Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Már a buszon is kampányol az LMP

Egész Budapest a politikai pártok undorító, leszedhetetlen hirdetésével van tele. Mindközül a legrosszabb az LMP és a Jobbik kampánya. Utóbbi oszlopokat ragasztgat tele, leszedhetetlen A5-ös plakátjaival, előbbi kis szív és téglalap alakú matricákkal ragasztgatták tele a fél várost. A papír alapú matricájuk leszedhetetlen, minden felületen ottmarad. A BKV buszait sem kímélték:

50 Tovább

A fülkéjéből nézte a földön fekvő utast

Futott a busz után, elesett, majd 10 percig a földön feküdt egy utas a Sibrik Miklós úti buszmegállóban néhány napja. A futó utasnak megzúzódtak a bordái és a vállkulcscsontja is eltörött. Az esetet egy buszvezető a fülkében ülve nézte végig, erre panaszkodik az utas. Én csak azt kérdem: Vajon megérte futni a 10 perc múlva induló buszhoz?

Tisztelt BKV ZRT!

A következő történet a napokban, azaz május 20-án 21.30- körül történt (+ - 5 perc) melyet szinte felháborítónak tartok, sőt családom ismerőseim is!

A délutános műszak befejeztével igyekeztem elérni a Sibrik M. uti megállóba érkező 85-ös buszt, mellyel a Köki- buszmegállóig szoktam utazni. A leszállást követően észrevettem, hogy a végállomásáról érkező 136-os busz mely a Havanna felé közlekedik épp kikanyarodik a sarkon. Sietősre vettem az iramot, hogy elérjem a 136-os buszt, (elkezdtem futni) de sajnos elestem, (ami ugyan bárkivel előfordulhat) és irtózatosan megütöttem magam, nem voltam képes felállni.

A megálló üres kihalt volt, lévén este, a buszmegállóba érkező busz vezetője látta az esetet ahogy futok, azt is hogy elestem, és nem volt erőm felkászálódni de mint ahogy az emberileg elvárható lett volna végignézte nyitott ajtóval kb. 10 percig hogy ott fekszem ahelyet hogy segített volna! A szomszédos útról érkező fiatalember jött a segítségemre, aki mindent elkövetett hogy segítsen rajtam miközben a buszvezető ki jól végezte a dolgát segítségnyújtás nélkül kihajtott a megállóból!

218 Tovább

Bűzlött, köpködött, repült

Jó lenne végre a tömegközlekedési kultúrát megteremteni Budapesten. Jó lenne, ha a BKV-sok nem csesznének ki az utasokkal (tisztelet a kivételnek), az utas megköszönné, ha megvárja busz. Ha ez megvan, akkor akár össze is foghatnának, és együttes erővel léphetnének fel a hajléktalanok, a részegek, és a hangoskodók ellen, valahogy így:

Hello BKV-figyelő,
 
Két hete az általam egyébként ritkán használt 15-ös buszra szálltam fel a Boráros téren. Már amikor beléptek furcsa szagok csapták meg az orromat, nem kellett sok idő ahhoz, hogy konstatáljam, egy saturészeg fazon miatt van illatfelhő, aki ráadásként többször ürítette szájában lévő testnedvét, ergó köpködött. Mivel a busz még nem indult el, az egyik utas szólt a sofőrnek, hogy intézkedjen. A sofőr teljesen kulturáltan odalépett az illuminált utashoz és közölte vele, hogy mivel ittas, köpköd, feltehetően jegye és bérlete sincs szíveskedjen lefáradni a buszról. Habozott egy kicsit a kedves utas, de belátta, hogy ennek itt vége és leszállt.

Köszönet a busz vezetőjének a normális és hathatós intézkedésért.
 
Caisse d'Epargne

16 Tovább

Kiegyenesítette a Suzuki hátulját, megbüntették

A Suzuki hátulját nem nehéz kiegyenesíteni, főleg nem egy Ikarussal. Olvasónk szertanúja volt annak, ahogy egy Suzukis a buszvezető idegeivel játszott. Szabálytalanul megelőzte, fékezgetett, mutogatott. Az egyik fékezés olyan bénán sikerült, hogy a busz nem tudott megállni, és nekiment a kocsinak. Ami a szomorú, hogy végül a buszvezetőn csattant az ostor:

Szia BKV-figyelő!

Egy épp (05. 20.) másfél órája történt esetet osztanék meg veletek:

Magam sem tudtam eldönteni, hogy pozitív vagy negatív véleményen legyek az eset után a BKV felé, de inkább védeném most őket. Mivel igen meleg délután volt így a 194-es buszon utazva érthető lenne, hogy sok az ideges sofőr, legyen az BKV sofőr vagy a történetben szereplő autó sofőrje. A Karton utcai megálló után egy autó hajtott a busz elé, nem mondom, hogy túl szabályosan! Mivel nem poénból találták ki a dudát, így a buszvezető használatba is vette.

Na itt kezdődtek a bajok: Talán a két kulturált, edzőteremben felnőtt úriember és a hölgyek fülét nagyon sérthette ez a hang, mert egyből heves fékezgetésekbe kezdtek, ill. pár karlegyintést is intéztek a buszsofőr felé. Na én csak néztem, újabb heves fékezgetések majd hirtelen megálltak... Talán keveset jártak fizika órára, de ép ésszel is rájöhettek volna, hogy a tömegkülönbség és a sebesség miatt elég nehézkes lett volna lefékezni egy oldtimer Ikarust ennyi idő alatt, főleg amekkora távolságot hagytak a nagy fékezgetések közepette. Természetesen meg is történt a csata, szép lapos hátú autót kaptak cserébe.

149 Tovább

Az átszállók orra előtt megy el a pótlóbusz

Olvasónk szerint a 2-es villamos pótlása annyira jól lett megszervezve, hogy legtöbbször a pótlóbusz pont akkor zárja be az ajtajait, amikor az emberek a villamosról leszállnak, és indulnak a busz felé. Vajon a BKV-nál miért nem tudják -csak egyszer- normálisan megszervezni a villamospótlást?

Sziasztok!

Én nem felháborodott levelet írok, hanem... nem is tudom milyet! Új munkahelyemre többek között a 2-es villámossal, illetve annak pótlóbuszával jutok el, mivel a Fővám téren világváros épül. Aki nem járatos arra, annak röviden annyi, hogy a Fővám térig jár a villamos, onnan pedig busz visz el a Boráros térig, ahonnan ismét van kötöttpályás közlekedés. Így a köztes részt pótló buszokkal oldja meg a Zrt., amiknek a technikai haszna az lenne, hogy: "Amikor a villamos odaér a sín végéhez, az utas átszálljon, majd busszal folytassa útját. És visszafelé is! Amikor a busz odaér a sínhez, átszáll, utazik tovább." Ehelyett - nem mondom hogy minden nap, de - általában azt tapasztalom, hogy még mielőtt esélyem adódna leszállni az egyikről, a másik éppen bezárja ajtajait és útra kél.

31 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek