Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kismamába kötött bele a faragatlan ellenőr

Az alábbi történetet sokan megosztották a BKV-figyelő Facebook-oldalán, így sokatoknak ismerős lehet. Miért teszem ki mégis a blogra? Mert ami Erzsébet nevű olvasónkkal történt, annyira felháborító. Jó lenne, ha minél többekhez eljutna. A cél nem az, hogy revánsot vegyünk az embertelenül viselkedő ellenőrön, hanem az, hogy a BKK-nál végre felfigyeljenek a minősíthetetlenül viselkedő ellenőrök/biztonsági őrök okozta problémára.

Hozzáteszem, tömve van a postafiókom az alábbi sztorihoz hasonló esetet bemutató levelekkel, ami azt jelzi, hogy az utasoknak jelenleg az ellenőrökkel van a legtöbb konfliktusa. Ezeket a leveleket egymás után közölni fogom, így előbb-utóbb talán az illetékesek is ráébrednek, hogy nem lehet elmenni a panaszok mellett, nem lehet valami bikkfanyelven megfogalmazott közleménnyel elintézni az ilyen eseteket.

Fel kell hívni a BKK figyelmét arra, hogy a közösségi közlekedésben dolgozók közül az ellenőr az egyetlen, akivel az utas nap mint nap személyes kontaktusba kerül. Lehetnek bármilyen jók a járművezetők, a forgalmisták, a diszpécserek, a szerelők, a karbantartók vagy akár az osztályvezető-helyettesek, az utasok az ellenőrök viselkedése alapján mondanak ítéletet a BKK-ról, a BKV-ról, az alvállalkozókról, stb. Nem beszélve a turistákról, akik talán Budapestről, hovatovább Magyarországról alkotnak véleményt.

Hangsúlyozom: az ellenőrökkel nem az a baj, hogy ellenőriznek, hanem az, hogy miként. Természetesen ezúttal is kerüljük az általánosítást, hiszen bőven vannak a munkájukat tisztességesen végző, az utasokkal kulturált hangnemben kommunikáló ellenőrök és biztonságiak. De az, hogy ők normálisan viselkednek, nem menti fel a tahókat, és azokat sem, akik az utazók közé engedik ezeket az egészen furcsa embereket.

Mélységes felháborodásomat szeretném megírni Önöknek egyik alkalmazottjuk miatt. 40 hetes várandós kismama vagyok, mivel túlhordásos, így kétnaponta kell kórházba járnom. Hazafelé a Bosnyák téren várakoztam a 173-as buszra, és mivel a havazás miatt csúszósak az utak, egyensúly hiányában nem az volt az első dolgom, amikor a busz feltűnt, hogy előkészítsem a jegyemet.

Az első ajtónál szálltam fel, és mivel volt a sofőr mögött közvetlenül egy hely, hát leültem. Magyar ember nem szívesen adja át délután az ülőhelyét, én pedig kellően pocakos vagyok ahhoz, hogy szerettem volna leülni. Kiszedtem a jegyem a táskámból, az ajtó becsukódott, bedugtam a jegyet az érvényesítőbe, egy hölgy szólt, hogy "jegyeket, bérleteket", és azzal a lendülettel kihúzta a kezeletlen jegyemet a gépből. Majd kijelentette, hogy ezzel a művelettel már elkéstem.

Mondtam neki, hogy nem mozgok úgy mint rég, a kezem is vizesedik, de nem értem, miért ne érvényesíthetném a jegyemet. Egyből a magas "c"-t ütötte meg a hangneme, emberként is, és főleg nőként is méltatlanul beszélt velem. Egyből kijelentette, ha panaszom van, hívja a közterületest. Normális hangnemben válaszoltam neki, hogy erre nincs szükség, csak miért nem érti meg, hogy nem potyautas vagyok, csak kismama. Erre kijelentette, hogy ez nem betegség, csak állapot, és válasszak, helyszínen fizetek 8000-et, vagy csekken fizetek 16 ezret.

Így, a baba születése előtt pár nappal nem hiányozna egy 16 ezer forintos kiadás, így a helyszíni 8 ezer forintot választottam. Utastársaim szóltak már rá a végén, hogy egy kis emberség lehetne benne, és viselkedhetne szebben is, hiszen mondtam, hogy kifizetem a helyszínen a bírságot. Kifizettem (a mellékelt pótdíjszelvény alapján) a nem jogos büntetést, de sírva szálltam le a buszról, mert emberként úgy bántak velem, ráadásul egy nő, mint egy rühes kutyával.

Megjegyezném, hogy busz közepén a csuklónál két hajléktalan is tartózkodott, nem túl igényes ruházatban és nem túl kellemes illatfelhővel. Tőlük nem kértek se jegyet se bérletet! Mivel utólag láttam, hogy a helyszíni pótdíjfizetés esetén "reklamációnak helye nincs" (évek óta bérletet veszek, csak most járok jeggyel, amióta szülési szabadságon vagyok), amit ugye nem közölnek a helyszínen, szeretném, ha büntetésemből legalább egy illemtan órára elküldenék az 5168-as számú jegyellenőr kollégát, mert ez a hangnem nem méltó egy emberhez sem.

24 Tovább

Hagyományőrző ellenőrök kontra országimázs

Egy olvasónk a közelmúltban kisebb expedíció eredményeképpen jutott hozzá 3 darab vonaljegyhez a kisföldalatti Mexikói úti végállomásánál. Az erről szóló bejegyzésünkre akkor a BKK is reagált; sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy olvasónk annak ellenére nem tudott az állomáson jegyet venni, hogy erre elvileg lett volna lehetősége.

A napokban ugyanott három külföldi fiatalnak gyűlt meg a baja a jegyvásárlással. Tamás, a BKV-figyelő egyik olvasója sietett a segítségükre, ha már az ott szolgálatot teljesítő ellenőrök nem erőltették meg magukat. A történet - amelyet olvasónk írt meg nekünk - ezzel még nem ért véget; sőt, tulajdonképpen csak ekkor kezdődött...

Az alábbi eset 2013. január 6-án este esett meg az M1-es metró Mexikói úti végállomásánál. Este negyed nyolc körül a metró lejáratához közelítve egy három fős külföldi társaság kért tőlem segítséget. Ebben nem találtam semmi meglepőt, a későbbiekben már sokkal inkább!

A fiatalok (semmi kirívó viselkedést nem tanúsítottak, csak utazni szerettek volna) egyszerű vonaljegyet szerettek volna vásárolni. Elmondásuk szerint a jegyek ellenőrzését végző ellenőrök az angol nyelv ismerete híján nem tudtak nekik segíteni, a fenti automata pedig nem működik.

Mivel számtalanszor láttam, hogy lent lehet venni jegyet az ellenőröknél, a társaságot magammal hívva elindultam, hogy segítsek nekik. Az első, aminek megörültem, hogy a lent várakozó három személy mindegyikén a válallat egyenruhája található, tehát ellenőrök. Ez azért is volt külön öröm, mert ennek hiányában meglehet, magam is visszafordulok, pedig erőm teljében levő, harmincas férfi vagyok. De nem a külső teszi az embert, hát segítsünk a külföldinek!

Az első komoly meglepetés akkor ért, amikor kérésem tolmácsoltam a hozzám legközelebb álló, meglehetősen ápolatlan személy benyomását keltő ellenőr felé. A "jó estét, ezt és ezt szeretném" után rögtön tiszta volt előttem, hogy nem csak az idegen nyelvet, de a magyart is alig beszélheti, ugyanis egy szót hallottam: Nincs! Mondva mindezt olyan hangsúllyal és oly gyűlölettől sugárzóan, hogy magamis egy picit hátrébb léptem, mintegy felkészülve a várható támadásra.

Segítségkérő tekintettel fordultam másik két kollégája felé, hogy hátha náluk, de megelégedett mosolyuk (!) tisztázta bennem, hogy tőlük is hiába várok segítséget, mind az eladó jegyeik száma, mind a színvonal az elsővel azonos. Mivel az első úrból egy szót már sikerült kihúznom, gondoltam, tovább folytatom a diskurzust, így jeleztem felé - hogy nehogy megerőltesse magát - tudom, hogy a fenti automata nem jó, de legyen segítségemre, a közelben hol tudnának jegyet venni alkalmi segítségkérőim.

A szavakat már bizonyosan sajnálta a válaszra, ugyanis egy vállhúzással egybekötött ajakbiggyesztéssel közölte a pontos GPS koordinátákat... Szóval ahol akarok, de tőle aztán ne várjak további segítséget. És nagyon szót se... És ekkor - valószínűleg a gondviselés - egy negyedik kollégájukat vezényelte oda, aki felé fejjel intve s "hosszas" fogalamzást követően "beszélgetőtársam" megjegyezte, hogy "Ahun gyön, majd nála."

Nem is foglalkoztam volna az esettel tovább, hiszen nem lehet egyszerű az ő munkájuk se, meg lehet rossz napja, stb., ha nem az történt volna, hogy ezen hármas odébb vonulva nem azt kezdi el tárgyalni, hogy mennyire nem érdekli, hogy nem volt jegy, meg különben is, ki nem... Szóval szóba hozva mindenféle salakanyagot, kifejtették a véleményüket az üggyel kapcsolatban.

A negyedik ellenőr a másik három szöges ellntéte volt, olyannyira, hogy nem okozott neki problémát a három külföldinek egyenként jegyet adni, annak minden járulékos nehézségével együtt.

Azután megvilágosodtam! A három ellenőr nem lehetett más, csak hagyományőrző! Nem vitás, ez indokolhatja foglalkoztatásukat is! Ugyanis hová tűnne a hosszú munkával felépített úgynevezett "bunkó ellenőr" kaszt, hogyha csupa olyan ember dolgozna a cégnél, mint az utoljára érkező ellenőr. Aki minden bizonnyal nem kevésbé vágyta és kívánta a jegyek kiadását, de a belégzés-kilégzés tudat mellett rendelkezett annyi - minimálisnak mondható intelligenciával - hogy tudta, hogyha nemtetszésének, véleményének hangot ad, akkor azt a környezete - zömében utasok - meghallják.

Mit várunk így, milyen kép fog kialakulni az országról, vagy akár a vállalatról? Mert a három ellenőr viselkedése még hzafias tettként sem nevezhető, ugyanis egy saját állampolgárral is ugyanolyan nemtörődömök és tahók voltak, mint a külföldivel. Vagy fogjam fel úgy, hogy ők a jó ellenőrök, mert nem részrehajlóak? Micsoda szükségállapot lehet a cégnél, ha csapatostól vesznek fel ilyen, véleményem szerint ezen munkára a legkevésbé sem alkalmas személyeket?

Nem arról van szó, hogy diplomásnak kell lenni, de talán - hangsúlyozom, talán - Európa szívében a XXI. században nem túlzott elvárás állomásonként egy fő, aki idegen nyelvet beszél, legalább egyet. És olyan személyek alkalmazása a nagyközönség részére is jól látható helyeken, forgalmasabb csomópontokban, akik maguk (külsőleg is) is mutatják, hogy a vállalat merre szeretne fejlődni.

Az pedig már csak egy utópisztikus elvárás, hogy ha ezen személyek megszólaljanak, akkor ne az utálat sugározzon a szavaikból. Ne legyen kedves, de ennél még a fásultabb hozzáállás is nagyságrendekkel jobb! Egyszerű emberként úgy gondolom, hogy majd ezek után lehet vitézkedni. Ugyankkor tudomásul vettem, hogy nekem ez jár! De köszönömöt azt hiába is várnának érte.

21 Tovább

Jövőre kezdődik az egykori Moszkva tér átépítése

A tervek szerint 2015-re fejeződik be a Széll Kálmán tér átépítése – hangzott el egy keddi sajtótájékoztatón. A felújítást célzó korábbi, leginkább pénzhiány miatt meg nem valósult elképzelésekkel ellentétben a tér alapvetően megőrzi jelenlegi szerkezetét, továbbra is Közép-Buda legfontosabb közlekedési csomópontja marad, ám ezzel együtt városi térré is válik, legalábbis ezt ígéri a városvezetés.

A ma még Budapest egyik legnagyobb szégyenfoltjának számító tér átalakítására vonatkozó terveket kedden mutatták be az Erzsébet téri Desing Terminálban. A szeptemberben kiírt építészeti tervpályázatra 23 pályamű érkezett, közülük – 22 millió forint értékben – hetet vásárolt meg, illetve díjazott a zsűri. Az első díjat az Építész Stúdió Kft. és a Lépték-Terv Kft. munkája nyerte el.

A legtöbb pályamű – nyilván a források szűkössége miatt – nem számolt a Széll Kálmán tér radikális átépítésével, jobbára megmaradnak a villamosok és a buszok mai megállói, ahogyan a metrólejárat fölötti legyező alakú épület is. Az épülethez csatolt kisebb szárnyakat azonban várhatóan elbontják, amint elhangzott: megtisztítják a környezetét.

A rekonstrukció során egységes építészeti arculatot hoznak létre, akadálymentes átszállási kapcsolatokat alakítanak ki, a Várfok utcai buszmegállókhoz mozgólépcsőt építenek, átépítik a megállókat, elbontják a bódékat, megszüntetik a buszparkolókat és kerékpárral is átjárhatóvá teszik a teret.

A jövőben várhatóan a Volánbusz járatai is az egykori Moszkva térről indulnak, és ide érkeznek, kiváltva ezzel a szomszédos Széna téri megállókat. Utóbbiak parkosításával érnék el a környék zöldfelületeinek növelését.

Elegáns, visszafogott, friss, környezettudatos – így jellemezte a tér átalakításának terveit Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, aki ugyanakkor megjegyezte, hogy a pályázatra nem érkezett olyan terv, amely a kiírásban szereplő valamennyi feltételnek megfelelt.

A tér funkcionálisan ma sem rossz, ugyanakkor lelakott, kényelmetlen, átgondolatlan – mondta a sajtótájékoztatón Vitézy Dávid, a projektet menedzselő Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója. Megjegyezte: a felújítással nő a tér használhatósága, a fonódó villamosoknak köszönhetően több villamos áll majd meg a Széll Kálmán téren.

A tér átalakítása mintegy 4 milliárd forintba kerül, ez részben a főváros saját forrásából, állami pénzből, illetve a fonódóvillamos-hálózatra elnyert uniós forrásokból áll össze. A konkrét tervek az év végéig elkészülnek, az építkezés ezt követően, várhatóan 2014 első felében kezdődik meg – legalábbis most ezt ígérik.

A "Kalef" átépítése legutóbb 2006-ban került komolyabban szóba, az akkori elképzelések azonban jóval nagyvonalúbbak voltak. A felszín alá vitték volna a buszok és a villamosok megállóit, fölöttük pedig - egy mesterséges domb építésével - közparkot terveztek kialakítani. Éppen ezek miatt az akkori terv körülbelül 30 milliárd forintos költségekkel számolt. 

(Látványterv: BKK)

8 Tovább

"Értékcsökkent áruért kevesebbet illik kérni"

Miért nem kapja azt a szolgáltatást az utas, amit kifizet? - nagyjából így foglalhatók össze a Kibucka becenevű olvasónk által felvetett problémák. (Olvasónk levelében a hatásköröktől függően javítottam a BKK/BKV-ellentmondásokat.)

30 éve utazok bérlettel, ezért mostanában a szolgáltatás minőségén bosszankodom a legtöbbet. Értem, és rendben van, hogy az utazásért fizetni kell, bár az korántsem mindegy, hogy miért, és mennyit! A boltokban az értékcsökkent áruért kevesebbet illik kérni!

Én mostanában a menetrend miatt háborgok, ami a BKK-nál csak papíron létezik! A 15-30 percenként közlekedő járatok (115, 133) 5-10 perces késéssel közlekednek, sokszor ki is maradnak! Állok a megállóban, szélben, fagyban vagy éppen hőségben, és járat sehol! Mi van, ha időre kell eljutnom valahova, mondjuk színházba, reptérre, munkába?

Aztán megjön a járat, rajta három utas, meg két ellenőr. A késést szóvá teszem, a válaszban az első ajtós felszállásra (három utas), és a forgalom elterelésére hivatkoznak. Én meg a korábban felmutatott bérletemre, miután a megszólalásomat nem vették jó néven, mondván: miért náluk reklamálok...

Mindez szombaton du. 5 óra körül történik, korántsem csúcsidőben. Hogy miért késnek a járatok, az engem mint utast nem érdekel, közöm sincs hozzá! A bérletem megvásárlásával előre kifizettem az utazásom árát, joggal várom el, hogy időben jöjjön a busz, troli, stb., és kulturáltan, biztonságban utazhassak.

A BKV/BKK meg már beláthatná, hogy SZOLGÁLTATNIA kell az utasnak a nem kevés pénzéért, amit előre kifizet, akár jegy, akár bérlet formájában. Hogy ezt miként oldja meg, az az ő gondja, de kötelessége megtenni, ahogy nekem is kötelességem a BKV/BKK feltételeit betartani!

Sajnos, ez mostanság igencsak egyoldalúan valósul meg, a korántsem egyenlő erőviszonyok miatt! Az utas érdekeit ugyanis senki sem képviseli, jogait is folyamatosan nyírbálják, miközben egyre több pénzt húznak ki a zsebéből!

Ez ugyanis sokkal egyszerűbb, mint szembenézni a belső problémákkal, hibákkal, amik sokszor nem anyagiakon múlnak, hanem belső szervezésen, odafigyelésen. "Fejétől bűzlik a hal" - tartja a mondás; azt hiszem, ez a BKK-nál is megállja a helyét. Mert lehet, hogy sok a bliccelő, de sokan vagyunk, akik sok éve bérlettel, becsületesen utazunk!

7 Tovább

Ünnepi jegyvadászat - a BKK reagál

A két ünnep között jelent meg Ünnepi jegyvadászat a Mexikói úton című bejegyzésünk. Olvasónk, Szabolcs karácsony első napján akart a földalattival utazni, de bezárt pénztárakat, nem kifejezetten segítőkész őröket és használhatatlan automatát talált.

A Budapesti Közlekedési Központ reagált bejegyzésünkre. (Mint mindig, természetesen ezúttal is teret adunk a BKK reakciójának, hiszen pozitív, hogy foglalkoznak az olvasók észrevételeivel. Különösen, hogy nem kértük őket erre.) Ki-ki eldöntheti, olvasónk választ kapott-e a felvetésére.

A bejelentés alapján megvizsgáltuk a 2012. december 25-én a Mexikói úti MILLFAV-állomáson és környékén rendelkezésre álló jegyvásárlási lehetőségeket. A 2012. december 20-án meghirdetett ünnepi nyitva tartásunk szerint a pénztár aznap nem üzemelt. A közelben található két viszonteladó szintén zárva tartott az ünnepek miatt.

A biztonsági őrök mögött található jegykiadó automata üzemképes volt – a biztonsági őrök feladata az esetleges meghibásodás azonnali bejelentése. A szolgálatot teljesítő biztonsági őrök közül két kolléga volt kijelölve 320 Ft-os vonaljegy árusítására, a szolgálati utasítás szerint közülük valamelyik mindig köteles az állomás területén tartózkodni.

Figyelemmel kísérjük a biztonsági őrök jegyértékesítési tevékenységét és a jegyfogyást, így megállapítható, hogy a leltár alapján 200 db jeggyel rendelkeztek a helyszínen. Ha a nagy utasforgalom miatt a készletük esetleg elfogyott volna, akkor az instruktori irodában található raktárból ez 5 percen belül kiegészíthető. Sajnáljuk, hogy mindezek ellenére nem tudott jegyet venni a helyszínen.

Ünnepek előtt és hétvégéken érdemes előre gondoskodni a jegyvásárlásról, különösen, amíg a BKK által beszerezni kívánt új automaták nem érkeznek meg. Ha csak esetenként utazik velünk, akkor megoldás lehet egy 10 db-os gyűjtőjegy váltása. A 10 db-os gyűjtőjegy vásárlásával utazásait kedvezményes áron tudja lebonyolítani.

Nyitva tartásunk és viszonteladóink listája megtalálható a honlapunkon. Ezúton tájékoztatjuk, hogy 2013 második félévétől elkezdjük a jegykiadó automata parkunk korszerűsítését, ezzel biztosítva az utazóközönség színvonalasabb kiszolgálását.

A BKK által tervezett automata-korszerűsítéssel hamarosan külön bejegyzésben foglalkozunk!

16 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek