Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nyoma veszett a jegypénztárban a kifizetett BKK-bérletnek

A lenti történetet olvasónk, Dóra küldte nekünk még júliusban. A történet lényege, hogy az Örs vezér terén vett egy havi BKK bérletet, amit kifizetett és elvileg át is vett, azonban a bérlet nem volt sehol. A pénztárossal majd' egy órát vitázott arról, hogy most akkor ki hibázott, és hol lehet a bérlet, a szelvény azonban nem lett meg.

FONTOS! Dóra tudja, hogy hibázott, mert nem járt el kellő figyelemmel a bérlet átvételekor, éppen ezért nem is panaszkodni szeretne, csupán a történetét osztja meg veletek, hogy ne kerüljetek hasonló helyzetbe.

Kedves Mihály!

A lenti kedves kis történet a mai napon történt meg velem és nagyon kíváncsi vagyok, arra hogy valaha bárki járt-e így pórul, mint én. Elöljáróban csak annyit, hogy ma vettem egy havi BKV bérletet, amiért fizettem, elvileg átvettem, gyakorlatilag pedig mégsem vettem át. Több, mint egy óra várakozás után sem jutottam dűlőre a pénztárossal, állította, hogy ő kiadta a bérletet. Kicsit hosszú a sztori, de talán hasznos lehet; mindenki legyen óvatos, mert szeles időben "elszállhat" 9 800 forintja.

07.23-án az Örs vezér téri, HÉV megálló melletti BKV 'bódéban', balról a második működő pénztárnál vásároltam 30 napos bérletet 8 óra 20 perckor. Számlát kértem és kaptam. A pénztártól balra eltávolodva készültem eltenni a bérletet (beírni az igazolvány számát) és a papírokat, amikor észrevettem, hogy csak a számla és a bankkártya ’slip’ van a kezemben. Azonnal szóltam a pénztárosnak, hogy a bérletet elfelejtette kiadni. A hölgy állította, hogy kiadta, illetve megmutatta, hogy a bérlettömbről is hiányzik a 0076-os sorszámú bérlet. Én felajánlottam, hogy akár a táskából és a pénztárcámból is kipakolok ha szükséges, bizonyítandó, hogy nem visszaélni kívánok a helyzettel, hanem ténylegesen nincs nálam a bérlet. Erre azt a választ kaptam, hogy neki ahhoz semmi köze, hogy mi van az én tárcában és amúgy is „biztosan elfújta a szél”. Két mögöttem várakozó utas is jelezte a pénztárosnak, hogy se közel, se távol nincs nyoma a  bérletnek a földön. A pénztáros hölgy továbbra is csak azt hajtogatta, hogy márpedig ő azt kiadta, és még a mellette ülő kolléganője is látott valamit szállni a szélben és az ő előtte várakozó utasok is biztosan látták –szólni bezzeg nem szólt senki.

Kérdésemre, hogy most mit tehetek, a pénztáros azt a választ adta, hogy a helyszínen nincs senki, akinél panaszt tudok tenni, hívjam fel telefonon a kispesti kirendeltséget, vagy menjek vissza 13:00 órára, amikor zárja a pénztárt és majd akkor "jól meglátom", hogy nincs plusz bevétel a kasszában (ezt elhiszem, hiszen a szelvény már nem volt a tömbben, a bankkártyás tranzakciók jegyzékére is fel volt vezetve, azaz hivatalosan eladták és ki lett fizetve; csak én nem vettem át). Miután jeleztem a pénztárosnak, hogy addig nem távozom, amíg nem oldjuk meg valahogy a helyzetet, azt mondta , hogy ha nekem „erre van időm” akkor ellenőrizhetik az egyik kollégájával a kasszát – mondtam, hogy nyugodtan, megvárom, csak történjen végre valami. Időközben egy hölgy kijött az ’épületből’ és együtt kerestük a földön a bérletet – nem találtuk. Benéztünk a forgótálca alá is, hátha oda csúszott be a szelvény. Valamit láttunk alatta, ezért kértem, hogy próbálják meg felszedni azt; nincs erre szerszám, kaptam a választ.

Több, mint egy órát vártam, majd szó nélkül leeresztették a rolót, kitették a zárva táblát , kiékelték a forgó tálcát. A roló mögött még így is látszott, hogy van ott valaki, így tovább vártam. Aztán végül már senki nem volt a pénztárban, így 1 óra 15 perc várakozás után eljöttem, mivel  dolgozó ember lévén be kellett érnem a munkahelyemre.

Tehát hivatalosan eladásra került 9 800 HUF értékben egy bérlet, amit a vevő NEM VETT ÁT. Hogyan bizonyíthatom, hogy nem kaptam azt meg, ha a helyszínen nem tudtam mit intézkedni? Hogy bizonyítja egyáltalán a pénztáros, hogy kiadta - nem kellene talán az átvételt aláírással igazolni? Lehet, hogy nem megfelelő a kiadási eljárás? Talán másvalaki fogja majd használni? Származhat-e valakinek/valakiknek anyagi előnye a bérletek újra-eladásából?

Hányszor fordulhatott elő hasonló eset? Ha többször is előfordult, nem merül-e fel a pénztárosén kívül a BKV/BKK felelőssége is?Miért nem adtak lehetőséget videofelvétel megtekintésére? Esetleg hivatalos panasz-bejelentés után van csak erre lehetőség - akkor miért nem mondták legalább ezt?

Lehet, hogy rajtam kívül többen is feltették már ezeket a kérdéseket magukban, de nem akartak bosszúságot és/vagy nem akartak időt pazarolni felesleges panaszlevelekre, mert úgy hitték, úgysem történik semmi.

Vagy tényleg a szél volt a hibás? Bárcsak kiderülne! Akkor megnyugodnék, hogy én voltam vak és béna, és sűrű elnézés-kérések közepette megkövetném a pénztáros hölgyet!

B. Dóra

7 Tovább

Galambürülék veszi körbe a jegypénztárat az Örs vezér terén

A fenti képen látható kör nem azt hivatott jelölni, hogy a jegypénztárhoz ott kell várakozni. Az egyszerű galambürülék, ami a pénztár épületének a tetejéről kerül a járdára, vagy rosszabb esetben az utasok ruházatára. A jelenség azért érdekes, mert mint arról hónapokkal ezelőtt beszámoltunk, a BKV majdnem 4 millió forintot költ madárriasztásra. Az akkor kifogásolt szerződést a cég sajtóosztálya úgy kommentálta, hogy madárriasztásra azért van szükség, mert a műszaki berendezéseket meg kell védeni a galamboktól, az utasokat pedig a madárürüléktől, tüskék telepítésével. Úgy néz ki ebből a pénzből ennyire futja csak...

17 Tovább

Re: Nehézkes a jegyvásárlás a Blaha Lujza téren

Megérkezett a BKK válasza az augusztus 14-én "Nehézkes a jegyvásárlás a Blaha Lujza téren" címmel megjelent bejegyzésünkre, melyben olvasónk, arra panaszkodott, hogy hiába szerettek volna jegyet venni a metróállomáson, csak falakba ütköztek.

Az eset kapcsán Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat eredményeiről az alábbi levélben olvashattok:

Tisztelt Gál Mihály!

A BKV-figyelő blogon 2012. augusztus 14-én megjelent "Nehézkes a jegyvásárlás a Blaha Lujza téren" című bejegyzésével kapcsolatban Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elrendelte a történtek azonnali kivizsgálását. A vizsgálatba a BKV is bekapcsolódott, így a metróállomás teljes személyzetét meghallgatták.

Az M2-es metró Blaha Lujza téri állomásának diszpécsere által írt jelentése szerint augusztus 11-én 21 óra körül kisebb társaság kíséretében egy meglehetősen zaklatott állapotban lévő férfi érkezett a forgalmi ügyelet jegykiadó ablakához, és lekezelő modorban, szitkozódva kért jegyet a diszpécsertől. Mivel a diszpécser egyedül teljesített szolgálatot az állomáson, ezért kis türelmet kért, mert azonnali utastájékoztatási feladata volt az állomásra érkező, utasokat nem szállító próbavonat miatt. Csak ezt követően tudta kiszolgálni az egyébként nyomdafestéket nem tűrő stílusban megszólaló utast. A diszpécser asztalán valóban volt ennivaló, ugyanis az egyszemélyes szolgálat ellátása során az étkezésre akkor tud időt szakítani, amikor azt a munkája megengedi.

A vizsgálat során kiderült, hogy az elégedetlen utas és társasága még nagyjából 30 percig időzött a felső csarnokban, miközben hangoskodtak, végül elindultak a peronra. 21 óra 49 perckor leállt az a lejtmeneti mozgólépcső,  amelyen utaztak - állításukkal ellentétben több utastársukkal együtt. A lépcsőt nem a diszpécser állította le, hanem az utasok nyomták meg a vészleállító gombot, mivel egy fiatalember lecsúszott a balusztrádon. A szolgálatban lévő peronszinti biztonsági őr is látta a történteket, a diszpécser az ő jelzése alapján, az ilyen esetben szokásos utastájékoztatást követően indította újra a mozgólépcsőt.

Az állomási diszpécserek jegyeladásáról nyilvántartás készül. Ennek adatait ellenőrizve elmondható, hogy az érintett diszpécser rendszeresen teljesíti jegyárusítással kapcsolatos feladatait.  Ezt az is bizonyítja, hogy aznap az este folyamán 93 db jegyet adott el.  A Blaha Lujza téren a sérelmezett időpontban az utas állításával ellentétben a jegyvásárlás biztosított volt, a metróállomás melletti jegypénztár ugyanis 21 óra 30 perckor zárt be, tehát az utasnak és társainak közel fél óra állt rendelkezésére, hogy a metró bejáratánál megváltsák menetjegyüket. Mindemellett a metróállomás bejáratával szemben az egyik újságosstand éjjel-nappal nyitva van, ahol a vonaljegy mellett metró-szakaszjegy,  valamint 10 db-os gyűjtőjegy is kapható. Ami a jegykiadó automatákat illeti, csak a felszínen, a villamosmegállóban lévő egyik automata volt működésképtelen, de a hétfői szerviz során a metró területén lévő automata rendben működött.

Üdvözlettel,

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

3 Tovább

Csak nyelik a pénzt a BKK jegyautomatái

Biztos van köztetek olyan, aki pórbált már meg BKK (BKV) jegyautomatából jegyet venni. Én régebben többször is próbálkoztam, de sose jártam sikerrel. Vagy egyáltalán nem működött a gép, vagy egyszerűen elnyelte a bedobott pénzt, és cseszett jegyet adni. Néhány évvel ezelőtt teszteltük a budai jegyautomatákat. Akkor 20 gépből 14 nem üzemelt, ami elég rossz arány, úgy gondolom. (A teszten készült képekért kattints ide!)

Várjuk a hozzászólásitokat arról, hogy hol próbáltatok meg legutoljára jegyet venni, és sikerült-e.

Tisztelt BKV-figyelő!

Engem a jegyautomaták szívattak meg. Bár gondolom nem egyedi az eset, de talán mégis érdemes foglalkozni vele:

Május 25-én történt az eset, nevezetesen, hogy villamossal akartam utazni a Petőfi híd budai hídfőjétől a Nyugatiig. Nem volt ugyan jegyem, de bliccelni sem akartam, ezért arra kényszerültem, hogy valahol ott, a környéken vegyek egyet. Lehet, hogy ez a helyieknek nem okoz problémát, de vidékiként nem igazán tudtam, hogy az ELTE körül hol lehet jegyet kapni. Egy másik vidéki sráccal voltam, mindketten utaztunk volna már haza, siettünk.

Kimentünk a hídhoz és látjuk, hogy a megállóban van jegyautomata. Bár az országban mindenki tudja, hogy automatából jegyet soha, mert úgysem működnek, de ez mégis olyan bizalomgerjesztően nézett ki, még összefirkálva sem volt. Megszavaztunk így neki egy esélyt, bíztunk benne, hogy csak lesz ebből jegy. Elővettem 320 Ft-ot, ami egy 200, egy 100 és egy 20 forintos érméből állt. Naiv vidéki otthon sem használ fizető automatát, ha teheti, így nemműködő-automataügyileg tapasztalatlanul elköveti azt a hibát, hogy először a 200 forintosat dobja be. Automata benyeli, majd látványosan semmi. Vissza sem adja.

Utas káromkodik egy nagyot, de a társa csak leinti, hogy milyen balek, még egy automatába sem tudja bedobni a pénzt. Majd ő. Fog egy húszast, bedobja. Semmi. Biztos az lehet a probléma, hogy először dobtuk a pénzt, és még nem választottunk jegyet. Tapiképernyőn kiválasztja a jegytípust, amit ért is a gépezet, de a már bedobott pénzről ezután sem hajlandó tudomást venni. Na, ő bedob még egy húszast, majd most! Lehet tippelni, hogy így sem működött. 240 forintért meggyőződtünk róla, hogy nem megy az automata. Fel is hívtam a hibabejelentő számot, de akkora ott a forgalom, hogy a telefonban semmit sem hallottam, így le is tettem. Másrészt siettünk, harmadrészt, hogy bizonyítom be, hogy én már etettem a szerkentyűt? Bemondásra csak nem adnak vissza pénzt, bár ebben lehet, hogy tévedek. Annyit meg végképp nem ér meg az összeg, hogy Debrecenből futkossak utána.

Ebben a sztoriban nem a 240 forint a lényeges, ennél jóval nagyobb pénzeket is elköltünk feleslegesen. Ami sokkal bosszantóbb, hogy valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki így járt, és nem csak ennél az egy automatánál. Vajon mennyi bevételt hozhat ez éves szinten? Szerintem sokat. A semmiért.

8 Tovább

Semmit sem ér a kísérőknek járó kedvezmény?

Katalin kisfia magasabb összegű családi pótlékra jogosult, és fogyatékossága miatt csak kísérővel tud eljutni az iskolába, illetve a hazautat is csak kísérettel tudja megtenni. Olvasónk problémája az, hogy hiába utazhat ingyen a gyermekével, hazautazáskor és az iskolába visszautazáskor, amikor nincs vele a fia, nem élhet a kedvezménnyel, tehát teljesárú bérletet kellene vennie. De akkor mi értelme van a kedvezménynek?

Tisztelt Gál Mihály!

Miután a BKV-ból BKK-vá avanzsált cég csak úgy teszi lehetővé e-mail küldését, hogy lakcímemtől kezdve - virtuális értelemben szólva - a cipőméretemig minden adatot meg kell adjak, más módon nem érhető el elektronikusan, valamint, mert képtelen voltam többszöri nekifutásra is átvergődni a pénzzabáló telefon automata "vagy várjon a kezelőre zenés nyugizenéjén", elkeseredésemben az Ön blogján keresztül próbálok választ kapni kérdésemre.

A BKK szíves válaszát köszönettel várom, ha előbb nem, majd a csigapostán eljuttatott levelemre, amelyben szintén megkérdezem az alábbiakat:

Legkisebb fiam magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek, vele ápolási díjon vagyok. Hatósági igazolványa alapján eddig nyugdíjas bérletszelvény vásárlására voltam jogosult.  A mai napon ezt a bérletszelvényt nem tudtam megvásárolni a Móricz Zsigmond körtéri bérletpénztárban, ahol a 3407 rendszámú pénztáros hölgy (nevét kérésre sem volt hajlandó elárulni, így kénytelen vagyok rendszáma alapján hivatkozni rá) véleménye szerint erre a kedvezményre (a Fővárosi Önkormányzat által biztosított kedvezményre) eddig sem voltam jogosult.

Kérdésem: ha iskolába menet a "kísérés idejére" kedvezményt biztosít a BKK (Fővárosi Önkormányzat), akkor amíg az iskola tart, meg kell-e várjam a gyermeket a helyszínen (az iskola előtt, hiszen bent nem tartózkodhat napközben szülő), mert önálló életvitelre képtelen, állandó kísérőre szoruló fogyatékos személyről van szó, vagy pedig vásároljak teljes értékű bérletet, melyet akkor kell igénybe venni, amikor nem a gyermekkel utazom?

Ez esetben - természetesen - az egész kedvezmény csak szemfényvesztés: hiszen a gyermeket reggel iskolába kell kísérni, onnan hazajönni, majd tanítás végeztével ismét érte menni, majd hazakísérni. Ha tehát gyermekkel utazom, felmutatom a hatósági igazolványt, és rendben van. Ha éppen érte megyek, akkor nincs rendben? Hogy is gondolta ezt a tisztelt rendelet alkotó?

25 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek