Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Megegyezett az Alstommal a főváros a metrókocsikról

Az utolsó vitás pontban is sikerült megegyeznie a fővárosnak a kettes és a négyes metró új szerelvényeit gyártó Alstommal. Csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésen foglalkozik a metrókocsikkal, és várhatóan elfogadja a 12 pontos egyezséget, amelyet később a francia cég vezérigazgatója is aláír. A metrókocsik átépítéséről - melybe beleegyezett az Alstom - a Nemzeti Közlekedési Hatósággal (NKH) kell megállapodnia a francia cégnek, az NKH egyelőre hallgat, -írja az origo.

A fővárosi önkormányzat minden vitás kérdésben megegyezett a metrókocsikat gyártó francia Alstom céggel - erősítette meg az MTI információját az [origo]-nak Szűcs Somlyó Mária, a fővárosi önkormányzat sajtófőnöke. Budapest vezetése 12 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki, amelyből az Alstom tizenegyet már korábban elfogadott, az egyetlen vitatott kérdésben, a vis maior-ügyben pedig azóta szintén egyezségre jutott a két fél. A metrókocsik ügyével csütörtökön rendkívüli, zárt ülésen foglalkozik a Fővárosi Közgyűlés.

21 Tovább

Ernő elárazta: rács mögött marad "Demszky Raszputyinja"

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsított Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadót és Zelenák Tibort, a BKV egykori főosztályvezetőjét. A BKV egykori értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettese megúszta a cellát, őt házi őrizetbe helyezték.

A főügyészség még péntek reggel azt kezdeményezte, hogy a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt mindhárman előzetes letartóztatásba kerüljenek.

28 Tovább

Elfogták a BKV volt informatikai igazgatóját

Elfogta a rendőrség Fuzik Zsoltot, a BKV eddig szökésben lévő volt informatikai igazgatóját szerdán.

A rendőrség honlapjára szerdán késő este felkerült közlemény szerint a BKV volt informatikai igazgatója Szegeden bujkált, amikor a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói és az RRI "Sólyom" bevetési alosztálya szerdán elfogta.

47 Tovább

Antal Attila házi őrizetbe kerül

Házi őrizetbe helyezte a bíróság Antal Attilát, a BKV egykori vezérigazgatóját, a Vértes Volán Zrt. jelenlegi vezérigazgatóját. A tárgyalás pénteken reggel kilenc órakor, a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületében kezdődött.

A BKV volt vezérét is a különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt Szalainé Szilágyi Eleonóra - volt humánpolitikai igazgató - és társai ellen folyó bűnügy kapcsán gyanúsították meg hűtlen kezelés miatt. A Fővárosi Főügyészség indítványozta a házi őrizet elrendelését a bíróságon. Antal Attilának a következő heteket Budapesten, egy XI. kerületi címen kell töltenie.

36 Tovább

Így ömlik ki a pénz a BKV székház ablakán

Elek nevű olvasónk ma az Akácfa utcai BKV-székház előtt járt. Az épület előtt sétálva arra lett figyelmes, hogy az ablakokon új "Szalainés" húsz- és "Hagyós" ötezresek folynak ki. A következőket írta nekünk:

Kedves BKV-figyelő!

Az Akácfa utcai BKV épület előtt jöttem el ma, és azt láttam, hogy valakik egy csomó pénzt ragasztottak az ablakhoz, mintha onnan folyna ki. A pénzeken BKV-s gázos arcok vannak, meg cuccok, gondolom amikre költötték a pénzt. Remélem még holnap ott lesz, és az öltönyös urak is láthatják:)

Üdv és további jó blogolást! Elek

A remekmű megalkotója a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Weblapjukról letölthetők az új bankók. Nyomtassátok ki őket, és fizessetek velük a BKV jegypénztáraiban!

33 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek