Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Harmincmilliárdos hitel a BKV-nak

Újabb 30 milliárd forint hitelt kaphat még ősszel a BKV, hogy túlélje az évet, írja a keddi Népszava. A lap tudomása szerint a rekordösszegű segítséget ezúttal nem a központi költségvetés nyújtja, amely tavaly decemberben már adott 10 milliárd forint rendkívüli tőkejuttatást a társaságnak. A kormány a tervek szerint csak garanciát vállal a visszafizetésre, a pénzt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) utalná.

A lap értesülését megerősítette Ikvai-Szabó Imre pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes, aki szerint néhány héten belül, a szeptemberi első kormányülések egyikén dönteni kell a kormánygaranciáról, különben a cég működése ellehetetlenülhet. Ha az MFB mégsem tudná nyújtani az összeget, akkor azt a BKV akár kereskedelmi bankoktól is beszerezné, ám ehhez is szükséges a kormánygarancia.

A jelenleg mintegy 80 milliárd forint adósságállományt maga előtt görgető BKV önmagában már nem hitelképes, és nemigen számíthat a tulajdonosa, a nála kétszer nagyobb összeggel adós fővárosi önkormányzat hitelgaranciájára sem.

(Index, MTI)

65 Tovább

Budapest Underground - megújulnak a legforgalmasabb aluljárók

Már az idén kiépítik a térfigyelő kamerarendszert négy budapesti aluljáróban, a Deák téren, a Nyugati téren, a Ferenc körútnál és a Nagyvárad téren. A cél a rongálások és a bűncselekmények megelőzése. A hároméves aluljáró program keretében több létesítmény teljesen megújul, máshol részleges felújítást végeznek. A rekonstrukció során környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesznek.

A három éves, az FKF Zrt.-vel közös aluljáróprogram során a főváros felújítja a legforgalmasabb aluljárókat, a közbiztonság javítása érdekében több helyszínen térfigyelő-rendszer épül ki. Az aluljárókat a tervek szerint gyakrabban takarítják majd, erre a főváros többletforrást biztosít.

34 Tovább

300 forint lesz a BKV-menetjegy

A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén foglalkozott az áfa-emelés BKV-tarifákra gyakorolt hatásával. Július 1-étől ugyanis az áfa 20 százalékos kulcsa 25 százalékra emelkedik, ami 1,2 milliárd forintos bevételkiesést okoz a BKV-nak. Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta: az ülésen elhangzott, hogy a BKV nem tudja kigazdálkodni a bevételkiesést, ezért az áfa-emelés miatt a viteldíjak átlagosan 4,2 százalékos emelésére tesznek javaslatot.

A javaslat értelmében a kerekítés és forgalmazhatóság miatt az egyes jegy- és bérelt-típusoknál különböző mértékű lenne az emelés: a vonaljegyek ára 3,4 százalékkal, a 10 db-os gyűjtőjegy ára 3,2 százalékkal, a havi bérlet ára 4,4 százalékkal, a tanuló-nyugdíjas bérlet ára pedig 4,2 százalékkal nőne.

81 Tovább

Mire költik a BKV tízmilliárdos támogatását?

A fővárosi kabinet hétfői ülésén tárgyalt a költségvetés tervezetében szereplő 10 milliárd forintos közösségi közlekedési támogatásról, amelyet az önkormányzat a BKV-nak nyújt. Az előterjesztés az úgynevezett pénzeszközátadás-átvételi megállapodás tervezetét mutatja be és tartalmazza a támogatásból megvalósuló beruházások jegyzékét. A tervezet szerint 4,6 miliárd forintot járműfelújításra és korszerűsítésre fordít a BKV, 1 milliárdot metrószerelvények felújítására, további 2 milliárdot pedig infrastruktúra-fejlesztésre (pl. a budavári sikló rekonstrukciójára, kocsiszín-felújításra) fordítanak. Az előterjesztés szerint 500 millió forint jut mozgólépcső-felújításra, mintegy 600 millió pedig európai uniós projektek önrészére. A tervezet 1,2 milliárd forintot javasol villamos pálya-rekonstrukcióra, amelyből egyebek mellett a 17-es, 21-es, 37-es villamos pályáját újítják fel idén.

(Index)

21 Tovább

Tovább lehetne olcsóbb tarifával utazni a HÉV-en

Támogatta hétfői ülésén a főpolgármesteri kabinet, hogy módosítsák a gödöllői HÉV tarifahatárát.

Jelenleg Ilonatelep megállóhelyig lehet budapesti jeggyel és bérlettel utazni, a változtatás után a Kistarcsai kórház is elérhető lenne olcsóbb tarifával - adta hírül Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója. A kabinet azért javasolja a közgyűlésnek a BKV viteldíjairól szóló rendelet módosítását, mert sok XVI. kerületi lakos jár a kistarcsai kórházba.

A Margit híd felújításának egyik feltétele, hogy a II. kerületi önkormányzat módosítsa a hídfő környékére vonatkozó szabályozási tervet. A híd felújítása során ugyanis a budai le- és felhajtósáv kiszélesítését tervezik, amely érinti a híd melletti parkokat és a rakpart érintett szakaszát. A tervek tartalmazzák a Bécsi úti villamos továbbvezetését is a Bem tér felé. A főpolgármesteri kabinet azt javasolja, hogy egyetértési jogával élve a Fővárosi Közgyűlés támogassa a módosított kerületi jogszabályt.

5 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek