Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Reakció: Társadalmi összefogást kér a BKV

Megérkezett a BKV reakciója a tegnap délelőtti bejegyzésemre. A BKV válaszából kiderül, hogy a rongálók évente 15 új busznyi kárt okoznak a cégnek, és arra is választ adnak, miként lépnek fel a bliccelők és a vandálok ellen. A cég szerint összefogásra van szükszég:

Tisztelt Gál Mihály!

Köszönjük a bejelentést! A Miért tűri a bliccelést és a rongálást a BKV? című bejegyzésében felvetett problémák nem ismeretlenek Társaságunk előtt. Célunk természetesen a bliccelés és a járműrongálás visszaszorítása; ebben azonban társadalmi összefogásra van szükség. A vandalizmus, a rongálások évente 1 milliárd forintnál is több kárt okoznak a BKV Zrt.-nek. A rongálók palettája színes: a karcolásokon, ülésfeltépésen túl arra is akadt több példa, hogy egy villamos ablak-, ajtóüvegeit rúgták ki, kapcsolószekrényeit rongálták meg. Az általuk okozott kárból Társaságunk évente 15 új buszt is vehetne. A BKV a lakossággal és a rendőrséggel szoros együttműködésben határozottan próbál fellépni a Társaságot megkárosító személyek ellen; az elmúlt időszakban több eredménye is volt a felhívásoknak és az összefogásnak, például a kábel- és színesfémlopások megelőzésében, illetve a rongálók tettenérésében. Szintén a rongálások, a kábellopások megelőzése céljából a BKV üzemidőn kívül változó menetrendű kémvillamosokat is közlekedtet. Emellett - lehetőségeinkhez mérten - a biztonsági őrök számát is növeljük, illetve sűrítjük jelenlétüket a BKV teljes vonalhálózatán. Mindemellett egyes villamosok kísérleti jelleggel karcolást gátló ablaküveget kaptak, amelyeken ráadásul a festék, graffiti sem marad meg, illetve könnyebben letisztítható róluk a szennyeződés.

49 Tovább

A városvezetés és az állam miatt drága a BKV

Tudtad,


...hogy a BKV az üzemi bevételeinek 47 százalékát a jegybevételekből fedezi? Ez körülbelül 14 százalékkal több, mint az európai átlag.

...hogy Budapesten azért drága a tömegközlekedés, mert kevés az állami és az önkormányzati támogatás?

...hogy a főváros és a kormány évről-évre csökkenti a BKV-nak adott támogatásokat, ezért a cég a kiesést kénytelen az utasoktól beszedni?

...hogy más európai nagyvárosok tömegközlekedési cégeinek bevételeit 33 százalékban az utasok, 33 százalékban az állam és 33 százalékban az önkormányzat fizeti?

A BKV rossz helyzetéről nem csak a cégvezetés, az önkormányzat és az állam is tehet. A jegyárakat a cég kénytelen az inflációnál nagyobb mértékben emelni, hogy a működéshez szükséges minimális bevétel meglegyen. Ha a városvezetés és az állam a megfelelő mértékű támogatásokat megadná a BKV-nak az utasok számára a cég jobb szolgáltatást nyújthatna, olcsóbban.

27 Tovább

Valami bűzlik az új metró körül

Szép lassan érkeznek a 2-es metró vonalára az új metrószerelvények, melyeket az Alstom gyárt a BKV-nak. Demszky Gábor 2006. júniusában egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a leendő utasok választhatják majd ki, milyen legyen az új szerelvény homlokfala, és belső terek színösszeállítása. Idézet egy akkori cikkből:

"A polgármester a kiállított látványterveken érzékeltette, hogy milyen formatervezési finomságokról dönthetnek az interneten szavazók: a szerelvények homlokfalának kialakítása és a belső terek színösszeállítása dől el a következő időszakban. Demszky megosztotta a hallgatósággal azt is, hogy a francia szakemberek nagyon komolyan vették feladatukat, háromszor is jártak Budapesten, hogy konzultáljanak a látványtervek kialakításáról."

Az akkori szavazók hiába látogattak a főváros weblapjára, mert ott csak a metró homlokfaláról, a belső színekre nem lehetett szavazni. A szavazáson végül a lenti képen is látható 3-as számú versenyző nyert. Ha a képet összehasonlítjuk a megérkezett szerelvénnyel tisztán látható, hogy jelentős eltérések vannak a megszavazott, és a megérkezett szerelvények között. Elég ha az ablak alakját, az ablaktörlők elhelyezkedését, és a visszapillantókat megnézzük. De az a piros csík is hiányzik az oldaláról, ami elvileg megkülönböztetné a vonatot a 4-es metróra tervezett szerelvényektől.

211 Tovább

Így közlekedhetsz március 15-én

Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy 2009. március 15-én a szabadtéri rendezvények (események) miatt számos BKV-járat útvonala megváltozik. A könnyebb tájékozódás érdekében a BKV-figyelő blogon két helyen is elérhetővé teszünk egy információs térképet, ahol a járatok végállomásaira rákattintva tájékozódhatsz arról, minként változott egyes járatok útvonala, menetrendje. Egyes járatok esetében csak az egyik végállomást jelöltük meg, ezért kérünk, hogy az érintett járat mindkét végállomását keresd meg. A térképen csak az előre tervezett forgalmi változások kapnak helyet. Amennyiben információt kapunk terelésekről, járatrövidülésekről, azt közzétesszük majd a térképen. Ezúton kívánunk minden kedves olvasónknak macskakődobálástól és gumilövedéktől mentes, békés ünnepet!


Nagyobb térképre váltás


Nincs térképismereted? Nem tudod, hogy a Deák tér Budán van-e vagy Pesten? Nincs probléma, a szöveges tájékoztatóból megtudhatod, melyik járat milyen útvonalon, milyen menetrend szerint közlekedik:

Forgalmi változások a március 15-ei rendezvények miatt:

A március 15-ei nemzeti ünnep kapcsán több megemlékezést és rendezvényt tartanak, amelyek befolyásolják a közösségi közlekedést. A nap legnagyobb részében egyebek mellett a Kossuth Lajos téren, a Roosevelt téren, a Múzeum körúton, a Hősök terén, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Petőfi téren, a budai Várban, a Hősök terén, az Alkotmány utcában, a Szent István téren, este pedig a Művészetek Palotájában lesznek rendezvények miatti zárások.

Emiatt március 15-én, vasárnap 20.15 órától üzemzárásig az 1-es villamosok a Mester utca és a Lágymányosi híd között nem közlekednek, helyettük villamospótló autóbusz szállítja az utasokat

24 Tovább

Szivárog a víz a Gellért téri metróalagútba

A talajsüllyedés és a talajvíz szivárgásának megállítása érdekében októberben utasítást kapott a kivitelező az alagutak falazatépítésének felgyorsítására, a talajmozgás és a szivárgás mára csökkent.

Beszivárog a talajvíz az épülő Gellért téri metróállomásba, adta hírül a Napi Ász című lap. A DBR Metró projektigazgatóság az Indexnek elküldött közleményében arról számolt be, hogy néhány centiméteres felszíni süllyedés és a talajvízszivárgás minden mélyépítési munka természetes velejárója. Ennek az állomásbelsőben alig vannak látható jelei, és a munkálatok felgyorsításával lecsillapodott, de most is folyamatos kísérőjelenség.

Fotó: Németh András
 

A DBR szerint felszíni épületek állagmegóvása és az állomásba szivárgó talajvíz megállítása érdekében még tavaly októberben utasították a Szent Gellért téri állomást kivitelező Bamco-t az állomás és a hozzá kapcsolódó peronalagutak belső falazatépítésének mielőbbi befejezésére. Itt tehát még zajlik a háromrétegű falazat utolsó, belső héjának az építése. A felszínmozgás, illetve a talajvízszivárgás ennek köszönhetően időközben lecsillapodott.

A belső falazatépítés várhatóan március végén, április elején fejeződik be, a kivitelező ezt követően tolhatja majd be a pajzsokat az állomásba. Az ilyenkor szokásos néhány hetes karbantartást követően kezdődhet majd meg a Duna alatti alagútépítés, ami előreláthatólag négy-hat hétig tart.

Az alagutakból mintegy 7,6 kilométer készült el. A déli pajzs március első felében „törhet be” a Szent Gellért téri állomásra, az északi már januárban megérkezett. A pajzsok behúzása az állomásba azonban csak a belső falazatépítési munkálatok befejezését követően történhet meg, a teljes körű tervezést és kivitelezést vállalt állomásépítőnek kötelessége ugyanis gondoskodni a munkálatok által érintett környezet maximális biztonságáról.

(Index)

8 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek