BKV-figyelő

Lehet szidni az időseket a banyatankjuk miatt. Meg lehet őket vetni azért, mert a reggeli csúcsban velünk együtt utaznak, és „elveszik tőlünk” a helyet. Úgy gondolom ezt már eleget tárgyaltuk, hisz a két téma eddig 600-nál több hozzászólást kapott. Egy kicsit most mindenki nézzen magába.

Az utasok nagyobb része (főleg reggel) iskolatáskával utazik. Felszállnak vele a buszra, úgy hogy a hátukon hagyják. Lökdösnek vele, útban vannak és nem törőknek azzal, ha levennék több ember férne a buszra/villamosra akárhova. Miért nincs az emberekben ennyi figyelmesség?

Én magam is táskával járok, egész nap, úgy érzem, figyelmes vagyok. Már a busz érkezése előtt előre veszem a táskámat, hogy fent a nagy tömegbe, ne kelljen ezzel szenvednem, mert régebben volt már, hogy a kapálózás miatt egy tömött buszon fejbe vertem valakit. Felszállást követően a táskát a lábam közé teszem, de nem teszem le a földre, a lábaimra támasztom, így az esély hogy megsérül szinte nulla.

A BKV külföldi példára bevezethetné, hogy minden második megállóból való kiindulás után bemondja, hogy vegyék le a táskát. Ennek bevezetéseképp tarthatnának egy „Figyelmesség napját”. Talán ha többen írtok az ügyfélszolgálatnak ezzel kapcsolatban, elgondolkodnak rajta. Hajrá:)

Jöhetnek a hozzászólások, pro és kontra:)

Ma egy olyan témát feszegetünk, mely talán már mindenkinek okozott bosszúságot, ez a guruló bevásárlótáska. (Más néven: banyatank)

A budapesti tömegközlekedők már kezdik megszokni, hogy az idősek a reggeli csúcsban intézik dolgaikat. Akkor, mikor mi iskolába vagy épp munkába sietünk, vagy épp jövünk haza onnan, déután. De a helyzet ennél már súlyosabb. Nem elég, hogy az öregek a reggeli/délutáni csúcsban több ember helyét foglalják el, ezt az új találmányt és magukkal cipelik a piacra/boltba mellyel még több helyet vesznek el tőlünk.

Beteszik maguk mellé (-1 ülőhely); rendszeresen húzzák át a lábamon és arra már ki sem térek, hogy több percet vesz igénybe, míg felszállnak vele, vagy felsegíti őket valaki. Teljes mértékben megértem, hogy az időseknek nem könnyű cipekedni. Megértem, hogy ezzel sokkal egyszerűbb a vásárlás, de ezt miért a délelőtti/délutáni csúcsban kell intézni? Miért nem ér rá nekik akkor, amikor mi dolgozunk?

Úgy vélem megoldást jelenthetne, ha a BKV járataira csúcsidőben csak jeggyel, vagy egyáltalán nem lehetne felszállni ezekkel a táskákkal.

Várom az ezzel kapcsolatos észrevételeket.

Kedves BKV Figyelő!

Mostanában gyakran olvasom ezt a blogot, hasznosnak és jópofának találom. Van, mikor egyetértek a beküldővel, van, amikor nem, azt hiszem, ez így természetes. Az is természetes, hogy egy ilyen írás mindig csak egy ember szemszögéből mutat éles képet, nem ritkán a levelekbe sarkítás és egyéb torzítások kerülnek. A témák azért nagyon hasonlóak, alapvetően a BKV-t szidjuk, illetve annak alkalmazottait, sajnos a legtöbb esetben jogosan (bár azért általánosítani nem feltétlenül kell, ha van néhány érdekes sofőr, vagy ellenőr, a legtöbbel nekem nincs bajom, mert, ha jól működik, ha kedves, akkor észre sem vesszük.)

Ha nem a BKV-t, akkor az azon utazó "átlag bunkó embert" vesszük elő. Én most egy picit másról írnék, és tényleg nagyon örülnék, ha kitennétek az oldalra, mert úgy gondolom, hogy kevesen gondolkodnak el az alábbiakon, pedig kéne. Ez is BKV-sztori, de picit más szemszögből. Egy "tapló utas" szemszögéből. Ja és még annyit az előzményekről, hogy, pont tegnap az volt az egyik hozzászólásom a BKV Figyelőn, hogy joga mindenkinek van utazni, a gyengébbnek a helyünket illik átadni. De jelen esetben a busz, az a néhány méternyi terület az egy szoros közösséget alkot. Egy jóérzésű kismama általában elkerüli a hatalmas babakocsival a legnagyobb forgalmat. Később megy, vagy kenguruval, vagy akárhogy (ahogy nálunk ez volt a divat). Cserébe hellyel kell kínálni. Idősebb embereknél ugyanez. Nem szégyen azt mondani, hogy bocsánat fiatalember, nagyon fáradt vagyok, engedje meg, hogy leüljek. És illik ilyenkor engedni. A többség enged is. De nem szabad túlzásokba esni, a köszönömöt, a kérést, távolról sem ismerni..A kedvesség és a figyelmesség nem olyan dolog, hogy az valakinek alapból jár, valakinek meg nem. Azt kapod, amit adsz.

Na és akkor a történet: ma utaztam délután 1-kor a 149-es villamospótló buszon. Felszálltam a Móriczon, volt még elég szabadhely, le is ültem. Elkezdtem olvasni (az Astoriára igyekeztem, az egyetemre). Ahogy ment szépen a busz az útján, hamar, nagyon hamar telt meg. Én az olvasásba feledkeztem, szerintem mind tudjuk milyen az. A melletted levő tömeg egy paca, arc és minden nélkül. Így megy ez, minden a normális állapotban, amikor valahonnan előttem és jobbra tőlem, egy idősebb (középkorú) nő hangosan, gyakorlatilag kiabálva így szól:"FIATALEMBER, HÉ FIATALEMBER!" Ekkor felnéztem, nem tudtam, hogy kinek szólnak. Nekem szólt, mert pont rám nézett a nő. Azt mondta, hogy hát nem szégyellem magam, hagyom, hogy ott álljon mellettem (aki mellesleg inkább mögöttem állt, még akkor is csak egy fekete kabátrészt láttam belőle) egy botos bácsi? Mit képzelek?! Mondtam erre, felemelt hangon és felháborodva, hogy na álljunk meg egy picit, nem látja, hogy olvasok? Ezt nekem honnan kellett volna látnom? A bácsi nyugodtan szóljon, kérjen meg rá, hogy álljak föl, mert fáradt és esküszöm, fölállok.

Tisztelt BKV Zrt., Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Rendszeres ügyfelükként az alábbi történettel, illetve az utána megfogalmazott kérdésekkel kapcsolatban szeretném kérni állásfoglalásukat!

A tegnapi nap (2008. február 12.) folyamán este 19:20 magasságában a Deák téri metrómegállóban jegyellenőr kollégáik (azonosító számuk nem volt megfigyelhető, egy középkorú, erős testfelépítésű úr illetve egy hölgy a történet főszereplői) ellenőrzést végeztek. Kolleginájuk már a metróról történő leszállást követő pillanatban elém állt, lehetőséget sem adva arra, hogy elővegyem a bérletemet. Gondolván nem jelent problémát, ha a három méterrel hátrébb álló kollegájának mutatom csak meg az érvényes bérletemet, továbbhaladtam, közben folytatva a mozdulatsort, amelynek célja a bérlet felmutatása volt. Ekkor legnagyobb meglepetésemre kolleginájuk utánam nyúlt, visszahúzott, és követelte a bérlet felmutatását, a karomat végig fogva. Ez nyilvánvalóan nem gátolt volna meg a továbbhaladásban, de civilizált ember lévén nem ráztam le magamról a hölgy kezét, még félő lett volna, hogy testi erőfölényem következtében elbotlik.

Ezt követően felmutattam az érvényes bérletigazolványomat, azonban szóban a hölgy tudomására hoztam, hogy sérelmezem az eljárását, nem tartom indokoltnak a ráncigálást, főleg úgy, hogy az a hatályos magyar jogszabályokba ütközik. Ekkor az előzőnél talán még nagyobb meglepetésemre az addig kb. 3 méter távolságra várakozó kollegájuk is hozzánk sietett, majd emelt hangon tudakolni kezdte a probléma mibenlétét. Ekkor neki is megpróbáltam értésére adni, hogy a BKV ellenőrök jogköre nem terjed ki a személyes szabadság korlátozására (erre különböző jogszabályok értelmében - amelyek ismertetésétől jelen helyütt eltekintenék, mivel a tisztelt BKV legalább olyan jól tisztában van ezek mibenlétével, mint jómagam - csak a közhatalmi és hatósági jogosítványokkal rendelkező szervezetek tagjainak van lehetősége).

Miután nem túl türelmesen végighallgatott, kollégájuk egyre emeltebb hangon közölte, hogy nemcsakhogy hozzámérni joga van, ha úgy tetszik, el is veheti a bérletemet és tetszőleges ideig magánál tarthatja azt. Mikor ismét ellentmondtam neki, valamint fenti jogszabályokra hivatkoztam, immár ordenáré stílusban az arcomba kiabálva tudakolta, hogy tudok-e olvasni. Miután közöltem vele az igenlő választ, tovább ordított, hogy "ha tudnál olvasni te nagyképű jogász" (egyébként nem kis megdöbbenésemre eddig a pillanatig bírta a magyar nyelv azon sajátosságát emberünk, hogy ismeretlenek a pertu elfogyasztásáig magázódni szoktak) akkor tudnám, hogy az utazási feltételeket elfogadva én feljogosítom őket erre az eljárásra, amikor a metró területére lépek. Mindeközben egyre fenyegetőbben viselkedett, a többi kollegájuk (az a másik 3 vagy 4 ember, aki eddig nem vett részt a szóváltásban) is megindult irányunkba.