Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tilosban parkoló autóba ütött a BKV-s

Olvasónk autóval tilosban várakozott néhány percig egy buszmegálló előtt. Egy éppen akkor oda álló busz miatt előrébb kellett állniuk, hogy az minden gond nélkül elférjen. A busz beállt, a vezető kiszállt, és megfenyegette az autóst, hogy ha nem áll odébb, lefényképezi őket. Így is tett, majd az autós is lefényképezte a buszvezetőt, aki ezért a kocsiba ütött, ami behorpadt. Képek, szavazás, történet alant:

Szia BKV-figyelő!

Eddig csak olvastam a blogot, nem is lepődöm meg már semmin a BKV- val való közlekedéseim során, már csak megmosolygom a dolgokat, de most sikerült a BKV- nak (pontosabban egy dolgozójának) kivívnia a felháborodásomat. A sztori ott kezdődik, hogy az Újpest- Központban a 220- as és a 170- es busznak van egy végállomása, egy burkolóelemekből összeűllított sáv. Szóval édesapámmal bementünk a Központba, fel akartuk venni egy barátomat, aki a 220- assal jár, és ezért megálltunk a buszmegálló elejében, így előttünk kb. 4-5 busz fért el, ekkor egy busz állt a megállóban.

129 Tovább

Feltartotta a villamost, felpofozták

Húsz percig ácsorgott a 18-as villamos egy autó miatt, egy idős nő két pofonnal fogadta a sofőrt.

Megpofoztak egy fiatal nőt, amiért szabálytalanul parkoló autójával 20 percre feltartott egy 18-as villamost Budapesten. A villamossínekre lógó autó 3 szerelvényt tartott fel, a tulajdonos pedig csak 20 perc múlva került elő. Addigra egy idős hölgy annyira feldühödött, hogy megütötte az autóst. Két pofont adott neki, egyet a vállára, egyet a nyakára kapott.

86 Tovább

Autósok idegesítik a buszvezetőket?

A buszvezetők nem mindig azért idegesek, mert otthoni problémáikat elviszik a munkahelyükre is. Egyre sűrűbben idegeskednek a hülye utasok, és a hülye városi autósok miatt, akik leállnak a buszmegállóba, úttestre, ezzel akadályozva a busz továbbhaladását. Így érthető, ha a buszokon időnként egy kicsit ingerültebbek a szokásosnál, és azon vezetik le a feszültségüket, akiknek semmi közük az esethet. (A normális utasokon).

Olvasónk is egy hasonló esetről számol be. Egy autós a megállóban parkolta le autóját, majd a családdal sétálni mentek. A buszos hiába dudált, nem érdekelt senkit…

Tisztelt BKV-figyelő!

Ma déltájban utaztam a 240-s járattal a Móricz felé: ez volt a legelső járat amire felszálltam, mivel sietnem kellett egy helyre. A Villányi úton - most meg nem mondom pontosan melyik megállónál - egy személyautó parkolt be félig a megállóba. A sofőr először nem állt be, hanem dudálással próbálta figyelmeztetni a sofőrt. Nos ehelyett, az kiszállt, és kinyitotta az autó csomagterét, és kivett onnan egy babakocsit, majd kivette gyermekét a kocsiból, ezután kiszállt a felesége és elindultak hármasban.

45 Tovább

Egy autó miatt 86 percig nem járt a villamos

Egyre sűrűbben parkolnak a villamossínre autósok a 2-es villamosvonalon, legalábbis egy villamosvezető szerint, aki ezen a vonalon dolgozik. A sínre parkoló kocsik miatt a forgalom akár több órára is megbénulhat, mert az elszállításuk sok időt vesz igénybe. A BKV és a BRFK papíron együttműködik, keményen bírságolják a buszsávban autózókat és a villamossínre parkolókat, de csak papíron. A szemfényvesztésen kívül semmi érdemli lépés nem történt.

Szia Figyelő!

Na szóval, mellékelem a képeket a mai (február 27) beparkolásról a 2es villamos vonaláról. Az elmúlt hónapokban már-már napi rendszerességű lett a Balassi Bálint utcában a beparkolás a 2-es villamos vonalán, s a mai volt az egyik leghosszabb ideig tartó (86 perc). A dolog ott volt tán a legproblémásabb, hogy Osztrák rendszámú autó parkolt a sínekre, ami a kiérkező rendőröknek is problémát okoz....

Azért egy kis happy end is párosult a dologhoz, ugyanis a lopós autó is megjelent egy idő után, így hát a tulaj nem tudott meg slisszanni vele. Ezek a beparkolások azért is eléggé neccesek, mert ugyebár a 2es villamos egy igencsak a turistáknak(is) kitett villamos, s ha ezt látja egy ideutazó, hogy a sínekre parkolhat bárki, s emiatt a csúcsidőben megszívathat több ezer embert is (az egyik képen az van, hogy az esőben az utasoknak a Jászai Mari térről gyalogolniuk kellett a Kossuth térre, ahol már járt a villamos), akkor ez az igazi országimázs! Remélem senki sem fog olyan kommentet küldeni, hogy miért nem toljuk le a pi**ába az autót, nincs kedvem kártérítést fizetni... :)

Egy villamosvezető

162 Tovább

BMW-s köcsög a villamosmegállóban

Budapesten azért jó autóval közlekedni, mert a vészvillogó (elakadásjelző) minden autóst mentesít a KRESZ alól, így bekapcsolt villogóval bárhol parkolhatunk, nem szól ránk senki. Zebrán, villamosmegállóban, rokkant parkolóban, tényleg bárhol. Olvasónk egy BMW-s köcsögöt fényképezett le, aki Budán egy villamosmegálló közelében állt meg úgy, hogy még a villamos se fért el mellette:



Helló BKV-figyelő!

Gondoltam, a következőt megéri megosztani veletek. Az eset kb. 3/4 órája történt (2009.02.13., ~12:05-12:15). Bocskai út, villamosmegálló. A Fehérvári úti megálló járdaszigete után épp egy autónyi hely van a tábláig. Ez a hülyegyerek pedig úgy gondolta, oda ő márpedig beáll, felkapcsolja a KRESZ-mentesítő lámpát (vészvillogó) és bevásárol. Bár az ex-négyeshatos villamosok elfértek tőle, a 18-as (Tátra) már kevésbé. A villamosvezető pedig nem vállalta, hogy átmegy az igen necces helyen, mert bármennyire is a köcsög parkolt rossz helyen, ő fizethette volna ki a fényezését. Következésképp a villamos-sor kb. a Móriczig ért. Aztán amikor jött a tulaj 3 szatyorral (huszonéves felzselézett hajú juppi, tipikus BMW-tulaj), még neki állt feljebb. Nemhogy "bocsánat", meg ilyesmi, hanem a nagy lincshangulatba benyögte, hogy "Há' elfért volna!". Ekkor öntötte nyakon az egyik nyugdíjas utas valamivel. Majd mintha mi sem történt volna, kiállt (közben a másik irányba közlekedő villamos előtt zárta le majdnem az utat) és elhajtott. Küldöm a képeket is, tisztán látszik a rendszáma.

Üdv: Gerusz.

U.i.: ha azt a táblát kicsit beljebb tennék, nem lenne több ilyen eset - rendszeresen parkolnak ott kocsik, csak többnyire ennél kisebbek.

71 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek