Hiába tesz az ember azért bármit, hogy az utasoknak egy picit is jobb legyen, mert 2-3 kispöcsű hülye, és dolgozó emberek fáradságos munkáját pillanatok alatt tökreteszi. Legszebb, mikor egy utas felemeli a hangját, és a többi tesz rá, nem segít neki. Büszkék lehetnek magukra. Fel lehetne számolni a hasonló eseteket, Népszabadságban írtak is erről, a levél után megtalálod.

Sziasztok!

Első felindulásomban írok nektek. Az alábbi incidens szerda este, kb. 20.15-kor történt a 69-es villamos vonalán, a Mexikói úti végállomástól kb. 2 megállónyira. A sztori elég egyszerű: a villamos tömve emberekkel,  4 kis köcsög (kb.16 évesek lehettek, persze szépen felöltözve, adjuk meg a módját ) felszáll az első megállóban. Ahogy a villamos elindul, az egyik odatámaszkodik az ajtó lépcsőjéhez és elkezd taggelni vastag fekete filccel. Rögtön, ahogy észrevettem elkezdtem ordítozni, hogy mi a fenét képzel, nézzen már oda mindenki, ez itt szétfirkálja a villamost - hozzáteszem, kb. 60 kilós nő vagyok és nem hordok magamnál önvédelmi eszközt, szóval ez egy kicsit merész húzás volt. Persze a tömött villamoson EGY LÉLEK SEM KELT A VÉDELMEMRE, mindenki bambán,unottan meredt maga elé. Felpattanok, odamegyek a kopasz, jól megtermett  villamosvezetőhöz hogy firkált valaki és a következő megállóban ne nyissa ki az ajtót vagy jöjjön hátra megnézni, kik azok.

 

 

A graffitis vandálok szétverik a Tátra szerelvényt (illusztráció)

 

Persze már késő volt, épp nyitotta ki az ajtót (nem is nagyon figyelt rám), a taggelő lazán leszállt, a haverjai meg fennmaradtak, szerintem a markukba röhögtek.

A legjobban az fájt amúgy, hogy a vezető csak vonogatta a vállát, hogy "ő nem tud mit csinálni, mert nem tarthatja fenn őket a villamoson meg nem hívhat rendőrt, mert akkor a bíróságon ő üti meg a bokáját a személyiségi jogok miatt". Úgy láttam, abszolút nem strapálja már magát emiatt, ugyebár minek. Kb. 2 nő volt még elől, a vezető mellett, aki fel volt háborodva, a többi utas a vezetővel együtt úgy látszik, rezisztens már mindenféle ingerre. Tulajdonképpen nem is csodálkozom, hogy olyan országban élek, amilyenben.

A következő konzekvenciákat vontam le az esetből és néhány kérdés is felmerült:

- Magyarországon BÁRMIT meg lehet csinálni, ha agyon is vernek a nyílt utcán, az emberek lazán átlépnek rajtad, - Ha legközelebb látom hogy valaki taggel akkor leszarom én is, hiszen minek foglalkozzak vele, ha a vezetőt vagy magát a BKV-t  nem érdekli?! Vagy fényképezzem le esetleg, de legyek beszarva, hogy elveszik tőlem a telefonomat? (Hiszen úgysem sietne senki a segítségemre, mindenki be van fosva egy csapat suhanctól) Esetleg a bíróság előtt én leszek a bűnbak, mert személyiségi jogot sértettem? - Szokjam meg a sok retkes hajléktalant, a kéregetőket, a büdös embereket, a firkálókat, a szemetelőket, a vandálokat és a közönyösöket, mellette persze fizessem jó állampolgár módjára az adókat, amiből ezeket az embereket neveli ki az állam? Most komolyan gondolja valaki, hogy jó itt élni?

Hát ennyi voltam. Ma sem fekszem le jó szájízzel.

Üdv,
Egy utas  a sokból

 

Kár azt hinni, hogy a firkálok ellen a járművezető nem tehet semmit. Íme egy példa:

Fülöncsípett firkáló a 7-es buszon

"A 7-es busz sofőrje a Bosnyák téri végállomásnál vette észre, hogy egy húsz év körüli fiatal éppen az ülést firkálja össze. A buszvezető értesítette a rendőrséget, és amíg a rendőrök a helyszínre érkeztek, a graffitist nem engedte leszállni a járműről. A fiatalember ellen a BKV rongálás miatt feljelentést tett, a firkálót pedig őrizetbe vették."