BKV-figyelő

Több olvasótól is megkaptam az alábbi levelet, de az eset szemtanúja is elküldte. Noha már olvasható a BKV-figyelő Facebook-oldalán is, kiteszem a blogra, hadd kapjon nagyobb nyilvánosságot. Pechan Cecília, a levél írója az alábbiakat természetesen elküldte a BKK-nak is.

Kedd reggel (2013. január 15., 7 óra körül) a Batthyány téren a szemem láttára vertek meg egy embert a BKK hév biztonsági őrei. (A korrektség kedvéért tisztázzuk: a hévnél szolgálatot teljesítő biztonságiak nem a BKK, hanem egy alvállalkozó munkatársai - a szerk.)

Ráadásul úgy, hogy a hévtől elkísérték a vásárcsarnok felé vezető mozgólépcsőig, feljöttek vele a felszínre és a mozgólépcső tetején, ahol már nem veszi őket a kamera, hátulról az egyik elkezdte lökdösni. Én ezt még a 60-as buszról láttam, a lányommal voltam, mikor leszálltunk. Mire leszálltunk, az ember már a földön feküdt.

Azok közül akik felkísérték, ketten hév biztonsági őr feliratú kabátban voltak, egy pedig sima fekete kabátban volt. A fekete kabátos a férfi fölött állt és valamit mondott neki, a másik kettő mellettük figyelt. Mire az egész pontosan tudatosult bennem, ezek hárman visszamentek az aluljáróba, jól kihúzták magukat, hogy mindenki lássa, milyen nagy emberek is ők.

A Lipóti pékségben dolgozó lányok kint álltak a pult előtt, onnan figyelték az eseményeket és nevetgéltek. Én és egy középkorú nő odamentünk a még mindig földön fekvő emberhez. (A lányomat elküldtem az iskolába - nem akartam, hogy ezt végig nézze!) A szeme alól és a szájából ömlött a vér. Fel akartuk segíteni, de azt kérte, hadd álljon fel inkább ő. Ez kb. 10 percig nem sikerült neki.

Eközben én mentőt és rendőrt hívtam. A középkorú hölgy elment dolgozni, én ott maradtam, hogy megvárjam a rendőröket. Várakozás közben a Lipóti pékség dolgozói rendszeresen kinézegettek, hogy mi történik. Amíg vártunk a mentőre és a rendőrökre, kijött az aluljáróból két járőr. Odamentem, elmondtam, hogy mi történt és hogy már hívtam rendőrt. Ők beszóltak a központba, hogy ott vannak, felvették az adataim, a vallomásom, a személyleírást.

Senki nem ajánlotta fel, hogy menjünk le és mutassak rá, hogy ki volt. Ezek után, mondták, hogy mehetek, a többit ők elintézik. Kértem, hogy a pékségbe kérdezzenek be, mert ők látták az egészet. Megígérték, hogy megteszik. Mikor elindultam, odamentem a lányokhoz és kértem őket, hogy beszéljenek a rendőrökkel, mondják el a mit láttak. A válasz: ők nem láttak semmit, végig forgalom volt.

Ezek után félek, hogy az egész ügy el lesz tussolva. Ha a megvert ember valami bűncselekményt követett el, akkor a biztonságiaknak kötelessége lett volna megvárni a rendőrséget, ha nem volt jegye vagy bérlete, akkor max. arra van joguk, hogy a hév állomás területéről kivezetik. De ami történt az egyszerűen törvénytelen. Megverik és kinn hagyják a hidegben a földön. 

(Illusztráció: Budapest Tourist Guide)

Keresetlen szavakkal írta le Márton azt az esetet, amely a barátnőjével történt meg a minap a 2-es villamoson. Ezt a vonalat a közelmúltban a világ hetedik legszebb vonalának választották. A levél tartalma azonban azt mutatja: a modortalanság versenyében ennél is előkelőbb helyezést érne el.

A barátnőm kilenc óra előtt kb. 10 perccel szállt fel a Kossuth téren a 2-es villamosra november elsején. Volt jegye, de elmulasztotta kilyukasztani, ez idáig az ő felelőssége. A következő megállónál csatlakozott a történethez két ellenőr "kolléga".

Barátnőm felállt és a lyukasztóhoz lépett, mire az egyikük, alacsony, széles, köpcös, csíkosra borotvált szakállú, nagyjából öt ujjából négyen gyűrűt viselő baromállat, odaugrott, és "udvariasan" megkérdezte, hogy mi a francot képzelsz? Erre a sajátjánál kulturáltabb választ kapott, miszerint a dolog az, aminek látszik, és hát bizony lyukasztana egy jegyet, vagy ha ez nem lehetséges, szeretne leszállni.

Aláírom, hogy ezt az ellenőrnek van joga nehezményezni, azt viszont már nem, hogy a kolléga megpróbálja elszedni a barátnőmtől a lyukasztatlan jegyét, majd mikor az érthető okokból felzaklatva a történtek miatt, megpróbál leszállni, könyökkel izomból oldalba veri, majd utánamegy, nekilöki a villamos oldalának, és közli, hogy a f*szát belerakja a szájába, egyébként meg "egy ribanc vagy".

Nemigen hatotta meg az urat az sem, hogy szegény lány zokogógörcsben tör ki emiatt a bánásmód miatt, és végül, miután még a tisztelt ellenőr rántott egyet-kettőt a kabátján, ki tudja, miben reménykedve, elszaladt, majd végül biztos távolból hívott egy taxit (ami egyébként nagyjából egy vonaljegy árából el is vitte a munkahelyére).

Szeretném közölni, hogy ha legközelebb együtt utazom a barátnőmmel, és találkozunk ezzel az úrral valamilyen járaton, vélhetőleg a földdel teszem egyenlővé, de legalábbis megpróbálom, magam sem vagyok kicsi, és ha neki néhány foggal kevesebb lesz, már boldogabban fekszem le éjjel.

De esetleg, hogy ezt megelőzzük, kérem, vizsgálják ki, ki volt akkor "szolgálatban", és ha sikerült lokalizálin a parasztját, barátnőm örömmel vállalja a szembesítést.

Csilla levele önmagáért beszél. Annyit jegyeznénk meg, hogy az írásból nem derül ki egyértelműen: a történetet végignéző férfiak a BKK által foglalkoztatott ellenőrök, vagy szerződéses vagyonőrök voltak. Ebből a korábbiakban is sok félreértés volt, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy jobban meg kellene őket különböztetni. No, de lássuk, mi is történt a napokban a Lehel téren.

Az alábbi eset a Lehel téri metróaluljáró Bulcsú utca felőli végén október 21-én, 18:45-kor történt velem, amikor is lementem a mondott aluljáróba, hogy keresztülhatoljak rajta.

A(z akkor éppen) teljesen néptelen aluljáróban némileg megdöbbentő látvány fogadott: a placc kellős közepén egy normális öltözetű, barna arcbőrű (talán indiai, vagy pakisztáni) férfi feküdt a földön hanyatt, szétvetett karokkal-lábakkal, nagyon gyorsan kapkodta a levegőt, hangosan nyöszörgött és véres volt az arca és a ruhája.

Tőle kb. 20 méterre angyali nyugalommal álldogált a metróbejáratnál két jegyellenőr. Szóltam nekik, hogy mentőt kellene hívni. Azt válaszolták, hogy a földön fekvő férfit két kopasz ember verte meg a szemük láttára, de nekik nem dolguk, hogy intézkedjenek, ezért nem tesznek semmit.

(A magasabbik ellenőrrel tavaly karácsonykor már volt szóváltásom, amikor is szépen megkértem őt valamire, mire ordítani kezdett velem, hogy azonnal menjek innen, ekkor le akartam olvasni a karján levő tábláról a számot, erre a táblát levette a karjáról és eltette, hogy ne lássam és kiabált velem, hogy azonnal menjek innen és felém nyomult fenyegetően. Akkor azt mondtam neki, hogy ha megüt, feljelentem, ez kicsit visszafogta.)

Ugyanez az ellenőr (vagy "vagyonőr"? mintha ez lett volna a táblácskájára írva, de ismét nem tudtam elolvasni), most azt kiabálta dühösen, hogy ez nem az ő dolga, mert ő csak leengedő, semmi köze a földön fekvő férfihoz. Ekkor el akartam olvasni a karján levő táblát, de megint nem engedte, még dühösebben ordibált és gyorsan arrébb ment, a kulcsmásoló-cipőjavító bódéja mögé, hogy ne tudjam elolvasni a táblát.

Eddigre már páran összegyűltek a sérült körül, egyik utas hívta a mentőket, a másik stabil oldalfekvésbe tette az áldozatot, másvalaki vizet hozott, én hívtam a rendőrséget. (Az ellenőrökkel való szóváltásomnak már az elején szólt nekem egy időközben odaérkezett utas, hogy majd ő hívja a mentőket, úgyhogy ez nem szenvedett késedelmet a vita miatt.) Ezután kijött a mentő és a rendőrség és az áldozatot elvitték. A rendőrök kikérdezték az ellenőröket.

Kérdéseim:

1. Nem kötelessége-e minden állampolgárnak, hogy ha sérült embert lát, akkor segítséget nyújtson neki (mentőt hívjon)? Nem kötelessége-e ez még inkább egy szolgálatban levő jegyellenőrnek? És a segítségnyújtás elmulasztása nem vétség-e, sőt bizonyos esetekben bűncselekmény?

2. Nem kötelessége-e egy szolgálatos ellenőrnek, sőt vagyonőrnek, hogy ha a szeme láttára vernek félig agyon valakit, akkor kihívja a rendőrséget? Legalább utólag? Ha már ő maga nem mer közbeavatkozni, mert csak a magamfajta gyenge nőkkel szemben erős?

3. Joga van-e egy ellenőrnek-vagyonőrnek, aki a metróban teljesít szolgálatot, hogy ne engedje leolvasnia egy utasnak a karjára erősített azonosító táblát? Ha igen, akkor minek a tábla?

Üzenném előre is azoknak a kommentelőknek, akik majd kétségbe vonják a szavahihetőségemet, hogy ne fárasszák magukat, minden szóról-szóra így történt, tanúm rá az a hat-hét utas, aki részt vett a segítségnyújtásban.