Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A buszvezető dohányozhat?

A napokban több olvasónknak feltűnt, hogy egyes buszvezetők a tiltás ellenére lelkesen dohányoznak a vezetőfülkében, még akkor is, ha az nem teljesen zárt, mint például a szóló Volvók esetében. A levelek és a képek közül egyet-egyet választottam.

Nem vagyok az a panaszkodós típus, nem szoktam szólni szinte semmiért, ami negatív, de most egy picit betelt az a bizonyos pohár. Nem akarok a buszvezető számára kellemetlenséget okozni (vagyis hogy esetlegesen kirúgatnám), mert nagyon figyelmes a közlekedés közben az autósokkal, a gyalogosokkal, az utasokkal... Ma reggel a 33E buszon sikerült belefutnom.

Másrészről van ezzel a buszsofőrrel egy nagy probléma: dohányzik. Ezzel önmagában nem lenne baj, ha ezt nem a zárt buszon tenné, utazás közben. Passzív dohányos vagyok, az első ajtónál ültem az első ülésen és nagyjából a Lépcsős utca magasságában vettem észre a füstszagot. Mivel nem dohányzom, hamarabb megérzem. Buszvezető ül, vezet, és dohányzik.

Legjobb tudásom szerint buszon tilos dohányozni, vagy ez a szabály nem vonatkozik a vezetőkre??? A két végállomás között a legnagyobb csúcsforgalomban 45 perc a menetidő kb., de úgy vettem észre ez szokott lenni a maximum. Miért nem lehet kibírni azt a 45 percet, hogy ne gyújtson rá, csak a végállomáson, ha leszállt?

Vagy akkor ne legyen ez a szabály, mindenki ott gyújt rá, ahol akar, amikor akar... Indítson a BKV dohányos és nem dohányzó járatokat ezentúl. Ne csak azt írja ki a menetrendre, hogy mikor közlekedik az alacsonypadlós járat, hanem azt is, hogy mikor jön a nem dohányzó járat!

A mai eseten kívül már két alkalommal találkoztam hasonló szituációval. Nem tudom mit lehetne tenni... Merjek szólni? Tapasztalatból mondom, ha dohányosnak merek szólni, hogy pont az orrom előtt nem kéne (szinte már az arcomba fújni a füstöt), akkor még ő van felháborodva, hogy mit képzelek magamról... Hova lehet ilyenkor fordulni?

"Annyira jó volt ma úgy felszállni a 7E-re, hogy arcon vert a cigifüst... De sajnos nem szólhatok neki, mert ki van rakva a matrica" - írta fanyar humorral a Facebookon olvasónk, Gábor

27 Tovább

Füvesített pálya

A galambos cikknél Al nevű kommentelő bedobott egy képet, melynek egy kicsit nagyobb teret szeretnék adni. Hónapokkal ezelőtt mi is beszéltünk már a füvesített sínpályáról, melynek ötletét akkor támogattam, és azt mondtam, hogy nem kell mindent negatívan fogadni, biztos vigyázni fognak majd rá az utasok. Hát, meggondoltam magam.


71 Tovább

Egy új állatfaj: A cigiző utas

A héten azt ígértem, hogy több cigizős buszvezetős minőségű post nem lesz. Többen ezt félreértették és azt hitték, hogy az összes olyan posttól megválunk, melynek nincs nagy hordereje. Tévedés! Csupán nem szeretném, ha minden második cikk arról szólna, hogy a buszvezető menet közben cigizett, vagy éppen 1-2 másodperccel később ért a buszhoz. Sajnos nem tudhatjuk, hogy hány kört vezetett már le pihenő nélkül, ezért szerintem teljesen felesleges piszkálni őket, nem ez a tömegközlekedés fő problémája.
Tegnap este utaztam az 56-os villamoson a Bocskai út és a Moszkva tér között. A Móriczon feltűnt egy illuminált állapotban lévő egyén, aki nehézkesen felvonszolta magát a villamosra, majd megpróbált rágyújtani. Ekkor egy fiatal srác rászólt, hogy nem kéne, meg nem lehet, stb. Eltette az öngyújtót, majd néhány megálló múlva ismét megkísérelte, ekkor már rá is gyújtott.



Mivel az utastérben keletkező füst sokkal bosszantóbb, mint amikor a buszvezető a fülkében cigizik, így beszélhetnénk erről is. Mit lehet tenni akkor, amikor az utas megmakacsolja magát, és nekiáll cigizni? Ha ledobom a villamosról és megsérül, még engem vesznek elő, így nem tehettem mást, levideóztam, hogy lássa mindenki.
132 Tovább

"Szerencsétlen egész nap ül a sötét alagútban"

Tisztelt Cim,
 
Egy korábbi incidensről szeretnék beszámolni. Sajnos eddig nem tudtam az oldal létezéséről, így nem volt módom leírni az alábbi történetet.
 
Napi rendszereséggel utazom a kék metróval és általában az első kocsiba szállok be, hogy a Lehel téri megállónál az elsők között szálljak le. Számos alkalommal előfordult, hogy dohányfüst szagot éreztem a metró kocsiban. Mivel én nem dohányzom és kifejezetten utálom a dohányfüstöt rögtön körül is néztem, hogy melyik az az elvetelmült utas, aki menetközben rágyújt. Hát nagyon megdöbbentem, amikor a Lehelnél leszálltam, és látom, hogy a metróvezető volt az, aki fújta a füstöt. Rögtön értesítettem a "biztonsági" szolgálatot és rámutattam, hogy melyik szerelvény az, amiben a vezető dohányzik.

További meglepetés és döbbenet ért, amikor az észkombájnnak nem nevezhető "biztonsági" alkalmazott egy vállrándítással elintézte az ügyet és azt mondta, hogy képzeljem el magamat a szerencsétlen helyébe egésznap ül a sötét alagútban, ennyi öröme már csak legyen. Erre én azt feleltem, hogy egy orvos sem dohányzik műtét közben, ez totál képtelenség. A "biztonsági" észkombájn csak annyit kérdezett, hogy talán én orvos vagyok.? Igen hát persze.
 
Csalódottan és kiábrándultam sétáltam hazafelé és azon tűnődtem, hogy vajon hova tart ez az ország, mert, hogy a vesztébe az biztos.
 
Ja és akkor nem is beszélek az 5-ös buszon rendszeresen IPOD-ot hallgató sofőrről. A sok büdös koszos jegy nélkül utazó hontalannak miért van joga felszállni a buszra? Rendszeresen utaznak az 5-ös busszal az utasok pedig ájuldoznak a szaguktól. Miért veszi fel a söfőr az ilyen embert?
 
Megveszem a jó drága BKV bérletet és cserébe csak annyit kérek, hogy biztonságban és kulturáltan utazhassak.
 
Üdv
K.B.
183 Tovább

Láncdohányosok ülnek a fülkékben?

Én magam is a nemdohányzók táborába tartozom, és engem is ku nagyon zavar, mikor a vezetőfülkéből kiáramló füstöt nekem is szívnom kell. Elég sok helyen nyelem a füstöt (utca, buszmegálló, étterem, ismerősök, stb.) jó lenne, ha legalább utazás közben nem kéne. Úgy hiszem nem nekem kell ezért hátra mennem, hanem a sofőrnek kellene kibírnia cigizés nélkül. Várjuk a cigis blog szerkesztőének állásfoglalását is:)
Kedves BKV figyelő(k)!

Nem tudom hogy találkoztatok-e ezzel a szituációval(bár biztos vagyok benne), de én egyre többször találkozok dohányzó buszvezetőkkel. Én nem dohányzom, szóval tudom milyen zavaró szokott lenni mikor a vezetőfülkéből árad a füstszag, nem beszélve a vezető bunkóságáról, nemtörődömségével.

Írtam egy levelet az ügyfélszolgálatnak, bevallom lehet hogy egy kicsit durva volt de felháborodott voltam!: "Nem tudnának egyszer tényleg kitalálni valamit ezek ellen az "az a dolgom hogy tekergessem a kormányt és nyomogassam a gombokat, és az utasok nem igazán érdekelnek, engem úgy is fizetnek" sofőrökkel? Mondjuk csökkentsenek prémiumot vagy amit szeretnének de valamit mégis kellene."

Elküldtem nekik egy képet is amit a telefonommal rögzítettem amin a vezető látható. Én azt hiszem a végállomásokon van elég idejük elszívni egyet, és szerintem ki is bírható egy maximum 60 perces idő cigi nélkül. Vagy csak láncdohányosokat alkalmaz a BKV?

Nagy meglepetésemre igen segítőkészen válaszoltak vissza:
"Levele alapján azonnal intézkedést kezdeményeztünk, annak érdekében, hogy a jövőben hasonló esetet ne tapasztaljon szolgáltatásunk igénybevétele során. Az illetékes telephely vezetője az érintett járművezető figyelmét felhívja az utasorientált magatartás fontosságára és a szabályok betartására."

Nahát ebből az a kérdés hogy tényleg megtették-e. Én elhiszem hogy itézkedtek, de azért mindenestre ezúton kérném meg a többi nemdohányzó társaimat, hogy ti is küldjetek minnél több ilyen panaszt a BKV-nak, ugyanis több ilyen panasz után biztos igazán tesznek valamit.

Ezenkívül megkérem azon a járaton sűrün utazó barátomat, hogy egy hónap múlva legyen szíves megnézni a vezetőt, és csináljon nekem egy másik képet...

Norbi
100 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek