Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kirúgták a BKV vezérhelyettest

Távozik a BKV-tól a néhány hete még a cég új vezetőjeként emlegetett műszaki- és általános vezérigazgató-helyettes.

Balogh Zsolt - akit nem sikerült elérnünk telefonon - ma ment be utoljára munkahelyére, menesztése azonnal hatályos. A BKV szűkszavű - az indokokról szót nem ejtő - közleményben ismerte el az újabb csúcsvezető távozását. Mint a lpunkhoz eljuttatott közleményben tudatják: a munkaviszony megszüntetése Balogh Zsolt kezdeményezésére közös megegyezéssel történt; a vezető nem kap végkielégítést. Infromációink szerint az, hogy távozása a saját kezdeményezésére történt, legfeljebb annyira igaz, mint amennyire a saját ötlete volt, hogy nemrég a BKV honlapjára is kitett közleményben tudatta: elismneri Kocsis István vezérigazgató érdemeit és nem áll szándékában átvenni a helyét a cég élén. E kommünikét egyébként néhány nappal azután adták, ki hogy Balogh neve komolyan felmerült, mint a tulajdonos fővárosi önkormányzat számára - volt munkahelyén, az MVM-nél kipattant botrányos ügyek miatt - egyre inkább terhes Kocsis utódja. Azóta viszont úgy tudjuk, Kocsis ismét megerősítette pozícióit, elmozdítása legalábbis egyelőre nincs napirenden.

(Népszava - Lengyel Tibor)

13 Tovább

Távozik Dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonóra

Most már tényleg távozik a BKV humánpolitikai igazgatója, aki tavaly ugyan sok milliós végkielégítést vett fel, aztán egy megállapodás értelmében tovább dolgozott havi bruttó 1,2 millió forintért (ezenfelül 120 százalékos prémiumra is jogosult volt). Az ügyben Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes és Kocsis István, a BKV vezérigazgatója is vizsgálatot kezdeményezett.

Távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra, a társaság humánpolitikai igazgatója. Erre a korábbi közös megegyezés módosításával nyílik lehetőség, a megüresedett posztra pályázatot írnak ki. Addig Sziebert György jogi igazgató látja el a humánpolitikai igazgató feladatait. A BKV a közleményben cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint Szalainé Szilágyi Eleonóra felajánlotta volna korábban kifizetett végkielégítésének visszafizetését.

50 Tovább
12
»

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek