BKV-figyelő

Amikor csak tud, tömegközlekedéssel utazik Budapesten Gábor, aki egy évekkel ezelőtti agyvérzés eredményeképpen nehezen mozog. Csütörtökön színházba akart menni kísérőjével, ám a Ferenciek terén nem várt akadályba ütközött.

Olvasónk a panaszát elküldte a BKK-nak és a BKV-nak, illetve közétette a BKV-figyelő Facebook oldalán is. Levelét szerkesztve, rövidítve közöljük.

A tegnapi napon (2013. április 25., kb. 18 óra 20 perc), a BKV M3-as metró vonalán utaztam az Újpest-központ - Kőbánya-Kispest viszonylaton a Lehel tér és a Ferenciek tere állomások között. Az utazás során tapasztaltak miatt az alábbi panasszal kívánok élni.

A Ferenciek tere metróállomáson nem tudtam felmenni a mozgólépcsővel a felszínre, utazási célomat nem értem el, indokolatlanul méltánytalan és megalázó helyzetbe hoztak engem és a kísérőmet a BKV-s alkalmazottak és/vagy a BKV szabályzata.

Súlyosan mozgáskorlátozott vagyok. Egy három évvel ezelőtti agyvérzés következtében a testem bal oldala lebénult, fizikai állapotom ma úgy néz ki, hogy a bal kezem teljesen használhatatlan - egyáltalán nem vagyok képes akaratlagosan mozgatni -, a bal lábam mozgása csak részleges állt helyre, mozgásom bizonytalan, instabil, közlekedni csak járóbottal és kísérő segítségével vagyok képes.

Megjegyzem, már azt is megalázónak tartom, hogy testi állapotomról idegeneknek kell beszámoljak.

A szükséges utazásaimat úgy szoktam szervezni, hogy - amennyiben az nem igényel az állapotomhoz mérten extrém mennyiségű gyaloglást - a tömegközlekedést veszem igénybe.

Ismerem a BKK/BKV mozgáskorlátozottak részére üzemelő Midibusz szolgáltatását, melyet eddig azért nem használtam, mert:

1. csak a saját kényelmem érdekében pénz- és erőforrás-pazarlásnak érzem azt igénybe venni, ha egyébként meg tudom oldani önerőből;

2. ez bonyolultabb és megértése némi empátiát feltételez: aki bármilyen okból "más", például egészségügyi állapotából fakadóan kiszolgáltatottabb, mint a társadalom nagyobb része, az olykor nem szívesen vesz igénybe külső segítséget, főleg, ha egy viszonylag egyszerűen megoldható nehézségről van szó;

3. ezen felül is jellemző rám, illetve az állapotomhoz való viszonyomra, hogy amire fizikailag képes vagyok, azt igyekszem segítség nélkül megtenni.

Tegnap is az volt a tervünk, hogy a Visegrádi utcából elsétálunk a Lehel téri metróállomáshoz, majd a metróval elmegyünk a Ferenciek terére, ott felmegyünk a mozgólépcsővel, majd elsétálunk a Katona József színházba, visszafelé fordítva. (…)

A mozgólépcsőt csak úgy tudom használni, ha azt mind a fellépés, mind a lelépés előtt megállítják. (…) Eddig ez nem okozott gondot, a mozgólépcsős állomásokon azt csináltuk, hogy a kísérőm felment a forgalmi irodába, szólt, hogy mit szeretnénk, egy alkalmazott lejött, megállították a mozgólépcsőt, felléptünk, majd fent szintén megállították, leléptünk és mindenki boldog volt.

Ez mindig működött állomástól és csúcsidőtől függetlenül. Emberi, kulturált, európai megoldás. A szolgáltató szolgáltat, a mozgássérült pedig a legkevésbé érzi a kiszolgáltatottságát. (…)

Tegnap nem így alakult az utazás. A Ferenciek teréig gond nélkül, a szokásos módon eljutottunk, ott követve az addig bevált forgatókönyvet, a kísérőm szólt a forgalmi irodában, majd kisvártatva lejött egy BKV-s alkalmazottal. Idáig jó.

A fiatalember udvarias és nagyon segítőkész volt, közölte, hogy segít a fellépésnél, átkarol. Itt derült ki, hogy a mozgólépcsőt nem állítják meg, arra működés közben kell fellépnem. Kollégájuk azt ajánlotta, hogy átkarol, vagy felvesz, így segítve a fel- és leszállásnál. Ezt udvariasan visszautasítottam.

Némi huzavona után az derült ki, hogy - a BKV-s alkalmazottak szerint - létezik egy olyan belső szabályzat, miszerint ha a meglévő három mozgólépcső közül csak kettő üzemel (tegnap ez volt a helyzet), úgy a még működő mozgólépcsőket megállítani tilos, tekintettel a csúcsidőre és a várható utastorlódásra. Ezt az indoklást elfogadni nem tudom. Ha létezik ilyen szabály, annak sem létét, sem szellemiségét nem vagyok hajlandó elfogadni. Ha nem létezik, kikérem magamnak az alkalmazottaik hazugságát.

A kialakult helyzet rendkívül megalázó volt, emberi méltóságomban érzem magam sértve. Sem a tömegközlekedés során, sem úgy általában az életben nem kívánom, sőt, határozottan visszautasítom, hogy az állapotom miatt valaki ölbe vegyen. Önök talán nem értik, de ez nagyon megalázó. Méltatlan, nem emberi eljárás.

Patthelyzet alakult ki. Én nem voltam hajlandó a működő mozgólépcsőre fellépni, kollégáik pedig nem voltak hajlandóak azt megállítani és felmerült ugyan lehetőségként, hogy a fellépéshez megállítják a mozgólépcsőt, azonban a leszálláshoz már nem. Maradt volna az eredeti verzió, átkarol, felemel, a már részletezett okok miatt ezt a megoldást sem fogadtam el, így visszafordultunk és elmentünk haza.

A felmerülő alternatíva nem volt túl vonzó: keresni egy másik állomást, ahol talán feljutunk a felszínre, majd taxival elmenni a színházba. Tehát hazamentünk. Előtte a kísérőm a forgalmi irodában jegyzőkönyvet vetetett fel az esetről. (…)

Két dolog bánt nagyon: a megaláztatás és az elmaradt kulturális program által ígért szellemi kielégülés. Még nem tudom, melyik fáj jobban, túl friss az élmény. Kérem panaszom kivizsgálását.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem érdekel a kollégáik sorsa, nem érdekel, hogy megbüntetik-e őket. Nem ezért írom ezt a levelet. Nem bosszúvágy vezérel, nem akarok ártani senkinek. Kollégáik amúgy segítőkészek és nagyon udvariasak voltak, milliószor elnézést kértek. Igaz, a mozgólépcső megállítását teljesen kizárták, mint opciót. Ettől eltekintve azonban együttműködőek és udvariasak voltak. Kérem, ezt is vegyék majd figyelembe. (…)

Azért írok, hogy hasonló helyzet ne forduljon elő többet, hogy a hozzám hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek megaláztatás nélkül, emberi módon utazhassanak önökkel.

Kérem, hogy az ügy kivizsgálásával párhuzamosan, küldjék meg részemre azokat a rendelkezéseket, utasításokat, melyek szabályozzák az ilyen eseteket, melyekből én, mint utas megtudhatom, hasonló helyzetben milyen jogaim, lehetőségeim vannak. Konkrétan azt akarom tudni, hogyan használhatom mozgássérültként a mozgólépcsőt. A honlapjukon található szövegeket ismerem, azok semmilyen, a fenti esetre vonatkozó lényegi információval nem szolgálnak.

Tájékoztatom önöket, hogy ezt a levelet változatlan szöveggel más, illetékességgel rendelkező szervezetnek is megküldöm, illetve internetes fórumokon, közösségi portálokon közzé teszem. Várom válaszukat.

A teljes levelet itt olvashatjátok.

Illusztráció: országalbum.hu

Olvasónk, Krisztián az alább olvasható levelével azért fordult hozzánk, mert elege lett abból, hogy a tiltás ellenére továbbra is dohányoznak az utasok a BKV megállóiban. Nem érti, hogy az illetékesek miért nem ellenőrzik a megállókat, és a szabály megszegőit miért nem büntetik. Számomra is érthetetlen, hogy a KÖZTERÜLET felügyelők miért a BKV járművein flangálnak a BKK ellenőreivel, miért nem a közterületet felügyelik…

Kedves BKV-figyelő, kedves Mihály!

Sokszor visszatérő téma a BKV-megállókban történő dohányzás, erről szeretnék én is írni egy észrevételt.

Bár a megállókban történő dohányzás 2011. februárja óta tiltott, én minden nap szembesülök ennek a semmibe-vételével. A KÖKI Terminál aljában, a 182-es és 184-es busz megállójában gond nélkül dohányoznak az emberek, és láthatóan nem izgatja őket, hogy a füst öregre, kismamára vagy csecsemőre száll-e. Sohasem tapasztaltam az elmúlt több mint egy év alatt, hogy ellenőrök vagy közterület-fenntartók vagy biztonsági őrök rászóltak volna a dohányosokra, azt pedig hírből sem, hogy meg is bűntettek volna valakit. Nem értem a helyzetet.

Nekem személyes problémám az, hogy a cigarettafüstre allergiás vagyok és szédülni kezdek, rosszul vagyok tőle. Ha ezt megkérdezné esetleg valamelyik dohányos, akkor el mondanám neki. Érdekes módon soha nem tapasztaltam, hogy bárki is megkérdezte volna az ott álló emberektől, hogy "Elnézést, nem zavarja önöket, ha rágyújtok?" Egyszerűen természetesnek veszik, hogy a megállóban mindenkit eláraszthatnak a dohányfüsttel, majd a cigarettát eldobhatják a padlóra, mások háta mögé.

Nagyon érdekelne, hogy ez a probléma felmerül-e a BKV számára is, vagy az egész szabályozás csak látszat-intézkedés volt-e. Nagyon érdeklene, hogy számíthatunk-e arra, hogy az ellenőrzések valóságossá válnak-e, és hogy dohányfüstben való fürdés nélkül hazajuthatok-e a munkahelyemről esténként.

Tud-e valaki erre megoldást, lehet-e ezt jelezni valami komolyan vehető fórumon?

Üdvözlettel, Krisztián

Pár hete a BKV-figyelő Facebook falán egy dicséretet tettem közzé. Arról írtam, hogy a 182-es busz a Lakatos úti lakótelep megállóban nyitott ajtóval várakozott mindaddig, míg a közelben lévő lámpa pirosról zöldre nem váltott. Bár többen írtátok, hogy erre szabály van, Izabellának mégsem volt ilyen szerencséje. Hiába ért oda a buszmegállóba, és hiába kalimpált vagy’ 20 másodpercen át a busz ajtajánál, a sofőr nem nyitotta vissza az ajtót:

Tisztelt BKV Zrt!

Egy 2012. február 16. napján történt esetről szeretnék panaszt benyújtani.

A Pasaréti térről 07:45-kor induló 5-ös számú busszal szerettem volna iskolába menni, a Gábor Áron utcai megállóból. (ami 07:49-re szokott ebbe a megállóba érkezni) 07:48-kor a zebránál álltam, amikor megjelent a busz a kanyarban, viszont nekem pirosat mutatott a lámpa. A busz megállt a megállóban, pont ekkor a gyalogosátkelő lámpája szabad  jelzésre váltott (ami a busz sávjának tilos jelzést jelent, de a busz ekkor még a megállónál állt meg), én átrohantam a zebrán, és futottam a megállóig, ami körülbelül 3-4 méter a gyalogátkelőtől. Eközben - mint írtam, a busznak tilos jelzése volt, és még bőven a megállóban várakozott, nyitott ajtókkal - pár személyautó megelőzte a várakozó buszt, így az a kocsisorban elindulás nélkül "elfoglalta a helyét".

Amikor odaértem a buszhoz, akkor csukta be a sofőr az ajtókat. (még mindig piros volt a lámpa) Mivel ezen a buszon nem volt ajtónyitó gomb, az első ajtónál megálltam, és integettem a sofőrnek azzal, hogy hátha kinyitja az ajtót, mivel a busz a megállóban állt, lámpa még piros volt, és a rohanásom a buszhoz, és az - éppen becsukott - ajtóban való megállásom és integetésem - szerintem - egyértelmű utazási szándékot próbált jelezni. Viszont a sofőr rám sem nézett, mikor ezt észrevettem, kopogtam a busz ajtaján az integetés mellett, ami ugyancsak nem vezetett eredményre. Majd körülbelül 10 másodperc integetés és kopogás után a busz elindult, (szerintem ez volt a "megállóból kiállás", mert itt nincsen öböl) de a lámpa még mindig piros volt, az 1,5 métert begurulta az előtte lévő autóig.

Ezt a manővert még követtem, és immáron hevesebben integettem, de ismételten eredménytelenül, a kigurulást követően körülbelül 6-7 másodpercen beül nagy gázzal el is indult, rendesen a sávjában. Ekkor már végérvényesen konstatáltam, hogy ezzel a busszal már nem fogok tudni elindulni."

Az már csak hab a tortán, hogy az ez utáni járattal pont belefutottunk az Erzsébet hídon történt baleset helyszínelésébe, ami cirka 25 perc ácsingózást és araszolást jelentett, plusz sokunknak egy kiadós késést. Ez persze egyik buszvezetőnek sem a hibája, de nekem abban a helyzetben külön üdítő volt.

Üdvözlettel: Izabella

A címben feltett kérdésre olvasónk, László keresi a választ. Történt, hogy a 20E jelzésű buszon utazott, ahová egy szarszagú részeg nő szállt fel. Nem zavartatta magát, mert a vélhetőleg fekáliás ruhájával leült, és még azzal sem foglalkozott, hogy a buszon utazó többi ember szabályosan menekült mellőle. Ezt látva olvasónk segítséget kért a járművezetőtől, aki teljesen tehetetlen volt. Mit lehet tenni ilyen esetben?

Kedves BKV-figyelő!

Egészen friss élményemről kívánok írni:

Ma délután amúgy megszokott járatommal, a 20E-vel indultam hazafelé a Keleti Pályaudvarnál található végállomásról, nagyságrendileg 3/4 2-kor. (Ez a 13:47-es járat lett volna, annak a ténynek a megemlítésétől pedig már eltekintenék, hogy a menetrendben kiírttól eltérően ez NEM alacsonypadlós volt, amely tény az új menetrend bevezetése óta amúgy is megszokott.)

Péntek este 11 óra körül érkezik Budapestre az első kettő abból a 15 trolibuszból, amit a BKV használtan vett a németországi Eberswalde városától. Sajnos forgalomba állítani egyelőre nem lehet őket, mert a járművek üzembehelyezéséről szóló jogszabály módosításakor egyszerűen elfeledkeztek arról, hogy létezik olyan jármű, hogy trolibusz, -olvasható az Indexen.

Mint arról a lap beszámol, a BKV tavaly ősszel írt ki pályázatot használt trolibuszokra, amit a Barnimer Busgesellschaft GmbH nyert meg. Ennek eredményeként tizenöt darab használt, MAN NGE 152 típusú trolibuszt szállít a cég Budapestrea németországi Eberswaldéből. A 15 trolibusz mintegy 532 ezer euróba (143 millió forintba) kerül, darabonként tehát nem éri el a 10 millió forintot az áruk, tájékoztatta lapunkat a Budapesti Közlekedési Központ.