BKV-figyelő

Amikor csak tud, tömegközlekedéssel utazik Budapesten Gábor, aki egy évekkel ezelőtti agyvérzés eredményeképpen nehezen mozog. Csütörtökön színházba akart menni kísérőjével, ám a Ferenciek terén nem várt akadályba ütközött.

Olvasónk a panaszát elküldte a BKK-nak és a BKV-nak, illetve közétette a BKV-figyelő Facebook oldalán is. Levelét szerkesztve, rövidítve közöljük.

A tegnapi napon (2013. április 25., kb. 18 óra 20 perc), a BKV M3-as metró vonalán utaztam az Újpest-központ - Kőbánya-Kispest viszonylaton a Lehel tér és a Ferenciek tere állomások között. Az utazás során tapasztaltak miatt az alábbi panasszal kívánok élni.

A Ferenciek tere metróállomáson nem tudtam felmenni a mozgólépcsővel a felszínre, utazási célomat nem értem el, indokolatlanul méltánytalan és megalázó helyzetbe hoztak engem és a kísérőmet a BKV-s alkalmazottak és/vagy a BKV szabályzata.

Súlyosan mozgáskorlátozott vagyok. Egy három évvel ezelőtti agyvérzés következtében a testem bal oldala lebénult, fizikai állapotom ma úgy néz ki, hogy a bal kezem teljesen használhatatlan - egyáltalán nem vagyok képes akaratlagosan mozgatni -, a bal lábam mozgása csak részleges állt helyre, mozgásom bizonytalan, instabil, közlekedni csak járóbottal és kísérő segítségével vagyok képes.

Megjegyzem, már azt is megalázónak tartom, hogy testi állapotomról idegeneknek kell beszámoljak.

A szükséges utazásaimat úgy szoktam szervezni, hogy - amennyiben az nem igényel az állapotomhoz mérten extrém mennyiségű gyaloglást - a tömegközlekedést veszem igénybe.

Ismerem a BKK/BKV mozgáskorlátozottak részére üzemelő Midibusz szolgáltatását, melyet eddig azért nem használtam, mert:

1. csak a saját kényelmem érdekében pénz- és erőforrás-pazarlásnak érzem azt igénybe venni, ha egyébként meg tudom oldani önerőből;

2. ez bonyolultabb és megértése némi empátiát feltételez: aki bármilyen okból "más", például egészségügyi állapotából fakadóan kiszolgáltatottabb, mint a társadalom nagyobb része, az olykor nem szívesen vesz igénybe külső segítséget, főleg, ha egy viszonylag egyszerűen megoldható nehézségről van szó;

3. ezen felül is jellemző rám, illetve az állapotomhoz való viszonyomra, hogy amire fizikailag képes vagyok, azt igyekszem segítség nélkül megtenni.

Tegnap is az volt a tervünk, hogy a Visegrádi utcából elsétálunk a Lehel téri metróállomáshoz, majd a metróval elmegyünk a Ferenciek terére, ott felmegyünk a mozgólépcsővel, majd elsétálunk a Katona József színházba, visszafelé fordítva. (…)

A mozgólépcsőt csak úgy tudom használni, ha azt mind a fellépés, mind a lelépés előtt megállítják. (…) Eddig ez nem okozott gondot, a mozgólépcsős állomásokon azt csináltuk, hogy a kísérőm felment a forgalmi irodába, szólt, hogy mit szeretnénk, egy alkalmazott lejött, megállították a mozgólépcsőt, felléptünk, majd fent szintén megállították, leléptünk és mindenki boldog volt.

Ez mindig működött állomástól és csúcsidőtől függetlenül. Emberi, kulturált, európai megoldás. A szolgáltató szolgáltat, a mozgássérült pedig a legkevésbé érzi a kiszolgáltatottságát. (…)

Tegnap nem így alakult az utazás. A Ferenciek teréig gond nélkül, a szokásos módon eljutottunk, ott követve az addig bevált forgatókönyvet, a kísérőm szólt a forgalmi irodában, majd kisvártatva lejött egy BKV-s alkalmazottal. Idáig jó.

A fiatalember udvarias és nagyon segítőkész volt, közölte, hogy segít a fellépésnél, átkarol. Itt derült ki, hogy a mozgólépcsőt nem állítják meg, arra működés közben kell fellépnem. Kollégájuk azt ajánlotta, hogy átkarol, vagy felvesz, így segítve a fel- és leszállásnál. Ezt udvariasan visszautasítottam.

Némi huzavona után az derült ki, hogy - a BKV-s alkalmazottak szerint - létezik egy olyan belső szabályzat, miszerint ha a meglévő három mozgólépcső közül csak kettő üzemel (tegnap ez volt a helyzet), úgy a még működő mozgólépcsőket megállítani tilos, tekintettel a csúcsidőre és a várható utastorlódásra. Ezt az indoklást elfogadni nem tudom. Ha létezik ilyen szabály, annak sem létét, sem szellemiségét nem vagyok hajlandó elfogadni. Ha nem létezik, kikérem magamnak az alkalmazottaik hazugságát.

A kialakult helyzet rendkívül megalázó volt, emberi méltóságomban érzem magam sértve. Sem a tömegközlekedés során, sem úgy általában az életben nem kívánom, sőt, határozottan visszautasítom, hogy az állapotom miatt valaki ölbe vegyen. Önök talán nem értik, de ez nagyon megalázó. Méltatlan, nem emberi eljárás.

Patthelyzet alakult ki. Én nem voltam hajlandó a működő mozgólépcsőre fellépni, kollégáik pedig nem voltak hajlandóak azt megállítani és felmerült ugyan lehetőségként, hogy a fellépéshez megállítják a mozgólépcsőt, azonban a leszálláshoz már nem. Maradt volna az eredeti verzió, átkarol, felemel, a már részletezett okok miatt ezt a megoldást sem fogadtam el, így visszafordultunk és elmentünk haza.

A felmerülő alternatíva nem volt túl vonzó: keresni egy másik állomást, ahol talán feljutunk a felszínre, majd taxival elmenni a színházba. Tehát hazamentünk. Előtte a kísérőm a forgalmi irodában jegyzőkönyvet vetetett fel az esetről. (…)

Két dolog bánt nagyon: a megaláztatás és az elmaradt kulturális program által ígért szellemi kielégülés. Még nem tudom, melyik fáj jobban, túl friss az élmény. Kérem panaszom kivizsgálását.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem érdekel a kollégáik sorsa, nem érdekel, hogy megbüntetik-e őket. Nem ezért írom ezt a levelet. Nem bosszúvágy vezérel, nem akarok ártani senkinek. Kollégáik amúgy segítőkészek és nagyon udvariasak voltak, milliószor elnézést kértek. Igaz, a mozgólépcső megállítását teljesen kizárták, mint opciót. Ettől eltekintve azonban együttműködőek és udvariasak voltak. Kérem, ezt is vegyék majd figyelembe. (…)

Azért írok, hogy hasonló helyzet ne forduljon elő többet, hogy a hozzám hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek megaláztatás nélkül, emberi módon utazhassanak önökkel.

Kérem, hogy az ügy kivizsgálásával párhuzamosan, küldjék meg részemre azokat a rendelkezéseket, utasításokat, melyek szabályozzák az ilyen eseteket, melyekből én, mint utas megtudhatom, hasonló helyzetben milyen jogaim, lehetőségeim vannak. Konkrétan azt akarom tudni, hogyan használhatom mozgássérültként a mozgólépcsőt. A honlapjukon található szövegeket ismerem, azok semmilyen, a fenti esetre vonatkozó lényegi információval nem szolgálnak.

Tájékoztatom önöket, hogy ezt a levelet változatlan szöveggel más, illetékességgel rendelkező szervezetnek is megküldöm, illetve internetes fórumokon, közösségi portálokon közzé teszem. Várom válaszukat.

A teljes levelet itt olvashatjátok.

Illusztráció: országalbum.hu

Nyolcvan, a Moszkva téri megállóban és részben a metróalagútban rekedt utast kellett kimenteniük a fővárosi tűzoltóknak a péntek hajnali gyakorlat során. Bár a gyakorlatot sikeresnek minősítették, nehézségek is adódtak. A mozgássérült utasokat például csak az alagúton át tudták kimenteni, a gyakorlat végére pedig szinte az összes oxigénpalack kimerült.

Tűzoltási és életmentési gyakorlatot tartottak péntekre virradó éjszaka a Moszkva téri metrómegállóban a tűzoltók. A képzelt katasztrófa forgatókönyve szerint tűz ütött ki a metróban, az állomáson nyolcvan utas, köztük mozgássérültek rekedtek. Ez utóbbi érdekes képzelt szcenárió, hiszen a Moszkva tér, illetve a következő megálló, a Déli pályaudvar sincs akadálymentesítve, azaz mozgássérültek amúgy korlátozottan tudják csak használni, ha egyáltalán.

Na nem én gondolom ezt, hanem valószínűleg a BKV azon szakemberei, akik napi szinten szívatják a mozgásukban korlátozott utasokat. A paraméterkönyv bevezetésével ugyanis a jól átlátható alacsonypadlós rendszert megbolygatták, és most már össze-vissza járnak az alacsonypadlós buszok. Megértem, hogy jót akartak, de miért nem kérik ki néha az érintettek véleményét? Így látja egy érintett:

Kedves BKV Figyelő!

A nagy BKV-átalakítások óta eltelt 6 hét tanulsága alapján megállapítható, hogy a kerekesszékeket szállító alacsonypadlós buszhálózat jószerivel alkalmatlan a közlekedésre.

1. A "mindenre jusson alacsonypadlós járat" elgondolás jól kommunikálható ugyan, ellenben azt eredményezte, hogy mindenhová maroknyi szerelvény jut, teljesen kiszámíthatatlanná téve ezzel a valahová való időben érkezést. Eddig jól működő, legalább a fél várost átszelő járatok lettek "ritkítva", egyedül a Mozgássérültek Egyesületének Országos Szövetségének székhelye közelében guruló 86-os busz maradt 100 %-os lefedettségű.

2. Nem egy járat van, ahol óránként egy járat megy, ha éppen, és ezek véletlenül sem csatlakoznak egymáshoz. Személyesen vártam a 196-os buszra a fóti úti végállomáson szerda reggel. A 7.40-est épp lekéstem, amint látható, a következő is megfelelt volna. De nem, mert magas volt. A 8.33-as is, így a 8.53-as volt újra alacsonypadlós. A két elvileg alacsony járatnak híre-hamva sem volt, a sofőrök pedig rendre állították, a következő az lesz. Ezen a helyen nincs nagyon alternatíva, alacsonypadlós pedig különösen. A várakozás így 75 perc volt.

3. A 173-as, elvileg vegyesen közlekedtetett járatán sem ritka az 50-60 perces várakozás a reggeli csúcsidőben. Volt eset - nem egyszer -, hogy 8 régi típusú busz ment el előttem az újpalotai Vásárcsarnok megállójában, mire megjött az alacsony. Tervezzen így az ember időre!

4. A legfurcsább dolgok viszont a 105-ös buszon történnek. Az eddig minden harmadik buszával alacsonypadlós járatot jelentősen ritkították, most jó esetben minden ötödik használható kerekesszékkel. Ez 6 járművet jelent, mind a 6 az Alfa Busz Kft tulajdona, az eddigi teljes BKV-tulajdonnal szemben. Először csak egyik-másik, múlt hét óta - a buszvezetők elmondása szerint - viszont mind a hat busz platója le van törve. Némelyiké ketté is repedt. Valószínűleg nem 120 kg-ra hitelesítették. Ahogy a buszvezetők mondják, hiába jelentik be, a cég munkatársai nem mennek ki megjavítani. Talán direkt, nem tudom. Azért azt elgondolnám, én mit kapnék a főnökömtől, ha azt mondanám, nem végzem el a feladatomat. Úgy néz ki tehát, egy teljes vonal elesett.

5. Az így kialakult helyzet úgy fest, hogy Budapesten jó nagy kerülőkkel lehet csak közlekedni. Az itt látható térképen megfigyelhető az alacsonypadlós és a normál közlekedés közötti nagy különbség. A naggyal még nem volna gond. Az eddiginél nagyobbal (ami jele a visszafejlődésnek) annál inkább.

6. Szeretném végül jelezni, hogy a leírt esetek az én mindennapjaimból merítenek, s így mint olyanok, valószínűleg egyediek. De számos, az enyémhez hasonló probléma rejtőzik még a kérdésben, ami nem engedi a kerekesszékes tömegközlekedést úgy elintézni, hogy "azért a pár emberért nem kellene". Ilyen állapotok között nem is lesz máshogy.

Figyelmüket megköszönve maradok tisztelettel:
S. András