Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

"Aki muzsikáltat, az fizessen is"

A fővárosi költségvetésben nincs pénz arra, hogy finanszírozzák a BKV hatmilliárd forintos hiányát - mondta az InfoRádiónak Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes. Budapest a többi mellett az agglomerációs településektől szeretne pénzt kapni, mert a politikus szerint, "aki muzsikáltat, az fizessen is".

Nagyjából 6 milliárd forintos hiánnyal küzd a BKV. A Fővárosi Önkormányzat évente mintegy 10 milliárd forintos tőkepótló támogatást ad a közlekedési vállalatnak, emellett hozzájárul a vállalat amortizációs költségeihez és a fejlesztési beruházásaihoz - mondta az InfoRádióban Ikvai-Szabó Imre.

Ennél többet azonban Budapest nem tud adni az éves szinten 110 milliárd forintból gazdálkodó cégnek - hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes.

Rámutatott azonban arra, hogy a BKV a szolgáltatásai egy jelentős részét a városhatáron kívül nyújtja, ennek ellenére az agglomerációs települések nem járulnak hozzá a működéséhez.

Szerinte tarthatatlan, hogy ezen települések úgy részesülnek a BKV működésének előnyeiből, hogy ehhez nem járulnak hozzá. Mint mondta, a kérdést mihamarabb rendezni kell, hiszen "aki muzsikáltat, az fizessen is".

Forrás: Inforádió
45 Tovább

Tovább folyik a tömegközlekedés szétbarmolása

A BKV ma közleménybe adta, hogy tovább folytatja a szakmai munkát és az egyeztetéseket a paraméterkönyvvel kapcsolatban, tette mindezt azért, mert tegnap Dancs Gábor határozatlan időre „félretette” azt.

Demszky Gábor az Indexnek azt nyilatkozta:
"Paraméterkönyvet mindenképpen Hagyónak kell jegyeznie, de nem tartom szerencsésnek, hogy Dancs Gábor ebben a kérdésben leállít bármit is, ez ugyanis Hagyó hatásköré. A munka tehát tovább folyik"

A BKV a napokban a kerületek képviselőivel egyeztetésbe kezd annak érdekében, hogy a járatcsökkentést követően a közösségi közlekedés színvonala ne csökkenjen.

A BKV utasok nevében kérem a kerületi képviselőket, semmilyen –a BKV utasokat hátrányosan érintő- tervezetet ne fogadjanak el. Nem hagyhatják, hogy a közlekedési vállalat „szakemberei” napi négymillió utazást nehezítsenek meg, vagy több ezer ember utazását lehetetlenítsék el.

Minden épeszű ember tudja, hogy a szolgáltatás csökkentése nem bevétel növekedést, hanem csökkentést eredményez, több autót Budapest utcáira és még elviselhetetlenebb levegőt, életet. (Élő példa erre Miskolc), ezt csak a BKV úgynevezett „szakemberei” veszik figyelmen kívül. Demszky Gábor a jelenlegi állapotok mellet nem hagyhatja, hogy Budapest levegőjét még több autó, még jobban szennyezze.

Minden olyan civil szervezetet támogatunk, akik a járatcsökkentés, a közlekedés szétbarmolása ellen vannak, akár egy tüntetés keretein belül.

Amennyiben kérdésed van, keress meg minket a bkvfigyelo@index.hu e-mail címen. Erre a címre várjuk a civilek leveleit is, reméljük segítségünkre lesznek egy demonstráció megszervezésében.

Ezt a levelet megkapta többek között: Demszky Gábor, Hagyó Miklós, Regőczi Miklós, Antal Attila, Kiricsi Karola, a BKV ügyfélszolgálata, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület, a Critical Mass, a Levegő munkacsoport.

BKV Figyelő
 
85 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek