Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elsodorta a kerékpárost a 23-as busz

Pénteken, azaz november 13-án az esti órákban utaztam a 23-as busszal a Boráros tér és a pesterzsébeti végállomás között. A buszt a Közvágóhíd megállónál két biciklis előzte meg. Egyikük a lámpánál eltűnt, a másik ment tovább a Soroksári úton előttünk. Elhagytuk a Kvassay Jenő utat közelítettünk a biciklis felé. A kerékpáros a busz mellé került, de a buszvezető a busz oldala és a padka között 15-20 centi helyet hagyott, ahol a biciklis nem fért el. Halk, majd egyre hangosabb csikorgó-súrlódó hang jött az ajtó felől, majd ezeket egy erősebb puffanás követte. Amikor megláttuk a biciklist a padkánál világos volt, hogy honnan jött a hang, és az is, hogy a buszvezető ráhúzta a kormányt, leszorította. Elmentünk mellette, hátrafordultam, és akkor láttam, hogy a srác elesett, mutogatott, de rövid idő elteltével felállt és utánunk eredt. A következő megállóban ismét megelőzött minket.

205 Tovább

A BKV szerint a Kelenföldi pályaudvar a körtéren van

Több, mint egy hónapja, hogy először feltűnt, hibás az utastájékoztatás a 7E és a 173E buszokon. A Bártfai utcai megállóból kiállva a Kelenföldi pályaudvar felé haladva a kijelző olyan járatokat ír ki átszállási lehetőségként, melyeknek a környéken sincs megállójuk, nem hogy az Etele téren. Ilyen például a 41-es, 47-es és a 61-es villamos, a 27-es, 33-as és a 33E autóbusz. Ahogy néztem a tájékoztató táblát a Móricz Zsigmond körtér átszállási lehetőségeit ajánlja a BKV a Kelenföldi pályaudvaron is.

Persze hülyeség lenne ilyen miatt a BKV-t anyázni, mindenbe, így az utastájékoztatásba is csúsznak hibák. A baj azzal van, hogy hetek óta nem tűnt fel senkinek, és nem javították a hibát, pedig buszvezetőknek és a BKV-nak is jeleztem, hogy ez így nem jó, sokakat megtéveszt a téves kiírás. Tojnák rá, a legfontosabb, hogy Rudolf Peti mondja a megállók neveit.

44 Tovább

Munkába állt az első VanHool autóbusz

Már utasokat szállítanak azok a használt belga buszok, melyeket hónapokkal ezelőtt vett a BKV. A VanHool buszok a 23 és a 23E vonalakon közlekednek a Boráros téren bárki megsimogathatja őket. Az előzetes bejelentéseknek megfelelően a busz nagyobb nyitható ablakokat, új kijelzőket és klímaberendezést is kapott, átfestve azonban nem lett, információink szerint ezért, a BKV sokallta a buszonkénti 6 millió forintos árat. Várjuk olvasóink tapasztalatait észrevételeit a busszal kapcsolatban e-mailben és a hozzászólások között. A VanHool buszokat az első galériában "munka közben", a másodikban az érkezésük napján láthatod:

Galéria:

Nem látod a képeket? Kattints ide!


Kapcsolódó galéria:

Nem látod a képeket? Kattints ide!

136 Tovább

Hiába az ellenőrzés, még mindig bicikliznek a Margit hídon

Körülbelül 3 hete írtam a Margit hídon a gyalogosok között száguldozó, azokat lecsengető biciklisekről. Mit ad Isten, a poszt publikálása után pár nappal bekövetkezett az, amit megjósoltunk, így ismét elő kell venni a témát. Lássuk mi történt: Bár, a KRESZ bicikli közlekedhet a járdán, arra kérték az arra járókat, hogy kerékpárjukat tolják a hídon, mert kevés a hely és könnyen elüthetnek valakit. A biciklisek ezt kikérték maguknak, a KRESZ-re hivatkoztak (ami a piros lámpán való áthajtásnál természetesen már nem létezik), száguldoztak tovább. (Nagy tisztelet annak a pár kivételnek, aki tolta a biciklit). Egy őrült kerékpáros elsodort egy 4 éves kislányt a járdán még 6-án, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. KRESZ ide vagy oda, a rendőrség bekeményített, már csak tolni lehet a kerékpárokat. Elvileg. Tegnap ellátogattam ismét a Margit hídra, nézzük képekben mi változott.

Két rendőr figyelte a rendet a budai oldalon. Vagyis figyelte volna, ha nem telefonálgatnak. A biciklisek így elhajtottak mellettük a járdán, kevesen voltak azok, akik maguktól leszálltak:

73 Tovább

Még szerencse, hogy nem szabad biciklizni a Margit hídon

Pár napja lezárták a város egyik legforgalmasabb átkelőjét, a Margit hidat. Lezárták, mégis látni olyan autóst (nem taxist), aki engedély nélkül áthajt a hídon. Náluk már csak azok a biciklisek a bunkóbbak, akik az egyértelmű szöveg ellenére -miszerint a biciklit áttolhatják a járdán- száguldoznak a gyalogosok között, és még csöngetnek is, ha nem ugrassz egyből odébb.

 Megértem, hogy lassú és unalmas tolni a biciklit a hídon, de száguldozni akkor sem kellene, főleg nem pofátlanul csengetni, hisz ő szabálytalankodik és ő van útban, nem én.

Örülök, hogy egyre többen ülnek kerékpárra autó és tömegközlekedés helyett, én is szoktam kerekezni a városban, ha nincs kedvem BKV-zni, de a KRESZ szabályait mindig igyekszem betartani, mert azok egyaránt vonatkoznak buszokra, autókra, kerékpárokra és gyalogosokra is. 4-5 perc alatt ennyi bringással találkoztam a hídon:

Nem látod a képeket? Katt ide!

514 Tovább
«
12

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek