Pénteken amikor a kelenföldi garázsban jártam, a donor buszok, és a tesztelésre hozott Mercedes között a magyar autóbuszgyártás egyik csillagát, az Ikarus 180-ast pillantottam meg. Voltam olyan pofátlan, hogy a bemutató felénél otthagytam a Mercit, és az Ikarust kezdtem fotózni, kívülről belülről, nem véletlenül, hisz ilyen jó állapotú buszt ritkán látni, főleg a BKV-nál. Nem csak jó állapotú buszt, Ikarust is egyre ritkábban látni, főleg azóta, mióta Széles Gábor tönkretette az Ikarust.

Az Ikarus 180-ról érdemes tudni, az Ikarus első sorozatban gyártott csuklós autóbusza, 1966-73-ig gyártották. A jármű háromtengelyes, önhordó karosszériájú. A busz 16.500 mm hosszú, 2-3-2-4 ajtóelrendezésű, befogadóképessége szerint 42 ülő és 140 álló utas szállítására alkalmas. Az utánfutóval növelt jármű fékberendezése háromkörös volt. A megnövekedett járműtömeghez képest a kézifék hatásossága alacsony volt. Bár a harmonika fejlesztése során a korábbi bőr kivitel helyett már gumiharmonikát alkalmaztak, annak is rövid volt az élettartama.

E járműben volt először teljes körűen szovjet teherautóból származó első ill. utánfutó tengely, amelynek fékszerkezete ugyan hatásos volt, tartóssága azonban nem felelt meg a követelményeknek. A korábbi FAÜ csuklóssal ellentétben e típus utánfutója a jobb városi manőverezés érdekében már kormányzott volt. Az Ikarus által gyártott első csuklós autóbuszból 1964 és 1972 között a fővárosnak 279 db-ot szállítottak, az utolsó járművet 1980. január 20-án selejtezték Budapesten. A nullszéria 1963-ban készült el, s 1964. év elején álltak forgalomba (még Csepel motorral). A 10 db autóbusz (GA 85-10 - GA 85-19) az 5-ös, később a 12-es viszonylaton állt forgalomba. Azonban a jelentkező problémák miatt (kipukkant légrugó, kiszakadt vagy lógó hátsó ajtó) a későbbi években kisebb darabszámban szerezték be őket.

Nagyobb változást a buszokba beépített motor megváltoztatása (Csepel helyett RÁBA-MAN D2156) jelentette, mivel az új erőforrás csendesebb és erősebb volt. (Forrás)