2009 elejétől a metrón lyukasztott jegy 60 percig érvényes, és átszállásra is feljogosít, amennyiben az utazásunk nem haladja meg az előbb említett 1 órát. Sok a kavarodás a jeggyel kapcsolatban, ugyanis a BKV tájékoztatója nem egyértelmű, ha szó szerint értelmezzük a metrón utazás megszakítást követően is érvényes. (Tehát leszállunk a metróról, elmegyünk vásárolni, majd visszaszállunk). Egyszer már jeleztük a cégnek, hogy hibás a tájékoztató, akkor javították is, de nem írták újra, csak néhány felesleges szót kitöröltek belőle, viszont így megint félrevezető. Lássuk, milyen panaszt kaptam:

Tisztelt BKV-figyelő!

A mai nap folyamán kisföldalattin utaztam az Oktogontól a Vörösmarty térre. a jegyet 15 óra 52-kor kezeltem az Oktogonon, majd a Vörösmarty téren 16:32-kor megpróbáltam visszaszállni, ahol a jegyellenőrök egyrészt nem engedtek felszállni, mondván a jegyem nem érvényes, valamint miután kértem, hogy adják vissza a jegyemet, széttépték és közölték, hogy nem adják vissza, mert lejárt.

1.) A vonaljegyen és az önök honlapján az alábbi tájékoztatás szerepel: "Az érvényesség időtartama alatt a metróhálózaton belül (ideértve a földalattit is) átszállásra jogosít. A jegyet a metrón és a földalattin az utazás megkezdése előtt, a többi közlekedési eszközön a felszállás után kell érvényesíteni. Bélyegzős érvényesítés esetén a kezeléstől számított 60 percig jogosít utazásra."

Mely szerint a metrón és a földalattin napközbeni utazás esetén 60 percig jogosít átszállásra. Bőven egy órán belül voltam, miért is van az, hogy nem használhatom a jegyet?

2.) A megvásárolt jegy magántulajdon, akár érvényes, akár nem. milyen jogon és milyen alapon tépi szét és dobja ki a jegyemet a felszólítás ellenére a jegyvizsgáló? Honnan veszi a bátorságot?
 
A Deák téren megkérdeztem egy másik ellenőrt az esetről. a hölgy felvilágosítást adott, mely szerint nekik az a szabály lett utasításba adva, hogy a vonaljeggyel csak a deák téren, és csak egyszer (!) lehet átszállni. Mégis hogyan? Hol tájékoztatják erről az utasokat? Hogyan lehet 60 percig használni a jegyet, ha mindössze egyszer szállhatok át vele, és akkor is csak a deák téren?

(...)

A fenti panasz is rámutat arra, hogy nem egyértelmű a tájékoztatás, hisz azt írja, a metrón 60 percig érvényes, utazás megszakítással is, mert nincs ugye ott a kivételek között. Nézzük a szöveget:

„Érvényes egy utazásra, átszállás és az utazás megszakítása nélkül, autóbuszon, villamoson, trolibuszon, fogaskerekűn a járatok teljes hosszán, HÉV-en a Budapest határán belüli vonalszakaszokon.”

A BKV ebből a mondatból vette ki a metró szót. Előtte a szöveg azt állította, hogy a metrón sem szállhatunk át jegyünkkel (ami szintén nem igaz), azonban elfelejtették feltüntetni, hogy az utazásunkat a metrón sem szakíthatjuk meg, csak átszállhatunk. Ebből van most kavarodás. Nem értem, hogy miért kell szerkesztgetni egy ilyen rövid tájékoztatót, miért nem lehet teljesen átírni, ha a mostanihoz hasonló változás lép életbe.

Hivatalosan a vonaljeggyel átszállhatunk metróról-metróra, ha az utazásunk nem lesz hosszabb, mint 60 perc. Az utazásunkat nem szakíthatjuk meg, tehát ha feljövünk a felszínre a vonaljegy már érvénytelen. Az a baj, hogy a tájékoztató jelenlegi formájában teljesen mást mond...

Majd ha a BKV a milliárdos végkielégítési botrányból kimagyarázta magát lesz szabad emberük, hogy a tájékoztató szövegekkel is foglalkozzanak. Addig magad a félreértés és a vita.