Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Már gyártják Budapest új Mercedes buszait

Jövő májustól három hónapon keresztül áll forgalomba Budapesten az a 150 új Mercedes Citaro busz, amelyeket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a főváros által kiírt pályázat alapján a VT Transman üzemeltet majd. A BKK nyolcéves szerződést kötött a szolgáltatóval.

A típus második generációjának Budapest az eddigi legnagyobb megrendelője, emiatt és a szűk határidő miatt a gyártó mindkét Németországi üzemében (Mannheimben és Ulmban) gyártják már a buszokat – mondta a keddi sajtótájékoztatón Ingo Fröhlich, az EvoBus Hungária Kft. Ügyvezető igazgatója.

A VT Transmannak 75 szóló és 75 csuklós buszt kell nap mint nap járatnia Budapesten, ezért a szolgáltató további 5 csuklós és 4 szóló buszt rendelt tartalékba, így a megrendelés 159 új buszról szól. Az első buszok márciusban érkeznek a fővárosba, ekkor kezdődik el a járművezetők képzése.

Az új buszok Euro 6-os környezetvédelmi besorolásúak, légkondicionáltak és alacsonypadlósak, a budapesti szabályoknak megfelelően zárt vezetőfülkével rendelkeznek, és térfigyelő kamerákkal is felszerelik őket. A szóló buszokon 66 férőhely (27 ülőhely), a csuklósokon 107 férőhely (35 ülőhely) lesz – sorolta Uray Dóra, a Mercedes Benz értékesítési vezetője.

"A busztenderről voltak viták, de közös pont volt, hogy Budapestnek új buszokra van szüksége" – mondta Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója. Hozzátette: a beszerzéssel nyugdíjba lehet küldeni a 25-26 éves "kohószökevény" Ikarusokat, bár mint megjegyezte: ezek a járművek megszolgálták az idejüket. A VT Transmannal kötött szerződéssel kapcsolatban a vezérigazgató elmondta: a járatkimaradásokat a BKK kötbérezni fogja, biztosítva ezzel a folyamatos üzemet.

Arról még nincs döntés, hogy pontosan mely vonalakon járnak majd az új buszok, de az biztos, hogy elosztják őket, hogy minél több vonalon legyen alacsonypadlós szolgáltatás. A 7-es buszcsaládon mindenképp járnak majd, és az 5-ös busz vonalán is lesznek új Mercedes buszok – tette hozzá Vitézy.

A VT Transman egyébként 17 gyártó (köztük a Solaris, az MAN, egyes hazai és török gyártók) buszai közül választotta ki a Mercedes Citarót; mint azt Dósa Mátyás, a szolgáltató cég ügyvezetője mondta: ezzel a minőséggel tudták vállalni a BKK-val kötött szerződésben foglaltakat.

"Sajnáljuk, hogy látszólag nem versenyben dőlt el a közbeszerzés" – jelentette ki Dósa, utalva arra, hogy a BKK pályázatára jelentkező három cég közül végül csak a VT Transman adott érvényes ajánlatot. A VT Transman beruházásának értéke mintegy 15 milliárd forint – hangzott el a sajtótájékoztatón.

16 Tovább

Vita és bizonytalanság a busztender körül

Hosszas vita után fél döntést hozott hétfői rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés a busztender ügyében. Ha úgy tetszik, a főváros kivonult az ügyből, a döntést a testület a BKK és a BKV igazgatóságára bízta.

Az ügynek megannyi szereplője van, és mindannyian különböző állásponton vannak. Jellemző, hogy Tarlós István főpolgármester - aki a közgyűlés ülése előtt hosszasan tárgyalt a Fidesz-frakcióval az ügyben - nem szavazott az előterjesztésről.

Az alábbiakban bemutatjuk az egyes álláspontokat.

Tarlós István

A főpolgármester nem látja biztosítottnak a tender pénzügyi fedezetét. A hétfői közgyűlésre eredetileg egy olyan előterjesztéssel készültek, amely kimondja: ha a 150 busz kiszervezéséhez többletforrásra van szükség, akkor azt a főváros nem tudja biztosítani. Ez a szövegrész végül kikerült a javaslatból.

Fidesz-frakció

A képviselőcsoport támogatja az úk buszüzemeltetési modellt. A Fidesz-KDNP álláspontja szerint a Fővárosi Közgyűlés a korábbi döntéseiben minden olyan keretfeltételt biztosított, amely alapján az igazgatóságok meghozhatják és meghozták döntéseiket.

BKV

Várszegi Gyula, a BKV igazgatóságának elnöke levelében arról tájékoztatta a főpolgármestert, hogy a 150 autóbusz külső üzemeltetése 3-3,5 milliárd forintos költségnövekedést okoz a BKV számára Várszegi ezt a társaság fix költségeinek magas arányával és változatlanságával indokolta. Várszegi szerint a kiszervezéssel járó létszámleépítés 500-600 millió forintjába kerül a BKV-nak.

BKK

A Budapesti Közlekedési Központ nem fogadja el a BKV költségszámítását; támogatja a buszkiszervezést. Vitézy Dávid vezérigazgató a kalkuláció alapvető hibájának nevezte, hogy noha a BKV-tól megrendelt autóbusz-üzemeltetési szolgáltatások 10 százalékot meghaladó mértékben csökkennek, a közvetett költségeket változatlannak tekintik, sőt egyes változókat is fix költségként próbálnak elismertetni.

Szakszervezet

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerint felmerült a veszélye annak, hogy BKV működésén spórolják meg a kiszervezés többletköltségeit. Az EKSZ vezetője szerint a munkavállalók és az utasok szempontjából is méltánytalan a helyzet, mert az igazgatóságok és a közgyűlés egymás között "tologatják" az ügyet, nincs felelős döntés.

MSZP

Az ellenzéki párt szerint a fővárosi busztenderrel kapcsolatban több a kérdés, mint a válasz, ezért elutasítják a szerintük pénzügyileg megalapozatlan döntést. Úgy vélik: az elképzelést "a közölt felszínes információk alapján érdemben még értékelni sem lehet".

LMP

A párt fővárosi frakciója szerint a mostani formában nem megoldás a BKV busztendere, új pályázat kiírására van szükség. Szerintük sikertelen az érvényesnek nyilvánított busztender, nem volt verseny a pályázaton, az egyetlen induló pedig drága volt. Az LMP szerint először meg kell teremteni a finanszírozást, utána lehet újra nekivágni.

7 Tovább

Jöhetnek az új Mercedes buszok

Eredményesnek nyilvánította a busztendert a BKK és a BKV igazgatósága kedden. Ez azt jelenti, hogy jövőre 150 darab, alvállalkozók által üzemeltetett új Mercedes Citaro állhat forgalomba, kiváltva a régi Ikarusokat.

Az előminősítést követően egyedül a VT Transman adott be konkrét ajánlatot, amely 75-75 darab szóló és csuklós Citaro üzemeltetését vállalta. A tervek szerint az új járművek a belvárosban, Újpesten, Kelet-Pesten és Észak-Budán közlekednek majd.

A közbeszerzési kiírás szerint az új buszoknak alacsonypadlósnak kell lenniük, padlófűtéssel, klímaberendezéssel és kamerákkal kell rendelkezniük, és a legszigorúbb Euro5-ös környezetvédelmi normáknak kell megfelelniük.

Az, hogy az új autóbuszokat nem a BKV üzemelteti majd, tulajdonképpen kiszervezést jelent. Mint olvashattátok, az üggyel kapcsolatban nincs egyetértés.

Szakszervezeti vezetők szerint a kiszervezés valójában többletköltséget ró a BKV-ra, mert a buszüzemeltetésnek nemcsak közvetlen költségei vannak, hanem járulékosak is (telephelyfenntartás, vállalati költségek), amelyek továbbra is a BKV-t terhelik.

A BKK szerint azonban a kiszervezéssel pénzt takaríthat meg a főváros, már pusztán azzal is, hogy nem neki kell megvenni a 150 új buszt, amelyekre egyébként nincs is pénze. A BKK készített egy belső gazdaságossági vizsgálatot, amely szerint megéri kiszervezni ezt a 150 buszt.

Lássunk néhány érvet és ellenérvet!

A kiszervezés mellett szól:

- 150 darab vadonatúj, modern városi busz jöhet Budapestre,

- a fővárosnak, a BKK-nak és a BKV-nak nincs pénze új buszokra,

- az új buszok üzemeltetése nem a BKV-nak és a tulajdonos fővárosnak kerül pénzébe.

A kiszervezés ellen szól:

- ezek a buszok sosem lesznek a BKV buszai, azaz a mi buszaink,

- a járulékos költségek a jövőben is a BKV-t terhelhetik.

15 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek