A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén foglalkozott az áfa-emelés BKV-tarifákra gyakorolt hatásával. Július 1-étől ugyanis az áfa 20 százalékos kulcsa 25 százalékra emelkedik, ami 1,2 milliárd forintos bevételkiesést okoz a BKV-nak. Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta: az ülésen elhangzott, hogy a BKV nem tudja kigazdálkodni a bevételkiesést, ezért az áfa-emelés miatt a viteldíjak átlagosan 4,2 százalékos emelésére tesznek javaslatot.

A javaslat értelmében a kerekítés és forgalmazhatóság miatt az egyes jegy- és bérelt-típusoknál különböző mértékű lenne az emelés: a vonaljegyek ára 3,4 százalékkal, a 10 db-os gyűjtőjegy ára 3,2 százalékkal, a havi bérlet ára 4,4 százalékkal, a tanuló-nyugdíjas bérlet ára pedig 4,2 százalékkal nőne.

Ennek alapján a vonaljegyért 290 helyett 300 forintot, a gyűjtőjegyért 2600 forint helyett 2700 forintot, a metrószakaszjegyért 240 helyett 250 forintot, a havi bérletért 9000 helyett 9400 forintot, míg a tanuló-nyugdíjas bérletért 3550 forint helyett 3700 forintot kellene fizetni. A díjemelésről a fővárosi közgyűlésnek kell döntést hoznia.

A kabinetülésen a BKV vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a gazdasági válság hatására minden közösségi közlekedési cégnél csökkent a fizető utasok száma, miközben a bliccelők aránya növekedett. A helyi közlekedési szolgáltatók 10-20 százalékkal kevesebb jegyvásárlásról számoltak be, míg 3-7,5 százalékkal kevesebb bérletet adtak el.

indBudapesten új tapasztalat, hogy megjelentek a hamisított bérletek, amelyeknek kiszűrése különösen nehéz feladat az ellenőrők számára. A BKV vizsgálja az ellenőrzés hatékonyabbá tételének lehetőségeit, erről külön javaslatot készít a városvezetés számára.

(Index)