Olvasónk anyukája szerdán 10 óra körül szeretett volna bérletet venni, a BKV pénztárában, ami sajnos nem sikerült neki. Az ablaknál egy „rögtön jövök” tábla fogadta, ezért várt türelmesen. Gyűltek az emberek, majd megérdeklődték, mi is az a „rögtön”? Erre jött a frappáns válasz:

Tisztelt BKV Figyelő!

Fontos kérdéssel fordulok önökhöz. Én ugyanis nem tudtam eldönteni egymagam, hogy mikor van az ebédidő. A döntésképtelenségem okát pedig hőn szeretett tömegközlekedési vállalatunk okozta. Édesanyám volt olyan rendes a mai nap folyamán (2008. 12. 10), hogy a Bogdáni úti végállomás felé tegyen egy kitérőt, hogy megvegye nekem a bérletet az elkövetkező egy hónapra. Gondolta, hogy ez nem okozhat olyan túlságosan nagy nehézséget reggel 10-kor. Okozott.

A végállomáson már állt két ember a sorban, amikor Édesanyám megérkezett. Konstatálta a rögtön jövök táblát és várt. Aztán persze a sorban állók már nagyon mentek volna a dolgukra és Édesanyám is. Elvégre hideg is van, az embernek dolga is van, nem viccből áll sorba. Úgyhogy bekopogtak az ablakon, hogy mégis mikorra várható a "rögtön" letelte. Erre a BKV munkatársnője jött ki hozzájuk és közölte, hogy "Ebédidő van." 10:00 és 10:20 között. Hivatalosan. By BKV. A hölgy akkurátusan ki is cserélte a táblát, hogy a megfelelő információt közvetítse. Emiatt amúgy a sorban állók közül az egyik hölgy még a munkából is elkésett. Egyébként én azt hittem ebédidő valamikor dél körül van.

Most akkor tegyen bennem rendet valaki! Mikor van az ebédidő?

Üdvözlettel: K. Miller