Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A hármas metró vonalán is Alstom-kocsik futnának

Tarlós István szerint a francia Alstom cég a késedelmes szállítás miatt további metrószerelvényeket adna Budapestnek. A kocsik a 3-as vonalon futhatnának, -írja MTI-s forrásra hivatkozva az Origo.

Tarlós István főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában szerda este a 2-es metró vonalára megrendelt szerelvények kapcsán azt mondta: az előző vezetés által kötött rossz szerződésből adódóan van egy súlyos, négyéves késedelem és egy választott bírósági vita. Utóbbinál a főváros jól áll, de az eljárást a felek kölcsönösen felfüggesztették, és az Alstom hajlandó arra, hogy a főváros követelései fejében további szerelvényeket szállítson - tette hozzá.

Tarlós szerint a további szerelvényekre a 2-es és a majdani 4-es metró vonalán nincs szükség, ellenben jól hasznosulnának a "már-már veszélyes 3-as vonalon". A kompenzáció valószínűleg hét szerelvényt, azaz 42 kocsit jelentene.

Ehhez arra is szükség van, hogy a 2-es vonal járműcseréjének az Európai Beruházási Bank (EIB) általi finanszírozását megszüntessék, a projekt átkerüljön a Közlekedési Operatív Programba, s így a kompenzációból és a felszabaduló hitelből le lehetne cserélni a 3-as vonalon futó 40 éves szerelvényeket is - mondta a főpolgármester.

(Origo - MTI)

1 Tovább

Beragadt az alagútba egy metrószerelvény

Fékhiba miatt több mint fél órát vesztegelt a 3-as metró egyik szerelvénye az alagútban a Pöttyös utca és a Határ út között. Pánik nem alakult ki, a hibát vizsgálják.

Több mint fél órára az alagútban ragadt egy szerelvény a 3-as metró vonalán a Pöttyös utca és a Határ út között szombat délben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az első vizsgálat szerint a jármű légrendszerű fékjében a kompresszor nem termelt levegőt, így "befogott a fék".

A BKK közlése szerint a metró vezetője folyamatosan tájékoztatta az utasokat a problémáról, pánik nem alakult ki a mintegy 32 perc alatt, amíg a szerelvény a két állomás között volt.

A hiba és az eset körülményeit vizsgálják. A Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest állomás között pótlóbuszok szállították az utasokat. A metróközlekedés nem sokkal egy óra előtt megindult.

Origo/MTI

10 Tovább

Reggel a nyugdíjasok is fizessenek a BKV-n

Pont egy hete, február 14-én vetettünk fel a BKV-figyelő Facebook oldalán, hogy a nyugdíjasok utazási kedvezményének átalakításával csökkenthető lenne a reggeli zsúfoltság a BKV járatain. A téma kényes jellege miatt több tucat kritikát kaptam, de ezek mellett közel kétszáz szakmai vélemény is érkezett. Most, egy hét elteltével a VEKE is felvetette annak az ötletét, hogy a nyugdíjasok utazási kedvezményét át kell alakítani:

Bizonyos utazási kedvezményeket csak csúcsidőn kívül lehetne igénybe venni a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület javaslata szerint. Így a nyugdíjasok utazási kedvezménye reggel 6 és 9 óra között nem lenne érvényes. A Budapesti Közlekedési Központ szerint nem a nyugdíjasok okozzák a zsúfoltságot - írja a Blikk.

Túl sokan utaznak egy időben a BKV járatain a reggeli csúcs idején. Ha külön mennének dolgozni a hivatalnokok, iskolába a diákok és piacra a nyugdíjasok, kevesebb busz is elég lenne, járatritkítások helyett még pénzt is spórolhatna a BKV, és a zsúfoltság is csökkenne. Ezt vetette fel az egyesület.

A civil szervezet szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy be lehet-e vezetni azt a számos nyugat-európai országban alkalmazott módszert, hogy bizonyos utazási kedvezmények csak csúcsidőn kívül érvényesek. Így a 65 év felettiek utazási kedvezménye reggel 6 és 9 óra között nem lenne érvényes. Aki mégis ekkor szeretne közlekedni, annak kedvezményes jegyet, bérletet kellene váltania.

"A lépcsőzetes munkakezdéssel valóban lehetne csökkenteni a reggeli tumultust, de számottevő megtakarítás ettől nem várható" - mondta a Blikknek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sajtóirodája. Álláspontjuk szerint a nyugdíjasok ingyenes utazásának korlátozása konfliktushoz vezetne, hiszen így azokat is többletkiadásokra kényszerítenék, akik orvoshoz mennek a reggeli órákban. A zsúfoltságot amúgy sem a nyugdíjasok okozzák.

Az elektronikus bérletek megjelenésével nem kizárt, hogy a kedvezményes utazások jelenlegi módja megváltozik, de a BKK jelenleg nem tervez ilyen alapvető átalakításokat.

(Origo)

33 Tovább

Tarlós: Járatritkítás kell a BKV túlélése érdekében

Járatritkítás, a buszágazat privatizációja, újabb önkormányzati hitelfelvétel és a fővárosi intézmények lepusztulása lehet a BKV megmentésének ára - nyilatkozta a Népszabadságnak Tarlós István főpolgármester. A február 29-i közgyűlésnek a BKV-járatok ritkítását fogja javasolni, mondta. Vitézy Dávid viszont a közszolgálati rádióban kijelentette, a járatok ritkítását nem tartja jó megoldásnak.

Összeomlik a BKV, ha március végéig nem sikerül rendezni az adósságszolgálat kérdését. Negyven milliárd forint hiányzik a büdzséből, ez a 2004-ben a főváros által felvett, és most lejáró hitelekből jön össze - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Tarlós István főpolgármester, aki szerint a BKV megmentésének ára járatritkítás, a buszágazat privatizációja, újabb önkormányzati hitelfelvétel és a fővárosi intézmények lepusztulása lehet.

A kérdésre, hogy a BKV is egyik pillanatról a másikra dől-e be, mint a Malév, Tarlós azt felelte, ez elképzelhető. "Ha eljön a fizetési határnap és a fővárosnak már nem lesz mit mozgósítania, akkor másnap a BKV fizetésképtelen lesz." Ugyanakkor szerinte már a február 29-ei közgyűlésnek meg kell szavaznia a BKV-járatok ritkítását, mert nincs más megoldás. A paraméterkönyv módosításáról szóló javaslatot Tarlós nyújtja majd be. A fővárosi intézményeknél pedig megszorításokra van szükség a spórolás érdekében, bár Tarlós szerint azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ezt milyen mértékben sínyli majd meg az intézményrendszer. "Bizonyos, hogy mindez nyomot hagy az utakon, a parkokon, a színházakon, az iskolákon" - tette hozzá.

Tarlós meglepő kirohanásoknak nevezte Rogán Antal V. kerületi polgármester és Lázár János Fidesz-frakcióvezető nyilatkozatait - Lázár legutóbb például úgy fogalmazott, hogy a főváros csak a markát tartja. Azt mondta a lapnak, nem csak őt támadják a Fideszen belül, sok személyi konfliktusról lehetett hallani mostanában a kormánypárton belülről, például a legutóbbi egri frakcióülésről. Részleteket azonban nem mondott erről.

Vitézy szerint nem megoldás a járatritkítás

A közszolgálati rádió 180 perc című műsorában viszont Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt mondta, nem tartja jó megoldásnak a járatritkítás. A nagyvárosi tömegközlekedés sehol a világon nem tartja fenn magát a jegybevételekből, támogatásra van szüksége. Ilyen támogatást 2004 és 2010 között, hat éven át nem kapott, emiatt működési hitelekből finanszírozták a BKV-t, vagyis a bérköltségeket és a gázolaj árát - magyarázta.

Vitézy szerint csak az jelenthet megoldást, ha a BKV fel tud venni a most lejáró adósságokat helyettesítendő egy újabb, "refinanszírozó" hitelt. "Hogy hatévnyi pénzt most egyszerre kifizessünk, az irreális" - jelentette ki. A járatritkításokra vonatkozó kérdésre azt felelte, ez és a jegyáremelés kérdése évtizetedeken át újra és újra előkerült, de szerinte egyik sem jelent megoldást. "A járatritkítással azt lehet megoldani, hogy kevesebben utazzanak, és csökken emiatt a jegyárbevétel is, egy ilyen intézkedés az én véleményem szerint nem vezet sehova. Ugyanez igaza jegyáremelésre is" - fogalmazott Vitézy.

(origo)

41 Tovább

Lemondott a BKV vezérigazgatója

A főpolgármester sajtósa szerint Várszegi Gyula a BKV prémiumügye miatt mondott le. A nehéz anyagi helyzetben lévő BKV-nál a hírek szerint több százillió forintot osztottak szét az év végén a vezetők között, miköben a dolgozók bérkompenzációjára nincs pénz. A BKV tegnap még azt mondta, a szerződések alapján járt ez a pénz a vezetőknek, -írja az [origo].

A BKV Zrt. vezérigazgatója a mai napon írásban felajánlotta azonnali hatállyal történő lemondását Tarlós István főpolgármesternek - közölte a BKV. A főpolgármester elfogadta Várszegi Gyula lemondását.

Tarlós István főpolgármester belső vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy volt-e prémiumosztás a BKV-nál. A főpolgármester és Várszegi Gyula ezt vitatta meg pénteken, a megbeszélés közben Várszegi felajánlotta a lemondását, Tarlós pedig elfogadta - mondta az [origo]-nak Szűcs-Somlyó Mária, a főpolgármester sajtófőnöke. A BKV-t jelenleg a vezérigazgató helyettesei, illetve a BKK vezetője irányítja - mondta.

Várszegi Gyula tavaly szeptemberben került a BKV élére, miután Kocsis István közös megegyezéssel azonnali hatállyal távozott posztjáról. Várszegi előtte 2010 novemberéből a BKV és a BKK igazgatóságának elnöke volt. Közlekedési mérnöki végzettsége van, a rendszerváltás előtt, 1986 és 1988 között volt a MÁV vezérigazgatója, majd több szállítmányozással és járműgyártással foglalkozó cég vezetője. 2002 és 2006 között főtanácsadó volt a fővárosnál, később a Metróber Kft.-nél volt fejlesztési igazgató.

A BKV Várszegi Gyula vezetésével kezdett átfogó megtakarítási programba, egyebek mellett aláírta a dolgozók kollektív szerződésének felmondását arra hivatkozva, hogy a dokumentum olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek "a BKV kiélezett anyagi helyzete, a működés finanszírozásának hiánya miatt nem tarthatóak fenn, illetve olyan juttatásokat is, amelyek a társaság gazdasági erejét meghaladják, teljesítménnyel alá nem támasztott költséget jelentenek".

Százmilliókat oszthattak ki

A mainap.hu szerdán írt arról, hogy prémiumot és jutalmat is kaptak a nehéz anyagi helyzetben lévő BKV vezetői, és a decemberben elvont üzemanyagkártyát is visszakapták a vállalat cégautót használó menedzserei. A lap információi szerint a kifizetett prémiumok összege több száz millió forintot tett ki, miközben a cégnél nincs pénz a dolgozók kötelező bérkompenzcáiójára. A BKV a hírre reagálva azt közölte, a munkaszerződésben rögzített juttatásokat kapták meg a BKV dolgozói - köztük a vezetők is. Hangsúlyozták, hogy ez nem jutalom, mert az nem előre kitűzött teljesítménycélok eléréséhez kapcsolódó juttatás. A bérezés alapbérre és teljesítményhez kötött prémiumra, teljesítménybérre történő megosztásáról van szó, amit nemcsak a felsővezetők, hanem a többi dolgozó esetében is alkalmaznak.

A BKV közleményében kitért arra is, hogy a cég 2011-ben az üzleti terv felett teljesített, csökkentette adósságállományát, pozitív üzemi eredményt ért el. A januári fizetéssel a BKV belső szabályzatában rögzített összegeket utalta át dolgozóinak - írták, hozzátéve: a vezetők nem kaptak további jutalmat, az év végi juttatással többségében a fizikai állományban dolgozók többletmunkáját honorálták, igazgatósági döntés alapján. A vállalat - a közlemény szerint - azt ugyanakkor elismerte, hogy a céges autót használó 23 vezető beosztású munkavállalójuk visszakapta az üzemanyagkártyáját.

Erkölcsileg kifogásolható

Tarlós csütörtökön hangsúlyozta, hogy a hatáskörébe tartozó két vezető, azaz a BKV és a BKK vezérigazgatója nem kapott jutalmat vagy prémiumot. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetője, Vitézy Dávid pénteken azt mondta, hogy a BKK-nál még azok sem kaptak prémiumot, akiknek a város bérpolitikai szabályai szerint járt volna, a kifizetéseket ő maga függesztette fel határozatlan időre a BKV anyagi helyzete miatt. Hozzátette: korábban a BKV-nál is a BKK-hoz hasonlóan felfüggesztették a prémiumok kifizetését, ha valóban ennek ellenére kifizetés történt, arról a cég vezetői sem Tarlós István főpolgármestert és a város vezetését, sem a BKK-t nem tájékoztatták.

Ha a prémiumokat kifizették - mondta Vitézy Dávid -, azt a jelen helyzetben nem tartja erkölcsileg helyesnek, még ha munkajogilag magyarázható is. Vitézy már akkor utalt rá, hogy a belső vizsgálat eredményétől függően akár személyi változások is lehetnek a BKV vezetésében.

Elrontotta a hangulatot

A BKV-nál osztogatott prémiumok ügye téma volt a Fidesz és a KDNP egri frakcióülésén is. Lázár János frakcióvezető szerint nem javították a frakcióülés hangulatát azok a hírek, amelyek szerint esetleg prémiumokat vesznek fel a BKV-nál. Hozzátette, reméli, ez nem igaz. Lázár a kormánypártok nevében arra kérte Tarlós István főpolgármestert, hogy "ne csak tartsa a markát", hanem álljon elő megoldási javaslatokkal is a BKV ügyében.

A BKV szorult anyagi helyzete miatt hónapok óta feszült a viszony a főváros és a kormány között. A BKV szerint az idei költségvetésből több mint 58 milliárd forint hiányzik, amelyet a főváros szerint nagyrészt a kormánynak kellene előteremtenie.

(Origo)

11 Tovább
«
1234

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek