Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Két jegyért egy utazás

Éjszaka tartott Békásmegyer felé olvasónk. Megvette a jegyet az éjszakai buszra, amely azonban nem ment végig. Jött a következő, de vajon elfogadták-e a megváltott jegyet? A címben már elárultam a választ.

Egy fura helyzetről szeretnék írni nektek, ami a közelmúltban történt velem. Jeggyel közlekedem, mivel keveset vagyok Budapesten, de amikor itt vagyok, akkor Békásmegyeren alszom. Felszálltam a Margit hídnál a kb. második 960-as éjszakai buszra.

Felszállva megvettem a jegyet az ajtóban álló ellenőrtől, majd nyugodtan leültem, mondván ez kivisz egészen Békásmegyerig. A meglepetés akkor jött, amikor a Bécsi úton, egy garázsnál, megállt a busz, s bemondta a sofőr, hogy nem megyünk tovább, tessék leszállni.

Mivel jeggyel voltam, megkérdeztem az ellenőrt, hogy most mi lesz, s segítőkészen mondta, hogy tartsam meg a jegyet, a következő 960-as negyed óra múlva jön, arra ugyanúgy jó lesz. Itt megjegyzem, hogy a jegyemet - amikor megvettem - az ellenőr egyszerűen kettétépte, s így érvényesítette.

Persze jött a következő 960-as kb. fél óra múlva, szálltam fel, mondtam, hogy mi történt és természetesen nem fogadták el a jegyemet. Nem is ragozom tovább, a lényeg hogy végül 900 forintot fizettem egy kb. 5 km-es útért.

Nem tagadom, én is hibás vagyok, mert elfogadtam a kettétépett jegyet, mentségemre szóljon, arra gondoltam, hogy végigvisz, így nincs mitől tartanom és nem is a második ellenőrt hibáztatom, aki nem fogadta el, sőt, ő nagyon jól kezelte a felháborodásomat, s kedves maradt végig.

Hogy ki hibázott? Az első ellenőr, aki nem hívta fel a figyelmet, hogy nem megy végig a busz, s simán kettétépte a jegyet. Meg persze én is, mert ezt elfogadtam. De kérem, figyeljenek oda erre, mert este sokan eshetnek ebbe a csapdába, és sokaknak az a 900 forint igenis sok pénz.

24 Tovább

Macerás közlekedés Ferihegyre - a BKK ismeri a problémát

Az éjszakai reptéri közlekedés nehézségeit firtattunk csütörtöki bejegyzésünkben. A BKK reagált írásunkra; mint írták dolgoznak a megoldáson.

A Budapesti Közlekedési Központ az alábbiakról tájékoztatja a BKV Figyelőn április 11-én megjelent, "Inkább megyek taxival" című bejegyzésével kapcsolatban.

A BKK előtt ismert a blogbejegyzésben említett kérdés, így szakembereink már korábban elkezdték az ezzel kapcsolatos munkát és jelenleg is dolgoznak a megoldáson. Ettől függetlenül Társaságunk számára fontosak az építő jellegű észrevételek, amit ezúton Önnek is köszönünk, s természetesen a jövőben is számítunk azokra.

A reptérre jelenleg vagy az M3-as metró - 200E busz átszállással, vagy pedig éjszaka a 950-es busz - 900-as busz átszállással lehet eljutni. Ezeken túl, a Budapest-Nyugati pályaudvarról hajnali 4 óra körül induló vonathoz, a 900-as autóbusz 4 óra 30 perckor Ferihegy vasútállomástól szintén csatlakozást biztosít a Liszt Ferenc Repülőtér 2-es terminálja felé. Így a belvárosból könnyen elérhetőek a reggel 6 óra körül induló repülőjáratok is.

Ezek a lehetőségek együtt, folyamatos kapcsolatot biztosítanak a belváros és a repülőtér között. Május 1-jétől sűrített menetrendet kívánunk bevezetni a 200E jelzésű autóbuszok vonalán. Ennek érdekében indítottunk társadalmi egyeztetést a 200E autóbusz turistaszezonhoz igazított nyári menetrendjéről.

A tervezett változtatással jelentős kapacitásbővítést fogunk elérni, járataink a nap nagy részében 10 perc helyett 7-8 perces követéssel fognak közlekedni. Terveink között szerepel az is, hogy hajnalban egy többlet 200E járatot indítunk Kispestről. A busz hajnali fél 5 körül indulna, még az első metró beérkezése előtt, de már a nappali útvonalon közlekedne. Az autóbuszra lehetőség lenne (Kőbánya-Kispesten, Gyömrői úton) már a külvárosokból érkező első nappali járatokról is átszállni.

Dolgozunk azon is, hogy este 23 óra és 23 óra 30 környékén a repülőtérről még egy vagy két 200E menetet indítsunk, ugyancsak Kőbánya-Kispesten át a Határ útig. A belváros felé, vagy onnan érkezve ezekben az esetekben is a 950-es éjszakai járathoz biztosítunk csatlakozást, ami komfortosabb megoldás, mint a pestszentlőrinci átszállás.

Ezeken a változtatásokon dolgozunk, amiket néhány napon belül véglegesíteni fogunk. Az egész éjszakára kiterjedő esetleges fejlesztésre (azaz a pestszentlőrinci átszállás kiküszöbölésére) viszont csak később lesz módunk.

