Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Így látja az utasokat egy jegypénztáros

Az alábbi levél írója az elmúlt években többféle munkakörben megfordult a BKV-nál és a BKK-nál, így komoly tapasztalatai vannak velünk, utasokkal kapcsolatban. Miközben számtalan, gyakran jogos panasz érkezik a budapesti tömegközlekedésre és az abban dolgozókra, érdemes "meghallgatni" a másik oldalt is. Hiszen tudjuk, hogy semmi sem fekete vagy fehér.

Régóta gondolkodom egy levél megírásán, amivel reagálni tudok mind a pozitív, de legfőképpen a negatív levelekre, amelyeket a blogon olvashatunk. Számos részre bonthatók a panaszok, szeretnék ezekre egyenként véleményt írni, hátha lesz olyan az olvasók közül, aki megérti a másik oldalt is, s nem az "utáljuk most őt" elvet fogja követni.

Jelenleg mint pénztáros dolgozom a BKK-nál, így értelemszerűen sokat kerülök kontaktusba az emberekkel, de dolgoztam már kisegítő tolmácsként is pár éve, diák koromban, ahol szintén sokat találkoztam az emberekkel, és meg kell mondjam, eléggé ledöbbentő, amikkel találkozom. Napi 400-500 vásárló intézi nálam a jegy- vagy bérletvásárlását, így elég jó képet tudok alkotni az átlagemberről.

Gyerekkorom óta arra tanítottak, hogy teljesen mindegy, hogy boltba megyek vagy csak az utcán szólítok le valakit bármilyen okból, az első, hogy köszönjek. Nem hiszem, hogy olyan nagy elvárás egy jó napot/jó estét! Az emberek 60 százaléka, legfőképpen az idősek és a turisták azok, akik rendszerint úgy érkeznek a pénztárhoz, hogy már a mozgólépcsőről kiabálják, mutogatják, hogy egy jegyet szeretnének, majd az udvarias köszönésemre lenéző tekintet a válasz.

Rendszerint a pénztáros az, akin csattan egy elromlott mozgólépcső vagy a jegykiadó gép hibája, holott az előbbire a forgalmi ügyeletes tud válaszokat biztosítani, utobbiakért (amiket egy külsős cég üzemeltet) az automata oldalán található ingyenes szám tud megoldással szolgálni. Egy átlag utastól természetesen nem várható el, hogy mindezekkel tisztában legyen, de az ebből adódó ingerültségét miért a pénztároson kell levezetni?

Elvégre ha egy tévének a távirányítója nem működik, akkor sem a pénztároshoz megyünk annak felmenőit szidalmazni, vagy éppen annak foglalkozását firtatni.

Tolmácsként az ellenőrökkel közösen végeztem a munkámat, ők ellenőriztek, én fordítottam, így az ő oldalukról is lehetőségem nyílt a helyzet értékelésére. Nagyon sok levelet olvastam, amelyekben az utasok az ellenőrök bunkó magatartására hivatkoznak és nem áll szándékomban ezeket cáfolni, hisz tudjuk, hogy vannak ilyen emberek.

DE! Kíváncsi lennék, vajon melyik olvasó lenne képes arra, hogy napi 8 órában hallgassa az utasok szidalmazását, hogy "rohadt g**ik", "kéregess anyádtól", stb. Az ellenőrök sajnos elértek arra a szintre (nagyrészt az ő hibájukból, de részben az utasok általánosításaiból), hogy már senkit nem érdekel az egyén, hogy ki milyen ember, meglátja az ellenőrt, onnantól ő AZ ELLENŐR, akit utálni kell, akit le kell köpni, és aki egy szemét, szar alak.

Senkit nem érdekel az (és ez az összes emberre vonatkozik), hogy talán ha emberségesen közelítene, köszönne, nagy valószínűséggel kedvesebb választ kapna. Számos példát lehet felsorakoztatni ennek az igazolására is, de sajnos ezt mindenki annyira természetesnek veszi, hogy erről nem esik szó.

Mindenki nézzen egy kicsit magába, hogy vajon ő hogyan bírkózna meg egy olyan munkával, ahol az emberek mind megvetéssel tekinenek a dolgozóra, ahol szinte nulla az esély arra, hogy egy normális kontaktust lehessen létre hozni. Persze, hogy ezek után az ember nem szívesen jár munkába, streszesebb és ingerültebb a kelleténél. De ez is egy munka és nem teheti meg mindenki, hogy irodában üljön egész nap és azért kapjon fizetést.

A sofőrök munkájához sajnos nem sokat tudok hozzáfűzni, nem dolgoztam velük, de vannak ott dolgozó ismerőseim, akik olyanokról tudnak beszámolni, amiket természetesen mindenki tud: alkatrész hiány, az ebből adódó problémák, amiért ő felel, a bunkó utasok, akikkel nap mint nap szembekerül.

Mint utas sokszor voltam fül és szemtanúja eseteknek ahol a BKV-t szidalmazták, rongálták annak állapota miatt, vagy éppen az esetleges késésért. Kíváncsi lennék, ezek az emberek mit csinálnának, ha nem lenne BKV. Hogy járnának munkába, szórakozni, iskolába? Tény, hogy sajnos nem lehet a menetrendre hivatkozni mint egy biztos tájékoztatás a járművek indulásáról, illetve a buszok, villamosok, metrók állapota is kifogásolható, de végeredményben szállít minket.

Írkálhatunk sok száz posztot arról, hogy mi jó és mi rossz ebben a rendszerben, változtatni úgysem tudunk rajta, csak azon, hogy kinek a napját rontjuk el egy-egy beszólással vagy megjegyzéssel. Tényleg a pénztárost, sofőrt, ellenőrt, forgalmistát kell elküldeni melegebb éghajlatra egy rossz rendszer miatt, amiről ők semmit sem tehetnek?

Milyen ember az, aki képes napi 8-10-14-24 órában tökéletesen utasbarát, kedves, mosolygós stílusban munkát végezni, amikor ugyanennyi időben folyamatosan kapja a szidalmazásokat?Utasként az ember elvárja a toleranciát, de hogy ő legyen toleráns, az meghaladja sokak képességét.

18 Tovább

Félórás sorban állás egy BKK-jegyért

Ami a budapestieknek rutinból megy, a vidékieknek vagy a külföldieknek korántsem. Zsolt Miskolcról utazott a fővárosba, s amellett, hogy csaknem eltévedt a Keletinél, rengeteget kellett sorban állnia a jegypénztárnál is. A kialakult tömegről fotót is küldött.

Múlt szombaton ismét Budapestre kényszerültem utazni, Miskolcról. Azt már korábban jeleztem, közöltétek is, hogy a Keleti pályaudvarnál a metró megváltozott megközelítési helye SEHOL nincs jelezve. Jelentem, azóta sem, de most már legalább én tudom, merre kell menni, gondolom, van még olyan, aki kínlódik ezzel a kérdéssel, mint én tavaly nyáron. Főleg, aki ritkán utazik fővárosunkba, netán-tán külföldi.

Sajnos nem volt budapesti buszjegyem, lementem az aluljáróba, és az EGYETLEN üzemelő jegyértékesítő ablak előtti sor a mozgólépcsőkig ért. Nem mértem, de 20-30 perces sorban állás után juthattam jegyhez, miközben a mozgólépcső bejáratánál 4 unatkozó ellenőr beszélgetett. Ha abból 2 esetleg jegyet is árul, a másik kettő kényelmesen tudta volna ellenőrizni a gyér forgalmat (mivel mindenki sorban állt).

Volt egy működésképtelen jegykiadó automata is, felirat nem volt rajta, hogy nem működik, így folyamatosan próbálkozott rajta valamelyik türelmetlen utas. Nem érdeke a BKK-nak a jegyeladás? Nagyon úgy tűnik…

Egyébként nagyon tetszenek a fehér metrók! Hazafelé a Deák térnél mentem le a metró aluljáróba, a 3-as metró nagyon sok helyen ki volt táblázva, az 1-es is egy helyen, a 2-es metróra semmiféle utalás nincs, hogy merre kell venni az irányt. Tudom, ez Nektek teljesen egyértelmű, valami nekem is rémlett, de inkább megkérdeztem. Nem lehetne azt is kitáblázni?

9 Tovább

Miért nem érvényes a hévjegy mindkét irányban?

András azt hitte, hogy a 15 kilométeres hévjegyet bármelyik irányba felhasználhatja. Tévedett.

Tegnap (február 5.) Szentendrén jártam biciklivel. Az Árpád hídnál néztem, hogy mindjárt jön egy HÉV, és vettem rá jegyet. A HÉV közben elment, én pedig úgy döntöttem, hogy inkább kitekerek.

Megnéztem azért a jegyemet, megnyugodtam, hogy aznap "egyszeri, útmegszakítás nélküli utazásra" érvényes 15 km távon – tehát jó lesz hazafelé.

Ehhez képest a visszaúton (17:06) a kalauz tájékoztatott, hogy a megváltott jegyem visszafele irányba nem érvényes (sőt először megvádolt, hogy biztos csak nem kezeltettem idefelé – de végül elhitte, hogy nem használtam). Így választhattam, hogy megveszek még egy jegyet, vagy pótdíjaz, vagy leszállít.

Hál’Istennek 155 forintot kibír a zsebem, úgyhogy rövid zsémbelődés után vettem még egy jegyet. Még eszemben volt, hogy leszállás után a jegypénztárnál eladom valakinek, de nem akartam, hogy csalónak nézzenek, meg inkább siettem.

Az ellenőr amúgy korrektnek tűnt, viszont azt továbbra sem értem, hogy nekem honnan kellett volna tudnom, hogy a jegy adott irányba szól – se a jegyemen, se az utazási feltételekben nem találtam erre utaló szöveget. Köszönöm, ha kapok választ.

21 Tovább

Ismét a jogszerűségről, figyelmetlenségről, méltányosságról

Jogszerűség vagy méltányosság? - erre a kérdésre kerestük a választ múlt héten, amikor az ellenőrök pótdíjaztak egy bérlettel, diákigazolvánnyal rendelkező utast, aki elmulasztotta ráírni a szelvényre az igazolványszámot. Mai történetünk is hasonló.

Olvasónk - állítása szerint - véletlenül kétszer érvényesítette ugyanazt a jegyet, hibáját elismerte. Mint írja, nem vette észre, hogy gyűjtőjegye egyik darabját már kezelte. (Ilyen előfordul, van, hogy a gép halványan nyomtatja rá a számot.)

Történetünk névtelenséget kérő szereplője felajánlotta, hogy újat lyukaszt, illetve egy kezeletlen jegy kitépését a tömbből. Ezt az ellenőrök - egyébként a szabályzatot betartva - nem fogadták el.

A kérdés most is ugyanaz: gyakoroljon-e a BKK valamilyen módon méltányosságot azokkal az utasokkal szemben, akik nem akarnak bliccelni, csak figyelmetlenek. A bizonyítás kétségkívül nehéz...

Friss nyugdíjas vagyok, 2012 december 21-én megszűnt a munkaviszonyom és kértem nyugdíjazásomat. 40 évet becsületesen ledolgoztam. A Nyugdíjbiztosító megküldte a határozatot, a Nyugdíjfolyósítótól még várom a nyugdíjas igazolványt. Nyugdíjas bérletszelvényt addig nem vettem, míg nem tudom igazolni. Mindezt azért írtam le, hogy értse a problémámat.

Decemberre vettem bérletet, gondoltam a januárt átvészelem tömbjeggyel, míg az igazolványom megérkezik. Közelebbi helyekre meg gyalog járok. Történetem a következő.

2013. január 21-én reggel 8 órakor férjemmel szemvizsgálatra mentünk. Az Arany János utcai megállóban szálltunk fel a metróra. Kezeltem a tömbjegyből a következőt, amit felszálláskor egy köszönömmel nyugtáztak.

Leszálláskor a Corvin-negyednél ellenőrök vártak. Gyanútlanul mutatom a jegyet. Itt kiderült, hogy az előzőleg egy trolin kezelt jegyet kezeltem újra. Az ellenőrnő látta a jegyen, hogy az Arany János utcánál szálltam fel. Szándékom, hogy kezelek jegyet, ott volt. (A BKK automatái hol bélyegeznek, hol lyukasztanak, hol pedig bélyegeznek és kiharapnak a jegyből. A trolin a gép csak bélyegez.)

Figyelmetlen voltam, az előttünk álló vizsgálat miatt talán feszültebb is. Elismertem a hibámat, kértem hadd lyukasszak ott egy jegyet vagy tépjen ki egy kezeletlent. "Nem fogadhatom el" - volt a válasz. Akkor fizessek. Mondtam neki, nincs nyolc ezer forintom. (Nem volt sem a pénztárcámban, sem a zsebemben, sem a táskámban. Nem hordok magamnál készpénzt, csak bankkártyát.)

Máris odaintette a sárga mellényeseket, a biztonság kedvéért kettőt! Ekkor - a mellényesek szerint - már háromszor kezelt jegyem volt, bár nekik nem az a feladatuk, hogy az utast, engem szapuljanak. Nekik is említettem nincs nyolc ezer forintom. Ekkor a nő már rendőrrel fenyegetett. Mutassam az igazolványomat, vagy hívja őket is!

Nem tudom mi ilyenkor a teendő! Nyilván a nőnél nem tudok kártyával fizetni és nincs minden állomáson bankautomata! Nem kaptam felvilágosítást! Csak megvetést és fenyegetést. Fizettem volna, de nem volt nálam készpénz. A megoldás: kiállított egy csekket 16 ezer forintról!!!

Mélységesen felháborít az, ahogy bánt/bántak velem. Az első pillanattól ellenségesen viselkedett az ellenőr. Ezek szerint én egy gonosz, szándékomat előre kitervelő, galád ember vagyok...

23 Tovább

Nem tudott lyukasztani, megbüntették a héven

Biztos sokan jártatok már úgy, mint Szabina, akinek volt jegye, de nem tudta érvényesíteni, mert nem voltak lyukasztók vagy épp nem működtek. Az a tapasztalatom, majdnem mindegy, hogy az "új", elektronikus berendezésről vagy a régi, manuális lyukasztóról van szó, mindkettő elég sűrűn tönkremegy. Ha van egyáltalán. Ha az utasnak szerencséje van, nem jön ellenőr vagy ha mégis, méltányolja a helyzetet, elfogadja az ép jegyet és legfeljebb eltépi. Szabinának nem volt szerencséje, megbüntették.

Szeretném történetemet az Önök oldalán megosztani. Január 10-én történt meg velem az alábbi eset az 8-as hév vonalán, 10 óra magasságában. Nem rendelkezem bérlettel, mivel nem használom napi szinten a tömegközlekedést, de mindig érvényes jeggyel utazom, ha rákényszerülök. Aznap se volt ez másképp!

Két gyerekkel, egy ismerősöm kíséretében szálltam fel Cinkotánál a hévre. Lányom babakocsiban, fiam - aki már 2 éves - az karomon volt. Direkt ahhoz az ajtóhoz mentünk ahol a kerékpárosoknak van fenntartva hely! Mikor felszálltunk a két gyerekkel a hévre, azonnal szerettem volna a menetjegyet kezelni, de az ajtó környékén sehol sem volt jegykezelő.

A héven nagy volt a tömeg, de úgy gondoltam, hogy a középső ajtónál biztos, hogy van egy jegykezelő, ezért megkértem ismerősömet, hogy vigyázzon a két gyerekre, amíg átverekszem magam a tömegen és érvényesítem a jegyet. Mivel ismerősöm csak Mátyásföld alsóig utazott, sietnem kellett, a két gyereket mégse hagyhattam egyedül.

Nagy nehezen eljutottam a középső ajtóhoz, de sajnos ott sem volt jegykezelő, és mivel közeledett a következő megálló, vissza kellett mennem, így gyakorlatilag hiába volt jegyem, nem tudtam érvényesíteni!

Mátyásföld repülőtérnél jegyellenőrök szálltak fel, minden ajtónál egy-egy. Több utas is panaszkodott, hogy nem volt lehetőségük a jegyüket érvényesíteni, mivel nincs jegykezelő. Udvariasan közölték, hogy a kocsi másik végében illetve a többi kocsin van, és illett volna ott is körülnézni. Nem volt mese, bírságoltak, és velem se kivételeztek.

Hiába magyaráztam, hogy két gyerekkel utazom egyedül és fizikai képtelenség egy babakocsival és két gyerekkel a tömegen átverekedni magam, a másik kocsiba való átszállásról nem is beszélve, nem érdekelte. Csak annyit kérdezett, hogy minek indulok el egyedül két gyerekkel, miért nem bíztam rá valamelyik utasra a két gyereket amíg érvényesítem a másik kocsiban a jegyet.

Az azonosítóját persze nem volt hajlandó megmutatni! Mellettem utazott egy kerékpáros, aki hasonlóan járt. Elmesélte, hogy ő egyszer már járt úgy, hogy a kerékpáros helyen nem volt jegyérvényesítő, sőt az egész kocsiban nem volt, ezért hátra hagyta a kerékpárt, és átszállt a másik kocsiba, hogy kezeltesse a jegyét. Mire visszajött, a kerékpárnak hűlt helye volt. Ugyanakkor kerékpárral és babakocsival nem lehet akárhová felszállni a héven.

Mi a teendő ebben az esetben? Nekem kellene tudnom, hogy hol található a jegykezelő?(Régebben gyakrabban utaztam a héven és minden ajtónál volt legalább egy jegykezelő!) Van jogom egy vadidegen utast megkérni, hogy vigyázzon gyerekeimre, amíg megkeresem a lyukasztót és érvényesítem a jegyemet?

Kötelessége egy utasnak egy vadidegen ember gyerekeire vigyázni, amíg az elszalad jegykezelőt keresni a szerelvényen? Van jogom átgázolni a tömegen, esetleg menet közben kifeszíteni a hév ajtaját és átmászni egy másik kocsiba, csak hogy véletlenül se utazzak egy másodpercig se kezeletlen jeggyel? Esetleg jobb híján a fogaimmal kellett volna érvényesítenem a menetjegyet? Remélem, hogy kérdéseimre választ kapok.

A kép illusztráció, olvasónk, Esti Kornél készítette

34 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek