Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Eltávolították a szolgálati helyéről a gyerekekkel keménykedő biztonsági őrt

Olvasónk, P.M. májusban amiatt írt nekünk illetve a BKK-nak panaszt, mert a fiát és kísérőjét a Fogaskerekűre nem akarták felengedni. A Városmajornál ellenőrzést végző biztonsági őr szerint ugyanis a díjmentes utazást biztosító MÁK igazolvány nem azért van, hogy ők ide-oda utazgassanak vele. A BKK kivizsgálta a panaszt, és az őrt eltávolították az adott szolgálati területről:

Tisztelt P. M!

Hivatkozva a Társaságunkhoz 2012. május 8-án érkezett elektronikus levelére tájékoztatjuk, hogy az abban leírt panasz kivizsgálása megtörtént.

A vizsgálat során megállapításra került, hogy az ügyben érintett biztonsági őr a munkavégzése során szakszerűtlenül járt el, mivel a szolgálati szabályzattal összeférhetetlen módon magánvéleménynek adott hangot, ezért vele szemben a munkáltatói jogkörgyakorló vezetője szigorú szankciót alkalmazott, és eltávolította az adott szolgálati területről.

A jegyellenőrzésben részt vevő munkatársaktól minden esetben határozott fellépést, és szabályos munkavégzést várunk el az érvényes rendeletek betartásával. A Társaságunktól elvárt viselkedési normáknak nem megfelelő munkavállalói magatartást szigorúan szankcionáljuk, mint azt a fentiek is mutatják.

Az okozott kellemetlenségért szíves elnézését, egyben tájékoztatásunk elfogadását kérjük. 

Budapest, 2012. június 11.

3 Tovább

Tizenéves gyerekkel keménykedett a biztonsági őr

Olvasónk fia a Fogaskerekű lenti végállomásáról szeretett volna hazautazni egy fő kísérővel és fejenként egy kerékpárral. Az út nem volt zökkenőmentes, ugyanis a Városmajornál ellenőrzést végző biztonsági őr nem akarta őket a járműre felengedni, mert szerinte a díjmentes utazást biztosító MÁK igazolvány nem azért van, hogy ők ide-oda utazgassanak vele. Olvasónk panaszt tenne a BKV-nál, de az őr eltakarta az igazolványát, tehát a beazonosítása nem egyszerű. Részletek alább:

Tisztelt BKV-figyelő!

Egy nagyon felháborító esetet szeretnék közölni Önökkel. A felháborodásom okozója, a BKV-nál a jegyellenőrzést végző biztonsági őr.

Gyermekem május 08.-án, kora este, a Városmajori végállomásról, fogaskerekűvel szeretett volna hazajönni, a biciklizésből az egyik barátjával. Tartós betegként rendelkezik ingyenes utazásra jogosító igazolvánnyal, mellyel ő, és egy fő kísérő ingyen utazhat bármilyen BKV járművön. A kerékpárokra természetesen nem érvényes a kedvezmény, amivel tisztában is van, ezért külön jegyet vásároltak a szabályoknak megfelelően.

A felszállásnál érte őket a meglepetés, mert az ott ellenőrzést végző biztonsági őr, a Magyar Államkincstár által kiadott igazolványt nem volt hajlandó elfogadni, mint utazásra jogosító igazolványt. Arra hivatkozott, ez nem arra van, hogy ők ezzel szórakozzanak, utazgassanak. Szó szerint idézem: „- Mit nem lehet megérteni? Hányszor kell még elmondani, mi?”

Mivel gyermekem próbálta elmondani az ő álláspontját, végül nagy kegyesen felengedte őket, de azt mondta többet nem fogja. Sajnos az azonosító igazolvány számát nem tudták felírni, mivel ilyen nem volt az illetőn. Tudomásom szerint ezek az őrök kapnak egy képzést, a BKV utazási feltételeiről, melyben az is szerepel, hogy ki milyen kedvezményt vehet igénybe. Felháborít, hogy ilyen tudatlan emberek inzultálják a jogosan utazni vágyókat! Mégis mit képzel az ilyen? Miért kell ilyen megalázó helyzetbe hozni tizenéves gyerekeket? Milyen alapon akarja ő megszabni azt, hogy a gyerek mikor, kivel hová utazik? Ez az igazolvány minden helyi közlekedési járműre érvényes, 2 fő részére, korlátlan utazásra.

Esetleg érdemes lenne tájékoztatni a kedves szolgálatot ellátó személyeket erről. Sajnálom, hogy nem lehettem jelen az esetnél. A következő hetekben én is sűrűbben fogok kerékpározni, és remélem lesz lehetőségem személyesen is megbeszélni az úriemberrel a történteket. Kérem, a BKV vezetését, ha módjuk van rá, frissítsék fel a kolléga tudását! Gondolom, a beazonosítása nem lesz nehéz a szolgálati beosztás alapján…Bár nem hiszem, hogy különösebben foglalkoznának ilyen apró panaszokkal.

Üdvözlettel: P.M.

34 Tovább

Csak nyolc kerékpár szállítható a fogaskerekűn

Az alábbi levelet azért teszem közzé, mert több félreértés is olvasható benne, és ezeket tisztázni szeretném. Olvasónk azért fordult hozzánk, mert felháborítónak tartja, hogy csak 8 darab bicikli szállítható a fogaskerekűn, és nem érti, hogy a BKV miért ragaszkodik annyira ehhez a szabályhoz, amikor sokkal több kerékpár is elférne a kocsikban. Az első félreértés, hogy nem a BKV, hanem a Nemzeti Közlekedési Hatóság ragaszkodik a szabályhoz, ugyanis ők találták ki, hogy csak nyolc, és nem több, ezt pedig a cég kénytelen betartani, különben megbüntetik. Azért pont ennyi, mert a hatóság szerint ennyi szállítható biztonságosan, és ennyi fér el kényelmesen. Tehát ebben legkevésbé a BKV a hibás:

Tisztelt BKV-figyelő!

Erről a témáról érdemes lenne írni a blogon.

Valamilyen oknál fogva csak 8 kerékpár szállítható a fogaskerekűn egyidejűleg, és ezt a szabályt egy ideje be is tartatják keményen. Csakhogy semmi racionalitás nincsen ebben a szabályban. A kerékpár nélküli utasokat nem zavarják a kerékpárok, hiszen sosincs annyi utas, hogy nem lenne elég hely. Most viszont félig üresen mennek fel a fogasok, mégsem engednek be több biciklit. Simán elférne 20 bringa is, de csak 8-at engednek be.

Milyen jogon tagadják meg a felszállást azoktól, akiknek érvényes vonaljegyük, bérletük van? Miért nem lehet 8-nál több biciklit szállítani, amikor bőven lenne elég hely?

Ma pl. több olyan szerencsétlenül járt biciklis is volt, akiket KETTŐ szerelvényre sem engedtek fel, ezért 50 percet kellett várniuk feleslegesen. Pedig félig üresen ment fel mindkét fogaskerekű. Miféle nevetséges szabályozás ez?

És ha a BKV a csőd szélén áll, akkor hogyan van pénze alkalmazni csak azért embereket, hogy a 8 biciklis szabályt betartassák? Ezek az odaállított "ellenőrök" nem is kérik a jegyeket, csak a 8 biciklis szabályra figyelnek.

A BKV-nek alkalmazkodnia kell az utasigényekhez. Az utasigények pedig a következők: jó időben, főleg hétvégén, annyi biciklis használná a fogaskerekűt, hogy indokolt lenne ebben az időszakban az első kocsit csak bicikli szállításra kijelölni, és oda annyi biciklit lehetne betenni, amennyi befér.

Üdv.

29 Tovább

Sok utas minden napját tenné könnyebbé egy újfajta kerékpáros bérlet

Olvasónk, Krisztián megálmodott egy kerékpáros bérletet, ami fele annyiba kerül, mint a most kapható Budapest-bérlet. A dolog lényege, hogy csak azokon a járatokon lehet vele utazni, ahol kerékpár is szállítható, és csak akkor érvényes, ha az ember mellett ott van a biciklije is. Kommentben várja az ezzel kapcsolatos észrevételeiteket, javaslataitokat.

Kerékpárszállítás a busz elején. (Fotó: Kerékpáros Klub)

Tisztelt BKV-figyelő!


Egy új típusú bérletfajtának a jogosultságáról szeretnék megbizonyosodni kérve a véleményedet, vagy akár másokét is. Ez a már bevezetett kerékpáros matrica és a bérlet keresztezése volna kb 3-4, max 5 ezer forintos áron. A kerékpárosbérlet csak azokon a járműveken, és akkor lenne érvényes, ha ha a kerékpáros együtt utazik a járművével.

Ez a bérlet a külső kerületekből beutazókat segítené, pl: akik a városközpontot a HÉV járműveken gyorsan elérhetnék, míg a belvárosban a kerékpárjukat tudnák használni, vagy akár Budapest határán belül vonattal szeretnének eljutni a Nyugatiig/Déliig, majd kerékpárral a belvárosba. Segítené továbbá a budai hegyekben élőket/dolgozókat, akik a fogaskerekűt használva megkönnyíthetnék kerékpáros útjuk egy részét. Az egyre növekvő benzin és bérletárak mellett, azt hiszem van jogosultsága egy ilyen kerékpár-tömegközlekedés kombinációnak.

Várom esetleges véleményedet.

Üdvözlettel: G. Krisztián

19 Tovább

Az évszázad lehúzása: Helyszínen váltott vonaljegy

Sosem értettem, hogy a buszvezetőnél és a biztonsági őröknél kapható jegy miért drágább, mint a sima vonaljegy. Tehet arról az utas, hogy nincs a megállóban automata vagy pénztár? Miért kell az utasnak felárat fizetnie (100 forint jegyenként) ha a BKV nem biztosítja a jegyvásárlás lehetőségét?

Olvasónk a fogaskerekű igen forgalmas végállomásán szeretett volna jegyet venni, de csak felárral tudott. Összesen 400 forintot szedett be tőle a BKV pluszba azért, mert csesznek pénztárat üzemeltetni, és mert nincs (vagy rossz) az automata.

Kedves BKV figyelő!

Újabb gyöngyszemmel igyekszem megajándékozni az olvasóközönséget. Az időpont múlt hét vasárnap...

Az egy hetes pihenésből ocsúdva gondoltuk a párommal, hogy kihasználjuk a kellemes időt és kerékpározunk egyet a János-hegyen és környékén. A viszonylagos meleg miatt a kényelmes feljutáshoz a BKV 60-as viszonylatát, ismertebb nevén a fogaskerekűt választottuk. Mindkettőnk bérlete lejárt még a nyaralás előtt, nem gondoltunk, hogy érdemes lesz a Pesten töltött pár nap kedvéért újat venni.

A fogaskerekű végállomásán a peron végén két BKV-egyenruhás idősebb fickó állt, egyikük egy jól hallható (valódi) angolsággal kommunikáló négy fős nyugdíjas-csoporttal igyekezett kézzel-lábbal megértetni magát, nem sok sikerrel.

106 Tovább
«
12

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek