Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Részegnek nézték, nem engedték fel a metróra a 27 éve rokkant férfit

Harminc évesnél idősebb olvasóink számára ismerős lehet Zemlényi Zoltán neve. Ő volt az a 15 éves fiú, aki 1985. március 7-én az Oktogonnál (akkor November 7. tér) a piros lámpa ellenére lelépett a járdáról, és az úttesten elütötte egy Trabant. Egy akkori mínuszos hír szerint a fiú nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Zemlényi Zoltán egy hónapig feküdt kómában; szinte orvosi csodának számított, hogy egyáltalán életben maradt. Sem járni, sem beszélni nem tudott, értelme azonban nem sérült, bár ez utóbbit sokáig a környezete felé sem tudta kommunikálni.

Akaraterejének, kitartásának köszönhető, hogy Zemlényi a következő években – amennyire lehetett – felépült. Noha az áhított sportkarrierből semmi sem lett – olimpiai bajnok kenus akart lenni – Zoltán ma újra tud járni, beszélni.

ZZ a történetéről könyveket is írt, vendége volt Friderikusz Sándor műsorának (valószínűleg innen emlékszem rá), később családot alapított, három gyereke van; legújabb könyve nemrég jelent meg. Akkor nevezték őt hétköznapi hősnek, amikor ezt a kifejezést még nem koptatta el a bulvármédia.

A több mint 27 évvel ezelőtt történt baleset nem múlt el nyomtalanul: Zemlényi-Kovács Zoltán (ahogyan ma hívják) ma is nehezen jár, nehezen beszél. Mindössze ennek ""köszönheti", hogy múlt pénteken nem engedték felszállni a metróra, mondván: részeg. Nem volt az, sosem ivott. Az esetről Zoltán saját Facebook-oldalán számolt be, az alábbiakban ezt közöljük.

Dózsa György úti metróállomás igazgatóságának!

Felháborodásomat fejezem ki a ma 18:40-kor szolgálatban lévő, metrólejáró lépcsőjénél szolgálatot teljesítő munkatársaik minősíthetetlen viselkedése miatt! Ma délután 18:40-kor anyósommal, élettársammal és 9 hónapos kislányommal indultam hazafelé egy télapó ünnepségről, ahol saját könyveimet is árultam. A lépcsőhöz közeledve nyugdíjas anyósomat és kislányomat hordozóban szállító élettársamat elengedték, engem azonban megállásra késztettek, ami különös, máskor ugyanis engem is el szoktak engedni - napjában többször is utazom metróval.

Talán a bérletemet kérik? - vetődött föl bennem, s már nyúltam is az övtáskámhoz, hogy kivegyem a tárcámat, amiben a bérletem is van. Azonban munkatársuk azt mondta (lehet, hogy nem szó szerint idézem), hogy önnek most nem kéne lemennie illuminált állapota miatt.

Szeretném megkérdezni, milyen jogon állítják rólam, hogy "illuminált" vagyok, mikor életemben egy korty alkoholt nem ittam, egyetlen slukk cigarettát nem szívtam, egyetlen korty kávét nem ittam, mert undorodom ezektől - viszont nagyon érzékeny vagyok, ha ezek bármelyikét bárki feltételezi rólam.

Illuminált embereknek tilos a BKV járművein utazni? - csak kérdezem, mert én már láttam részeget metrón, de én soha nem voltam még illuminált, viszont kollégáik, akik rólam ezt feltételezték, ezzel gyanúsítottak, már egészen biztosan voltak illumináltak, sőt - mondjuk ki - részegek is - és talán utaztak is így metrón, de mindegy, mert viselkedésük felháborító, vérlázító volt és ezért voltam ennyire kiakadva, hogy jelenetet rendeztem.

Mellékesen teljesen jogosan, mert milyen alapon zárnak ki engem a metróközlekedésből, aki minden évben megveszem a nyugdíjas bérletemet, mert 27 éve le vagyok százalékolva 100%-osan és elég atrocitás ér engem minden nap a nehezen érthető beszédem és lebénult végtagjaim okán feltűnő járásom miatt, hogy egy fárasztó, hidegben, szabad ég alatt végigdolgozott hónap után fáradtan ne mehessek haza élettársammal és három gyerekem közül a legkisebbikkel járművükön, amiért én fizetek.

Fel vagyok háborodva és nem hagyom annyiban, hogy egy egyszerű bocsánatkéréssel elintézzék a dolgot!

Zoltánt a barátai arra bíztatták a Facebookon, hogy tegyen panaszt, egyikük ajánlotta, hogy írja meg az esetet a BKV-figyelőnek is. (Nem így lett, a szöveget én kértem el.) Zoltán megköszönte barátai együttérzését, de nem akart botrányt.

Se időm, se energiám, se kedvem nincs ezzel foglalkozni, mert ha ezt az ellenőrt - teszem azt – kirúgják, vagy ha le is fejezik az összes főnökével együtt, sőt, ha emiatt az eset miatt ezentúl minden ellenőrt előzékenységre oktatnak, vagy bunkótlanítják a BKV-t, vagy bármi, attól ez még így marad. Az emberekben ez benne van. Valószínű, ennek az ellenőrnek is tele volt feszültséggel a napja, az élete mélyrepülésben, vagy egyszerűen csak rossz volt a világítás és emiatt nézett részegnek.

Zoltán a "beszélgetésünk" során hangsúlyozta, azért lepte meg az eset, mert szinte mindig segítőkész, rendes BKV-s munkatársakkal találkozik. Mint írta: ő már túllépett a történteken, viszont az eset intő példa lehet az ellenőröknek, hogy attól, hogy valaki másmilyen, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni és főleg nem kell feltétlenül érvényesíteni azt a jogukat, hogy bizonyos személyeket kizárhatnak a közlekedésből.

(A képen Zemlényi-Kovács Zoltán látható legújabb, Tenzi naplója című könyvével. Fotó: MTI/Marjai János)

11 Tovább

Kérjük vigyázzanak, az ajtók nem záródnak!

Budapesten megszokhattunk, hogy a buszok gyár szerinti kapacitása nem szabály, csak irányelv; a fizika törvényeit kinevetve lényegében bármennyi ember elfér rajtuk. Henna leveléből azonban kiderül, új szelek fújnak a fővárosban. Ha busz túlterhelt, nem indul. Tud ez bosszúságot okozni, érdemes foglalkozni a témával.

Fantasztikus új buszok is járnak a 25-ös busz vonalán. A probléma velük, hogy érzékelők vannak beépítve az ajtókba. A szokásos reggeli csúcsban van, amikor szó szerint heringekként utaznak az emberek; nos, akkor ezek a jól felszerelt ajtók nem záródnak, csak jelzik a "finom" sípolgató hangon, hogy nem csukódik az ajtó.

Volt, hogy utas kénytelen volt leszállni, mert befelé nem volt hova préselődni, és így nem indult a járat. Ezen sípolgató berendezések miatt a szokásosnál több időt áll a busz a megállókban. Ez 5 megállónál akár 10-15 perces csúszás is lehet, ez pont elég ahhoz, hogy hiába az időben indulás - mivel senki sem számol plusz 15-20 perceket a 15 perces útvonalra -, késést jelent a munkából.

Javaslat: talán ahogy beszerelték ezeket a jelzőket, ki is lehet kötni, vagy ne a reggeli és az esti csúcsban járjanak. Persze, arról nem beszélve, hogy ezeken a szép, új buszokon sokkal kevesebb hely van, mint a megszokott régi, szétesős, beázós buszokon.

15 Tovább

Hátrányos megkülönböztetés az első ajtós felszállás?

Nem tipikus problémával fordult hozzánk Gábor. Mivel nem átlagos testalkatú, nem tud felszállni az első ajtón, márpedig a BKK épp most vezeti be ezt a módszert több újabb járaton. Olvasónk ott tart, hogy nem vesz bérletet. Más kérdés, hogy így aztán biztosan nem jut majd fel a buszra. Az alábbi levelet juttatta el a BKK-nak.

Szeretnék bejelentést tenni a számomra és a hozzám hasonló adottságú emberek számára hátrányos megkülönböztetésről. A BKK által újból bevezetett első ajtós felszállás hátrányosan különböztet meg átlagos termetű embertársaimtól.

A súlyom jelenleg 180 kg, nem tudok felszállni az önök által forszírozott első ajtós megoldással. A járművezetővel vitatkozhatnék, de semmi kedvem ezt minden nap négy alkalommal eljátszani és nem is ő tehet erről a helyzetről.

A megoldásra kompromisszumként javasolnám hogy az összes busz első elválasztó korlátját szereljék le. Vagy a hátsó ajtót jelöljék ki erre a célra. Netán ezt a buta ötletet, ami egyszer már nem jött össze, felejtsék el véglegesen.

Mivel úgy érzem, a BKK egyoldalúan módosította az utazási feltételeket, ezért december elsejétől a 30 éven keresztül tartó bérletvásárlási szokásomat megváltoztatom. NEM vásárolok jegyet és bérletet, míg ezt az áldatlan helyzetet meg nem oldják pozitívan.

Jelen levelemet mellékelten elküldtem az esélyegyenlőségi ombudsmannak.

Grafika: BKK

59 Tovább

"Önök mások idejével játszadoznak" - avagy miért nem tartható be a menetrend?

- Hogyan érvényesítheti az utas a menetrend szerinti közlekedéshez való jogát? Vagy legalább csak annyit, hogy ne történjen ennyi kimaradás? - ezeket a kérdéseket tette fel névtelenséget kérő olvasónk. A kérdés nem egyedi, a téma nem új.

Olvasónk az alábbi panaszlevelet juttatta el a BKV-hoz, amelyet a cég remélhetően továbbított a BKK-nak, figyelembe véve, hogy a menetrend összeállítása ma már a Budapesti Közlekedési Központ hatásköre.

Tisztelt BKV!

Megértem én, hogy az Önök menetrendje csak ajánlás, de az már nonszensz, hogy reggelente az 5-ös busz rendszeresen pontatlanul közlekedik a rákospalotai szakaszon. Nem tudom, mi van a belvárosban ilyenkor, csak azt tudom, hogy aminek 8:06-kor kéne a Szent Korona úti megállóban lennie, az rendszeresen nincs ott, és vagy azért nincs ott, mert hamarabb elmegy, vagy azért, mert egyáltalán nem is jön, vagy már a következő érkezési időponthoz képest is késik.

Higgyék el, nem jó kedvemből írok, drága a bérlet, és mi mindig megvesszük családilag. Nekem augusztus elejétől van egy munkahelyem, de nem állandó szerződéssel, ingázok minden nap Budapestről Fótra (és vissza - nem városi rész, más közlekedési mód nem megoldott). Céges buszt kell időben elérni, és igyekszem mindig sokkal korábban odaérni, de néha - Önök miatt - előfordul, hogy éppenhogy sikerül.

Egy-két alkalommal viszont már ők vártak rám, és nekem ez azért is kellemetlen, mert néhány ilyen malőr az Önök részéről nekem akár az állásomba kerülhet; és ne mondják, hogy induljak el korábban, mert hiába vagyok ott sokkal hamarabb, ma legalább két busz maradt ki ezen a vonalon. A 25-ös busz is késett, és ami még csatlakozásban jó lett volna, a 296-os/96-os buszok valamelyike, az se jött, amikor a menetrend szerint a Rákos úti SZTK megállóhoz ki volt írva.

Autóval nem tudok menni, mert nincs se autóm, se jogosítványom. Vagy írjanak ki olyan menetrendet, amit a sofőreik be tudnak tartani, vagy tartsák be, ami most van!

Nem érdekel, hogy nehéz a helyzetük és időnként sztrájkolnak, nekem is nehéz, de ha én sztrájkolok, engem kicsapnak, és másnap már nem kell befáradnom a munkába, aztán kezdhetem előlről az évek óta tartó kálváriát... Önök mások idejével játszadoznak, és nem azokéval, akikkel bajuk van, mert azok nem szorulnak rá az Önök szolgáltatására.

20 Tovább

Meg sem nézik a bérletet az ellenőrök?

Néhány éve, amikor a metrónál bevezették a bemeneti ellenőrzést, magam is gyakran teszteltem, lejutok-e a metróba zsebre dugott kézzel, a bérletem felmutatása nélkül. A bérletem mindig a kezemben volt, hogy ha megállítanak az ellenőrök, rögtön fel tudjam mutatni, ne akadályozzam a sort.

Csaknem minden alkalommal "kivettek" a sorból, elvétve fordult elő, hogy a bérlet felmutatása nélkül tovább tudtam haladni. Olvasónk, András is tesztelte az ellenőröket/leengedőket. Ő egy más módszert választott: érvénytelen bérlettel próbálkozott. Egészen más tapasztalatokat szerzett, mint évekkel korábban én.

Természetesen nem akarunk tippeket adni, hiszen tudjuk, hogy a bliccelés rossz, a fizető utasok válnak a csalók áldozataivá. Sokkal inkább a BKK figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy az ellenőrök "demonstratív jelenléte" önmagában nem garantálja az ellenőrzés szakszerűségét. 

Egy elgondolkodtató történetet szeretnék Veletek megosztani. Történt ugyanis pár évvel ezelőtt, hogy amikor új bérletszelvényt vásároltam, véletlenül a régit tettem a helyére és erre a hibámra csak 9-10 nap múltán jöttem rá. Szerencsémre, az akkori BKV-ellenőrök ugyanúgy megnézték és megköszönték a lejárt szelvényt, illetve annak felmutatását.

Gondoltam, most novemberben már szándékosan tesztelem ezt úgy, hogy egész hónapban az októberi bérletszelvényemet mutatom fel (október 1-31.). Természetesen - mielőtt az olvasók megkérdeznék - rendelkeztem érvényes, novemberi szelvénnyel is, csupán az a pénztárcám nem látható részében volt.

Sokat utazok tömegközlekedéssel, így feltételeztem, hogy ezt hamar kiszúrják. Tévedtem. Egész november hónapban egyetlen biztonsági őr állított meg a Nyugati pályaudvar metróbejáratánál (neki köszönöm szépen, hogy tényleg ellenőrizte a bérletem!), akinek utána bemutattam az érvényes szelvényt.

Utaztam metróval, busszal, villamossal és hévvel, kérték a bérletem bejáratnál, kijáratnál és járatra felszállva is. Gondolom, hogy az ellenőri munka monoton és megértem, ha néha-néha már az ember nem tud koncentrálni. De azt nem tudom, hogy a BKK miért alkalmaz olyan céget beléptetésnél - ha jól tudom ez a DDTH Kft. - akik legtöbbször a munkájuk végzése helyett jóízűen csevegnek, a női nem csinosabb tagjait bámulják, vagy éppen étkeznek.

Ennyi felesleges pénzük lenne? Persze elképzelhető, hogy én voltam nagyon szerencsés és ez az eset csak egymillióból egyszer fordul elő. De azért ezt nem hiszem.

9 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek