Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Még az idén átadják a 4-es metrót

A régi képeim között találtam meg ezt a képet, amit a Keleti pályaudvarnál fényképeztem még 2 éve. Csak az „1989-óta. Lassú jármű” szöveg tetszett meg rajta, ezért fotóztam le. De csak most tűnt fel, hogy ezen a metró elkészültét 2009-re ígérték. Azóta mi, itt 2009-ben tudjuk, hogy a metró nem készült el, és jelenleg még az sem biztos, hogy a Fővám téren meg fog-e állni. Szerintetek mikorra készül el a metró?

33 Tovább

Megnéztük az épülő 4-es metrót

A BKV-figyelő lassan egy éves lesz. Ebből az alkalomból egy találkozót szerveztünk melyre a blog rendszeres olvasóit és hozzászólóit hívtuk meg. A találkozót első alkalommal a Hungária kocsiszínbe szerveztük. Sajnos a BKV a megkeresésre nem válaszolt, pedig a találkozón egy Combino villamost is kitakarítottunk volna.

A második szervezéskor a DBR Metrót kerestem meg egy olyan kéréssel, melyre még nem volt példa. Szerettünk volna lemenni a Kelenföldi állomás területére, onnan pedig elgyalogolni a Tétényi útra, a már elkészült 4-es metró alagúton keresztül. Meglepetésemre nem kaptam elutasító választ, a sajtóreferens mindent megtett értünk, sajnos a kivitelezőnek nem volt megfelelő a választott időpont és a helyszín így erről is le kellett tennünk egy időre.

A sajtóreferens egy hete keresett meg, hogy ezen a héten pénteken és szombaton nyílt napot tartanak, ha van kedvünk menjünk el, szerveznek egy külön csoportot nekünk, ezt amolyan ideiglenes megoldásként ajánlotta fel. Természetesen elfogadtuk a meghívást, így szombaton 14:00-kor a Bocskai úton a mélybe merültünk, hogy megnézzük hogyan haladnak a munkával. Akkora szerencsénk volt, hogy az egyik fúrópajzs még az állomáson volt, a karbantartást végezték rajta, így a vakondot is teljes pompájában megcsodálhattuk. Sajnos a meghívást többen az utolsó pillanatban visszamondták, de remélem, hogy azoknak, akik ott voltak felejthetetlen élményekkel lettek gazdagabbak.



A bejáratnál figyelmeztettek mindenkit, hogy fényképezni lehet, de senki nem oszthatja meg az interneten, kivétel a sajtó munkatársai. RosszQtya állandó kommentelőnk ezt így kommentálta: "Majd feltöltjük a BKV-figyelőre!" :) Szerencsére sajtóként vettünk részt az eseményen, így az indafotó segítségével meg tudjuk mutatni nektek, hogy mit láttunk:


A képeket az indafotó segítségével nézheted meg. Amennyiben neked ezen szöveg fölött nem jelennek meg képek, kattints ide!

Látható a képeken egy ideiglenes vágány is, melyen egy vonat szállítja a törmeléket az Etele térre (Kelenföldi pu.). A fényképezés során nagy robaj hallatszott az alagútból, melyet én az "Itt jön valami" mondattal kommentáltam, ezután többen megszólaltak: "Az első metró!" :) Később mindenkit letereltek a vágányok mellé, mert felbukkant az alagútban a törmelékszállító vonat (a munkálatok a látogatás idején is zajlottak).

A videók egy részét telefonnal készítettem, így minőségük nem a legjobb, de talán egy kicsit visszaadhat abból, amit láttunk:)


A Bocskai úti állomás:




A fúrópajzs:


77 Tovább

Önkéntesek

Tegnap délelőtt 11 órára hirdették meg a http://negyesmetrobaratai.eu/ társadalmi közmunkát, hiszen mindannyiunknak, akik itt lakunk, élünk,  vagy bejárunk dolgozni, iskolába, szórakozni fontos lenne a négyes metró. Most tekintsünk el attól, hogy milyen drága, milyen csúszás, milyen elavult, és nézzük, mi zajlott.

Ahogy ígérték, 11 órakor elkezdték a sajtótájékoztatót. Nyolc fiatal vonult fel sárga mellényben, sisakkal, volt náluk két talicska, és két ásó. Alagútfúráshoz minimum egy csákány illet volna, na, az nem volt. Talicskához meg lapát – az sem.  A helyzet komolyságát jelzi, hogy nyolcuk közül két lány volt, egyikük magas sarkú csizmában. A lányok a dekoratív szerepen túl hostess feladatot is elláttak: ők kínálták a „csavaros kiflit”, ami minden fizikai munka előtt szinte kötelező, a kitűzőt, és a Reakció nevű újságot. A Rákóczi téri Metro gödör melletti palánk elé állva, sajtómunkások sűrű fél gyűrűjében kezdett el beszélni a szószóló.
 
Itt derült ki a turpisság: ez csak egy médiahekk volt, hogy felhívják a figyelmet. Sikerült.
Egyrészt az újságra, ami polgári underground, és a januári számukban az évezred építkezéséről írnak, másrészt a metró viszontagságaira.

Rövid beszéd után bementek a munkaterületre hárman. A kint maradtakat a fotósok és a riporterek támadták le, szépen fogyott a kitűző és a feles is – hideg volt, na! A sajtósok közt egy csapat volt, aki felkészülten érkezett, és hozott magával sisakot is – ők követték volna az önkénteseket a muka során is.

A pár perces megbeszélés után kijöttek, kezükben pár metró-építés által kiadott nyomtatvánnyal, és közölték, nem lehet önkéntes munkát vállalni, mert:
-    Nem kaptak munkavédelmi kiképzést
-    Ha ott dolgoznának, fekete munkának minősülne
-    Nincs szükség rájuk, hiszen a metró állomása elkészül 2009-re

A megjelent három darab önkéntessel - akik száma később négyre gyarapodott - nem nagyon foglalkozott senki, pedig a felhívásnak megfelelően hoztak sisakot (biciklist) és kesztyűt (konyhai edényfogót). Nem találtak mást otthon, de kedvük így is lett volna segíteni.

További  információ a helyszínen osztott lapukban, illetve ITT és ITT tekinthető meg.
A képeket és a cikket köszönjük a blogos kollégánknak, Cigizőnek.
38 Tovább

Barátja vagy a 4-es metrónak?

"Bizonyítsuk be, hogy az Európai Unió támogatása nélkül is meg tudjuk építeni a négyes metrót! Most rajtunk a sor, liberálisokon, konzervatívokon, szocialistákon!" "Ebben a nehéz időben kérjük Önöket, fiatalokat, idősebbeket, családapákat és családanyákat, hajléktalanokat és üzletembereket, fogjunk össze, és dolgozzunk együtt nagy, közös álmunk megvalósításán. Segítsük önkéntes közmunkával az építkezést!"

A négyes metró barátai várják csütörtökön a várost szeretőket a Rákóczi téren. "Sisakot kesztyűt hozzanak magukkal! Kezdjük el! Vágjunk bele! Csak rajtunk múlik!" - olvasható a gyanús oldalon. Amikor a szervezetnél érdeklődünk az akció hátteréről, még gyanúsabb választ kaptunk: "Azért indítottuk el mozgalmunkat, mert elegünk lett a méltatlan vitákból, hogy hány száz milliárdba fog kerülni a Metró, meg honnan lesz pénz és mikorra lesz kész. Fontos küldetésünknek tekintjük, hogy a Budapestiek érezzék, ez egy közösen épített ügy, egy világszerte elismerést kivívó vállalkozás!" (index)
63 Tovább

Demszky József az 5-ös metróról

A főpolgármester évtizedes munkakapcsolat ellenére sem jegyezte meg a metróvezér nevét. A nemrég menesztett Gulyás Lászlót háromszor nevezte Józsefnek a Tv2 Mokka c. műsorában. Demszky József a metróról, a megállókról, mindenről.
29 Tovább
«
12

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek