Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jár-e a matricagyűjtő? - A BKK válaszol

Egy hete közöltük András levelét, aki - a korábbiakkal ellentétben - nem kapott matricagyűjtő füzetet biciklijének szállításához. Kérdéseire a BKK-tól várt válaszokat, most - a BKV-figyelőn keresztül - meg is kapja őket.

A BKV-figyelő blogon 2013. április 13-án megjelent "Jár a matricagyűjtő vagy sem?" című posztban foglaltak kapcsán az alábbi tájékoztatást adja a Budapesti Közlekedési Központ.

A kerékpárszállítás díjaira vonatkozó kérdésével mindenekelőtt röviden utalnunk kell a vonatkozó jogi háttérre. A budapesti tömegközlekedés viteldíjait, azok alkalmazási feltételeit ugyanis a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 4. § (4) d) pontja és 31. §-a alapján Budapest Főváros Önkormányzata állapítja meg a BKK Zrt.-vel kötött, feladat-ellátásról és közszolgáltatásról szóló keret-megállapodásban. Ennek alapján készül Társaságunk Díjszabása.

A jegyek, bérletek vagy éppen a díjmentes utazásra jogosultak kerékpárbérletéhez való füzet kiadásakor a pénztárosok nem vizsgálják a jogosultságot, hiszen az utas nem köteles arra, hogy azokat saját maga vásárolja meg. Például fiatalabb diákok számára jellemző, hogy a szülők veszik meg a bérletet, de általában is lehetséges, hogy például egy családban egy személy egyszerre váltja meg a szükséges bérleteket, így az észrevételt beküldő is kérheti a füzet és abban kerékpárbérlet kiadását díjmentes utazásra jogosult családtagjának, ismerősének.

A jogosultság ellenőrzése utazáskor történik, azt a pénztáros az általa kiadott cikkek közül csak meglehetősen szűk kör (főleg a nyugdíjas és kisgyerekes bérletigazolványok kiállítása) esetében végzi. Ha a pénztárostól megkérdezi, hogy az észrevételt beküldő használhat-e kerékpárbérletet a szóban forgó füzetbe ragasztva, akkor természetesen munkatársunknak meg kell tudni adnia a választ – ha esetleg tévesen tájékoztatták, illetve azon tévedésért, miszerint a füzetet csak BKV dolgozók használhatnák, szíves elnézését kérjük.

Mivel bejegyzése alapján az észrevételt beküldő nem jogosult díjmentes utazásra, ezért nem használhatja a kerékpárbérletet a díjmentes utazásra jogosultak számára kiadott füzettel. Mivel a pénztárban nem ellenőrzik a jogosultságot, ezért ott nem adódhatott probléma a kerékpárbérlet vásárlásakor. Az, hogy ellenőrzés során sem derült fény arra, hogy az észrevételt beküldő a füzetbe ragasztva nem használhatna kerékpárbérletet (sőt, ezt helytelenül éppen a hév jegyellenőr ajánlotta), már az ellenőrzést végző személyzet sajnálatos tévedése folytán adódott.

Kerékpárszállításhoz az észrevételt beküldőnek nem szükséges bérletet váltania: ahogyan saját maga számára jegyet kezel, ugyanúgy érvényesíthet egy jegyet a kerékpár szállítására is. A kerékpárbérlet azonban (minthogy bérletről van szó) rendszeres utazásokhoz lett bevezetve, rendszeres utazásokra pedig az utasok bérletet használhatnak, ezért kerékpárbérlet csak az utas bérletéhez adható ki. A személyszállítás díját jeggyel fizetők nem használhatnak kerékpárbérletet.

A kerékpárbérlet ára rendkívül alacsony, igen jelentős mértékű kedvezményt biztosít, ezt a kedvezményt pedig üzletpolitikai megfontolásokból elsősorban a tömegközlekedést választó törzsutasoknak, a bérlettel közlekedőknek indokolt biztosítani – ennek megfelelően állapította meg viteldíjainkat Budapest Főváros Közgyűlése is.

Összefoglalva: a "kerékpáros bérlet-matrica füzet ingyenes utazásra jogosultak számára" elnevezésű füzet használatára, amint azt a neve is mutatja, kizárólag azok jogosultak, akik saját utazásuk tekintetében egyébként díjfizetésre nem kötelezettek. Aki díjmentes utazásra nem jogosult, a kerékpárbérletet csak a saját maga számára váltott bérlethez vásárolhatja.

6 Tovább

Jár a matricagyűjtő vagy sem?

András ritkán utazik, így nem szokott a HÉV-re kerékpárbérletet venni. Eddig jeggyel utazott, de most nem adtak el neki matricagyűjtő füzetet. Három pénztárnál három különböző magyarázattal utasították el.

Már több mint egy éve kerékpárral közlekedek és ehhez a gödöllői HÉV-et is igénybe veszem. Tekintve, hogy nem akarok minden egyes alkalommal jegyet venni a kerékpáromra, a kalauzok tanácsát követve a pénztárban kértem egy kis matricagyüjtő füzetet. Bérletet nem használok, mert csak a gödöllői HÉV pár megállójára nem éri meg megvennem, inkább jegyet veszek arra a havi pár alkalomra.

A mai napon (április 10.) betelt a füzetem és szerettem volna újat kérni. Nem voltak hajlandóak a jegypénztárban kiadni nekem, mindhárom ablaknál más kifogásra hivatkoztak. Az egyiknél elfogyott, a másiknál azt mondták, hogy ez csak a BKK dolgozóknak jár, a harmadiknál kérték az ingyenes utazásra jogosító papíromat. Tavaly pont a kalauzok tanácsára kértem ki a füzetet és soha nem jelentett problémát senkinek sem, hogy ilyenem van.

Az érdekelne, hogy

- ha nem vagyok jogosult a matricagyűjtő füzetre akkor tavaly miért adtak gond nélkül?

- ha nem vagyok jogosult a matricagyűjtő füzetre akkor miért nem volt soha gond amikor matricát vettem rá, illetve amikor ellenőrizték?

- ha havonta csak pár alkalommal használom a HÉV-et akkor miért kell bérletet vennem ahhoz, hogy kerékpárt szállíthassak?

0 Tovább

Épp hogy kikerülte a biciklist a busz - videó

Simon rutinos városi bringás, amint az sisakkamerával készített és a Youtube-ra feltöltött videóin is látszik. Alapvetően jó tapasztalatai vannak a buszvezetőkkel, figyelnek egymásra. (Korábban én is sokat bicikliztem Budapesten, magam is azt vettem észre, hogy a BKV-sok nagyon jól vezetnek, nem veszélyeztetik a kerékpárosokat.)

Néhány napja azonban a 277-es busz olyan közel hajtott el olvasónk mellett, hogy azon még ő is meglepődött. Kívülállóként nehéz megítélni, mennyire volt veszélyes a manőver, a busz kétségkívül közel volt, de szerencsére nem történt baj. Simon mindenesetre az alábbi panaszlevelet küldte a BKV-nak és a BKK-nak.

2013. január 26-án, szombaton 10 óra 22 perckor egy menetrend szerint közlekedő (277-es) busszal, a Késmárk utca - Neptun utca kereszteződésnél történt ez az eset. Annak ellenére, hogy semmi nem jött a másik sávban, körülbelül 15 cm-rel a kormányom mellett hajtott el a busz, nem törődve a testi épségemmel vagy a biztonságommal.

Kizártnak tartom, hogy nem vett észre, mivel indexelt, így ezt szándékosnak ítélem meg! Csatolom mellé a sisakkamerás videófelvételt az esetről!

Korábban nem sűrűn tapasztaltam ilyet, mint látható korábbi videóimban, általában kitűnően ki tudnak kerülni a kollégáik, illetve el/be is szoktam engedni a buszokat elém, ha látom a szándékot, mivel úgyis meg fog előzni, így legalább könnyebb mindkettőnknek.

Nem szeretném, hogy egy életre megjegyezze a bringásokat, így a sofőr figyelmeztetésével elégedett lennék! Nem szándékom magamra haragítani egy buszost sem, mivel mint korábban írtam, nem sűrűn tapasztalok ilyeneket. Legközelebb lehet egy tapasztalatlanabb bringás életébe kerül egy ilyen manőver, ha ezt a viselkedést folytatja!

Kérem mihamarabbi intézkedésüket! Várom a kivizsgálás eredményét!

52 Tovább

Biciklivel a buszsávban - egy buszvezető véleménye

Mindig öröm, ha egy témában több álláspontnak is teret tudunk adni. Egyik olvasónk néhány napja egy agresszív autóbuszvezetőről írt levelet (Csuklós busszal a biciklis ellen), aki "sajátos" magatartásával veszélyeztette egy az utcán közlekedő kerékpáros biztonságát.

Tudjuk: a buszvezetők többsége nem ilyen, tisztességesen, megbízhatóan végzi a munkáját, és tisztában van a felelősségével. A felvetett témára reagált levelében a BKV egyik járművezetője, aki a saját szemszögéből közelítette meg a szituációt.

Azt kérte, ne írjuk le a nevét, mert továbbra is a cégnél szeretne dolgozni.

Sajnos a kerékpárosok nem miden esetben tudják a KRESZ előírásait, és azt gondolják, hogy a buszsávot ők is mindenhol használhatják. De ez a lehetőség csak akkor áll fenn, ha ezt külön tábla jelzi. A Soroksári úton pedig semmi sem engedélyezi a kerékpárosok buszsávban történő haladását, ennek ellenére tejes nyugodtsággal tartják fel a több mint száz embert szállító tömött csuklós buszokat.

Semmi bajom a kerékpárosokkal és nem kívánok részt venni a buszos-kerékpáros harcban sem, mert primitív dolognak tartom, hogy harcoljunk egymással. De azért csúcsforglomban igazán mehetnének a járdán, ami olyan széles, hogy azon még két személygépkocsi is elférne.

Többször előfordult velem, hogy este, amikor már nem volt forgalom, minden incidens nélkül megelőztem a buszsávban szabálytalanul haladó kerékpárost, de az kicsit bosszantó, ha áll a Soroksári út és úgy kell a kerékpáros után szinte lépésben haladni abban a sávban, ami arra van kitalálva, hogy tudjanak haladni a teljesen kitömött autóbuszok.

Ha ilyenkor jelzem a dudával, hogy nem jó helyen jár, akkor én vagyok a szemét, és mit képzelek én hogy busszal a buszsávban kívánok haladni...

Én soha nem szorítottam le kerékpárost és nem is fogok, mert esélytelen lenne az életben maradásra. De ezúton kérem kerékpáros útitársaimat, hogy ha jön mögöttük a busz, legalább álljanak félre, amíg elmegy, és utána ők is nyugodtan tudnak a buszsávban kerékpározni. A segítséget előre is köszönöm.

28 Tovább

Csuklós busszal a biciklis ellen

Néhány éve kezdtem biciklizni Budapesten. Eleinte tartottam a forgalomtól; buszok, villamosok jönnek mennek, a körút keskeny, a sebességhatár csak papíron 50 km/óra. Aztán rájöttem, hogy a legkevésbé a buszoktól kell félni, hiszen vezetőik profik, tapasztaltak, óvatosak. Nem is lehetne ez másképp, hiszen hatalmas a felelősségük.

András nevű olvasónk a napokban volt tanúja az alábbi esetnek. A történetben szereplő buszvezető szakértelmét levélírónk sem vitatja, a hozzáállása viszont felvet kérdéseket.

2012. október 30-án egy 97E jelzésű, csuklós Volvo buszon utaztam, ami 18:05-re érkezett be az Örs vezér terére. Rendszáma FJX-190 volt. A buszt egy ősz fickó vezette, aki a gyógyszergyár előtt eszeveszett tempóba kezdett és lassítás nélkül ért a kanyarokba. Mondanom sem kell az utasok csak úgy csüngtek a kapaszkodókon.

Ez így ment egészen addig a kereszteződésig, ahol a busz találkozik a 3-as villamos vonalával. Ugyanis itt a buszt beérte egy kerékpáros, akit az utolsó kanyarban majdnem eltiport a vasbehemót. A bringás kérdőre vonta a sofőrt, idézem: "Te állat! 70-nel vetted be a kanyart! Leért a busz alja!" Itt hagy jegyezzem meg, majdnem derékszögű kanyarokról beszélünk.

A lényeg, hogy a bringás mondta volna tovább a magáét, de buszvezető közbevágott, mégpedig olyan alpári módon, hogy azt már nem idézném, mert nem tűrné a nyomdafestéket. A szócsata után a bringás tovább haladt, a sofőr pedig a piros jelzés ellenére követte a kerékpárost a kereszteződésbe, és támadó, morgó hangot kiadva többször ráhúzta a kormányt.

Szerencsére a bringás balra kanyarodva elmenekült, a busz meg jobbra fordult, igaz már jócskán átlógott a másik sávba, ahol az út többi részén előszeretettel haladt a záróvonalat semmisnek véve.

Kérem továbbítsák a levelem oda, ahova kell, és remélem levelemmel hozzájárultam ahhoz, hogy az ilyen embereket eltüntessék az utakról, főleg a tömegközlekedési eszközök volánjai mögül.

29 Tovább
«
1234

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek