BKV-figyelő

Felfüggesztette a BKV járatritkításokat tartalmazó paraméterkönyvének tárgyalásait a fővárosi önkormányzat közlekedéspolitikai tanácsosa.

Dancs Gábor az InfoRádiónak elmondta, hogy a hétfő délelőtti válságtanácskozáson Hagyó Miklós városüzemeltetési főpolgármester-helyettes rábízta az ügyet, majd a helyzetet átvizsgálva úgy döntött, hogy határozatlan ideig felfüggeszti a módosítások egyeztetését.

Hozzátette: ilyen horderejű ügyben nem lehet a kerületek ellenében, és sztrájkfenyegetés árnyékában dönteni, úgy, hogy a döntés pénzügyi hatásai is csak vázlatosan ismertek.

Forrás: InfoRádió

I. kerület; II. kerület; III. kerület; IV. kerület; V. kerület;

VI. kerület; VII. kerület; VIII. kerület; IX. kerület;

 X. kerület; XI. kerület; XII. kerület; XIII. kerület;

XIV. kerület; XV. kerület; XVI. kerület; XVII. kerület;

 XVIII. kerület; XIX. kerület; XX. kerület; XXI. kerület;

 XXII. kerület; XXIII. kerület; Teljes hálózat

Bele sem merek gondolni, milyen lehet mozgássérültként a budapesti tömegközeledést igénybe venni. Bár az alacsonypadlós járművek száma egyre több, a megállók egy része annyira korszerűtlen, hogy kerekesszékkel lehetetlen közlekedni.

Vegyük példának a 23-as buszt, melyet mint már írtam, naponta többször használok. Az Etele térről indulva mehetek egyből 103-as busszal (alacsonpadlós Volvo), de a Lágymányosi hídnál nem tudok átszállni, mert minden irányból lépcső fogad.

Másik lehetőség a 47-49V (többségében alacsonypadlós Volvó). A felszállás még megoldható, ha a buszvezető nem 1 méterre áll meg a padkától (képünkön), mert oda még egy fiatal is nehezen pattan fel. Ezzel a busszal a Móriczig tudok menni, ahol a szintén alacsonypadlós Combino villamost venném igénybe.

A 23-as busz a Boráros térről indul, bár ott nem tudok átszállni, ugyanis ott is minden irányba lépcső található.

Hogy közlekedhet egy mozgássérült?

(u.i.: A fenti kép készítésénél egy rendkívül rendes buszvezetővel találkoztam. Valószínűleg tudta, hogy szarul rosszul állt be a megállóba, mert amint elővettem a telefont, és fényképezni kezdtem, megszólalt az indulásjelző és abban a pillanatban zárni kezdte az ajtókat, majd indult:) Történt mind ez szombaton, 18:34 perckor.)

Az 1970-es évek végén közel tízéves üzemi tapasztalat és egyéb ismeretek megszerzése után vetődött fel az a gondolat, hogy az 1980-as években épülő újabb vonalszakaszokat az üzemben lévőknél korszerűbb motorkocsikkal kellene forgalomba helyezni. A korszerűsítés ebben az esetben azt jelentette, hogy az újonnan beszerzendő motorkocsik:

-energiafelhasználási hatásfoka jobb, fenntartási-karbantartási igénye az üzemben lévőknél csekélyebb legyen,

-elégítsék ki az automatikus vonatvezetés igényeit.

Miután a korszerűbb motorkocsiknak a már működő vonalakon is közlekedni kellett volna, továbbá a távlati tervek szerint az ott közlekedőket azok selejtezése után fel kell váltani, a fejlesztésnél néhány műszaki jellemzőt adottságként kellett kezelni. Ezek a következők voltak:

-a pályajellemzők és az űrszerelvény ,
-a 825 V-os egyenárramú tápfeszültség és felső tapintású harmadik sín,
-a váltakozó áramú sínáramkörökkel működő vasúti biztosító-berendezés

A korszerűsítés kitűzött céljai műszaki-forgalmi szempontból reálisak és időszerűek voltak. Az ilyen igényeket kielégítő járművek az 1970-es évek végén a nyugat-európai metróknál már forgalomban voltak. Azok az igények, amelyeket a budapesti metrónál korszerűsítésként megfogalmaztunk, kereskedelmi ügylettel (új járművek vásárlásával) is kielégíthetők lettek volna. Az ország gazdasági helyzete, a korszak uralkodó gazdaságpolitikája azonban lehetetlenné tette a korszerűbb motorkocsik nyugat-európai cégektől való beszerzését.

Az üzemben lévő járműveket előállító szovjet járműgyár nyíltan nem zárkózott el a korszerűsítés elől, de annak gyakorlati megoldásáért a kényszerítő körülmények hiánya miatt érdemben semmit sem tett. A járműveken végrehajtott "korszerűsítés" sem az energiafelhasználást, sem a fenntartási igényt nem csökkentette.

Annak érdekében, hogy a következőkben leírtak a kívülállók számára érthetőbbek legyenek, tekintsük át a metróberuházás és üzemeltetés akkori munkamegosztását, illetve szerepontását.

A metró beruházója, felügyelő, írányító és engedélyező hatósága az 1970-es években a Fővárosi Tanács Közlekedési Főigazgatósága, a beruházást lebonyolító szervezet a "Metró" Közlekedésfejlesztési és Beruházási Vállalat (METRÓBER), az üzemeltető a BKV Metró Üzemigazgazósága volt. Ez utóbbi a beruházásban is közreműködött. Ilyen körülmények között folyt a korszerűbb metró motorkocsik gyártását vállaló "szocialista relációjú" gyártómű felkutatása. A lehetőség szűkös volt.

Az akkori Kelet-Berlin melletti Henningsdorfban működött egy hosszú múltra visszatekintő, vasúti járműveket és egyéb villamos gépeket gyártó, KLEW betűszóval jelölt kombinált (Kombinat für Lokomotivbau und Elektronische Werke), amely 1964-65 óta szállította az M IX. és M X. típusú villamos motorvonatokat a budapesti hév számára. Ez a vasúti járműgyár hajlandónak mutatkozott a korszerűbb metró motorkocsik gyártására.

Sorra írtuk a postokat, hogy a BKV járművein rendre tűnnek el a tájékoztató/viszonylatjelző táblák melyeket úgy pótolnak, hogy a kasznin lévő koszba írják a járat számát (átszállási lehetőségeket nem:) ) A BKV akkor arra hivatkozott, hogy a táblákat ellopják, a pótlásuk nem olcsó.

Egy szemfüles olvasónk készítette ezeket a képeket, majd hozzátette, hogy ha a járművezetők tálcán kínálják a táblát a tolvajoknak, ne csodálkozzanak rajta, ha lábuk kél.