Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Korlát mellett nyitott ajtót a buszvezető

A fenti képet olvasónk az Astoria buszmegállóban készítette. Mint az a felvételen is látható, a megállóba másodikként beálló Ikarus nem tudott szabályosan megállni, így ahelyett, hogy megvárta volna, hogy az előtte álló busz befejezze az utascserét, inkább ajtót nyitott. Az utas nem tudta eldönteni, hogy a buszvezető bunkó vagy bamba volt, az minden esetre biztos, hogy a korlát melletti ajtónyitás nem szabályos, nem biztonságos és nem is utasbarát:


Kedves BKV-figyelő!
 
Ma délután (2011.12.08) 13:23-kor az Astoriánál a 173-as (és egyéb járatok) megállójába (Rákospalota irányában) a képen látható csuklós Ikarus másodikként állt be, amivel nem lenne gond, mert MM-es a megálló. Viszont mivel a buszsáv fel volt bontva egy kb. 20 méteres szakaszon, és ez a felbontás a megállóba is belelógott, az első busz nem a tábla vonalában állt meg, hanem több, mint egy egész busznyival hátrébb. A képen látható busz szorosan mögé állt be, de így a csukló mögé eső két ajtó egy vonalba került a járda szélére helyezett korláttal. Ebből kifolyólag a buszról leáradó tömeg vagy toporgott és próbált utat találni a busz és a korlát között, vagy átbujkált a korlát alatt.

Egyéb információm nincs, mert siettem és csak e fotó erejéig kaptam elő gyorsan a telefont, már mentem is tovább. Nem tudom eldönteni, hogy a vezér ennyire bunkó, vagy ennyire bamba volt.

44 Tovább

Nem válthatták vissza a turisták a rosszul kiadott BKV-bérletet

Olvasónk a Blaha Lujza téren vásárolt bérletet, akkor lett figyelmes arra, hogy a mellette lévő ablaknál turisták veszekednek a jegypénztárossal. Mint kiderült, a vita tárgya két rosszul kiadott BKV-bérlet volt. A turisták Budapest kártyát kértek a pénztárostól, de az 24 órás jegyet adott helyette. Ezzel még nem is lenne akkora probléma, csakhogy a turisták a szelvények kifizetése és átvétele után hiába jelezték a hibát, a BKV-s nem volt hajlandó kicserélni a bérletet.

Még szerencse, hogy a külföldiek időben észrevették a hibát. Ellenkező esetben "szemét mocskos bliccelőnek" lettek volna kikiáltva másnap, és még a pótdíjat is ki kellett volna fizetniük.

A turisták végül egy külföldi párnak adták el a 24 órás jegyüket, a Budapest Kártyát azonban ezután sem tudták megvenni. Mint kiderült, sem a Blahán, sem az Astoriánál nem volt belőle egy darab sem. Üdvözlet a budapesti valóságban!

Tisztelt BKV-figyelő!

Kérem, hogy ha van rá módjuk, az alábbi történet kapcsán felmerülő kérdéseimre válaszoljanak, vagy juttassák el a BKV-ügyfélszolgálatára.

A mai napon (2011.06.11) a Blaha Lujza téri metróállomáson vásároltam teljes árú bérletet 12:17-kor, az ott kapott blokk szerint. A szomszédos pénztárnál veszekedésre, majd kiabálásra lettem figyelmes. Két külföldi veszekedett a pénztárossal, majd az időközben kihívott őrrel is. A vita elfajult, és kiabálás lett belőle, felmerült az is, hogy rendőrt hívnak. Az őr azonban meglátta, hogy figyelem a vitát, és megkérdezte, hogy tudok-e angolul, tudok-e segíteni. Én azt feleltem neki, hogy igen, és megpróbáltam közvetíteni a két külföldi és a BKV alkalmazottai között.

67 Tovább

Omladozik a felújított metró

Más országban embereket rúgnának ki akkor, ha egy újonnan épített vagy felújított épületben hibák keletkeznek. Magyarországon, és Budapesten ez másképp van. Felsővezetők csak csücsülnek a helyükön, és nem tesznek semmit. Úgy látszik, 10,3 milliárd forintból ennyire futotta. (Vajon a kivitelező fürdőszobájában is így potyog a csempe?)

 

2008. felújított metróállomás, Astoria:

 

 

2007. felújított metróállomás, Déli pu:

26 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek