Új magyar fejlesztésű autóbuszt mutattak be pénteken Budapesten; a Credo Citadell elnevezésű típusát először Győrben, majd Budapesten tesztelik.

Az alacsonypadlós, BKV-kékre festett autóbuszt a gyártó Kravtex cégcsoport elsősorban Budapesten szeretné értékesíteni, bár tudják, a budapesti közlekedési vállalatnak nincsen a vásárláshoz saját erőforrása - mondta a Citadellán tartott buszbemutató sajtótájékoztatón Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója.


Credo Citadell (Fotó: Nagy Attila, Index)  


Hozzátette: a BKV-nak mintegy ezer busza már csereérett, és a lépést nem lehet már sokáig húzni, a Kravtex gyártókapacitása pedig akár ezt az igényt is ki tudná szolgálni.

A vezérigazgató hangsúlyozta: fontos, hogy a magyar közlekedési vállalatok magyar terméket vásároljanak, mert ezzel a munkahelymegtartást és a gazdaság élénkítését is támogatnák.

Elmondása szerint ezt segíti a busz árának kialakítása is; az előzetes ígéretek szerint a Citadell 10 százalékkal lesz olcsóbb a konkurenseknél, ára valószínűleg nem haladja meg az 50 millió forintot.

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője a sajtótájékoztatót követően elmondta: a BKV joggal van rossz tapasztalata a magyar autóbuszgyártásról, hiszen az elmúlt években több Ikarusnál is komoly konstrukciós hibák fordultak elő, és az utólagos alkatrészellátás is problémás volt.

Hozzátette, hogy a Citadell egy jó előjel, és a BKV műszaki feltételeinek jórészt megfelelő jármű, már csak be kell bizonyítani, hogy a jelenlegi prototípus hosszú távon is működőképes, és a BKV-t egy nagyobb megrendelés esetén is el tudják látni.

Emellett a BKV-nál meg kell teremteni a buszvásárlás feltételeit, akár hosszú távú üzemeltetési módszerrel is - közölte a VEKE szóvivője. Arra Vitézy Dávid nem lát esélyt, hogy ilyen beruházásokra uniós forrásokat lehetne fordítani.

(Index, MTI)