A BKK elkötelezett a reptéri közlekedés fejlesztésében. Ennek értelmében a jövőben is arra törekszünk, hogy a Liszt Ferenc Repülőtérre utazó ügyfeleink számára a legpraktikusabb közlekedést biztosítsuk.

Fotó: BKK

15 Tovább

"Inkább megyek taxival"

Detti esete a reptéri busszal. (A stíluson itt-ott finomítottam.)

Csak azt szeretném leírni, miért húztam fel magam a mi BKV-nk új és érthetetlen módosításán. Az eddigi hajnali, vagy késő éjszakai repterezés sem volt probléma, ugyanis a reptéri busz Kőbánya-Kispestről indult, az éjszakai verziója pedig eggyel tovább ment, a kispesti piacig, ahonnan még a külföldiek is könnyedén megtalálták a 950-es, belvárosba vezető buszt.

Na mostan. A BKV úgy gondolta, hogy ez így túl jó, ezért gyorsan csinált valamit, hogy ne legyen az. Az új menetrendjüket úgy hirdetik, hogy hajnal 4:00 és 23:00 között a reptéri busz funkcionál, előtte, és utána viszont - és most jön a lényeg - Kőbánya-Kispesthez a busznak köze nincs, van viszont a dél-pesti garázshoz, ahol át lehet szállni.

Még nekem, magyarként is kihívás az a garázs, nemhogy a külföldieknek. Ja, és a reptéri busz menetrendjében az első induló busz 5:05-kor van, így esélytelen, hogy a vasárnap hajnalban felszálló 6:30-as járatomhoz kiérjek tömegközlekedéssel.

Nem mellesleg a fene se tudja lekövetni, hol, mire kell átszállni, de az biztos, hogy ekkora hülyeséget is csak jó magyar csinálhat. Kíváncsian várom, kinek az ötlete volt ez a módosítás, és miért. Én meg inkább megyek taxival.

2 Tovább

Zsebtolvajt fogott a BKV-sofőr

A 909-es éjszakai járat vezetőjének visszatérő "vendége" volt egy zsebtolvaj. A BKV dolgozója tudatosan készült a tolvaj lekapcsolására, és a múlt héten sikerült is neki. Ahogy mondani szokás: így kell ezt csinálni. Az esetet olvasónk, Lep írta meg nekünk.

Egy pozitív tapasztalatomat szeretném megosztani blogjukkal. Történt ugyanis múlt csütörtökön hajnalban, fél 2-kor az éjszakai 909-es járat Kistorony park megállójában, hogy a buszsofőr egy zsebtolvajt kapott el.

Az ajtónyitás után közvetlenül egy kapucnis alak az előttem ülő fiatal srác kezéből kikapta mobilját és villámléptekkel az ajtó felé indult. A sofőr láthatóan készült az eseményekre, ugyanis a nyitás után egyből zárta az ajtókat, így a zsebes a záródó ajtóknak csapódott.

Ezután a vezető a rendőrség hívása közben kiszólt a gyereknek: "Megismertem a pofádat, már harmadszorra próbálkozol nálam." A rendőrség kihívása után megismételte ezt, és kiegészítette azzal, hogy elege van a srácból és direkt olyan buszt kért ki, aminek gyorsan csukódik az ajtaja.

Számomra a történet érdekessége, hogy a sofőr nem belegyepesedett a zsebes tevékenységébe, hanem bevetve saját, rendelkezésre álló eszközeit egy picit szebbé tette a világot. Gratulációmat és elismerésemet ezúton szeretném neki továbbítani!

15 Tovább

Miért nem járnak jobb buszok éjszaka?

A Budapesten a közelmúltban forgalomba állított használt Volvo, Mercedes és Van Hool buszok ugyan nem oldják meg az állomány minőségével kapcsolatos problémákat, de kétségkívül magasabb színvonalú szolgáltatást tesznek lehetővé, mint a 20-30 éves járművek.Már amikor közlekednek.

Az éjszakai járatokon azonban jellemzően a régi, bőven csereérett autóbuszok járnak, ezek pedig nagyobb eséllyel romlanak el. Ez történt Bálinttal is, aki alatt egy 280-as Ikarus adta fel. Felvetése jogos, hiszen különösen éjszaka nem mindegy, mennyit kell várni egy (működőképes) buszra.

Pár napja éjszakai fürdőzés után indultunk haza. Február 16-án hajnalban kisétáltunk Káposztásmegyerre, és vártuk a 914-es indulását. Az viszont nem tudott elindulni, nem indult be a motor.

Az utasok természetesen egyből méltatlankodni kezdtek, hogy ezért fizetnek ki 5-10 ezer forintot, hogy éjszaka nem jutnak haza időben, lekésik a csatlakozást, stb., – teszem hozzá – jogosan.

Az eset egyébként a hajnalban 1:42-kor induló Ikarus 280-as busszal történt. Jogosan merült fel bennünk a kérdés, hogy ha a közlekedési társaság most szerzett be régi-új, jól, vagy legalábbis jobban működő buszokat, akkor nekünk éjszaka miért kell a régi Ikarusokkal utaznunk.

Éjszaka már nem jár annyi busz, simán be lehetne állítani pár újabb járművet. Szerencsére 10 percen belül jött a soron következő. Szegény vezetőnek nem volt ideje pihenni sem, azonnal indult tovább a hosszú útra, a 914-es keresztülmegy a városon.

A BKK javára legyen mondva, hogy mire beért a végállomásra a busszal, már tudta, hogy tovább kell indulnia.

4 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek