átszabták a közlekedési társaság első emberének premizálási rendszerét is, aki így évente akár 27 millió forintnyi jutalomra számíthat.

A korábbi gyakorlattól eltérő szemléletű, hatékony gazdálkodási eredményességet és vállalatirányítást biztosító piacképes vállalati menedzsment kialakításával indokolta a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága, hogy zárt ülésén mért is szabta át a 17 budapesti gazdasági társaság első emberének javadalmazási rendszerét. A grémium erről csak kormánypárti tagok szavazatival döntött, az ellenzék ugyanis úgy találta: a hatékonyságnövelés 80 százalékkal dobja meg a cégvezetők járandóságát.

Például a jövőben a BKV vezérigazgatójának fizetése 667 ezer forintról 1,5 millió forintra kúszik fel, s éves alapbérének 150 százaléka illeti meg prémiumként. Kormánypárti politikusok hivatalos verziója annyi, hogy a cég előző vezérigazgatója menedzserszerződése alapján akár évi 20 millió forint körüli ösztönző prémiumot is megkaphatott a 8 millió forint körüli fizetése mellé.

Csakhogy, jegyezte meg Csatlós Csaba, Antal Attila BKV-vezérigazgató az új szabályozás alapján ennél többet, akár 45 millió forint körüli juttatást is besöpörhet évente. Amikor pedig a bizottság MDF-s tagja arról érdeklődött, hogy miért kell módosítani Antal bérét, a bizottság kormánypárti elnöke azt vágta oda: azért.

Hasonló szellemben írták át egyébként a többi cégvezető szerződését is, igaz, a prémiumok arányát csökkentették. Így az eddigi havi 667 ezer forint és az évi 150 százalékos prémiumával (éves szinten mintegy 12 millió) szemben ezután 1 millió 250 ezer forint havi fizetést és 100 százalékos prémiumot (éves szinten mintegy 15 millió) kap a Főtáv és a közterület-fenntartó zrt. vezérigazgatója. A korábbi 552 ezer forintos havi fizetés és a 150 százalékos prémium (évente mintegy 10 millió forint) helyett, ezután 930 ezer forintos havi fizetést és 60 százalékos prémiumot (évente mintegy 7 millió) kaphat a fővárosnak a fürdőkkel, az ingatlankezeléssel, a kertészettel, a temetkezéssel, a filmügyekkel foglalkozó, valamint a vidám parki társaságának vezérigazgatója.

Forrás: Index.hu
77 Tovább
«
12

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek