Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Miért nem érvényes a hévjegy mindkét irányban?

András azt hitte, hogy a 15 kilométeres hévjegyet bármelyik irányba felhasználhatja. Tévedett.

Tegnap (február 5.) Szentendrén jártam biciklivel. Az Árpád hídnál néztem, hogy mindjárt jön egy HÉV, és vettem rá jegyet. A HÉV közben elment, én pedig úgy döntöttem, hogy inkább kitekerek.

Megnéztem azért a jegyemet, megnyugodtam, hogy aznap "egyszeri, útmegszakítás nélküli utazásra" érvényes 15 km távon – tehát jó lesz hazafelé.

Ehhez képest a visszaúton (17:06) a kalauz tájékoztatott, hogy a megváltott jegyem visszafele irányba nem érvényes (sőt először megvádolt, hogy biztos csak nem kezeltettem idefelé – de végül elhitte, hogy nem használtam). Így választhattam, hogy megveszek még egy jegyet, vagy pótdíjaz, vagy leszállít.

Hál’Istennek 155 forintot kibír a zsebem, úgyhogy rövid zsémbelődés után vettem még egy jegyet. Még eszemben volt, hogy leszállás után a jegypénztárnál eladom valakinek, de nem akartam, hogy csalónak nézzenek, meg inkább siettem.

Az ellenőr amúgy korrektnek tűnt, viszont azt továbbra sem értem, hogy nekem honnan kellett volna tudnom, hogy a jegy adott irányba szól – se a jegyemen, se az utazási feltételekben nem találtam erre utaló szöveget. Köszönöm, ha kapok választ.

21 Tovább

Nem tudott lyukasztani, megbüntették a héven

Biztos sokan jártatok már úgy, mint Szabina, akinek volt jegye, de nem tudta érvényesíteni, mert nem voltak lyukasztók vagy épp nem működtek. Az a tapasztalatom, majdnem mindegy, hogy az "új", elektronikus berendezésről vagy a régi, manuális lyukasztóról van szó, mindkettő elég sűrűn tönkremegy. Ha van egyáltalán. Ha az utasnak szerencséje van, nem jön ellenőr vagy ha mégis, méltányolja a helyzetet, elfogadja az ép jegyet és legfeljebb eltépi. Szabinának nem volt szerencséje, megbüntették.

Szeretném történetemet az Önök oldalán megosztani. Január 10-én történt meg velem az alábbi eset az 8-as hév vonalán, 10 óra magasságában. Nem rendelkezem bérlettel, mivel nem használom napi szinten a tömegközlekedést, de mindig érvényes jeggyel utazom, ha rákényszerülök. Aznap se volt ez másképp!

Két gyerekkel, egy ismerősöm kíséretében szálltam fel Cinkotánál a hévre. Lányom babakocsiban, fiam - aki már 2 éves - az karomon volt. Direkt ahhoz az ajtóhoz mentünk ahol a kerékpárosoknak van fenntartva hely! Mikor felszálltunk a két gyerekkel a hévre, azonnal szerettem volna a menetjegyet kezelni, de az ajtó környékén sehol sem volt jegykezelő.

A héven nagy volt a tömeg, de úgy gondoltam, hogy a középső ajtónál biztos, hogy van egy jegykezelő, ezért megkértem ismerősömet, hogy vigyázzon a két gyerekre, amíg átverekszem magam a tömegen és érvényesítem a jegyet. Mivel ismerősöm csak Mátyásföld alsóig utazott, sietnem kellett, a két gyereket mégse hagyhattam egyedül.

Nagy nehezen eljutottam a középső ajtóhoz, de sajnos ott sem volt jegykezelő, és mivel közeledett a következő megálló, vissza kellett mennem, így gyakorlatilag hiába volt jegyem, nem tudtam érvényesíteni!

Mátyásföld repülőtérnél jegyellenőrök szálltak fel, minden ajtónál egy-egy. Több utas is panaszkodott, hogy nem volt lehetőségük a jegyüket érvényesíteni, mivel nincs jegykezelő. Udvariasan közölték, hogy a kocsi másik végében illetve a többi kocsin van, és illett volna ott is körülnézni. Nem volt mese, bírságoltak, és velem se kivételeztek.

Hiába magyaráztam, hogy két gyerekkel utazom egyedül és fizikai képtelenség egy babakocsival és két gyerekkel a tömegen átverekedni magam, a másik kocsiba való átszállásról nem is beszélve, nem érdekelte. Csak annyit kérdezett, hogy minek indulok el egyedül két gyerekkel, miért nem bíztam rá valamelyik utasra a két gyereket amíg érvényesítem a másik kocsiban a jegyet.

Az azonosítóját persze nem volt hajlandó megmutatni! Mellettem utazott egy kerékpáros, aki hasonlóan járt. Elmesélte, hogy ő egyszer már járt úgy, hogy a kerékpáros helyen nem volt jegyérvényesítő, sőt az egész kocsiban nem volt, ezért hátra hagyta a kerékpárt, és átszállt a másik kocsiba, hogy kezeltesse a jegyét. Mire visszajött, a kerékpárnak hűlt helye volt. Ugyanakkor kerékpárral és babakocsival nem lehet akárhová felszállni a héven.

Mi a teendő ebben az esetben? Nekem kellene tudnom, hogy hol található a jegykezelő?(Régebben gyakrabban utaztam a héven és minden ajtónál volt legalább egy jegykezelő!) Van jogom egy vadidegen utast megkérni, hogy vigyázzon gyerekeimre, amíg megkeresem a lyukasztót és érvényesítem a jegyemet?

Kötelessége egy utasnak egy vadidegen ember gyerekeire vigyázni, amíg az elszalad jegykezelőt keresni a szerelvényen? Van jogom átgázolni a tömegen, esetleg menet közben kifeszíteni a hév ajtaját és átmászni egy másik kocsiba, csak hogy véletlenül se utazzak egy másodpercig se kezeletlen jeggyel? Esetleg jobb híján a fogaimmal kellett volna érvényesítenem a menetjegyet? Remélem, hogy kérdéseimre választ kapok.

A kép illusztráció, olvasónk, Esti Kornél készítette

34 Tovább

Zűrzavar a Batthyány téren megvert férfi ügyében

Komoly visszhangot váltott ki a BKV-figyelőn szerdán megjelent "Véresre vertek egy embert a hév biztonsági őrei" című bejegyzésünk. Elsőként a BKK reagált írásunkra, ezt a Facebookon már olvashattátok. Csütörtökön levelet küldött a BKV is. Az eredeti levél írója is újabb gondolatokat osztott meg a blog Facebook-oldalán, sőt, egy hozzászólásban az eset részleteit is leírta. Megkeresésünkre a BRFK is tájékoztatást adott. Az alábbiakban - egymás után, szerkesztetlenül - ezeket olvashatjátok.

A BKK közleménye

A mai napon a BKV Figyelőn Véresre vertek egy embert a hév biztonsági őrei címmel megjelent írást a BKK is olvasta. Annyit már most bizonyosan kiderítettünk, hogy a történetben említett személyek nem a BKK bejárati ellenőrei voltak, mivel a Batthyány téren a megadott időben nem teljesítettek szolgálatot. Az esettel kapcsolatban a BKV-nál vizsgálat indult, amelynek lezárulásáig bővebb információt nem tudunk adni.

A BKV reakciója

Az ügyben rendőri intézkedés történt, a BRFK. I. kerületi Rendőrkapitányság járőrei intézkedtek. A tényállásról ezért a Rendőrkapitányság tud felvilágosítást adni. A BKV Zrt. a CIVIL Zrt. konzorciummal végezteti a vagyonvédelmi munkát, az őrök a HÉV vagyonelemek (kábelek, állomások, stb.) biztonsági őrzését végzik, jegyellenőrzési tevékenységet egyáltalán nem látnak el.

A vagyonvédelmi cég soron kívül elvégezte az üggyel kapcsolatos belső vizsgálatát. Ennek során kiderült, hogy az ittas állapotban lévő agresszív férfit egy ismeretlen járókelő vitte ki a BKV területéről a közterületre. A sértett az intézkedő rendőrök és az egyik biztonsági őr jelenlétében elmondta, hogy őt a BKV-s biztonsági őrök nem bántották. Természetesen az ügy részleteinek tisztázása csak a rendőrségi vizsgálat után lehetséges.

Pechan Cecília szemtanú, az eredeti levél szerzőjének kiegészítése és újabb levele

Én a történetből (amit az ember mesélt el), azt tudtam kihámozni, hogy érvénytelen jeggyel szeretett volna feljutni a Hévre. Volt nála egy kezeletlen jegy is és mikor megbukott a másikkal, akkor azt elkezdte lobogtatni, de azt már nem engedték neki használni, megkérték, hogy hagyja el az állomás területét. Ő el is indult és közölte velük, hogy akkor megy 86-sal.

Elindult kifelé, ők meg mentek utána. Azt hitte, hogy csak ki akarják kísérni, de mikor a mozgólépcső tetejére értek, elkezdték lökdösni. Ez az, amit én már a buszról láttam. Azért vagyok biztos abban, hogy az ember nem kötekedett, mert mikor lökdösték, hátra sem fordult, csak mereven nézett előre és igyekezett minél hamarabb kiérni.

*

Mindenkinek köszönöm, aki megosztotta a levelemet a veréssel kapcsolatban. Úgy tűnik, jelentős visszhangot kapott az ügy.

1. Szeretném leszögezni, hogy a sok cikkben, ami megjelent, apró részletetek másként vannak leírva, illetve egy-két (néha több) mondattal kiegészült az eredeti levél (mintha én írtam volna). Ezek a történet lényegén nem változtatnak, de az igazsághoz ez is hozzátartozik. Az eredeti az oldalamon megtalálható.

2. Szeretném azt is leírni, hogy ellentétben sok emberrel, nekem alapjáraton se az ellenőrökkel, se a biztonságiakkal nincs gondom. Mióta felnőttem és dolgozó polgár lettem, mindig van bérletem, jegyem, így nem szokott atrocitás érni. Ez persze nem volt mindig így... Viszont minden nap BKV-val utazom és már több, mint 10 éve egy összetűzésem sem volt senkivel, aki ott dolgozik.

Én megértem, hogy a munkájukat végzik és azt is, hogy köztük is van ilyen és olyan ember is. Nem általánosítok, mert ez a lehető legtávolabb áll tőlem. Lehet, ez sokaknak nem jelent semmit, de én köszönni és mosolyogni is szoktam rájuk és sokszor vissza is kapom. A Batthyány téren a metró lejáratánál állóktól, például minden reggel.

3. VISZONT. A fentiektől függetlenül én nem fogok szó nélkül elmenni senki mellett, akit bántanak. Mindegy, hogy ezt ki teszi. Igen, lehet, hogy bennem sincs mersz már ahhoz, hogy egy verekedésbe beleavatkozzak, de hogy nem hagyok ott egy embert, aki a földön fekszik, az biztos. És remélem, hogyha nyilvánosságot kapnak az ilyen ügyek, akkor ez visszatartó erő lesz.

4. Mivel egyedül vállaltam a szemtanú szerepét, ezért keresem azokat, akik látták az esetet! Kérem keressenek meg!

A BRFK tájékoztatása

Megkeresésére hivatkozva tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett ügyben a sértett könnyű sérülést szenvedett. Az ügyben a BRFK I. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A rendőrség a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végzett, azonban az eset körülményeinek pontos tisztázásra érdekében további szemtanúk jelentkezését várja. További információ az üggyel összefüggésben a nyomozás érdekeire tekintettel nem közölhető.

38 Tovább

Véresre vertek egy embert a hév biztonsági őrei

Több olvasótól is megkaptam az alábbi levelet, de az eset szemtanúja is elküldte. Noha már olvasható a BKV-figyelő Facebook-oldalán is, kiteszem a blogra, hadd kapjon nagyobb nyilvánosságot. Pechan Cecília, a levél írója az alábbiakat természetesen elküldte a BKK-nak is.

Kedd reggel (2013. január 15., 7 óra körül) a Batthyány téren a szemem láttára vertek meg egy embert a BKK hév biztonsági őrei. (A korrektség kedvéért tisztázzuk: a hévnél szolgálatot teljesítő biztonságiak nem a BKK, hanem egy alvállalkozó munkatársai - a szerk.)

Ráadásul úgy, hogy a hévtől elkísérték a vásárcsarnok felé vezető mozgólépcsőig, feljöttek vele a felszínre és a mozgólépcső tetején, ahol már nem veszi őket a kamera, hátulról az egyik elkezdte lökdösni. Én ezt még a 60-as buszról láttam, a lányommal voltam, mikor leszálltunk. Mire leszálltunk, az ember már a földön feküdt.

Azok közül akik felkísérték, ketten hév biztonsági őr feliratú kabátban voltak, egy pedig sima fekete kabátban volt. A fekete kabátos a férfi fölött állt és valamit mondott neki, a másik kettő mellettük figyelt. Mire az egész pontosan tudatosult bennem, ezek hárman visszamentek az aluljáróba, jól kihúzták magukat, hogy mindenki lássa, milyen nagy emberek is ők.

A Lipóti pékségben dolgozó lányok kint álltak a pult előtt, onnan figyelték az eseményeket és nevetgéltek. Én és egy középkorú nő odamentünk a még mindig földön fekvő emberhez. (A lányomat elküldtem az iskolába - nem akartam, hogy ezt végig nézze!) A szeme alól és a szájából ömlött a vér. Fel akartuk segíteni, de azt kérte, hadd álljon fel inkább ő. Ez kb. 10 percig nem sikerült neki.

Eközben én mentőt és rendőrt hívtam. A középkorú hölgy elment dolgozni, én ott maradtam, hogy megvárjam a rendőröket. Várakozás közben a Lipóti pékség dolgozói rendszeresen kinézegettek, hogy mi történik. Amíg vártunk a mentőre és a rendőrökre, kijött az aluljáróból két járőr. Odamentem, elmondtam, hogy mi történt és hogy már hívtam rendőrt. Ők beszóltak a központba, hogy ott vannak, felvették az adataim, a vallomásom, a személyleírást.

Senki nem ajánlotta fel, hogy menjünk le és mutassak rá, hogy ki volt. Ezek után, mondták, hogy mehetek, a többit ők elintézik. Kértem, hogy a pékségbe kérdezzenek be, mert ők látták az egészet. Megígérték, hogy megteszik. Mikor elindultam, odamentem a lányokhoz és kértem őket, hogy beszéljenek a rendőrökkel, mondják el a mit láttak. A válasz: ők nem láttak semmit, végig forgalom volt.

Ezek után félek, hogy az egész ügy el lesz tussolva. Ha a megvert ember valami bűncselekményt követett el, akkor a biztonságiaknak kötelessége lett volna megvárni a rendőrséget, ha nem volt jegye vagy bérlete, akkor max. arra van joguk, hogy a hév állomás területéről kivezetik. De ami történt az egyszerűen törvénytelen. Megverik és kinn hagyják a hidegben a földön. 

(Illusztráció: Budapest Tourist Guide)

20 Tovább

Ingázni kellett a HÉV és a pótlóbusz között

Kisebb népvándorlás volt Soroksáron a közelmúltban. A tájékoztatás hiánya miatt az utasok a HÉV és a pótlóbusz között ingáztak - írta Csaba nevű olvasónk. Az alábbi eset december 18-án történt.

Szeretném elmesélni, mi történik éppen. A Ráckevei HÉV (H6) eseményezett Soroksár felső és Soroksár, Hősök tere között. Soroksár felsőnél a járművezető közölte, hogy végállomás, nem megy tovább. A nép leszállt, át a buszmegállóhoz, megvárja a nem egy perc múlva érkező pótlót.

A Hősök terénél a járművezető bemondja, hogy végállomás, onnantól jár a HÉV. A nép leszáll, átmegy a HÉV-hez. Mikor az befut, a nép felszáll. A járművezető bemondja, hogy a baleset miatt nem megy tovább, további utasítást vár.

Pár perc múlva ismét bemondja, hogy a HÉV-et Dunaharasztiig pótolják, mindenki szálljon pótlóra. Nép leszáll, pótlóhoz át. Pótló helyett HÉV érkezik az eredeti vonalon. Aki szemfülesen átrohan a kocsik között, eléri, aki nem, az vár egy másikra.

Szeretném megjegyezni, hogy ilyen információzavar csak azóta van, hogy létezik BKK. Hihetetlen és felháborító, hogy a BKK és a BKV nem informálja egymást megfelelően, ezért több száz utas marad ott, ahol. 

(Illusztráció: michaeltaylor.ca)

4 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek