Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Miért nem járnak jobb buszok éjszaka?

A Budapesten a közelmúltban forgalomba állított használt Volvo, Mercedes és Van Hool buszok ugyan nem oldják meg az állomány minőségével kapcsolatos problémákat, de kétségkívül magasabb színvonalú szolgáltatást tesznek lehetővé, mint a 20-30 éves járművek.Már amikor közlekednek.

Az éjszakai járatokon azonban jellemzően a régi, bőven csereérett autóbuszok járnak, ezek pedig nagyobb eséllyel romlanak el. Ez történt Bálinttal is, aki alatt egy 280-as Ikarus adta fel. Felvetése jogos, hiszen különösen éjszaka nem mindegy, mennyit kell várni egy (működőképes) buszra.

Pár napja éjszakai fürdőzés után indultunk haza. Február 16-án hajnalban kisétáltunk Káposztásmegyerre, és vártuk a 914-es indulását. Az viszont nem tudott elindulni, nem indult be a motor.

Az utasok természetesen egyből méltatlankodni kezdtek, hogy ezért fizetnek ki 5-10 ezer forintot, hogy éjszaka nem jutnak haza időben, lekésik a csatlakozást, stb., – teszem hozzá – jogosan.

Az eset egyébként a hajnalban 1:42-kor induló Ikarus 280-as busszal történt. Jogosan merült fel bennünk a kérdés, hogy ha a közlekedési társaság most szerzett be régi-új, jól, vagy legalábbis jobban működő buszokat, akkor nekünk éjszaka miért kell a régi Ikarusokkal utaznunk.

Éjszaka már nem jár annyi busz, simán be lehetne állítani pár újabb járművet. Szerencsére 10 percen belül jött a soron következő. Szegény vezetőnek nem volt ideje pihenni sem, azonnal indult tovább a hosszú útra, a 914-es keresztülmegy a városon.

A BKK javára legyen mondva, hogy mire beért a végállomásra a busszal, már tudta, hogy tovább kell indulnia.

4 Tovább

Így törik a Van Hool busz - videó

A BKV 2009-ben vásárolt 30 darab használt Van Hool buszt. Az eredetileg Brüsszelben futó alacsony padlós, csuklós járművek ma meglehetősen gyászos állapotban vannak. Már az is elég fapados megoldás volt, hogy a spórolás jegyében annak idején nem kapták meg a BKV színeit, de úgy tűnik, azóta sem nagyon foglalkoznak velük.

Különösen az a buszvezető nem, aki december végén áthajtott egy bukkanón, majd miután észrevehetően letört valami a buszról, gondolkodás nélkül továbbment. Olvasónk, Kristóf videóra vette az utat, a felvételen jól hallható, hogy valami lóg a buszról és karcolja az aszfaltot.

A mai napon (2012. december 18. - a szerk.) történt meg ez az eset: hazafelé tartottam a 138-as autóbusszal, amin napi rendszerességgel utazom. Az M0-s felüljárón haladtunk, amikor átment a busz nagyobb sebességgel egy bukkanón.

Hallatszott egy hatalmas reccsenés, és onnantól a csuklótól eszeveszett hangosan elkezdett valamit a busz húzni az aszfalton. Leszögezem, ez egy Van Hool típusú, alacsony padlós autóbusz volt.

A busz vezetője természetesen ment tovább, mintha semmi sem történt volna, pedig még hátra is nézett. Az utastársaimmal összenéztünk; többen, akik a busz hátsó felében voltak, előre mentek, attól tartva, hogy valami baj történik.

Nem tudom megérteni a BKV-t, hogy ezeket az autóbuszokat miért nem vizsgálják meg rendszeresen, szerkezeti hibák és egyéb hibák miatt. Az autóbusz rendszáma: LOV-858. Nekem halálfélelmem volt a buszon ezek után.

Kisebb videót sikerült készítenem róla, amin hallani a hangot, amit az autóbusz produkált, illetve mellékelem a busz legundorítóbb részéről készült fotót.

Frissítés

Az esettel kapcsolatban a BKV Zrt. a következő tájékoztatást adta:

A bejelentésben érintett 32 db csuklós alacsonypadlós Van Hool AG300 típusú autóbuszok csuklójának alsó harmonikája konstrukciójából adódóan alacsonyan van, az útfelülethez közel. Az autóbuszok korábban Belgiumban közlekedtek, a harmonika alsó része ott nem volt kiépítve, ezeket a BKV a jármű honosításakor szereltette fel.

Sajnos a budapesti utakra jellemző úthibák miatt – különösen magasabb utasleterheltség esetén – gyakori, hogy a csukló harmonikájának alsó része érintkezik a bukkanókkal, kiálló úthibákkal, de akár egy kiálló csatornafedél is elegendő lehet a sérüléshez.

A bejelentésben érintett LOV-858 forgalmi rendszámú Van Hool AG300 típusú autóbusz karbantartási előzményei alapján 2012. december 24-én éjjel volt javítva ilyen problémával; a csukló harmonika alsó merevítő pálcája valamiben fennakadhatott, leszakadt és a kocsi a földön húzta azt. A posztban szereplő napon (2012. december 18.) dolgozó autóbuszvezetőt az illetékesek megkérdezték, a bejelentésben leírt esetre nem emlékezett.

A bejelentésben leírt kritikát, miszerint: "Nem tudom megérteni a BKV-t, hogy ezeket az autóbuszokat miért nem vizsgálják meg rendszeresen, szerkezeti hibák és egyéb hibák miatt" messzemenőkig elutasítjuk, hiszen az üzemegység (és természetesen a társaság valamennyi üzemegysége) szigorúan ütemezett karbantartási technológia szerint működik, melynek valamennyi járműtípus – értelemszerűen a bejelentésben érintett autóbusz is – része.

Költségtakarékossági szempontból az érintett autóbuszokat a honosításkor valóban nem fényezte át a BKV, de terveink szerint az idei év arculatfelújítási programjának része lesz a Van Hool AG300 típusú járműpark egységes átfényezése is. Az AG300 típusú csuklós autóbuszok honosítási eljárása akkor többek között a BKV Zrt. szűkös anyagi helyzete miatt maradt el.

A BKK és a BKV Zrt. a 2013-ban tovább folytatja a tavalyi évben megkezdett arculati egységesítést (használt Mercedes Citarok, használt szóló Volvok és néhány felújított Ikarus 412-es) és kisebb műszaki jellegű beavatkozások mellett a 32 db Van Hool autóbuszt is lefényezi az új flottaszínre.

Az átalakítás azonban nem a fényezésről szól, lényege a mostanra már több járműnél kritikus állapotba került utastér esztétikai megújítása, az utastér felújítása. Ezért az év folyamán lezajló átalakítások során az utastér teljes belső felülete új, barátságosabb színezést kap, valamennyi ülés és egyéb kárpitozott felület megújul, az autóbuszok csuklószerkezetének környezete megváltozik, valamint a fent említett típusokhoz hasonlóan a megújult utastér karcolás- és graffiti védelmet kap.

A változtatásoktól Társaságunk azt várja, hogy Utasaink nagyobb megelégedéssel használják járműveinket, melyek utastere jobban átlátható lesz és az esetlegesen keletkezett rongálások is könnyebben eltávolíthatóvá válnak.

A posztban mellékelt fotón található szennyeződés sajnálatos módon része az üzemeltetésnek, hiszen az utazóközönségünk egy – vélhetően nagyon szűk - része nem vigyáz megfelelően a forgalomba részt vevő járművek tisztaságára, de ez is elegendő ahhoz, hogy a graffitik folyamatosan újratermelődjenek a járműveken.

A fotóról ugyan nem megállapítható, hogy a szennyeződés mikor és milyen módon keletkezett, de a járművek belső tisztítása – külső vállalkozó igénybevételével – folyamatos: napi szinten száraz söprés, heti szinten nedves takarítás, egyedileg pedig – graffitire is vonatkozóan – teljeskörű nagytakarítás.

16 Tovább

Használt Mercedes Citaro buszokat vesz a BKV

Fotó: Kengyel Kristóf

A fővárosi közlekedési vállalat januárban kiírt busztenderén nemrég eredményt hirdettek: az EvoBus Hungária szállíthat 30 használt buszt a BKV-nak, -olvasható az Indóház Online-on. Mint írják, idén januárban többek közt a VEKE kezdeményezésére egy újabb adag használt buszra írt ki pályázatot a BKV, aminek a napokban volt az eredményhirdetése.

32 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek