Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elindult a budapesti Google Transit

Végre! A BKK és a Google együttműködésének köszönhetően a mai napon Budapesten is elindította a Transit szolgáltatását a keresőcég. A szolgáltatás a Google Térképbe épült bele, így ha rákerestek egy adott pontra, nem csak a megállók pontos helyét találjátok meg, hanem a következő indulási időpontokat is, és megtervezhetitek az utatokat is. A szolgáltatás számítógépen és telefonon is egyaránt elérhető! Teszteljétek, próbálgassátok, és írjátok meg a tapasztalataitokat a kommentek között.

22 Tovább

Kukába dobott milliók: megválik a saját utazás tervezőjétől a BKV

Kukába kerül a BKV internetes utazástervező programja, de aligha zokognak tömegek az összebuherált szoftver búcsúztatásán. A program ugyanis túl sok bosszússágot okozott a felhasználóknak, akik a BKV internetes oldalán próbálták megtudni, hogyan jutnak el busszal, metróval, villamossal legegyszerűbben úti céljukhoz, -olvasható a Blikkben.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) most a világ legnagyobb internetes cégére, a Google-ra bízza egy új program fejlesztését - tudta meg a Blikk. Ennek lényege, hogy hamarosan egy New Yorki és egy budapesti lakos is ugyanazon az internetes felületen tudja megnézni, hogyan juthat el legegyszerűbben a város egyik pontából a másikba.

39 Tovább

Még nem zárják le a 3-as metró déli végállomását

Elhalasztották a 3-as metró déli végállomásának lezárását, tudta meg az [origo]. A metró eredetileg csütörtöktől augusztus közepéig csak a Határ útig járt volna, ám mivel nem sikerült megoldani pótlóbuszok biztonságos közlekedését, egyelőre mégis végigmennek a szerelvények Kőbánya-Kispestig.

Határozatlan időre elhalasztotta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a június 16-tól tervezett vágányzárat a 3-as metró Határ úti megállója és a Kőbánya-Kispesti végállomás közötti szakaszán.

20 Tovább

Tengelytörés miatt kisiklott a Fogaskerekű egyik kocsija

Mint arról a BKV-figyelő a Facebook oldalán elsőként beszámolt, ma délután Gyöngyvirág utca állomáson tengelytörés miatt kisiklott a Fogaskerekű vasút 54-es motorkocsija. Személyi sérülés nem történt. A Budapesti Közlekedési Központ így kommentálta az esetet:

Súlyos műszaki zavar történt a Fogaskerekű vonalán, az előzetes szakmai vizsgálat szerint tengelytörés következtében. A BKV a következő napokban átvizsgálja a 38 éves szerelvények forgóvázait, addig korlátozás lesz a Fogas közlekedésében, pótlóbuszok közlekednek.

A szerelvények cseréje nem halasztható, a BKK hónapokkal ezelőtt projektjavaslatot nyújtott be a Fogas szerelvények cseréjére és a vonal Széll Kálmán térig való meghosszabbítására. Reményeink szerint kapunk támogatást a programhoz és ebben az ágazatban is ledolgozhatjuk az elmúlt évtized elmulasztott döntései miatt előállt lemaradást, -olvasható a BKK közleményben.

A BKV vezérigazgatója Tarlós István főpolgármesterrel konzultálva úgy döntött, hogy keddig valamennyi szerelvényt kivonják a forgalomból - közölte a Fővárosi Önkormányzat. A BKV ultrahangos felülvizsgálatot végeztet el mind a hét szerelvény összesen 14 kocsiján. A vizsgálatot a közlemény szerint az indokolja, hogy "feltételezhető, hogy a fogaskerekű szerelvények is nagyon elhasznált állapotban vannak".

A minimál szolgáltatás keddtől, a teljes szolgáltatás várhatóan a jövő hét végétől állhat helyre. Akkor dől el, hogy a szerelvények meddig használhatóak még - olvasható a közleményben.A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint a fogaskerekű teljes útvonalán lesz buszos pótlás. Svábhegyig a járatok a 21-es busz megállóiban, Svábhegy és a Széchenyi hegyi végállomás között pedig a fogaskerekű pótlójáratainak megállóiban állnak meg.

Kövesd a BKV-figyelőt a Facebookon, hogy elsőként értesülhess a BKV-t érintő változásokról, és az utasok által közzétett forgalmi zavarokról! Kattints ide!

27 Tovább

Használt, alacsonypadlós Van Hool autóbuszok érkeznek Budapestre

A budapesti közösségi közlekedésben szolgálatot teljesítő autóbuszok többsége már elérte, vagy meg is haladta a gyártáskor tervezett élettartamát. Az 1365 darabos autóbusz-állomány közel felét még a 30 évvel ezelőtti műszaki színvonalat képviselő Ikarus 200-as járműcsalád adja, amely az akadálymentesség követelményét sem teljesíti. Ahogy a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV 2010-ben bejelentette: az öreg Ikarusok esedékes felújítása helyett - a buszpark nagy arányú új járművekre történő cseréjét célzó program megindításával párhuzamosan - használt járművek beszerzésére indít pályázatot.

A buszpark cseréjének beindításával sem lehet azonnal lecserélni az összes öreg járművet, felújításuknál azonban gazdaságosabb és környezetbarátabb az alacsonypadlós, fiatalabb használt járművek beszerzése, ráadásul az alacsonypadlós járművek a szolgáltatás színvonalát is növelik, olvasható a Budapesti Közlekedési Központ közleményében.

54 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek