Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jelesre vizsgázott tisztességből a buszvezető

Megannyi alkalommal írtunk már udvariatlan ellenőrökről, figyelmetlen járművezetőkről, felkészületlen jegypénztárosokról, de fontos hangsúlyozni, hogy a BKV dolgozóinak többsége naponta tisztességgel végzi munkáját.

"Nincs jobb hír, mint a rossz hír" - hangzik a média egyik alapszabálya, mégis helyesebb, ha pozitív történeteket is bemutatunk. Ez a történet Éváé, akinek a napokban kellemes meglepetésben volt része. Mi pedig annak örülnénk, ha minden ilyen eset happy enddel végződne.

Rendszeresen a BKV járműveivel utazom, sőt a gyerekeim is sokszor. Pénteken én hoztam el őket iskolából oviból. Csúcsforgalom. Rajtam az én táskám, a nagyobbik gyerek sporttáskája, közben a kicsi kezét fognom kell. A 139-es buszt vártuk gazdagréten, a Sasadi úton szoktunk leszállni. Most is így történt. Leszálltunk, buszt váltottunk, és bementünk vásárolni a közértbe.

Mikor fizetésre került a sor, akkor vettem észre, hogy a táska nincs rajtam... Csak ekkor szembesültem vele.

Megvártam két 53-as buszt, amelyek jöttek vissza, hátha azok valamelyikén maradt, mert nem tudtam végigpörgetni az eseményeket. Pár perc kellett, amíg leesett, hogy az a 139-es buszon maradt. Fognom kellett a 4 évesem kezét, és mire minden táskát összeszedtem és kiverekedtük magunkat a tömegen, ott hagytam az ülésen.

Kisebb sokkot kaptam, mert az iratoktól kezdve a pénztárcám, plusz egy boríték volt benne az aznap megkapott fizetésemmel. Nagy nehezen haza kavarodtunk, felhívtam a központi számot, mert hirtelen nem tudtam mit tegyek; gondolkodni sem tudtam pár percig. Végül elballagtam a gazdagréti végállomásra, hátha leadták a sofőrnek, vagy a sofőrők jelezték egymás között, hogy náluk van egy táska. Mondom: csak reménykedtem...

Bementem, az egyik fiatalember kinyitotta a talált tárgyak fiókját és persze nem volt benne semmi. Ekkor lépett ki a másik Buszvezető (bocsánat, sajnos nem tudom a nevét) és kérdezte a nevemet. Akkor láttam, hogy kezében van valami. Az utazási igazolványom volt az...

Miután adatokat egyeztettünk, megnéztem a táskám HIBÁTLAN tartalmát; akkor múlt el a sírógörcsöm az óriási megkönyebbüléstől. Aláírtam a papírt, amelyre ő részletesen leírt mindent, mi van a táskámban. A sofőr emberséges és együttérző volt. Hálám örökké üldözni fogja az emberséges hozzáállásért, amit irántam tanúsított.

Ugyanúgy azt a Fiatalembert, aki szemüveges, mert csak ennyit tudok róla, aki észrevette és leadta a táskámat vezetőnél. Mondta, hogy két gyerekkel utaztam és ott felejtettem. Tényleg szeretném mindkettőjüknek megköszönni, hogy a kezdeti sokk után jól zárult a napom.

Szeretném, ha közölnék a levelemet, mert én is gyakran morgolódom: késik a busz, nincs hely, egyebek. De egy ilyen kedves emberi hozzáállás képes kitörölni az egészet. Mert mindketten jó emberek. Rajtuk múlt minden, hogy semmi nem hiányzik a táskámból. Azért írtam Önökhöz, mert nem tudok hova fordulni, hogy az én szétszórtságom ellenére megvan minden iratom és pénzem.

Mégegyszer szeretném mindkettőjüknek MEGKÖSZÖNNI!!!!

4 Tovább

Ellenőr juttatta vissza az elhagyott mobiltelefont

Olvasónk szombaton a 16-os buszon elhagyta a mobiltelefonját. Már szinte lemondott róla, de legnagyobb szerencséjére a BKK 153-es számú ellenőre megtalálta a készüléket, és visszajuttatta neki.

Tisztelt BKV!

Szombaton ( jún. 16.) elhagytam a mobilomat a 16-os buszon, és szinte már lemondtam róla. Szerencsére a 153-as ellenőr megtalálta, és visszajuttatta nekem.

Szeretném megköszönni a 153-as ellenőr munkáját. Nem gondoltam volna hogy visszakapom a telefonomat!

Köszönettel: M. Tímea

0 Tovább

Minden BKV-s az utas eltűnt táskáját kereste

Olvasónk, Leila a Széll Kálmán téren vette észre, hogy elveszett a táskája az iratokkal és a telefonjával együtt. Először azt hitte, hogy a 22-es buszon maradt, úgyhogy a téren dolgozó BKV-sok segítségét kérte. Mint írja, a dolgozók segítőkészek és udvariasak voltak, mindenki azon volt, hogy az eltűnt táska minél előbb meglegyen. Még tanácsokat is kapott, arra vonatkozóan, hogy mit tehet, ha nem lesznek meg az iratok.

A táska végül a lépcsőházukból került elő, de olvasónk úgy érzi, mindenképp köszönettel tartozik a Széll Kálmán téren dolgozó BKV-soknak:

Kedves BKV-figyelő!

Ma óriási rohanásban indultam el hazulról, mert a fogorvosom a megbeszéltnél előbbi időben tudott fogadni. A 22-es buszon közlekedtem a Széll Kálmán térig.

Berohanva az orvosi rendelőbe, ott vettem észre, hogy hiányzik a kis fekete oldaltáskám, benne az összes személyi iratom, telefonom, vagyis az identitásom, az eddigi életem...

Amint ott végeztem, kétségbeesetten bekopogtam a Széll Kálmán tér aljában lévő, végállomási sofőr pavilonba és elmondtam a 442-es számú jegyellenőr hölgynek a félelmemet, hogy talán a buszon maradt a táskám.

Ő felírta az összes adatomat, majd felhívta telefonon egy kollégáját (talán egy diszpécsert?), akivel megigértette, hogy végigkérdezi az összes, vonalon futó sofőrkollégát, eltűnt táskám ügyében, aztán utóbbi majd visszahív minket az eredménnyel. Ez a szimpatikus ellenőr-hölgy a várakozás közben arra is figyelmeztetett, hogy ha hazaérve sem találom meg az irataimat, még ma be kell jelentenem a Rendőrségen a hiányukat. Végül a megkért kolléga sikertelen körkérdése után ő még azt mondta, holnap délutántól próbálkozzak az Akácfa utcai Talált Tárgyak Osztályán.

Nos, végül is Deus ex Machina történt, mert hazaérve a szomszéd bácsi kezembe adta a táskámat! Amikor indulásomkor sietősen zártam az ajtót, közben megigazítva a vállkendőmet, a táska lecsú csúszott vállamról a lépcsőházi korlát mellé. Mivel a bácsi éppen kinézett a lakásából, látta a jelenetet, észrevette a táskát, azt magához vette és várt haza, hogy visszaadhassa.

Ma nagy szerencsém volt, ugyanis a táskám eltűnésének regisztrálása után infarktus-közeli hangulatba kerültem. Ezért írok Önöknek, hogy megdícsérjem dolgozójukat, aki megnyugtató módon kedvesen, szolgálatkész udvariassággal, szakszerűen kezelte az ügyemet. Tehát köszönöm a BKV-nak, hogy ilyen dolgozókat alkalmaz!

Abban biztos voltam, hogy a sofőrök leadnák, ha találnának valamit. Sajnos, az utastársak becsületességében már inkább kételkedem...

Üdvözlettel: R. Leila

7 Tovább

Megtarthatja a talált mobiltelefont a buszvezető?

Múlt héten mindenki természetesnek vette, hogy egy buszvezető a talált mobiltelefont visszaadta a tulajdonosának. Olvasónk lánya tegnap reggel a 169E buszon hagyta el a telefonját, amit egy utas megtalált, és leadott a vezetőnek. A mobil ezután eltűnt. A buszvezető azt mondta, odaadta egy idegennek, aki azt állította, elviszi az iskolába. Olvasónk szerint a buszvezető tette el a telefont. (Szerinted tényleg a buszvezető tette el a telefont? A levél végén szavazz!)

Tisztelt BKV-figyelő!
 
A lányom 2010.01.26-án reggel iskolába menet elvesztette a telefonját a 169E buszon. (rendszáma BPI-996). Egy kedves utas megtalálta és átadta a buszvezetőnek. Ezután a telefon eltűnt! A vezető azt állítja, hogy a buszon oda ment hozzá egy férfi aki azt mondta, hogy ő tudja hol az iskola és elviszi oda. Csak az a baj, hogy Pécelen nem egy iskola van!

A buszvezető  oda adta egy teljesen ismeretlennek  embernek a telefont. Akit nem ellenőrzött le, nem kért tőle semmilyen iratot. Szolgálatszegést követett el mert neki  senkinek sem szabadott volna átadni csak kizárólag hivatalos úton. Nekem több tízezer forint lett a károm. Ők meg majd kivizsgálják közölték. Ami hónapokba is bele telik. Vajon lesz felelőse ennek az ügynek?
 
Felháborító! Hová tűnik a talált tárgy? Ha jó a tárgy akkor a buszvezető megtartja?

92 Tovább

Villámsebességgel intézkedett a BKV-s

A sok rossz mellé, most jöjjön egy kis jó: Olvasónk a táskáját véletlenül a villamoson felejtette, de ezt csak akkor vette észre, amikor a jármű már kiállt a megállóból. Felhívta a BKV ügyfélszolgálatát, ahol azonnal intézkedtek, és végül meglett a táska:

Szia BKV-figyelő!

Egy pozitív történetet szeretnék megosztani veletek. A mai napon délelőtt (2009. 05.16.) a párommal a 41-es villamoson utaztunk, majd a Gellért téren leszálltunk, hogy a 47-es villamossal folytassuk utunkat. A leszállás után vettük észre, hogy balga módon a villamos ülésén felejtettük az egyik fontos csomagunkat, a villamos pedig már elment. Egy pillanat alatt paffá lettünk, szinte biztosra vettük, hogy elvesztettük. A csomagban ruhák voltak, de a zsebeikben kb. 25eFt értékben pénz és utalvány volt.

20 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek